Kóspallag a Magas-Börzsöny déli szegélyének csúcsai között igazán festői környezetben elterülő település. Bár találtak itt honfoglalás kori temetőt is, mégis a falu születése Gróf Grassalkovich Antalnak köszönhető, aki 1756-ban tótokat és németeket telepített ide, akik erdőgazdálkodással, szőlő és dohánytermesztéssel foglalkoztak. Ki hitte volna, hogy még a 20. század elején is neves dohánytermő vidék volt? No, mindebből mi most nem sokat vettünk észre, inkább a táj szépségében merültünk el.
A kék jelzésen vágtunk neki a Kálvária-hegynek. Az út árnyas fák között kanyargott, a stációkat jelző kis képek mellett hívogató padokon mélyedhet el az arra vágyó az erdő hangjaiban, illetve talán utat találhat lelkének rejtett mélységeihez is.
Mi azonban haladtunk tovább a hegy rejtett és kevésbé rejtett, ámde mindenképp zegzugos útjain. leereszkedvén a Kálváriáról árnyas erdőbe értünk, ahol a sárga jelzésen haladva többször is átkeltünk a Ló-patakon. Égig érő fák, hatalmas gyökérrengeteg, letört ágak, s a keskeny ösvény miatt az volt az érzésem, szinte érintetlen erdőben járunk.
Elhagyva a patakmedret, az út emelkedni kezdett az Érsek-tisztás felé. Majd elértük a Keselyűs-ormot, ahol sűrű törzsű fák és bokrok mintha boszorkánytanyát rejtenének. Inne a Nagy -Sas-hegy felé vettük az irányt. Az oda vezető ösvény igen meredek, ámde annl vadregényesebb göcsörtös fáival, hatalmas sziklatömbjeivel.
Úgy emlékeztem szép kilátás nyílik a hegy tetejéről, de ennek az útszakasznak mégiscsak a felfelé vezető ösvény az igazi szépsége.
Leereszkedve azonban a Nagy-réthez, valóban csodás csaknem körpanorámába lehet részünk.
A Nagy-rét pedig impozáns fáival, lágy ívű harsogóan zöld rétjeivel, sárga kankalinjaival bűvölt el.
Egy rövid kaptatóval felkapaszkodtunk a Só-hegyre. Kibukkanva a fák közül rögtön a lábunk alatt érzhettük a tájat, mindenfelé zöldbe borult hegyoldalak, bodorodó felhők, sárgálló kutyatejek. Moncsiga segítségével sikerült még a legkisebb kiemelkedést is beazonosítani, legyen az a Börzsönyben, vagy a Pilisben, vagy a Visegrádi-hegységben. Csak ámultam ezen a csodás képességen! A távolban felfedeztük az Esztergomi Bazilika félig felújított kupolája mögött a Burdát is.
Erről a hegyről lefelé menni is élvezet volt, fürödtünk a táj szépségében!
Visszatekintve a Só-hegy tetejére:
Végül csak elbúcsúztunk a Só-hegytől, de csak azért, hogy a Kopasz-hegyen egy újabb panoráma orgián vegyünk részt. Jobb kéz felől Márianosztra házai és temploma bújik meg a hegyek között, balra a távolban Kóspallag, a hátunk mögött pedig a Szent Orbán Erdei Hotel épülete is kivehető a Nagy Zöld Mindenség közepén. A kép jobb szélén, a bokroktól balra, a Só-hegy kopár lejtője látszik.
A kereszt helyén álló régi fakeresztet a Kóspallag felől Márianosztrára érkező zarándokok számára állították, hogy itt imádkozzanak még egyet a faluba érkezés előtt.
Látvány a Kopasz-hegyről a Duna felé, bár a folyót jórészt takarják a hegyek.
Az idő jól elszaladt, ideje volt visszatérni kiindulási pontunkra, így Márianosztrát a tervekkel ellentétben most kihagytuk. Egy széles erdészeti úton vágtunk le Kóspallag felé.
Ezen a réten átkelve felriasztottuk ezt a kis rókát. Nem is értem, hol rejtőzött, a fű egyáltalán nem volt magas.
Még a vihar előtt sikerült visszaérni az autóhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése