Épp (mezítláb) nesztelen léptekkel haladtam felfelé az emelkedőn, amikor a szomszédos bokrok közül neszezést hallottam. Gondoltam egy gyík surran be gyorsan jöttömre az avar alá, vagy egy rigó csipegeti ki a föld alól a gilisztákat, mint annyiszor máskor, ha ilyen zajt hallottam. De sehogy sem akart szűnni a zizegés, így megálltam és meresztgettem a szemem. Ahogy nézelődtem, észrevettem, hogy a magasra nőtt fű alatt valami mozog és emelgeti a visszahajlott fűszálakat. Ebben a rögtönzött alagútban bóklászgatott egy barna bundás hosszú vékony kis állat. Egy görény!
Jó darabon párhuzamosan haladt az úttal, néha egy-egy ágas-bogasabb résznél kidugta a fejét a fű közül, néha felül kelt át az akadályokon, néha a korhadt gallyak alatt. Nem sietett, mindent gondosan megszagolt, majd megtárgyalta magával, hogy mi is lehet az. Ha további beható vizsgálatra érdemesnek találta, akkor elidőzött pár percet, és csak utána állt odább. Mindezt feszült figyelemmel követtem, s reméltem lesz olyan pillanat, amikor lencsevégre kaphatom őkelmét.
Mozdulni sem mertem, lépni sem. És akkor megindult felém. Úgy számoltam, kb 1 méterrel előttem fog kibukkanni az úton, de akkor leesett egy porszem a fényképezőgépről, felkapta a fejét, rám nézett és villámgyorsan elvágtázott. Hogy miért zavarta a porszem leesése nem tudom, mert korábban a fényképezőgép exponáló gombjának folyamatos kattogása nem zavarta. De gondoltam úgy volt vele ő is, mint a csecsemő, aki lakásban semmiféle ordibálásra nem ébred fel, kivéve, ha lábujjhegyen osonsz a gyerekszobába, és lehullik egy tollpihe, akkor tuti keserves zokogással ébred és szemrehányóan néz rád, amiért megzavartad az álmát.
Nos a kis görény nem nézett szemrehányóan, inkább kíváncsian. Kb 5 méter távolságra jutott, felágaskodott egy fa mögött, kis pofácskáját félig kidugta. Kis hegyes orrát egyenest felém irányította és egyetlen látszódó gombszemében határozott érdeklődés csillogott.
Aztán úgy döntött, mégiscsak veszélyes lehetek és elnyargalt a lejtőn. Többé már nem hallottam zizegő bóklászását. Így azt gondoltam, végleg lemondhatok a társaságáról és tovább haladtam.
Pár lépés múlva, megjelent úgy 10 méterrel előttem az úton. Jó gyorsan nyargalt, hiába is szaporáztam a lépteimet, nem értem utol. Aztán a másik oldalon eltűnt az erdőben a bokrok alatt. Egy darabig még hallottam merre járt, aztán minden újra elcsendesedett.
A készült fotó értékelhetetlen, de az élmény óriási volt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése