Egy nap az Óbányai-völgyben

Idei első erdőbenalvós túrát úgy terveztük, hogy kirándulunk egy nagyot a napsütötte Zengőn, majd kinézünk egy jó, szélvédett meleg alvós helyet, nem túl messze az autótól, és visszamászunk a cuccokkal. 

Ehhez képest mire leértünk a hegyről már csepergett az eső. Így aztán másnapi kirándulásunk helyszínéhez közelebb,  Óbánya felé keresgéltünk a térképen valamilyen esőbeállóval jelzett helyet, s találtunk is egy jelzést a Réka-várnál. 

Így aztán elrobogtunk oda sűrű ablaktörlő surrogás közepette (a végre remekül működő autóval), leparkoltunk a hegy lábánál, majd teljes menetfelszereléssel nekivágtunk az előttünk álló kb. 800 méteres távnak. A térkép szerint alig 150 méter szintkülönbséget kell legyőzni, igaz azt már megint nem figyeltem, hogy mindezt két viszonylag rövid szakaszon kell leküzdeni. S bár erős sóhajtozások mellett, de mégis sikerült - no nem megugrani, részemről inkább - megvánszorogni ezt az akadályt,  végül elértük a hőn áhított esőbeállót az erdő közepén. 

Ekkor eszembe jutott, hogy a szalonna lent maradt az autóban...

Amíg egyikünk visszaszaladt a feltétlen szükséges étekért, a többiek sátrat állítottak. 

Mire a szalonna megérkezett, már állt a tábor, nekiálltunk hát a tűzrakásnak. Ez úgy zajlott, hogy mi lányok néztük, milyen ügyes Pietie a lángok csiholásában. Olyan jól néztük, hogy a végén barátságosan lobogott a láng. Gyorsan beavattuk a vadiúj mátrai diszkoszunkat a tűzzel és a szalonnával, majd megtömtük mindenféle előre feldarabolt zöldséggel. Egészen pontosan én csak néztem, ahogy a lányom mindezt megcsinálja. Ezután már csak a tűz pattogását és az esőcseppek kopogását hallgattuk.  A levegőt friss eső szag, égő fa, és a készülődő étel mennyei illata lengte be. Mélységes béke, meleg zsongás járt át, gyerekkorom tábortüzeinek emléke, és nagy-nagy biztonságérzet járt át. 

Csodálatos volt! S bár az öt réteg ruha és télikabát ellenére is átfújt a szél, mégsem akaródzott sátorba bújni. Végül azonban annak is eljött az ideje. Éjszaka sokszor megébredtem, remegtem és fáztam. Hajnalban azonban vidám madárdallal volt tele az erdő. Így aztán az első fényekkel én is kimásztam a hálózsákból és jártam egyet a környéken. Hamar átmelegedtem újra. 

Amíg a fiatalok aludtak, egy kilátóból szemléltem a völgyben meghúzódó Óbánya apró házait. Később kiderült, hogy nagyon szép kis település rejtőzik a hegyek között!

Mire visszaértem, már várt a meleg tea, megreggeliztünk, tábort bontottunk, és lecuccoltunk az autóhoz, ahonnan egy körtúrát tettünk Óbányai-völgy, Kisújbánya, Cigányvár, Farkas-árok, Óbánya útvonalon. 

Kiderült, hogy Óbánya (Altglashütte) nagyon szép! Takaros kis házak között, tavaszi virágözönben, és dermesztő hideg szélfuvallatok között bandukoltunk. A sváb falut valamikor a XVIII. században alapították. Az itt élő emberek üvegfúvással keresték kenyerüket. A környéken a gyors folyású patakok mentén több üveghuta is működött. 

A faluból kiérve elmentünk a Pisztrángos-tavak mellett, majd végre  csodaszép Óbányai-völgyben sétáltunk. Az Öreg-patak patak több kis zúgón keresztül rohan a faluba. 

Átkelés a patakon:

A Csepegő-sziklánál megszemléltük a sziklaüregekben lerakódott cseppköveket is. Megcsodáltuk a híres Ferde-vízesést, majd hamarosan elértük Kisújbányát. 

Kisújbányának csodaszép kis temploma van. A kápolna Szent Márton tiszteletére épült 1794-ben. 

Valamint található itt egy kőből faragott harangláb is, melybe egy üvegből készült zöld harang adja hírül a delet. 

Innen Cigányvár felé vettük az utunk. Az elágazásnál kicsit leereszkedtünk a kilátóval ellentétes irányba, és egy hatalmas réthez jutottunk, ahol aludtunk egyet a napsütötte, ámde mégis hideg, szeles lejtőn, no meg persze jól megszemléltük a panorámát is. 

Ezután egy meredek ösvényen másztunk fel a kilátóig, ahonnan ismét teljes körpanoráma tárult a szemünk elé, csupa harsogó tavaszi színekbe borult hegyoldalakkal.  

Visszafelé Farkas-árok felé vettük az irányt, ahol most nagyon kevés víz volt a patakban, és sokkal kevesebb turista az ösvényen. 

Innen már csak egy kaptató és egy lejtő választott el kiindulási pontunktól, amit hősiesen legyűrtünk, végül fáradtan, de nagyon elégedetten ültünk be az autónkba.