Havasi szürkebegy

Késő délutáni sétára indultam a Remete-szurdokban, úttalan-utakon, a hegyre fel, lehetőleg még sosem járt úton, egyenes felfelé, amerre a legmeredekebb. Nem túl magas a hegy, szikláról-sziklára kapaszkodva hamar felértem, ezen az oldalon tán még sosem jártam, vagy csak nagyon régen: Néztem Máriaremete házait a völgyben amott az a templom, nicsak, arrafele szoktam jönni bringával - ismertem rá a helyszínekre így madártávlatból. 

Aztán leereszkedtem a völgybe, a másik oldalon újra felkapaszkodtam a szurdok másik oldalán. Hamarosan elértem a gerincet, elsétáltam az egykori bányafal felett.

Az ösvényen a szurdok bejárata felé haladva épp egy kitett, sziklásabb részen kezdtem lefelé ereszkedni.

Szép panoráma mutatkozott a szemközti hegyoldal barlangja felé, amikor egy kismadár reppent le mellettem a földre, és nem is nagyon akart onnan távozni. Alig 2 méternyire volt, és békésen ugrándozott a fű között, fellépdelt a sziklákra, közben kis csőrével csipkedte a lehullot magokat. 

Óvatosan közelítettem felé. Nem reppent el, de arrébb tipegett. Tartotta a távolságot közöttünk. Így aztán leültem a földre, és figyeltem, mit csinál. 

Hol jobbra fordította a fejét és akkor a bal szemével vizsgálgatott, hol balra fordította és akkor a jobb szemével vizsgálgatott. 

Nem tűnhettem veszélyesnek számára, mert aztán inkább a magokra koncentrált, meglátott egyet maga előtt, izgatottan odaugrált, felkapta. Úgy tűnik, volt olyan, amelyik mélyebben szúródhatott a földbe, mert időnként fejét erőteljesen jobbra balra ingatta, miközben csőrével szántotta a talajt. 

Itthon aztán megszakértettem a Google Lens-szel, és kiderült, hogy havasi szürkebegy, mely a magashegységek sziklás területein költ.

Úgy írja az Internet, meglehetősen bizalmas madarunk, mely akár 1-2 méterre is bevárja az embert, s valóban, pontosan ez tötént. 

Ősszel hegységekről melegebb területekre vonul, ilyenkor találkozhatunk vele idehaza  kőfejtőkben, bányafalakon, sziklás területeken. 

Nyáron pókokat, rovarokat, férgeket eszik, télen pedig (gyom)magvakat, kisebb terméseket.  

Végül megköszöntem a lehetőséget a madárnak, búcsút vettem a sziklától és elkészítettem még a lemenő nap utolsó felhőtakarta sugarai mellett a képet a szurdokról. 

A dicsőséges Ganz Danubius Hajó- és Darugyár tündöklése és bukása

Tudtad, hogy az 1900-as években a magyar hajógyártás központi helyszíne volt az Újpesti-öböl és Európa szerte keresettek voltak az itt készült hajók, vontatók, és úszódaruk?  

Több, mint 100 éven keresztül készültek itt technikailag magas szinten a  hajók. A gyár túlélt két háborút, több gazdasági válságot, ország újjáépítést.  A rendszerváltást követően azonban 1990-ben leállt a hajógyártás Magyarországon. A gyár az enyészeté lett, az egykori hatalmas műhelycsarnokok omladozó falai ma már a graffitisek (és a fotósok)  paradicsoma. 

A gyárakban 81 tengeri áruszállító, 63 folyami személy-, 193 folyami vontató- és toló-, 30 speciális hajó, 57 uszály és lakóhajó, 145 úszódaru, 610 kikötői és szerelődaru készült el, mintegy 10.000 dolgozó munkájának eredményeként.

Egy kis gyártörténet évszámokban

1. Egyes források szerint a Hartmann József által  1863-ban alapított  kisebb hajójavító üzemét költöztette pár évvel később a Népsziget terültére.  A cég az 1871-es gazdasági válság idején csődbe ment,  de Hartman többször is próbálkozott a gyár újraszervezésével, sikerrel.   10 évvel később már több, mint 500 munkást foglalkoztatott és számtalan vasuszályt és tengerjáró hajót épített. 
2. 1906-ban a gyár a Danubius Hajó- és Gépgyár Rt. nevet vette fel, több akkori, a Népszigeten működő hajógyártó üzemet magába olvasztott. Így ebben az időben  két nagy hajógyárunk lett: az Óbudai Hajógyár és a Danubius gyár. 
3. A hajógyár 1911-től a Ganz Vállalatok érdekkörébe került, és  Ganz és Társa Danubius Gép-, Waggon- és Hajógyár néven lett ismert egészen  a II. világháború végéig. 
   A trianoni békemegállapodás alapján, az Adriai-tenger elvesztésével Magyarország elveszítette  saját tengeri útvonalait. Ekkor tértek át a hajógyárban a teher- és személyszállító „folyam-tengerjáró” osztályú hajó típusok gyártására. 
4. A XX. század elején a térségben más hajógyárak is megtelepedtek. 1927-ben a Schlick-Nicholson Hajógyár beolvadt a Ganz és Társa Danubius Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt-be. 
5. Az rt. 1928-ban a cég nevet változtatott Ganz és Társa Villamossági-, Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt-re. Telephelye az Újpesti-öböl keleti oldalán volt. 
6. Az üzem 1948 és 1951 között állami tulajdonba került,  a Ganz Hajógyár nevet viselte, 
7. Majd felvette a román kommunista párt vezetőjének nevét: Gheorghiu Dej Hajógyár lett.
8. 1962-ben a hajógyárat átkeresztelték Magyar Hajó- és Darugyár (MHD) Angyalföldi Gyáregysége -névre.
   
9. 1985. június 1.-jével a Ganz Danubius Hajó- és Darugyár, ezen belül pedig Angyalföldi Úszódarugyár lett.
10. Utolsó neve Ganz Sziget Hajó- Daru- és Acélszerkezetgyártó Kft. lett, amiről 
11. 2014 körül utoljára annyit lehetett hallani, hogy a csőd szélére sodródott, és a NAV szégyenlistájára került több száz millióra rúgó adótartozásával.

Mik készültek itt? 

1. Az I. világháború kitöréséig évente 30-40 hajó épült a gyárban, elsősorban külföldi megrendelésekre. Ekkor elsősorban az Osztrák-Magyar Monarchia számára gyártottak csatahajókat, cirkálókat és korvetteket. 1903-tól nagy teljesítményű dízelmotorok építését is elkezdték. 1905-ben itt épült az első motoros őrnaszád. Épült egy külön torpedóműhely is. 
2. 1913-ban itt épült a jelenleg már múzeumhajóként szolgáló Kossuth.
3. 1933-34-ban megépítették a Danube Shell II. nevű, első dunai motoros olajszállító hajót, s ezt követően a MFTR számára négy önjáró, motoros áruszállító hajót,
4. Majd a Széchenyi és Baross vontatókat, amelyek Európa első dízel-elektromos hajtású lapátkerekes vontatóhajói voltak.
5. 1934-ben, a Budapest nevű hajó építésével kezdődött meg a Duna-tengerjáró hajók építése. E hajót nagyobb társai, a Szeged, Tisza, Kassa, Ungvár, Kolozsvár és a Komárom nevű Duna-tengeri hajók követik.
6. 1940-ben szovjet megrendelésre a gyár addigi legnagyobb (4000 tonnás) tengeri áruszállító-hajó típusának gyártásába kezdtek.
7. A II. világháború után Scharbert Gyula, a gyár igazgató mérnöke a Margit híd felrobbantásakor felismerte, hogy az  újjáépítésekhez az úszódaru nagyon keresett lesz világszerte. Európában itt gyártották a legtöbb úszódarut, világszinten keresett árucikk volt.  
8. Európa legnagyobb úszódaruja, a 200 tonnás Clark-Adam úszódaru is itt épült 20 évvel később. Ez a daru segétkezett az elsüllyedt Hableány kiemelésében. 
   Az úszódaruk egyébként nem kisebb személyiségekről kapták nevüket mint: József Attila, Ady Endre, Jókai Mór, Táncsics Mihály.
9. 1990-es években több  tengeri áruszállító-hajó 1,   2, 3 épült itt. 

