Szénások körtúra

A Szénások kilátópontjai egy méltatlanul elhanyagolt rész volt a részemről. Nem is értem, miért nem jutott eddig eszembe arrafelé császkálni - állapítottam meg ezt télen, amikor egy rövidebb túra keretében jártam erre. Aztán eltelt 6 hónap, és nem jutottam tovább a Nagy-Szénásnál, mert ide mindig csak úgy "felugrok" - naplementét nézni. Most sem szántam sokkal több időt a kirándulásra, de azért úgy terveztem, hogy megnézek néhány kilátópontot, és virágokat fotózgatok, s ha szerencsém lesz, még gombát is szedek. 

Nos az erdő megadott mindent, amire csak vágyhat egy magamfajta kiránduló. 

Kora délután indultam útnak, a borús időnek köszönhetően farmerben, ami már a első meredek kaptatónál soknak bizonyult - fulladoztam a fülledt melegben. Kárpótoltak azonban az emelkedőt színesítő virágok: a hullámzó árvalányhaj mező,sárga ökörfarkkóró. A bókoló bogáncs most hullajtotta szirmait, egyetlen hatalmas fehér szemével  nézett rám. Mind a száz! Tömegével borították a réteket. 

A Nagy-Szénás lankáit nagy csokrokban borította az István-király szegfű (esetleg Lumniczer szegfű - a kettő megkülönböztethetetlen egymástól)

 

Lándzsás útifű és farkaskutyatej

 

Nyúlszapuka és kakukkfű - illata betöltötte a mezőt.

  

Kifotóztam magam a réteken, és leereszkedtem a piros jelzésen az völgybe. Az erdőben kellemesen hűvös volt. Megkerestem a Nagykovácsi barlangot, amit enyhe túlzás barlangnak nevezni, csupán 3 szikladarab, egy keskeny réssel. Mindenesetre itt elvesztettem az objektívsapkát, de mire észrevettem már messze jártam. 

Az erdőben méteres kardos madársisakot találtam, ilyen nagyot még sosem láttam! A piros kereszten folytattam az utat, ott pedig kétlevelű sarkvirágot sikerült fotózni. 

 

Kezdtem épp nagyon megelégedni az életemmel és a kirándulással, amikor a távolban az úton mozgásra lettem figyelmes. Mozdulatlanná merevedtem, majd le is guggoltam, el ne riasszam a közeledő rókát! Őkelme azonban gyanút fogott, lapított, figyelt, szimatolt. Én épp csak a fülét láttam az emelkedő tetejéről. Azt vártam, hogy újra nekiindul, és amikor felbukkan a lejtő tetején, akkor gyorsan lefotózom. Meg is indult felém láttam, hogy mozog a füle hegye a fű között. De amint felbukkant a csúcson, észrevett, és besurrant balra a fák közé. Így csak ez a két távoli kép sikeredett. 

Az elsőn még meglehetősen gyanútlan, a másodikon már fülel és meresztgeti a szemét meg az orrát. 

Hamarosan felértem a Kis-Szénás egyik csúcsára. Körülöttem csupa erdős hegyoldal, alattam egy völgy. Minden csupa fa és zöld és madárdal. Nem hallatszik fel az autók zaja, motorok bőgése. Ritkaság az ilyesmi  a Budai-hegységben. 

Itt pedig egy szarvast figyeltem, amint napozgat a hegyek között, a fák közül kiemelkedő szikláról. 

Innen a Csabai csúcsok felé vettem az irányt. Előtérben egy borókabokor. Meglepően sok van errefelé. 

Virágok tekintetében minden várakozásomat felülmúlta a hely. Ibolyás gérbics elvirágzott és nyíló virágokkal, 

 

peremizsen ücsörgő szöcske, margitvirágok, 

Egy újabb kilátópont Piliscsaba és Pilisszentiván között. 

Az árlevelű lent alig vettem észre az árvalányhajak között. 

Kánya harangvirágok sütét és világoslila, valamint fehér színben is pompáztak. 

 

ezüstaszott - a dolomit-sziklagyepek jellegzetes faja 
Nagy csokrokban tapadt a sziklákra. 

Végül hazafelé vettem az irányt. Mivel nem jelzett úton akartam menni, hanem apróbb erdei utakon, melyet a térképem jelzett ugyan, ámde lemerülőben volt, alig 10%-on állt, így nyakamba szedtem a lábam, és reménykedtem, hogy elérem a piros jelzést, mielőtt teljesen lemerül a GPS-em. 

Újra leereszkedtem az erdő mélyére és találtam is egy pikkelyes pöfeteget. Sajna nem valami finom gomba, de gyönyörű volt!

Az utam utolsó meglepetése az a vadregényes  árok, amin a térképem szerint út vezet. Kidőlt fák alatt és felett kellett átmásznom, úgy éreztem magam, mint a Pilis egy vadregényes szurdokában. Ez igencsak meglepett itt, a Budai-hegységben. Jól el is fáradtam, mire kikecmeregtem belőle. Szerencsére a telóm is bírta és időben elértem a jelzett utat. Visszafelé megint a piroson kapaszkodtam felfelé, és a barlangnál megtaláltam az elveszett objektívsapkát is. 

Az erdő tényleg mindent megadott ma nekem: virágot, gombát, az erdő vadjait, panorámát, jó levegőt, kellemes fáradtságot, vadregényes kalandot, feltöltődést, erőt, energiát és az objektívsapkát!