2026. október 25., vasárnap

Panorámasétány a Pilis-tetőn



Idén tavasszal szóltak először a cikkek a Pilis-tetőn létrehozott új panorámasétányról, melyet aztán végül talán augusztusban vagy szeptemberben nyitottak meg a nagyközönség számára. A cikkeket olvasva először értetlenül álltam a dolog előtt. A rozsdamentes fémrács egyáltalán nem tűnt tájba illeszkedőnek számomra. Hasonlóval találkozhatunk Szársomlyón és Sátoraljaújhelyen a függőhíd környékén is. 
Aztán a testvérem felvilágosított. A sétány és a siklóernyő repülős starthely építésének célja a természet védelme volt, hiszen így a kirándulók páratlan panorámába gyönyörködhetnek, ugyanakkor nem rombolják a talajt, megóvják a napsütötte lejtőkön növő magyarföldi husángot, mely endemikus maradványfaj, leginkább hazánkban él, a világ összállományának fele található meg ezeken a lejtőkön. Így aztán különösképpen fontos a védelme.  

Így aztán egy  napos-párás őszi napon kora reggel errefelé vettem az irányt. Ahogy beléptem az erdőbe, az ösvény szélén rögtön egy szép harkálytintagomba mosolygott felém, kalapján hetyke kis tölgyfalevéllel. Visszamosolyogtam, még ugrándoztam is. Úgy éreztem, most aztán mégiscsak eljött a gombaszezon! (Végül csalatkoznom kellett, ez volt az egyetlen gomba, amivel találkoztam utam során )


Még viszonylag korán elértem az első kilátópontot, de innen nem a szerpentinen, hanem nyílegyenesen a sziklagerincen vezető ösvényen kapaszkodtam felfelé. A szemközti csúcsok alatt áttetsző ködfátyol feszült. 


Egész hamar elértem a csúcsot, pontosabban a csúcs alatti panorámasétány bejáratát. Meglepődtem: valahogy nem ide képzeltem, hanem a másik irányba, nyugat felé. Erre az oldalra korábban elvileg be sem lehetett volna menni, kerítéssel volt elzárva a nagyközönség elől. Emlékszem, mindig kíváncsian pislogtam arrafelé, vajon hogy lehetne onnan is szétnézni. No, most alaposan körbe tudtam járni a területet, hiszen a sétány egész hosszan végigvezet e hegyoldalban. Két nagy kilátóteraszáról ráláthatunk Pilisszentkereszt mögötti hegyoldalra, illetve délre a Kevélyek csúcsai magasodnak. Talán még szebb is a kilátás innen, mint a kb, 50 méterre, a csúcson álló kilátóból. Persze, mire felértem, már nem voltak olyan szépek a fények, és a pára is oszlott már, de azért mégis szép volt a látvány.



Előttem   Pilisszentkereszt és a Pilis vonulatai. 

A Boldog Özséb-kilátó a Pilis legmagasabb csúcsán áll. Szomorú látványt nyújtott a táj. Arra számítottam, ezer színben pompáznak majd a fák, de leginkább csak lehullott levelű csupasz torzók szegélyezték az utat. Ritkaságnak számított az a nagy sárga levelű nyír, ami még tartotta a lombját. 

Panoráma a kilátóból észak-nyugat felé. 

A kilátóból a siklóernyős starthely felé vettem az irányt. Itt tábla fogadott, mely tájékoztatott, hogy ide csak engedéllyel lehet belépni. No, hiszen, jókor, addigra már ott voltam. Így aztán innen is körülnéztem. Az látszott, hogy a starthely előtt a hegyoldalról a fű teljesen kipusztult, le volt taposva, a talajon alig volt egyéb növény. Igen nagy volt az eróziós nyomás. A starthely fémrácsára is tilos kimenni, amit nem csodállok, kegyetlenül csúszhat még száraz időben is. Semmi kedvem nem volt a mélybe zuhanni, így jobbnak láttam odább állni. Később kiderült, a rácsok alatt kifeszített háló van, ha esetleg valaki mégis megcsúszna a rácsokon, ne a mélybe potyogjon. 


Lefelé a Vaskapu-völgy vadregényes, sziklás, kidőlt fákkal tűzdelt szurdokán keresztül ereszkedtem le a hegytömb lábához, majd a hegy szoknyáján kanyarodtam vissza a kiindulási pontomhoz. 





2026. október 23., péntek

Fűzlakoma

Előző rész | Folyt. köv.

( október)

Az éjszakák napról napra érezhetően hosszabbak lettek. A rövidülő nappalok távol tartották a kétlábúakat, a hódok élete sokkal nyugalmasabbá vált. Bár napközben még kellemesen sütött a nap, hajnalra már csípőssé vált a levegő. A hódcsalád a télre készülődött: a part mentén egyre több megrágott fatörzs és frissen lerágott ág jelezte munkálkodásukat.

Egyik éjszaka végül az öreg fűz is megadta magát. Elterült a földön, lombja vége épp a vízbe lógott.

A hódok nyomban nekiláttak az ágak lecsupaszításának.

– Juhé! – rikkantotta Gurmi. – Ez aztán a finom lakoma! Még erőlködni sem kell, simán elérem ezeket az ízletes gallyakat!

Még a kicsik is kimerészkedtek a partra, és az ágak takarásában elégedetten ropogtatták a leveleket.

Murmi eközben a vastagabb ágakkal foglalatoskodott. Többet is összegyűjtött, erős fogai és a nyelve közé helyezte, és elúszott velük a köves oldal lábához. Ott, a sziklák védelmében telepedett le.


– Itt nyugodtan falatozhatok! – mormogta.


Gurmi azonban a fa körül forgolódott. Nem győzött betelni az illatokkal! Ő aztán nem fogja itt hagyni ezt a remek fát! Hol jobbra fordult, hol balra mászott, minden ágat megszaglászott, csillogott a szeme nagy boldogságában. Előbb ebből a gallyból harapott, kicsit rágta, aztán másikat választott, azt is ette egy darabig, majd rögvest a harmadik után nézett. Mire Szuszka megérkezett, az alacsonyan lógó gallyak nagy részéről már eltűntek a levelek és a zsenge hajtások.


– Hé, nekem nem is hagytál? – méltatlankodott Szuszka.

– Dehogynem, csak nyújtózkodni kell egy kicsit – nevetett Gurmi.

Szuszka két hátsó lábára állt, megpróbálta elérni a legközelebbi ágat, ám minduntalan visszapottyant a vízbe.


– Gurmi mindent felfalt! – bosszankodott Szuszka. – Megnézem, maradt-e valami a fa alatt.

Hamarosan egy szép nagy ággal tért vissza. Letelepedett a sekélyesbe, és jóízűen falatozni kezdett.

Amikor végzett, a csupasz ággal a Folyami Odú felé úszott. Felmászott a lak tetejére, és gondosan beillesztette a többi gally közé.

– Ezen már Gurmi sem talál rágnivalót! – kuncogott magában.

Aztán újra a vízbe ereszkedett, iszapot gyűjtött, és visszatért vele a tetőre. Az ágak közé tömködte, alaposan eligazgatta, majd elégedetten szemügyre vette a munkáját.


Közben a többiek is hazatértek. Egyik hód a másik után bukott a víz alá, és beúszott a lak bejáratán. Szuszka még hallotta a lába alatt elsuhanó testvérei neszezését. Végül ő is leereszkedett a tetőről, beúszott az alagúton, és odagömbölyödött a többiek mellé. Halk szuszogás és elégedett nyöszörgés töltötte meg a Folyami Odút.



Előző rész | Folyt. köv.

2026. október 22., csütörtök

4 óra, 400 méter

Az autóban hárman ülünk. Két nő és egy kislány. Dömörkapu felé robogunk. Reméljük, hogy a legkisebb alszik egyet, mire megérkezünk. Szerencsére tényleg hamar elszunyókál, de még az út vége előtt felébred. Aggódom, hogy nyűgös lesz, de nem. Fülig ér a szája, Nani-t akarja. Az én vagyok. Néha a keresztnevemen szólít. Nem is értem, ezt honnan vette, szinte senki nem szólít így a családban. Legalábbis nem akkor, amikor ő is hallja. Vicces.

Leereszkedünk a dömörkapui vízesés szikláihoz. A vízesés lenyűgözi. Hangos „Ó!” kiáltásokkal követ. Aztán letelepszünk a zuhataggal szemben egy-egy sziklára, elővesszük az elemózsiát, és ebédelünk.

Szünnap révén rengetegen vannak. Főleg bicajosok és kisgyermekes családok. A gyerekek felmásznak a vízesés szikláira, nevetve ugrálnak át a patak kövein. A szülői intelmek hangjai követik lépteik. Jó kis műsort adnak nekünk, érdeklődve figyeljük őket. Egy kisfiú érdeklődve megáll előttünk. Csodálkozva konstatálja, hogy itt enni is lehet.

Hamarosan befejezzük az ebédet. Dobálunk néhány kavicsot a patakba, vicces, ahogy ezerfelé fröccsen a víz. A Kicsi kacag. Útjára bocsátunk egy falevelet, hangos „by-by”-jal búcsúztatjuk, még integetünk is utána.

Nekiindulunk az aszfaltútnak. Közben valamelyest oszlik a tömeg. A Kicsi cipeli az ülőkéjét, pár méterenként letelepszik rá. Leguggolunk mellé, majd újra felállunk. Többször is.  Rövid technikai szünet: peluscsere. 

A régi kőbányánál leereszkedünk a patak kiszáradt medrébe. Itt újra letelepszünk a kövekre. A Kicsi megéhezett, hamit kíván. Eszünk. Megszemlélünk egy lepkét. Egy araszoló hernyót próbálok rácsalogatni egy levélre, de folyton elfordítja a fejét. A Kicsi kacag. Hallgatózik: "repügő" zúg a magasban. 

Botokat gyűjtünk, seperjük az avart. Felmászunk a meredélyen a fák gyökerei között. Minden lépés kihívás, botladozik a levelek alatt rejtőző köveken. Végül visszamegyünk az aszfaltra, itt könnyebb.  Újabb technikai szünet. 

Egy arra járó kutya irányba állít minket. Jó tempóban követjük, de aztán az eb és gazdái mégis eltűnnek a látómezőnkből. A Kicsi levezet minket a patakpartra. Rákerül a gumicsizma, vígan tapicskol a sekély vízben. Megpróbál újra faleveleket úsztatni, de itt nincs sodrás.

Újra letelepszünk, eszünk. Aztán jöhet még egy utolsó technikai szünet. Remélem, most végre minden kijött, ami ki akart jönni, mert nincs nálunk több pelus. Amúgy is ideje visszafelé indulni. Észrevétlenül terelgetjük az autó felé. Szerencsénkre megint jön egy jó irányba tartó tacskó.

Végül felkéredzkedik. Elfáradt. A kocsiban mégsem alszik el, békésen dudorászgat, prüttyöget.

Szép, kalandos nap volt, rengeteg apró örömmel és vidám kacagással. 


2026. október 19., hétfő

Pillanatképek a Beliczay-szigetről - október

Az Öböl

Ugyanaz a helyszín pár nap eltéréssel







A nagyobbik tó (is) még mindig ki van száradva







Légtánc




Nyárfa tőkegomba nagyon sok nőtt most. 

Csodálatosan szép és finom déli tőkegombákat találtam. 
















2026. október 14., szerda