Az egyik ilyen zuhatagocska mögött kiszélesedik a patak, de azért a víz vibráló mozgása még megmarad. Egy part menti kőre ültem, és bámultam a vízen megcsillanó nap játékát, hallgattam a lassú csobogást.
Ekkor a víz felett apró rovarok táncára lettem figyelmes. Vagy egy tucat kecses jószág lebegett a víz felett, néha kicsit előbbre repülve, majd újra vissza, aztán megint előre. Meresztgettem a szemem; az égererdő és a meredek völgyoldal vetette árnyékban nehéz volt kivenni, miféle lények is lehetnek ezek.
Persze le akartam őket fotózni, ami nem is olyan egyszerű: a fényviszonyok enyhén szólva csapnivalóak voltak, a rovarok pedig egyfolytában mozogtak, előre-hátra, fel és alá. Képtelenség volt fókuszt találni rajtuk. Próbáltam manuális fókusszal, de azzal sem jártam sikerrel.
Végül az elemlámpámat letettem egy kőre, amely éppen megvilágította a közelében repkedő egyik kérészt. Nem nagyon, épp csak annyira, hogy könnyebb legyen használni az autofókuszt. Így is meglepődtem, hogy néha sikerült elkapni a pillanatot.
A képek azonban még mindig használhatatlanok voltak: zajosak, elmosódottak. Már majdnem feladtam, amikor arra gondoltam: amatőr módon a beépített vakumat fogom használni.
Magam is meglepődtem az eredményen.
Tényleg olyanok, mint a kis erdei tündérkék.
Ennél többet nem tudtam kihozni a helyzetből.
Mikor leszállt az éj a fák közül a hegyoldalból zöld fényű apró csillagok szálltak alá és bolyongtak a patak felett. Varázslatos volt! Ezekről egyáltalán nem sikerült használható képet készítenem. De tényleg olyan volt, mintha a mese hozzám jött volna.
Itthon aztán kikerestem, a profik milyen fotókat készítenek róluk.
Álljanak itt Újvári Zsolt csodálatos fotóinak linkjei.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése