Jánošikové diery - vízesések minden mennyiségben

Egész éjjel zuhogott, és reggelre kelve sem akart csillapodni az eső. Kopogott a tetőn, áztatta a földet, a fákat, sehogy sem akarta abbahagyni. Nagy fehér fellegek gomolyogtak a hegyek között. 10-kor el kellett hagyni a szállást, és az előrejelzés szerint dél körül kisüt majd a nap, mégsem volt kedvünk ekkora esőben nekivágni a hegynek. 

Így aztán  a Hotel Diery  kávézójában (a parkoló mellett) vártuk, hogy kicsit csendesedjen az idő. Fél 12 körül ugyan nem sütött ki a nap, de talán valamivel csendesedett a vihar, így  meglehetős esőben vágtunk neki a szurdoknak. 
Pár éve már ellátogattunk ebbe a szurdokba, akkor meglehetősen izgalmasra sikeredett  a túra. Most kicsit más útvonalat terveztem, egyrészt a sáros úton, nedves sziklákon az az út szerintem nem biztonságos, másrészt 4 óra körül már hazafelé kell indulnunk, tehát kb. 4-5 óra áll rendelkezésünkre. 

Az időjárásnak, no meg talán a szeptemberi hétfőnek köszönhetően alig voltak az erdőben. 

Így sokkal hangulatosabb ez az út, mint két éve, amikor minduntalan sorban álltunk a létráknál, s igencsak lassan haladtunk.  Most másfél óra alatt  megmásztuk az összes vasszerkezetet, zúgott és csobogott talpunk alatt, vagy mellettünk a vízesés sokszor több tíz méteren keresztül. 

A sziklatorony tetején nővő fa most is lenyűgözött. 

A víz néhol több lépcsőben, akár 100 méteren keresztül meredeken zúdul alá. 

A szurdok párás levegője kiváló élőhely a páfrányoknak. 

Még minden csupa zöld volt, így ez a fa igazán különlegesnek számított. 

A gyökerek között hatalmas tócsákban állt az esővíz. 

Mire felértünk, elállt a az eső, gőzölgött a Maly  Rozsutec sziklaorma.

Podziar-nál a kis szalamandra kiolvasta az étlapot, majd szépen beállt a sorba a rendeléshez...

Sajnos az összes vízesést le akartam fotózni, abból meg ugye itt egyiket követi a másik, és mind gyönyörű és más. Ez azért jelentősen lassította  a haladást. Még jó, hogy türelmes családom van!

Pod Palenicou-nál rövid tanakodás után (belefér-e az időbe, hogy még felfelé menjünk 1 km-t)  a zöld jelzésen elindultunk az autónk irányába. Az út először kissé emelkedett, de aztán meredeken lejteni kezdett. Még szerencse, hogy kis lépcsőket alakítottak ki az úton, különben a sáros, felázott talajon biztos nem úsztuk volna meg esés nélkül a lejutást. 

Mire elértük a tisztást, a nap is kisütött. A kikericses réten, hegyeket bámulva fogyasztottuk ebédünket, miközben a fák közül mély hangon bőgve felelgetett egymásnak két szarvas.  Kétség kívül ez volt a nap fénypontja, melyet nem értékeltünk volna eléggé, ha nem esőben kezdjük a túrát!

A biztonság kedvéért, amíg itt ácsorogtunk a tájat bámulva, estem egy nagyot, mert fura lett volna, ha nem nyakig sárosan érek vissza az autóhoz. 

Kb. 4 órás út után értünk vissza Podziar-hoz, a kis étteremhez, innen azonban már az ismert alsó szurdokon keresztül jutottunk vissza  a parkolóhoz. 

Fél óra múlva, mire leértünk, újra esni kezdett az eső, de ezt már hazafelé robogva, autóból néztük,  gyerekkoromat idéző hangulatot ébresztett bennem.