Tokajtól Zalkodig két lapáttal

A Bodrog ártér az utolsó olyan terült hazánkban, melyet minden tavasszal elönt a víz. Jó lenne egyszer ilyenkor evezni errefelé, amikor az amúgy a nyílt víztől elzárt morotvák, holtágak mocsrak egybefüggő vízfelületté alakulnak. Ez idén sem sikerült, azonban a vízállás még mindig elég magas volt ahhoz, hogy a más időszakban járhatatlan ágakban is evezhessünk. Egész Zalkodig jutottunk a vizen!

A Bodrog-zugi-főcsatornát Tokajtól  a 3,5 fmk-nél érjük el. A régi gátháznál mérsékelten erős sodrással szemben kellett beevezni, de ez volt a legnagyobb kihívás ezen a napon. 

Nyugodt víztükör duplázta meg a Bodrogzug varázslatos világát. 

A madármegfigyelő toronynál már tavaly is jártunk, akkor egy helyen át kellett emelni a kenukat az úton, most simán átsiklottunk a keresztút fölött. 
Fantasztikusan nyugodt érzés volt!

Kilátás a toronyból

Úton Zalkod felé, a toronytól kb 1 óra könnyed evezéssel érhető el a falu. 

A csatorna egyre szűkebb lesz, a vizen tükröződő fák szinte bezárnak, lefelé is éppolyan mélységet látsz, mint felfelé, szinte két világ között lebeg a hajó. 

A part mentén ilyen szörnyecskék figyelik a lapátok csobbanását.

Mire Zalkodra értünk, késő délutánra járt az idő. Egy csapat esti táborhelyet készített elő, kiváló vadkempingező hely ez! Innen Olaszliszka felé folytatják majd az utat, majd onnan csorognak vissza Tokajba a Bodrogon. 

Mi irigykedve fordultunk vissza a madármegfigyelő torony felé, és a késő délutáni fényekben is megszemléltük a tájat. 

Fekete nadálytő és  Fibonacci 

Ideje visszafelé indulni, a csatorna lassan árnyékba került, a levegő lehűlt. Egyre több madár röppent fel jöttünkre, láttunk kis és nagy kócsagot. Az egyik fáról bakcsók reppentek fel tömegesen, legalább 20 példány!

Mire visszaértünk a főágba, lement a nap, feljött a hold. A parton megmozdult egy közepes kutya méretű fekete folt és egyenest a kenunk felé tartott. Közelebb érve jól kivehető volt széles, lapos farka. Majd a folyóba ereszkedett, fejét a  víz felett tartva közeledett. Alig karnyújtásnyira járt már, amikor eltűnt a szemünk elől, lebukott a víz alá, átúszta a kenut, és a másik oldalon újra felbukkant. Míg mi a stég felé eveztünk, őkelme követett minket, majd mikor kikötöttünk, tán csalódottan, de megvált társaságunktól. 

A 22 kilométeres evezés kikészítette a kezem, éreztem mindkét vállamat, nem győztem masszírozgatni este, hogy másnapra újra használható állapotba kerüljenek.