A Mátra kapujában

Kirándulásomat a Mátra déli kapujában álló Abasár szomszédságában emelkedő hegycsúcsot borító szőlősorok mellől indítottam. Felbaktattam a Szent Anna kápolnáig. Már az oda vezető út is bővelkedett látnivalóban: nyulak és őzek szökkentek ki a szépen gondozott tőkék közül, a panoráma pedig minden kanyar után hozott valami újdonságot. Végül jobb kéz felől már messziről megpillantottam a kápolna zsindelyes tornyát és piros cseréppel fedett tetejét. A ragyogó kék ég és friss zöld fűvel borított domb tetején álló kápolna magával ragadó látványa fellelkesített. 

Szent Anna kápolna

Még több, mint 20 méter választott el a kápolnától, mégis hangos békakuruttyolás és huhogás töltötte be a teret. Erősen csodálkoztam, mivel a templomocska háta mögött elterülő tóból itt még semmi sem látszódott. 

Körbejártam a kápolnát, bekukkantottam a remetelakba, majd belevetettem magam a tó nádasának labirintusába. A 2-3 méter magas nádasban keskeny ösvények kanyarogtak. Talán vaddisznó vágta csapások voltak? Nem tudom, mindenesetre izgalmas volt így bejárni a tó szélének szárazabb részeit. Kicsit azért izgultam, nehogy az egyik fordulóban egy fürdőzésből hazafelé kocogó vadkannal hozzon össze a sors! Végül csak egy békésen enyelgő varangy párt találtam. Gyorsan lefotóztam az édeskettest, eltereltem onnan a kutyát, majd megkerestem a sárga jelzést, s elindultam Mátrafüred felé. 

Gyönyörű tavaszi virágos rét mellett haladtam, kökény, héricsek és nőszirmok színesítették a mezőt. Majd a tavaszi erdő illatos, madárcsicsergéses lombnyitogató fái között lépegettem.

Így értem el a a Pipis-hegyi repteret, ahol kicsit megbámultam a hosszú, füves kifutópályát és a hangárokat.  Mátrafüred közelében elhaladtam a vadaskert mellett, majd felfelé kanyarodva a sárga jelzésen elértem a reptér hátsó részét. Innen azonban pazar panoráma tárult a szemem elé: Távolban a Mátra vonulatai, Gyöngyössolymos házai és a Pipis-hegy virágba borult, illetve zöldellő bokrai látszottak. 

Szőlőskertek és borospincék

Innentől az út levezet a völgybe, ahol a szőlősgazdák házai sorakoznak. Ezen a területen már az 1300-as években is termesztettek szőlőt, nagy hagyománya van a szőlőművelésnek. A Sár-hegy a legmagasabban fekvő szőlőtermő területek egyike, így már csak ezért is különleges területnek számít. 

Rendezett kertben álló, karcsú hétvégi házak mellett kanyargott az út egészen Farkasmályig. Mály szó hegyoldalt jelent, a meredek sziklafalra utal a név, melybe a pincéket vájták. Egykor jobb napokat is megélt "pinceváros" a 18. században francia hadifoglyok építették. A környék földesura, Orczy Lőrinc a foglyok kiválasztásakor szem előtt tartotta, hogy értsenek a pincekészítéshez, vagy a borászathoz. 

A pincék nagy része mára tönkrement, néhányat azonban felújítottak és a pincesor különleges hangulata vonzza a borkedvelő látogatókat. 

A sárga szőlő jelzésen haladva lassan elértem Gyöngyös szélét, egyúttal a Sár-hegy alját. Közben az ég dörgött, sötét fellegek gyűltek előttem, villámlott, és visszakívánkozott rám a pulcsi, sőt az esőkabát is. 

Az út menti keresztet őrző két kiszáradt fának még drámaibb hátteret kölcsönzött a közelgő vihar. 

A hegynek esőben indultam neki, de kb. negyed óra múlva már újra melegen sütött a nap. 

Ahogy egyre feljebb haladtam, úgy nyílt ki előttem újra a táj, Gyöngyös háza békésen bújtak meg a hegy lábánál. 

Sár-hegy, a Mátra virágoskertje

Innentől már a természetvédelmi területnek számító Sár-hegyen vezetett az út. Egykoron végeláthatatlan szőlőültetvények borították a hegyet, azonban az 1800-as években a filoxéria járvány ezeket a tőkéket sem kímélte. Ma már csak a parcellák határait jelző kőrakások utalnak az egykori ültetvényekre. A természet pedig visszahódította a területet. Különleges mikroklímájának köszönhetően a sziklagyepekre  jellemző számtalan virágban gyönyörködhettem most is. 

A sárga jelzés innentől kezdve végig a gerincen vezetett, csodás panorámával az Alföld felé. Az alábbi képen látható égbolt sűrű szürkéskék színét a távolban átvonuló vihar kölcsönözte (nem PS). 

Újra a Szent Anna-tónál

Innen már csak alig pár kilométert kellett megtennem, és újra a Szent Anna kápolnánál találtam magam. Igaz, közben jégesőt is kaptam a nyakamba, majd pár perc múlva újra kisütött a nap, majd megint a vihar szele húzta rám az esőkabátot. Talán ennek köszönhetően a hely újabb arcát mutatta meg. 

Virágzó kökénybokrok mögött magasodó kápolna fogadott. Az eső során keletkezett tócsában visszatükröződő kápolna fotózására pontosan 5 percem maradt, majd újra zuhogni kezdett. 

Vihar a távolban. Jobb oldalon zuhog, a bal oldalon süt a nap!

A tó is különleges fényekben fürdött. 

A vihar szele azonban hamarosan tovább kergetett, és mire kiszakadt a felhő, addigra én már az autómban ültem, és elindultam a Bába-kő felé, ami a Gyöngyössolymos felé vezető országútról alig 100 méteres sétával elérhető. 

Bába-kő 

A Mátra vulkáni működésének következménye. Kialakulása a tihanyi gejzírkúpokéhoz hasonló. Az utóvulkáni működés következtében a feltörő meleg vizes oldatok alakították ki a sziklacsoportot. A Babba (Bába-kő) név az istenanya tiszteletével összeköthető elnevezés. Talán furcsa ilyet mondani, de éreztem a hely különleges kisugárzását, abszolút átjárt a tájékoztató tábla által leírt szakrális hangulat. 

A túra hossza összesen 18 km volt, bármerre mentem, mindenfelé páratlan panorámában gyönyörködhettem, színes, virágos rétek, különleges időjárás lankák és emelkedők tették változatossá és feledhetetlenné az utat. 

Abasári Szent Anna kápolna

A Sár-hegyen és környékén 1312 óta a szőlőművelés határozza meg a hely arculatát. Nem véletlen, hogy amikor 1700-as évek közepén Bossányi Gáspár helyi földbirtokos adományából  megépítették a kápolnát, az éppen Szent Annáról, a kádárok védőszentjéről kapta a nevét. 

Ma már csak az épület  tornyát fedi zsindelytető, egy régi képeslap tanúsága szerint egykoron a kápolnát is teljes egészében fa zsindely fedte. Sőt! A kápolna előtt álló előtető is fából készült, ami sokkal barátságosabban nézett ki, mint a mostani hasáb alakú szögletes betonoszlopok. 

Forrás: https://www.abasar.hu/download/ertektar/ertektar_szent_anna_kapolna.pdf

Szent Anna legendája 

"Szent Anna Stolánus és Emerencia leánya volt, Betlehem városából. Szent Joachimnak, ki Názáretben lakik vala, volt felesége. Mindketten a Júda nemzetségből és királyi nemből, a Dávid király nemzetéből voltanak." 

... "Mindazáltal búval és bánattal éltek, mivel annyi ideig egymással lakván, nem lészen vala gyermekek. " 

... "Kevés idő múlva megjelenék néki az Isten angyala, és megvigasztalá őtet, mondván néki: meghallgattattak a te imádságid és a te alamizsnáid a fölséges Istennek itílőszékébe bémutatódtak. És meg vagyon néked engedve az Istentől, hogy Anna, a te feleséged méhében fogadjon és egy leányzót szüljön, kit Máriának kell híni. Ez fogantatásától fogva teljes lészen Szentlélekkel." 

"Mind úgy történék, amint az angyal megjövendölé."

"Szent Anna méhében fogadá és illendő időben szülé az angyalok Királynéját, a Szentséges Szűz Máriát. " 

Több, mint 200 éve zarándokolnak ide a falubeliek Szent Anna napján, hogy ünnepi misével és körmenettel tisztelegjenek a névadó előtt. 

A kápolna dombjába vájt remetelakásokban egykor remeték laktak, egy ilyen remetelak ma is látogatható a templom lábánál. Amikor én voltam, a nagy esőzések miatt, bokáig állt benne a víz, így nem mentem be. 

Szent Anna tisztelet 

• Kiváltságos patrónájaként tisztelte sok ügyében-bajában az asszonynép, de tisztelték azok is, akiknek foglalkozása valamiképpen a gazdasszonysággal, asszonyi gondoskodással függ össze: szövőmunkások, csipkeverők, söprűkötők, szabók.
• Az asztalosak azért, mert hajdanában az oltárszekrény elkészítése a mesterremekek közé tartozott.  
• A szegedi kádárok céhének is patrónája volt, hiszen Anna és Mária méhéből sarjadt a Szőlőtő: ebből termett a megváltás bora. 
• Védőszentjük volt a bányászoknak is.
• A haldoklóknak.

 forrás:http://mek.niif.hu/04600/04657/html/unnepikii0018/unnepikii0018.html

Szent Anna-tó

A templom lábánál egy süllyedékben alakult ki  a lefolyástalan  Szent Anna tó, melyet csupán a csapadékvíz táplál. Egykoron nyílt vízfelületű tó mára elmocsarasodik, így a leginkább nád, sás, rence, békaszőlő, mocsári kutyatej él itt vígan. 

Érd látképe a Kakukk-hegy felől

 

Csabdi és Tarján között két keréken

Utunk kiindulási pontja ezúttal Bicske közelében fekvő Csabdi volt. Csabdi különös ismertető jele hogy két műfüves focipályával és három templommal, valamint egy romtemplommal is rendelkezik, valamint egy nemrégiben épített kényelmes kerékpárút vezet át rajta. 

Csabdi különleges templomai

Az egykoron két tornyú templom a falu szélén egy magaslaton áll. Feltételezhetően a XII-XIV. században épült.  Még romjaiban is impozáns látvány, kövei mellől Gerecse békés lankái között megbúvó házakat szemlélhetjük. 

A falu első szöveges leírása a XVIII. századból származik, ekkor Chapol néven említik. Egyes források szerint a név arra utal, hogy egy nagyobb tó lecsapolásával nyert területre települt a község. Ebben az időszakban reformátusok, katolikusok, evangelikusok és zsidók egyaránt lakták a falut, összesen 600-700 lelket számlált. Három gyönyörű temploma ma is várja a hívőket. A Szent-László templom 1935-ben épült, eklektikus stílusban. 

A reformátusuk imaháza az 1700-as években épült, majd 1820-ban átépítették barokk stílusban, később tornyot is emeltek a templom elé. 

Talán a leglátványosabb helyen álló templom az Evangélikus Társegyházközösség temploma, mely 1840 - 58 között épült klasszicista stílusban. Érdekessége a nyolcszögletű torony. Az építmény a falu több pontjáról jól látható. 

Vasztélyi kis temlom

A védett kerékpárút épp a falu határában ér véget, innen a főúton haladhatunk tovább Vasztély felé. Az autósforgalom elenyésző,  az út minősége sem mondható kifogástalannak, vasztélyi műfüves focipálya minősége például magasan felülmúlja,   de kerékpározni épp megfelelő. A tökéletes focipályával szomszédságában a magaslaton áll Vasztély omladozó tetejű temploma, mely a Magyarok Nagyasszonya temploma nevet viseli, és 1938-ban épült.  

Visszatérve Csabdi kerékpárútra Tarján felé vettük az irányt. Legnagyobb meglepetésemre innen szinte új,  kényelmes és biztonságos kerékpárút vezet végig a Szent László-patak mellett Tarjánig.  Út széli keresztek, kerékpárospihenők, egy  horgásztó és Gerecse lankáinak látványa kíséri utunkat. 

Szent László - patak

Tarjáni horgásztó

Tarján, a takaros  echte sváb falu

Tarján határában borospincék között tekertünk be a faluba, ami meglepett és elkápráztatott. Megvallom, nem hallottam még korábban Tarjánról, így nem is tudtam, mit fogok itt találni.  

Tarján neve az ótörök  targan szóból ered, melynek jelentése nagy méltóság, alkirály. Ez a település is szinte teljesen kihalt a mohácsi vész után,  csak 100 év múlva népesült újra. Az 1700-as évek elején egy pestisjárvány miatt sokan meghaltak, ekkor telepítették ide németeket. A falubeliek ma is őrzik hagyományaikat, igazi, hamisítatlan sváb települést láthatunk, rendezett utcasorok, takaros házak, néhol alpesi hangulatot idéző fa borítású házakkal. 

A templomtól nem messze áll a szépen felújított német nemzetiségi tájház. 

Piros jelzésen a Lófingató-hegyre

Talán nem illik ide a fenti cím, mentségemre szolgáljon, hogy a hegy nevét nem én találtam ki. Tarján után a Csabdiba vezető utat a piros turistajelzésen terveztem megtenni, erdőben, hegynek fel, hegynek le. Több helyen is tolni kellett a bringát, mégis megérte a színes-szagos tavaszi erdő látványa. Keltikék lila és fehér virágai, a bogláros szellőrózsa, kankalin és héricsek sárga szigetei,  kéklő ibolyabokrok között vezetett az út. Megmásztuk a Somlyó csúcsát, majd benéztünk egy felhagyott bauxitbányába is. 

Innen megkerestük a kék jelzést, így folytattuk az utunkat a címben jelzett hegy felé. A bányából lefelé tartva egy szarvasrudli vágtatott át az úton előttünk, nagy szerencse, hogy nem ragadtak magukkal bennünket is! 

A Lófingató-hegy olyan csúcs, ahova háromszor emelkedik az út, mégiscsak egyszer érsz a tetejére. Nagyegyháza melletti tavakat kerülgetve az út hol felvezet a gerincre, hol levisz a völgybe, majd újra fel, egy keskeny, meredek ösvényen, ami kerékpárral nem is olyan egyszerűen megközelíthető. Végül feljutottunk Magyarország leghosszabban húzódó szabad dolomitsziklafalának permére és vethettünk egy pillantást az alant elterülő tájra. 

A hegytetőn többek között egy régi szovjet katonai bázist találtunk,  bunkerei hengeres kiképzésűek, érdemes kicsit csatangolni a föld alatti termekben.

Mire kimásztunk a föld alól, a nap is kisütött, barátságos fényekkel vonva be a tájat. 

Innen egy újabb bánya mellett elhaladva csatlakoztunk újra a piros jelzéshez, ami már egyenest Csabdi romtemplomához vezetett vissza. 

Az út teljes hossza 45 km volt, a Locus szerint a szintkülönbség több, mint 2000m, ezt azonban nem akarom elhinni, az én becslésem szerint kb. 1000m lehetett. Kellemes, látványos körút volt. 

Árpád-kori templom, nádfedeles pincesor, láprét és mocsári gólyahír

Persze külön-külön is különlegesség, a három együtt azonban már igazi csemege, melyet egy rövid biciklitúra keretében fűztünk egymás mögé. 

Kiindulási pontunk az ócsai  román stílusban épült bazilika. Az erődtemplomot  a XIII. század elején építették az itt letelepedett premontrei szerzetesek. (II.Andrs idején). A tatárjárás során megtépázott templomot IV Béla idejében építették újjá koragótikus stílusban. Kereszthajóval és csúcsíves kialakítású terekkel egészítették ki az épületet. 

A török időkben mecsetként használták, majd 1560-ban a református egyház vette gondozásába. Végül 1777-ben, az addigra már teljesen leromlott állapotú templomot gróf Teleki József  támogatásával sikerült helyreállítani.  További leírás a templomról>> 

A templomot skanzenben álló nádfedeles házikók veszik körbe, vírusmentes időkben talán ezt is érdemes meglátogatni. 

Innen pár kilométerre, az Öreghegy (Dabas) felé vettük az irányt. Egy darabig  aszfaltúton haladtunk, hamarosan rátértünk azonban a zöld jelzésre, mely homokos úton vezetett. Itt megtapasztaltuk a homok bicikli kerekére kifejtett marasztaló hatását és jó darabon csak toltuk a bringákat. 

A hegynek csak erős eufemizmussal nevezhető magaslat tetején azonban katonás rendben sorakoztak a takaros szalmakalap-szerű épületek. A pincék D, D-Ny-i tájolásúak, a  8-10 méterrel alant húzódó völgyre tekintettek, állítólag egykoron itt kanyargott a Duna, mely áradáskor hordalékával tette termékennyé a földet, és tette alkalmassá arra, hogy szőlőt termesszenek a környéken. Természetesen  a szőlőtermesztést is a premontrei szerzetesek honosították meg. 

A homok alatt jól tapadó löszréteg található. Az ebbe vájt pincék fala nagyon szilárd, dúcolásra sem volt szükség az építés során. A pincék építésének mestersége apáról-fiúra szállt. Még ma is 100 körüli az itt található pincék száma.

Innen az erdő mellett haladtunk tovább a zöld jelzésen. A néptelen úton vidáman ugrándoztak előttünk a nyulak, majd egy forduló után a réten lépegető hatalmas fehér madarakat láttunk. Kócsagok! Akkor itt víznek kell lenni. Hamarosan az erdőbe nyíló úton meg is láttuk a vizes felületet. Az éger láperdő alját sűrűn borították a mocsári gólyahírek sárgálló bokrai. 

Innen Inárcs felé vettük az irányt, ahol semmi érdekes nem várt ránk, hacsak nem nevezzük annak az egészen elképesztő időjárást: Hol vadul fújt a szél, hol kisütött a nap, hol borsónyi jeges havat zúdult a nyakunkba, majd újra napsütés, 10 perc múlva vízszintesen arcunkba csapódó jégdarabok boldogítottak minket. 

Inárcsról frissen szántott földek között kerekeztünk a Selyemrét tanösvény felé. Mindig is kíváncsi voltam, mi van a tanösvény erdején kívül, de gyalog nem volt kedvem bejárni. Így bicajjal azonban tökéletesen bejárható volt a vidék, láttam, amit látnom kellett. 

A tanösvény megint nagyon elvarázsolt. A Selyemréten egy kis játszótér és hinta mellett már körbejárhattunk egy mocsaras élőhelyet is. Az éppen elvonuló felhők mögül kibukkanó nap és kék ég tükröződött vissza a vízfelületen. Persze a következő pillanatban hó és jég ült meg a virágok szirmain és a ruhánkon is. 

Igazi tavaszi mocsári hangulat. Madárcsicsergéssel, napsütéssel és néhol rohadó lápi illatokkal. 

A tanösvény keresztülvezet a lápon, s minden évszakban tele van újabb és újabb felfedezni valókkal. Ilyen kidőlt fákon azonban még a nádas közepébe is be lehet sétálni. 

A lápokon az elhalt növényekből származó szerves anyag egész évben oxigéntől elzárva víz alatt van, nem bomlik el, hanem egy sötét színű, nedvszívó, rostos szerkezetű anyaggá, tőzeggé alakul. Az elmúlt 200 év folyószabályozása és lecsapolási tevékenységek közepette csaknem teljesen kiszáradtak a földek, eltűnt ez a csodás élőhely.  Ócsa  ma mégis az ország egyik legfontosabb, Európa-hírű természetvédelmi területe. forrás: https://ocsa.hu/latnivalok-ocsai-tajvedelmi-korzet 

A láperdő után még elhajtottunk Felsőabád felé, hogy megtekintsük az éppen felújítás alatt álló Tihanyi-Madas-Balatoni-Farkas-kúriát (A kúria nevében jelzett családok voltak egykoron a környéki földek tulajdonosai),  aztán újra Ócsa felé vettük az irányt.