Forrás:MEK

Néhány kép a Fortepan-ról:

1. 1892 Újpesti-öböl, háttérben a Népsziget. Danubius Hajó- és Gépgyár RT., BABA - VIDA () csavaros vontató gőzhajó
   Forrás: Fortepan/Super8 Alapítvány
   
2. 1909 Újpesti-öböl, balra a Népsziget, jobbra a háttérben az Újpesti vasúti híd. Danubius Hajó- és Gépgyár RT., a "g" vagy "h" jelű őrnaszád vízre bocsátás előtt a sólyán.
   Forrás: Fortepan
   
3. 1917 Újpesti-öböl, a hajógyári munkások mögött egy MFTR vontatógőzös és a Népsziget. 
   Forrás: Fortepan
   
4.  1936: Váci út, Ganz és Tsa. Villamossági-, Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt., DTRT Szeged (1936) Duna-tengerjáró áruszállító hajó építése (épít.sz. 1435.). Háttérben balra az Újpesti-öböl és a Népsziget, jobbra az Újpesti vasúti híd. -
   Forrás: Fortepan
   
5. 1936 Újpesti-öböl, Ganz és Tsa. Villamossági-, Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. MFTR Vásárhelyi Pál  tiszai csavaros vontató gőzhajó; kazán beemelése. Háttérben a Népsziget. Forrás: Fortepan
   
6. 1950 - Újpesti-öböl, Ganz Hajógyár, N. V. 100 tonnás úszódaru. 
   Forrás: Fortepan 
   Forrás: Fortepan
   
7. 1984 -  Népsziget, Ganz Hajó- és darugyár.
   
   Forrás: Fortepan/Super8 Alapítvány
    
   
   
   
   
   
   
   
   
   

Egykor és ma

Amikor megláttam a gyár bejáratának hatalmas zárt vaskapuját, azt hittem, mégiscsak üzemel a gyár, de aztán a mögötte lévő épületek romos állapota hamar cáfolta a gyanúmat. Az oldalkerítés egy nyitott részén sétáltam be a területre, csepegő esőben, borongós időben. 

Forrás: Fortepan/Super8 Alapítvány

Talán az időjárás miatt, talán a jegenyesor miatt, de hirtelen nagyon nyomasztó érzés lett ott lenni. A jegenyesor  miatt ugyanis rögtön beugrott Dachau egykori koncentrációs tábora, ahol pár éve jártam. 

Az egykori hatalmas méretű üzemek ma üresek, graffitisek dekorálták színesre a falait. A tetőről folyamatosan pergettaz eső, visszhangzott minden csepp, amikor földre ért. 

Forrás: Fortepan/Super8 Alapítvány

A látvány kivülről sem szívderítő. Ekkor távolról hangokat hallottam. Hm. Vagy mégsem? Többször körülnéztem, de nem találtam a hang gazdáját. 

Forrás: Fortepan/Super8 Alapítvány

Aztán az egyik ablakon betekintve megláttam a csarnokban két férfit. Úgy látszik mások is érdeklődnek az épület iránt. 

Az emeletre egy sötét lépcsősoron lehet feljutni, ahol egy még sötétebb folyosón sétáltam végig. Folyamatos csepegés, kongóan visszhangzó nihil, távoli hangok, majd az egyik szobából hirtelen zaj tört rémisztett halálra, de csak egy galamb vergődött át az ablakon hangos szárnycsapásokkal. 

Mindenesetre elegem lett az izgalmakból, sietve vettem az irány lefelé, majd újra ki a szabad levegőre, lehetőleg minél messzebb ettől az ijesztően elhagyatott helytől. 

Malom-patak romantikája

Jó pár éve tavasszal jártam be a Zebegény - Malom-patak - Törökmező - Nagymaros útvonalat, és az út végén, ahogy ereszkedtünk lefelé a hegyről, szemközt a Visegrádi-hegység és a Dunakanyar panorámájába megállított. Aztán a napokban a szemem elé került az akkori fotó és elhatároztam, hogy újra felkeresem ezt a helyet, hogy őszi pompájában is megcsodáljam. 

A túra reggelén zuhogott az eső, nem volt kedvem biciklire ülni. Megvártam, míg csillapodik kissé, ekkor bringára, majd vonatra szálltam, és dél körül érkeztem Zebegénybe. 

Úgy terveztem, kicsit bóklászom a Malom-patak mentén, majd jól elkerülöm a túlságosan is látogatott Törökmezőt és megcélzom a Juliánus-kilátót, s onnan ereszkedem vissza Nagymaros felé. 

A Malom-patakot szemerkélő esőben jártam végig, de még sosem láttam ennyire hangulatosnak, mint az őszi, csillogó falevelek ölelésében. 

A patakparton ilyen kis manók leskelődtek

A patakot szegélyező hegyoldalban pedig ilyen szép göcsörtös-kanyargós fák csábítottak le az útról. Már majdnem neki is vágtam a hegynek, de aztán inkább mégis visszatértem a patakhoz. 

Az egyik kanyarban hódok munkájának nyomára bukkantam. 

Ekkora gátat építettek. Igazi mestermű!

A gát mögötti kis tó. Partján több helyen fedeztem fel a víz felé vezető (hód?) járatokat. 

A tóról vadkacsapár reppent a magasba jöttömre. 

A patak meredek partjának romantikája. Ez volt az út legszebb része. 

Egy erdei ösvényen a csúcs felé vettem az irányt.  Közben az eső elállt, még a nap is kisütött, a fák között vidáman ugrált az aranysárga napsugár. Ennek ellenére hűvös volt. Először arra gondoltam, megnézem a kilátóból a panorámát, de aztán úgy döntöttem, hogy azt már sokszor láttam, inkább két alternatív kilátópontot néztem ki a térképemen, és arra vettem az irányt. Sajnos mindkettő vaklármának bizonyult, ha volt is ott valaha kilátás, benőtte az erdő. 

Így aztán kissé csalódottan vágtam neki a visszaútnak, és reméltem, hogy megtalálom a motivációmat jelentő ominózust kilátóponot Nagymaros felett. 

Hamarosan átvágtam a gesztenyésen, ahol csupán egyetlen gesztenyefát találtam, de vethettem egy röpke pillantást a Visegrádi-hegységre. 

Jó tempóban közeledtem célom felé, amikor egy előttem haladó család nőtagjai épp hangos kiabálással tudatták a társaság férfitagjaival, hogy menjenek csak előre, ők hamarosan követik őket. A kisfiút sokáig kellett győzködni, hogy nem kell anyucit megvárni, de végül sikerült előre terelni őt is. Fellélegezve épp leguggoltak volna, amikor jeleztem, hogy várjanak már még pár percet, amíg elvágtázok mellettük, nem akarom lekésni a nap utolsó sugarait holmi pisiszünet miatt. 

A kis incidens után elhaladtam a kilátópontom mellett, ahol a kisfiú még mindig nem értette, miért maradtak le a lányok az erdőben. 

Íme a várt látvány. Véleményem szerint kb. 10 perccel késtem le az ideális időpontot.

Így aztán szépen lassan lesántikáltam a faluba - a jobb térdem ugyanis lefelé nem szeret menni - láttam, hogy a vonat indulásáig van még időm, így megettem egy fincsi sütit a cukrászdában.

A vonaton aludtam, mint a bunda. Azt hittem, kínszenvedés lesz hazatekerni, de olyan jó tempóban haladtam felfelé, hogy magam is meglepődtem.