A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bodrogzug. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bodrogzug. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. május 6., szombat

Bodrogzug eldugott ágai

Pár évvel ezelőtt említette egy kedves barátom Bodrogzugot és én azóta vágyom oda. Voltam ugyan tavaly és tavalyelőtt is evezni arrafelé, de  nem volt az igazi. A előbbi a vezetett túra kötöttsége, az utóbbi pedig az idő szűkössége miatt. Továbbá nagyon szerettem volna beevezni az ártér kis ágaiba, de az alacsony vízállás ezt egyáltalán nem engedte, továbbá valószínűleg a társaság sem nagyon értékelte volna az ötletemet. Így aztán örömmel mondtam igent Mikinek, aki tapasztalt evezős múlttal rendelkezik, és nem riad vissza egy kis kalandozástól. Mennyire nem riad vissza, az csak később derült ki, bár sejthettem volna előre korábbi tapasztalataimból! 

Ez a nap is tükörsima vízfelszínnel örvendeztetett meg. A nap sütött, az égen pont annyi felhő volt, amennyi kell. Elmerültem a táj nyugalmában, mit sem sejtve az előttem álló megpróbáltatásokról.


Lekanyarodtunk a Nagy-tó felé. 

Előző napi zalkodi túránk után most kifejezetten a kis ágakat kerestük. Bár a bérlésnél az Unio kempingben azt állították,  a Nagy-tó felé az út nem járható, a Bodrogzug hivatalos oldalán lévő térkép épp nehezen járhatónak mutatta az utat.

Az első akadály.

Kiderült: tényleg nem járható. 

Mármint épelméjű embernek, kenuval. Mi azonban áteveztünk mindenen. Kidőlt fák fölött nagy lendülettel, a fatörzsek lassú mozgással süllyedtek a mélybe, ahogy hasítottuk fölöttük a kérget. 

Hatalmas görbe fatörzsek alatt bújtunk át a kenu aljába lapulva. Volt olyan fatörzs, ami ék alakban záródott a szemközti oldalról belógó fatörzzsel, és csapóajtóként működött. Ezen is átjutottunk némi erőlködéssel.

Hamarosan elértük a Nagy-tó kilátóját. Felmásztunk. 
Tintagombák a víz közepén lévő kidőlt fán. 

Kilátás a Nagy-tóra.
Növekvő kolon mező. A növény érdekessége, hogy dugóhúzó szerű gyökérzettel rendelkezik, mellyel télire befúrja magát a meder aljába, ehhez lehúzva a növényt a víz alá, így védekezve a fagyok ellen. Tavasszal aztán kicsavarodik újra és a levelek a felszínre emelkednek. 


Nagy-tó kijárata a Bogdány-tó felé. 

Úgy tűnik, innen nincs tovább...

Mindez igazi kaland volt számomra. Mígnem szembe találtuk magunkat egy több méter vastag törzsű kidőlt fával, mely mozdíthatatlanul feküdt a víz színén. Gondoltam, itt az út vége, de kiderült, hogy vissza nem fordulunk! 

Hm. 

Szerencsére az is kiderült, hogy a kenu tud fára mászni, főleg, ha segítünk neki. (Még szerencse, hogy egy ütött-kopott darabot hoztuk el, melyen több volt a folt, mint az eredeti anyag, így kevésbé sajnáltam, hogy összekarcolódhat.)

Kiderült, hogy én is tudok kenuból fára mászni, bár ezt azért megpróbáltam némi hisztivel megakadályozni - eredménytelenül. Miki állhatatos rábeszélő képessége, és hajthatatlansága szerencsére bebizonyította számomra, hogy erre is képes vagyok. Mondjuk nem volt más választásom.  Így aztán álltam a fatörzsön, húztam és emeltem a hajót. Ezt a mutatvány többször is meg kellett tenni. 

A képen nem is látszik, mennyire járhatatlan volt az út. 

A bennem lévő feszültséget csökkentendő, megálltunk a part mellett egy kis pihenőre, nyári tőzikét fotózni. Szerencsére a virágok fotózása most is kizökkentett az állapotomból, megnyugodva tudtuk folytatni az utat. 

A fára mászó kenunak is kell a pihenő

Nyári tőzikék varázslatos erdei világa. 

Nyári tőzike bimbó és éppen kipattanó virág.

Az ártér tele volt nyári tőzikével

Kiszáradt fa az ártéren

Rendezett csatorna a Bogdáni-tó utáni megállónál. Ezen a részen 3 tanösvény tábla is volt. Akár kerékpárral is megközelíthető. 

Ezután már csak egy átemelést kellett megoldani, kb. 3 méter magas parton kellett kiemelni a hajót és 10 métert cipelni a szárazon, majd a másik oldalon újra vízre tenni. Innentől azonban már akadálytalanul suhantunk a főág felé. 

Bevallom örültem, mikor végre újra megláttam a Bodrog széles, akadálytalan medrét! 


Utólag visszagondolva jó kis kalandtúra volt, végülis ezt akartam, csak nem gondoltam volna, hogy ennyire meg is kapom!

Tokajtól Zalkodig két lapáttal

A Bodrog ártér az utolsó olyan terült hazánkban, melyet minden tavasszal elönt a víz. Jó lenne egyszer ilyenkor evezni errefelé, amikor az amúgy a nyílt víztől elzárt morotvák, holtágak mocsrak egybefüggő vízfelületté alakulnak. Ez idén sem sikerült, azonban a vízállás még mindig elég magas volt ahhoz, hogy a más időszakban járhatatlan ágakban is evezhessünk. Egész Zalkodig jutottunk a vizen!
A Bodrog-zugi-főcsatornát Tokajtól  a 3,5 fmk-nél érjük el. A régi gátháznál mérsékelten erős sodrással szemben kellett beevezni, de ez volt a legnagyobb kihívás ezen a napon. 

Nyugodt víztükör duplázta meg a Bodrogzug varázslatos világát. 

A madármegfigyelő toronynál már tavaly is jártunk, akkor egy helyen át kellett emelni a kenukat az úton, most simán átsiklottunk a keresztút fölött. 
Fantasztikusan nyugodt érzés volt!


Kilátás a toronyból

Úton Zalkod felé, a toronytól kb 1 óra könnyed evezéssel érhető el a falu. 


A csatorna egyre szűkebb lesz, a vizen tükröződő fák szinte bezárnak, lefelé is éppolyan mélységet látsz, mint felfelé, szinte két világ között lebeg a hajó. 


A part mentén ilyen szörnyecskék figyelik a lapátok csobbanását.



Mire Zalkodra értünk, késő délutánra járt az idő. Egy csapat esti táborhelyet készített elő, kiváló vadkempingező hely ez! Innen Olaszliszka felé folytatják majd az utat, majd onnan csorognak vissza Tokajba a Bodrogon. 

Mi irigykedve fordultunk vissza a madármegfigyelő torony felé, és a késő délutáni fényekben is megszemléltük a tájat. 


Fekete nadálytő és  Fibonacci 



Ideje visszafelé indulni, a csatorna lassan árnyékba került, a levegő lehűlt. Egyre több madár röppent fel jöttünkre, láttunk kis és nagy kócsagot. Az egyik fáról bakcsók reppentek fel tömegesen, legalább 20 példány!

Mire visszaértünk a főágba, lement a nap, feljött a hold. A parton megmozdult egy közepes kutya méretű fekete folt és egyenest a kenunk felé tartott. Közelebb érve jól kivehető volt széles, lapos farka. Majd a folyóba ereszkedett, fejét a  víz felett tartva közeledett. Alig karnyújtásnyira járt már, amikor eltűnt a szemünk elől, lebukott a víz alá, átúszta a kenut, és a másik oldalon újra felbukkant. Míg mi a stég felé eveztünk, őkelme követett minket, majd mikor kikötöttünk, tán csalódottan, de megvált társaságunktól. 

A 22 kilométeres evezés kikészítette a kezem, éreztem mindkét vállamat, nem győztem masszírozgatni este, hogy másnapra újra használható állapotba kerüljenek. 

2022. december 19., hétfő

Legjobb túráim 2022-ben

Szlovénia a szívem egyik csücske

Az idei év legjobb túrája egyértelműen a szlovéniai Hét tó völgyébe tett utunk volt. Mind az túraútvonal kihívása, mind a táj feledhetetlen szépsége különlegessé tette számomra. Olyannyira, hogy mindenképp vissza fogok menni oda!
Szintén szlovéniai nyaralásunk különleges élménye volt, amikor felkerestük a Boka és a Virje vízeséseket, melynek során  háromszor is eláztunk. Az esőfelhőkbe burkolt hegyek látványa, majd a ködön átsütő nap különleges fénye, a vízesések, folyók sejtelmes, arany-ezüst párája teremtette meg a különleges atmoszférát. No meg a lábsérülésemből adódó fájó bicegésem a szakadó esőben. 


Kis családommal

Idén sok kiránduláson tartott velem lányom és barátja, néha még a legkisebb lányom is. Mindig nagy élmény volt számomra.  

Táborozás a Bodrogzugban 

Második helyen áll a Tokaj-hegyalján tett látogatásunk, ahol a Bodrog partján táboroztunk lányaimmal, megfigyelhettük a kérészek nászát, eveztünk a Bodrogzug holtágain, két keréken bejártuk a környező falvakat, Tarcalitól Tokajon át Olaszliszkáig, gólyakolóniákat, és még harcoló őzeket is láttam. 

Fátra túra 

Volt részünk esőben, hóban, ködben, napsütésben, hegycsúcs
okban, vöröslő hegyoldalakban, 
 panorámában, kaptatókban és vízesésekben, meg persze vízesések mellett vezető létrákban és sziklaszurdokokban. 

Mecsek

Kora tavasszal ellátogattunk a Mecsekbe, ahol esőben sátoroztunk a hegyetetőn, megmásztuk a Zengőt és bejártuk az Óbányai-völgyet. 

Amikor a fiam is velünk tartott...

Nagy örömömre szolgált, hogy fiammal is sikerült pár napot együtt tölteni és jól éreztük magunkat együtt!
Naplemente túra a Rezi várhoz

Túrák két keréken. Vagy mégsem? 

Februárban megpróbáltunk Verőcéről kerákpárral átjutni Nógrádba, de elakadtunk a sárban. Így aztán egy szurdokvölgyben, térdig érő avarban, gyalog kapaszkodtunk fel a Nagy-Kő-hegyre. 
A lányommal körbebringáztuk a Szársomlyó hegyet, végigjártuk a nevezetes pincesorokat és megnéztük a hegy védett tavaszi virágait.


A megunhatatlan Börzsöny

Idén is többször túráztam a Börzsönyben, egyedül is, társasággal is. Szerettem ezeket az utakat, de talán a legjobb volt a nyár elején tett hegytetőn alvós túránk.  A  nagy hátizsákos hegymászás, a tábortűz pattogó hangja, a sok nevetés, és a csillagos éjszakai égbolt megnyugvást hozott, és átsegített életem egy nagy kérdésének megválaszolásában is.   

 A Zálog-bérc felé vettük az utunk, gombát szedtünk dögnehéz hátizsákkal a hátunkon, este tábortüzet gyújtottuk, és hallgattuk a nyári erdő hangjait, beszívtuk az erdő illatát. Felejthetetlen két nap volt!

A Börzsöny legszebb körútja ezúttal különösen látványos volt: hol esett, hol beborult, hol meg kisütött a nap: Hollókőtől a Csarna-völgyén át Miklós-tetőig bejártam a kalderát. Az egyik kilátóbpontnál csaknem egy órát töltöttem, ezalatt részem volt mindenféle időjárásban. Hol sírtam, hol nevettem örömömben, nagyon jó volt átélni a természet ilyenfajta változásának erejét. 


Megint csak a Börzsöny, és egy szép panorámatúra Kóspallag körül, jó és régen látott társaságban.

Láttam havas panorámát a Csóványosról, néztem, ahogy a szél kavarja a havat a fák között, valósággal huhogott az erdő! 


További Börzsöny-túrák: 

Az Ipoly mentén

Egy forró nyári napon kerékpárral vágtam neki a Nagy Galla csúcsának, majd leereszkedtem az Ipolyhoz, ahol megváltás volt megmártózni a hűs, ámde sekély vízben.

Zempléni kalandozások

Idén többször is eljutottunk a Zemplénbe, túráinkat egyrészt  a hely varázsa, másrészt a remek társaság ttte teljessé. Kirándultunk Telkibánya környékén, meglátogattuk a Zemplén egyik legszebb kilátópontját, túráztunk Hárohuta erdeiben nyáron  és ősszel is, Mogyoróska és Regéc között az Arka-völgyében. 
Panoráma a Kis-Királyosról Regéc felé.

Kedvenc helyem lett a Babuka-tó.

Éjszakai hálótársak

Idén is sokszor aludtam a természetben, legtöbbször sátorban. Élményeimet mesélve nagyobb családom tagjai is fellelkesültek és párszor velem tartottak, és kipróbáltam a kilátóban alvást is. 

Egyik alkalommal a nagy pele népes családja vigyázta álmunkat.

Napnyugta és napkelte a Prédikálószéknél

Ezek is emlékezetesek voltak még

A Bükk egy különleges szurdoka

Mész-patak vájta homokkő sziklaszurdok bűvölt el Cserépváralja közelében.

Erdei koncert

Tavasszal az ébredő természet igazi zengő-bongó vidékké változtatja az erdőt. A Búbánat - völgy környékén töltöttem egy éjszakát: napkeltétől napnyugtáig hallgattam az erdei koncertet.


Őszi  magányomhoz remekül illettek a 

Pilis és a Visegrádi-hegység szurdokai...

Elmerültem az erdő és a lelkem legmélyén, az egész heti tanítás után végre csendbe burkolózva töltődtem fel. 

Áprily-völgy

Szőke-forrás-völgye

Lukács-árok


Forró nyári éjszakák

Kisoroszi Szigetcsúcs

A nyári forróság idején gyakran töltöttünk 1-1 éjszakát vízpart mellett: Kisorosziban, Tökölön, Velencei-tónál. 

Tiszabábolna és a Tisza-tó

Kiszáradt Tisza-tó part Tiszabábolnánál