A Beliczay-szigeten sétálva megpillantottam egy lápi acsát (Anaciaeschna isosceles). Mozdulatlanul kapaszkodott egy növény levelében, és percekig meg sem mozdult. Még sosem láttam ilyen szitakötőt a szigeten, én most különösképpen megörültem neki. Pláne, hogy fotózi is hagyta magát.
Élet a vízi dzsungelben: A faj biológiája
A lápi acsa kifejlett egyedei leggyakrabban április végétől júliusig repülnek. Mind a kifejlett szitakötők, mind a lárvák a dús növényzetű, mocsaras, lápos állóvizeket, nádasokat és a lassú áramlású, tiszta vizű csatornákat kedvelik.
Az állomány életciklusa és viselkedése szorosan kötődik ehhez a sajátos mikrokörnyezethez.
A nőstények a petéiket élő vagy elhalt, korhadó vízinövények szöveteibe süllyesztik. A petékből kikelő lárvák egy évig fejlődnek a víz alatt. A sűrű vegetációban rejtőzve ragadozó életmódot folytatnak, apró vízi szervezetekkel és ebihalakkal táplálkoznak.
A frissen átalakult imágók az első hetekben még a vizektől távolabb, napsütötte erdőszegélyekben és cserjésekben vadásznak, majd később térnek vissza a medrekhez.
A kifejlett hímek kimagasló ágakon vagy nádszálakon foglalnak őrhelyet, és onnan csapnak le a repülő rovarokra.
Klímaváltozás és az aszály szorítása
Bár a lápi acsa viszonylag jól tűri a melegebb időszakokat, a szélsőséges aszályok és a vizek időszakossá válása súlyos fenyegetést jelentenek a faj számára. A lárvák ugyanis képtelenek átvészelni a meder teljes kiszáradását. A tartós szárazság miatt ráadásul a part menti növényzet (nádas, sás) is visszaszorul, így eltűnnek azok a vízinövények, amelyekre a nőstények petézni tudnának, és amelyek a lárvák számára nélkülözhetetlen búvóhelyet nyújtanának.
A Beliczay-sziget kritikus helyzete és a Restoriver projekt
A Beliczay-sziget (is) jelenleg kritikus ökológiai helyzetben van. Bár a Duna időnként elönti, a köztes időszakokban extrém szárazság tombol: a talajvízszint süllyed, az ártéri kisvizek, kubikgödrök és csatornák pedig teljesen kiszáradnak. Ez a drasztikus ingadozás eddig lehetetlenné tette a stabil szitakötő-populációk fennmaradását.
A helyzet megfordítására a WWF Magyarország és a Pilisi Parkerdő közreműködésével jelenleg is zajlik a nemzetközi Restoriver projekt. A program már elindította a terület részletes alapállapot-felmérését, melynek során a biológusok célzottan vizsgálják a vízmegtartási lehetőségeket.
A projekt fő célja olyan természetalapú vízmegtartó beavatkozások végzése (például mederrendezés és vízvisszatartó műtárgyak létesítése), amelyek a Duna vizének „becsalogatásával” biztosítják, hogy a sziget belső vízfelületei a száraz nyári hónapokban se száradjanak ki teljesen.
Szitakötők mint az ökológiai siker bioindikátorai
A szitakötők kiváló bioindikátorként működnek: jelenlétük vagy eltűnésük azonnal jelzi a vízminőség romlását, a klímaváltozás miatti kiszáradást vagy éppen a sikeres természetvédelmi munka eredményét.
Ha a folyamatban lévő hidrológiai rehabilitáció sikeres lesz, a biológusok nemcsak a vízszintmérők adatai alapján látják majd a változást, hanem a szitakötők felmérésével is.
Az állandóvá váló vízfelületek és a regenerálódó ártéri növényzet – köztük a visszatelepített őshonos fűz- és nyárfajok – közvetlenül biztosítják majd, hogy a lápi acsa ne csupán alkalmi vendég legyen, hanem hosszú távon túlélő, állandó szaporodó populációt hozzon létre a szigeten, más védett fajokkal, például a fokozottan védett lápi póccal együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése