Szlovénia

Hét tó völgye - legalábbis az eleje

Végül elértük az 1700 m tengerszint feletti magasságot. A kaptató végén elképesztően gyönyörű látvány fogadott. A havasi lórommal szegélyezett völgyet körülölelték a hegyek. A fehér ormok alatt zöld fenyők pompáztak.

Mostinca-szurdok 


Egy esős nap - kirándulás Szlovénia vízeséseihez


Slap Boka - Európa leghosszabb vízesése

A Boka-vízesés 144 méter hosszan zúdul le a folyóba, s ezzel a hosszával Európa leghosszabb vízesésének számít. Vízhozama másodpercenként 2 m³, (a  lakásomat kevesebb, mint 2 perc alatt töltené meg vízzel).


Slap Virje

A Virje-vízeséshez le kellett ereszkedni kb. 100 métert. Az út tetején fülledt meleg volt, de ahogy közeledtünk a vízeséshez egyre hűvösebb lett a levegő, majd egy kanyar után  mintha egy jégverembe kerültem volna. A vízesés körül apró vízszemcsék ugrándoztak a levegőben, belepve mindent. Bő vízhozamához lehetséges, hoyg a anap során lehullott csapadékmennyiség is hozzájárult. 



Most na Soci

A  városka a Soca és a Idrijca folyók összefolyásánál helyezkedik el. Egy vízerőmű építése miatt  a folyóágyakat elárasztották és víztározót alakítottak ki a város szélén. Szép parti sétány vezet végig mellette. 


Tolmin-szurdok

A szurdok parkolójánál álló kis vendéglőnél megkávéztunk, majd a pénztárnál mérsékelt sorbanállás után leperkáltunk fejenként 10 eurót, és beléptünk a beléptetőkapun. Jó néhány lépcsőn leereszkedtünk a  folyóhoz, ahol sokan pihentek a vakítóan fehér sziklákon, néhányan fürödtek a  10 fokos, kristálytiszta vízben. A szurdoknak több ága is van, olyan, mintha egy 9 karú polip  karajain tekerednénk be a sziklák közé. Eltévedni, vagy kihagyni valamelyiket szinte lehetetlen, minden ki van táblázva,  sorszámmal van ellátva.  
A hegyfalak között pedig  hidakon és egy függőhídon lehet átkelni. 


Cerkno nyáron

Érkezésünk napján rögtön felkanyarogtunk a sípályákhoz, leparkoltuk az autót és felsétáltunk a hegyre, hogy megnézzük milyen is nyáron a látvány. Az autót 1000 méteren, Lese után egy szép tisztás mellett raktuk le, innen vágtunk neki a csúcsnak, többnyire a piros jelzésen. 


Studor hegy arcai

Nyaralásunk alatt úgy adódott, hogy a Studor hegy közelében volt a szállásunk. Így reggelente, amíg a többiek aludtak kisétáltam a hegyhez és minden nap lefotóztam.



Honnan látszik a Bohinj-tó a magasból? - Séta a Vogel felé

Másnap reggelre egy rövid sétát javasoltam kis családomnak a Vogelre, ahova kabinos felvonó visz egy kisebb vagyonért cserébe. Abban reménykedtem, hogy fentről remek kilátás nyílik majd a tóra, és a kora reggeli fényekben tudok majd szép képeket készíteni. 
...
Nagyjából 3/4 óra múlva kibukkanva az erdőből egy völgy szélén találtuk magunkat, körülöttünk hegyek, lábunk alatt virágos rét, a rét szélén egy lapos sziklán pásztorlányka meditált.


Mostnica szurdok

Hamarosan egy hídon átkeltünk a patak fölött és egyre meredekebb kaptatón haladtunk. Vártuk az útleírások alapján beígért hihetetlen alakzatúra mosott sziklák között kanyargó fantasztikus zöld vizet, de a folyó mélyen a lábunk alatt kanyargott. Kb. 1 óra séta után elértünk egy útelágazáshoz. Ekkor jöttünk rá, hogy nem a megfelelő úton jöttünk: valóban közvetlen a Mostnica két oldalán  vezetett volna a turistaút.



Bled, a turistáktól nyüzsgő látványosság

A szigeten Živa ószláv szerelem istennő szentélye állt egykoron. Staroslav pap és lánya, a gyönyörű Bogomila őrizték a szentélyt. Történt egy napon, hogy Črtomir, a pogányok fejedelme felkereste a szigetet és amint meglátta Bogomilát, rögvest szerelembe esett. Akár boldogan élhettek volna tovább a szigeten, de a keresztények és a pogányok között harcok törtek ki. Črtomir élete veszélybe került, és Bogomila, hogy megmentse szerelmét, felvette a keresztény hitet, és a szigetre új templomot építettek. Később Črtomir is felvette a kereszténységet és misszionárius lett. 
Az ószláv istentiszteleti szentélyből Szűz Mária születésének szentelt templom lett 745-ben.
A Bohinj-tó környékének természeti szépségei mellett barátságos templomai is lenyűgöztek. Jellegzetes templomai a középkorban épültek, kívülről jellemzően zöld kövekkel díszítettek, tornyaik szélén szintén jellegzetes a sárga-vörös-zöld festésű mintázat. 


Séta a Vintgar-szurdokban

Hom és Boršt közötti sziklafalak között hömpölygő zöld Radovna folyó ezen szakaszát csak 1891-ben fedezték fel, mivel száraz lábbal addig gyakorlatilag megközelíthetetlen volt. Ma fából készült dongaút vezet egyenesen a folyó fölött 1,6 km hosszan. 


Bohinji-tó

Szlovén túránk második napjára sok esőt ígért a okos békám (Köpönyeg), túratársaim azonban határozottan állították, hogy nem fog esni, hiszen kirándulni jöttünk! Az érvek előtt meghajoltam, így hajnali 6 órakor többedmagammal kilopakodtunk a házból,  és... szakadó esőben útnak indultunk felfedezni a Bohinj-tó partját.


Zovnek vára





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése