Szarvas, az ország közepe

Már megérkezni is gyönyörűség ebbe a kisvárosba. A bevezető út mentén rendezett házak, virágos kertek, sorakoznak. A városközpont felé haladva pedig az 1800-as években épült klasszicista épületek sora áll szépen felújítva. Szarvas ugyanis 1686-ban teljesen kihalt, majd 1722-től Harrucken János kapta meg, aki a Felvidékről telepített ide jobbágyokat. A Szlovák Általános Iskola, Óvoda és Kollégium célkitűzései közé tartozik az  itt élő szlovák nemzetiség nyelvének és kultúrájának ápolása, megőrzése, a felnövekvő nemzedékre való örökítése.

A város csendes nyugalma magával ragadó Budapest nyüzsgése után. A kis forgalom ellenére széles, védett bicikliúton lehet közlekedni a főúton. Így aztán bőven van idő bámészkodni, megállni, nézelődni, fényképezni. 

A régi városháza

A rengeteg virág és zöldellő fa tompítja a díszes épületek között megbúvó panelek betontömbjeinek szürkeségét. 

A 18. század végének jelentős személyisége volt Szarvason Tessedik Sámuel lekész, aki megismertette a város lakóival a kor legkorszerűbb földművelési technikáit, kidolgozta a szikesek megjavításának módszerét, felvirágoztatva a mezővárost. 

A Tessedik Sámuelről elnevezett evangelikus templom (Ótemplom) két év alatt épület fel, állítólag a névadó titkos kincséből. Innen indul  a történelmi Magyarország középpontjába vezető sétaút az alföldi kéken. A úton kopjafák jelzik a jelentős történelmi fordulópontokat. 1848 és 1956 kopjafáján az ábrázolás a többihez képest ellentétes irányban áll, így ezekre a mérföldkövekre mintegy fizikálisan is vissza kell tekinteni, ha alaposan meg akarjuk szemlélni. 

A képen látható almafa egyike annak a 13 almafának, melyet a Nemzeti Színház tagjai  ültettek szerte az országban a TRIANON 100 rendezvénysorozatának részeként. Az almafa Wass Albert  Tizenhárom almafa c. regényében megírt ősi erdélyi almafa, mely az újjászületés, a talpraállás jelképe a könyvben. 

Íme a történelmi Magyarország közepe a Holt-Kőrös partján:  

Az 1800-as években a város másik fontos szerepet betöltő személyisége gróf Bolza József. Kastélyokat építtetett a folyó partjára. A lépcsősor végén áll a capitoliumi farkasszobor másolata, ami utal a család olasz gyökereire.  A kastélyt később átépítették klasszicista, majd eklektikus stílusban.  A Bolza család felépítette a Szárazmalmot, létrehozta az Anna-ligetet. Bolza Pál nevéhez fűződik az 1900-as években  a Szarvasi Arborétum létrehozása.

Valószínű a Bolza Pál  parkjából kerültek ide a mocsári ciprusok is, melyek mostanra már összenőttek Szarvassal. Nagy élmény beevezni a fatörzsek közé! A Kőrös mentén sok helyen találkozhatunk ilyen fákkal. 

A kastély előtt áll a alkotása. 2000-ben felavatott Milleneiumi Emlékmű. Mihály Gábor Munkácsy-díjas művész alkotása. Az oszlop tetején az a pillanat került megörökítésre, amikor Mihály és Gábriel arkangyalok meghozzák a Szent Koronát. 

Az Erzsébet-ligettel szemben áll a 2011-ben épült Szarvasi Vízi Színház. A víz fölött, cölöpökön áll. 

Az Erzsébet-híd szintén 2011-ben épült fa gyalogos híd, mely az Erzsébet-ligetet köti össze a Vízi Színházzal. Hídfőjét mocsári ciprusok őrzik.

A Holt-Kőrös partján kölcsönözhetünk vízijárműveket, és érdemes evezni egyet a nyugodt vízen. A magyarországi folyószabályozások eredményeként kialakult-kialakított holtmedrek és mellékágak jelenlegi száma a Kőrös mentén megközelíti a háromszázat.

 Az egyes kanyarulatoknak sokat sejtető neveket adtak a népek: Nyúlzug, Mangolzug, Macózug, Szappanoszug, Motyózug, Bikazug. A parton takaros nyaralók sorakoznak a legkisebbtől a valóságos palotákig. Ezért sajnos nehéz kikötőhelyet találni, de néha egy-egy szabadstrandra rá lehet akadni. Érdemes úszni egyet a hűs, mély vízben. 

Az Anna-ligetben kapott helyett a Kőrösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark, ahol nagyon kreatív nyomozós játékban lehet részünk, miközben megismerhetjük a környék növény- és állatvilágát. A látogatóközponthoz még egy vízi tanösvény is tartozik, mely kevésbé beépített részen fekszik, ezért vadregényesebb élményt nyújt itt a kenuzás is. 

Az Anna-ligetben sétálva több 100 évnél idősebb kocsányos tölgyet is találhatunk. Ez a tölgy matuzsálem 300 éves, a Dél-Tiszántúl legnagyobb kocsányos tölgye. Még neve is van, a Csáky család leszármazottai Lonovics nevet adták neki. 

A nyulak útjain jártam

A kétnapos kenutúra után úgy éreztem, jól fog esni  szárazföldön is felfedezni Szarvas környékét. Így aztán vasárnap délután felpakoltam a bringát és elindultam Mezőtúr felé, de leginkább az orrom után. Elhaladtam a Szarvasi Arborétum előtt, és  elkacskaringóztam kicsit az Iskolaföldi Halastavak között, ahol kócsagok,  üstökös és szürke gémek rebbentek fel jöttömre. 

Innen a kék jelzésen haladtam, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve jobbra kanyarodtam, Gyomaendrőd felé. Fogalmam sem volt róla, hogy mi is várható errefelé, csak hívogatónak tűnt a gát murvával szórt felülete. A tervem az volt, hogy a Kőrös lefűződött patkó alakú ágai között bóklászok majd, mocsárban cuppogok, és a Hármas-Kőrösben fürdök. No ebből semmi nem lett...

Kezdetben még egész érdekes volt a táj, aztán mindezt felváltotta a gát unalma, no meg meglehetősen meleg is volt,  így gondoltam, behajtok az erdőbe, és megnézem, mi újság a parton és a fák között. 

A mocsaras területeken és a fák hűvösében tanyáztak a szúnyogok.  De nem csak úgy, néhány jóllakott öreg példány, hanem igencsak felajzott, szaporodni vágyó, tetterős nőstények milliói gondolták úgy, hogy megérkezett az élő vérutánpótlás személyemben és egyetlen dühödt élőlényként támadtak rám. Nem győztem  visszamenekülni előlük. Még a gáton is nagy fekete felhőként lepték el a karom, a lábam, és úgy általában az egész testem. No ennek fele sem tréfa, próbáltam olyan gyorsan tekerni, hogy a menetszél lefújja őket, de makacsul kapaszkodtak  minden kiálló bőrfelületembe és a ruháimba is. Egyik kezemmel sepregettem hát őket magamról, míg a másikkal a jól megpakolt bringát próbáltam egyensúlyban tartani. Én többet be nem megyek az erdőbe! 

Miközben szemem azt pásztázta, hol van itt egy szúnyogmentes hely, ami alkalmas lenne sátorállításra,  lázasan azon gondolkodtam, hova is tehettem a szúnyogrisztót? Majd fejben végigjátszottam a sátorállítás minden mozzanatát, hogy egy pillanatot se veszítsek, ha sor kerül rá. Aztán cselekedtem. A gáttól kicsit távolabb hajtottam, villámgyorsan lemálháztam, a táskák mélyéről előkapartam a szúnyogírtó krémet, bekentem magam - 3 perc. Majd rekord idő - alig 5 perc - alatt sikerült sátrat állítanom, a lehető legkisebb résen bedobáltam a cuccot, lelakatoltam a bringát, lelocsoltam magam 2 liter vízzel, és bevetettem magam a sátor védett hálója mögé! Itt leltárt vettem: 59:20 ((csípések száma rajtam : a sátorban agyoncsapott szúnyogok száma) a szúnyogok javára! 

Az est további részében hallgattam a tücskök ciripelését, a békák brekegését, majd hamar álomba szenderültem. 

Másnap kora reggel ébredtem, óvatosan kidugtam a fejem, és megállapítottam, hogy a dögök nagy része még alszik, a sátor azonban csurom víz. Meg kell várni, amíg megszárad. Így aztán dupla nadrágban és pulcsiban összepakoltam amit lehetett. Mindeközben a távolból valaki kíváncsian figyelte, mit művelek. A két szempárhoz két formás, tenyérnyi fül, és két arasznyi agancs is tartozott, és a nyakig érő búza rejtekéből követte minden mozdulatomat. No, ha te úgy, akkor én is úgy! Óvatos, lassú mozdulatokkal vettem elő a fényképezőt és elindultam felé a - rejtőszínűnek éppen nem nevezhető piros pulcsimban és piros sapkámban - búzamező mellett. Csak a nyakát fordította felém, de nem mozdult. A búzába nem mertem belépni, még élénken élt bennem a tegnapi szúnyogtámadás, egyet sem szerettem volna felébreszteni mély álmából. Minden meggyőződés nélkül kattintgattam néhányat, de túl messze volt, nem tudtam értékelhető képet készíteni. Ám úgy látszik, mégiscsak úgy ítélte, veszélyes lehetek, mert hatalmasakat szökellve vágtatott ki a szántásból. Szinte úszott a kalászok felett.  

Mindeközben a sátram száradását ez a szöcske felügyelte. A szöcskétől búcsút vettem, gyorsan becsomagoltam, felcuccoltam a bringát, és feltoltam a gátra. Bár még csak éppen elmúlt 6 óra, mégis erősen tűzött a nap, megizzadtam, mire felértem. Felültem a nyeregbe és tekerni kezdtem. 

Volna. 

Ámde konstatáltam, hogy leeresztett az első kerekem. Elmondtam néhány keresetlen szót ezzel kapcsolatosan, majd arra gondoltam, olyan szégyen  még nem ért életem eddigi 52 esztendejében, hogy saját kézzel kelljen belsőt cserélnem! Hátha most is megúszom! Reménykedve néztem jobbra, balra, de egy lélek sem járt erre! 

Vagyis hoppá! 

Egy nyuszi! Alig pár lépésnyire tőlem békésen legelészte a füvet az út kellős közepén. Úgy érzem, érezte, hogy be akarom fogni a kerékcserébe, így hát megvetően hátat fordított és elügetett. 

Én meg előkerestem a pumpát, és felpumpáltam a kereket. Úgy tűnt, ez megoldotta a problémát, mégsem kell lemálházni, és a cucc aljáról előkeresni a pótgumit!

Szép lassan tekertem, nézelődtem, jobbról is őzek bukkantak fel, balról is egy nagyobb példány váltott be az erdő fái közé. 

A gát keréknyomain pedig nyulak vágtak át nagy fontoskodva, hol jobbról balra, hol balról jobbra, mintha csak halaszthatatlan dolguk lenne a másik oldalon. Volt olyan, amelyik a bicajom kereke mellől ugrott ki a zsombékból, és ijedt vágtázásba kezdett az úton, épp abba az irányba, amerre én is haladtam. Ilyen felvezetés mellett már nem is csodálkoztam, hogy a kalászosok közt időző őzek egyszer csak versenyre keltek velem. Habár a murvás úton nem volt könnyű tekerni a megrakott bringát, mégis ők - nyakig a búzában - gyorsabbak voltak, mint én. Úgy éreztem, csúfondárosan néztek vissza rám, mielőtt végleg eltűntek volna a következő táblában. 

Kb. fél óra múlva éreztem, hogy a kerekem eddig bírta. Leszálltam, újra pumpáltam. Amint ott pumpálgatok, egy rókát vettem észre. A kaszált fű széléről tekintett felém. Okosan csillogó szemével próbálta eldönteni, miféle szerzet lehetek piros sipkában furán fújtatva és hétrét görnyedve. 

Ez volt az a pont, ahol már nem bántam a forróságot, a tegnapi szúnyogtámadást, a folyton leeresztő kerekemet. Már tudtam, csodás napom van,  vígan kerekeztem hát Endrőd felé, remélve, hogy reggelit találok és feltölthetem igencsak megcsappant víz készleteimet. Így is lett. Elérve a falu határát, magamba töltöttem 1 liter vizet, majd fél liter narancslét és  kakaót a helyi közértnél. 

Ezután elkanyarodtam Mezőtúr felé a 46-os úton. Nem volt nagy kedvem  az aszfalton haladni, ezért ezúttal a Hármas-Kőrös másik oldalán vezető gáton haladtam tovább. Az út itt meglepő módon le volt aszfaltozva, így egész gyorsan lehetett haladni.

S bár a forróság kezdett elviselhetetlen lenni, mégsem merészkedtem a fák csábító hűvösébe. Úgy éreztem kalandvágyamat tökéletesen kielégíti az előttem ugrándozó újabb nyulak és őzek, valamint a félóránként esedékes pumpálás a forró napon. 

A Hortobágy-Berettyó főcsatornánál végre megláttam a vizet!  Bóklásztam kicsit a part mellett, virágokat keresve. 

Úgy 11 óra körül a földeken megkezdődött a munka. Hatalmas traktorok zúgása töltötte be a levegőt. Nyomukban gólyák lépdeltek, abban reménykedve, hogy a traktorok mögött finom falatokra lelnek. 

Az egyik traktor elől épp elém menekült ez a kis gida. Már messziről láttam, hogy lélekszakadva fut a gát felé, ezért még volt annyi időm, hogy előkészítsem a kamerát. 

Ekkor már közel jártam Szarvashoz és a 13 órához. A folyón egy komp vitt át, potom 300 forintért. 46 km után végre visszaértem a városba, egyenesen a történelmi Magyarország kellős közepébe vezetett a kék jelzés. Egy órán keresztül feküdtem az árnyékban, csak most éreztem igazán, milyen meleg van, és mennyire elfáradtam. 

Esti séta a Budaörsi Kopároknál

A kép jobb oldalán látható fehér virágnak különösen erős méz illata lengte be a levegőt. 

Ez a domboldal június közepén pár éve még telis-teli volt hajladozó árvalányhajjal. Most alig-alig találtam rajta néhány tövet. 

Helyette viszont nagy csokorban nőtt az István király szegfű. Jellemzően csak a Budai-hegységben és a Pilisben található meg. (endemikus faj)

A fűfélék kalászai felizzottak a nap utolsó sugaraiban. 

Sár-hegy virágai

A Sár-hegyre idén áprilisban vetődtem először.  Csaknem véletlenszerűen esett erre a helyre a választásom, fogalmam sem volt róla, hogy milyen csodálatos felfedezésre váró virágoskertet találok majd  itt. Már akkor elhatároztam, hogy még visszatérek ide nyár elején, de most is úgy érzem, hogy hiába töltöttem itt egy egész délutánt és még egy fél délelőttöt, rengeteg felfedezésre váró virág lapul még a rétek füvei között, vagy lapul a fák sűrűjében, netán a Szent-Anna tó mocsárvilágában. 

De nézzük, mit is sikerült internetes források, illetve a tanösvény tájékoztató táblái alapján  megtudnom a helyről?  Lássuk hát: 

A Sár-hegy pusztafüves lejtősztyeppein elképesztő fajgazdagságot találunk. Éghajlata a hegyvidékinél szárazabb és a déli oldalon különösen meleg. Kora tavasztól késő őszig megszámlálhatatlanul sok virág virít itt. Meglepő módon, speciális  éghajlatának köszönhetően,  az alföldi sztyeppeket valaha borító növényekkel találkozhatunk, de megtalálhatjuk a tölgyes aljnövényzetének fajait is. 

Már az 1300-as években kivágták a hegy lejtőin a fákat, szőlőket telepítettek a helyére. Egyes részein a legeltetéses állattartás, illetve a többszöri leégés tette próbára a terület teherbírását. Az 1800-as években filoxéria járvány következtében a szőlők kipusztultak, azóta a természetnek volt ideje rendbe jönni.  Szerencsére az idők során  mindig maradtak olyan területek, melyek elkerülték a károsításokat, ma már elmondhatjuk, hogy a regenerálódás remekül sikerült! 

A hegyet 1975-ben védett területté nyilvánították. Ennek köszönhetően is tovább burjánzik  a flóra és a fauna elképesztő sokszínűsége. 

Továbbá - nem utolsó sorban - a Sár-hegy tetejéről a körpanoráma is káprázatos. Íme a tavaszi látkép (az ég fura kékjét az elvonuló viharfelhők eredményezték): 

Egy júniusi kora reggel:

Az egykori szőlőparcellákat elválasztó kőrakásokon törpemandula virít kora tavasszal. Ekkor héricsekkel, leánykökörcsinnel, törpe nőszirommal is találkozhatunk. 

A gyep legnagyobb tömegét a fűfélék adják, csenkeszek, karcsú fényperje, tömött zabfű, de nagy területet leng be az árvalányhaj több fajtája is. 

Árvalányhaj - népi nevei: vénuszhaj, leányhaj páfrány, aranyos fodorka, fekete fodorka.  

Júniusi sétámon is tobzódtam a színes rét látványában, a másfél méteres fű közötti ösvényen kanyarogva próbáltam beazonosítani az egyes virágokat. 

A fű zöld - így tanultuk gyerekként, pedig  bizony sárga, barna és vöröses árnyalatot is ölthetnek a kalászok. 

Számtalan fűféle hajladozik a szélben a hegyoldalakon. 

Ilyenkor virít  a magyar szegfű, a koloncos legyezőfű, az üstökös pacsirtafű, csomós hölgymál, közönséges ternye. De találtam budai imolát, tarka imolát, ezüstös hölgymált is. Ritkaságnak számít a sápadt lednek. Én nem is találtam meg.

Találtam viszont: közönséges borkórót, bugás macskamentát, hasznos tisztesfűt, piros pozdort, szarkalábat, veronikát, baracklevelű harangvirágot, zsályát, piros gólyaorrt, csormolyát, véreslaput, közönséges gyujtoványfüvet, festő pipitért, peremizst. Legalábbis, ha jól azonosítottam be a talált növénykéket!

A peremizs sárga virágai világítottak a réten mindenfelé. 
A népi gyógyűszatban torokgyík ellen használták. További nevek: bolhafű (bolhahalál), bolhaölőfű (bolhaűzőfű), csimázfű, ebszem, kónizs (berzedt ~), peremizs (erdeiperemizs, közönséges ~), sertecsék, szárazfű, szúfű, szurokfű.

További növények, amiket nem találtam, de nagyon kíváncsi lennék rájuk: bugás veronika, zöldes sarkvirág (virágzás: május-június), harangcsillag (virágzás: júliustól szeptemberig), nagyvirágú gyíkfű, szúnyoglábú bibircsvirág (virágzás: május-július), kornistárnics (virágzás: júliustól szeptemberig). 

A rét kellős közepén egyszer csak a gyűszűvirág (mert olyan, mint a gyűszű) méteres példányaira lettem figyelmes. Nagyon megörültem nekik! 

A fű közül messzire világított a piros kígyószisz. Még sosem találtam ilyet sehol korábban. Reliktum faj, vagy maradványfaj, azaz az adott területen korábbi földtörténeti korokból fennmaradt adott állat- és növényfaj.  Nem messze tőle pedig a terjőke kígyószisz nyújtogatta bibéit a kék szirmok közül. 

A növényt kígyóharapás ellen használták (sikertelenül), erre utal a latin neve is.  A kígyószisz nemzetségnév: a kígyó előtag a latin Echium fordítása, az utótag a hangutánzó eredetű szisz.  „Hasonlít a’ kígyó’ sziszegő szájához”. 

 A növény virágzata kék virágokból áll, amelyek nyíláskor pirosak, később megkékülnek, a virágokból emelkednek különböző hosszúságú, hajlott porzói, ezek a kígyószájból kinyúló kígyónyelvre emlékeztetnek. 

A Sár-hegy legtetején pedig egy egész nagy gumós macskahere csoportosulást találtam. A macskahere különös tulajdonsága, hogy gyökerei között fejlődik a ritka sztyepplepke - tudtam meg a tájékoztató tábla szövegéből. 

Íme egy augusztus végi termésekről.

macskahere termése

 

Kicsit lejjebb ereszkedve a csúcsról kőrislevelű nagyezerjófű erős citromos illata lengte be a levegőt, csak úgy világított a sok hatalmas rózsaszín virág.  

A népi gyógyászatban  vizelethajtó, seb és reuma kezelésére alkalmazzák. 

További nevei:  erősfű, ezerjófű , hímbazsarózsa, kőrisezerjó, kőrisfalevelűfű , szarvasgyökérfű.

A nagyezerjófűhöz különleges mondák fűződnek:

• Ablakba téve villám ellen véd.
• Vetésszéleken jég- és madárűző. 
• A gyökere a hétlakatú zárat is kinyitja.
• A Dél-Bakonyban és a Balaton-felvidéken úgy tartották, hogy ahol a harkály ezerjófűlevelet ejt le a csőréből, kincs terem a nyomában.

Parlagi rózsát, hegyi rózsát és vadrózsát több színváltozatban is megtaláltam. 

Tarka nőszirom: Sztyeppeken, bokorerdőkben, melegkedvelő tölgyesekben fordul elő. A szárított virág kellemes illata az ibolyáéra emlékeztet, ezért helyenként ibolyagyökérnek is hívják.

A nőszirom ’termő szirom’. Az uráli eredetű nő előtag jelentése ’termő’, a szirom szót botanikai műszóként újították fel a nyelvújítás korában. A névadás magyarázata, hogy a növény háromágú bibéje, amely a nő szerepét betölti, sziromszerűen kiszélesedik.

A vajvirágfélék családjába tartozó fehér szádor a család többi tagjához hasonlóan parazita életmódot folytat, azaz gazdanövényének gyökerével összenőve, elszívják  a táplálékot a növekedéshez, mivel önállóan nem tud klorofilt előállítani. Egyik  kedvelt gazdanövénye, a kakukkfű. 

 A népi gyógyászatban  nyugtató hatása miatt használják, enyhe hashajtó. További nevei: babgyilkolófű, bikafű, borsófojtófű, istenkulcsa, istennyila(fű), kakukkfű-vajvirág, kenderkökörcsin, köcsögfű, köszvényfű, misegyertya(fű), ökörfark (nagy~fű), 

szádorgó, tehénfű, vajvirág

Jól megfér egymás mellett a poloskaszagú kosbor  a láp-, mocsár-, homok- és löszpusztarétek valamint szikesek, homoki tölgyesek tisztásait kedveli. Az  üstökös gyöngyike a lila ökörfarkkóró pedig a száraz gyepekben, kaszálókon, szántókon, homokpusztákon érzi jól magát. Mégis itt egymástól alig néhány méterre találtam meg ezeket a példányokat. 

Különösen nagy élmény volt, hogy volt szerencsém a lemenő nap fényeiben is fotózni, valamint a hajnali harmatos réten is készítettem képeket, és kora reggel, az erdő fái között beszűrődő fények között is megpróbáltam megörökíteni a virágokat. Mind más és más hangulatot kölcsönzött a képeknek. 

Üstökös gyöngyike,  lila ökörfarkkóró, koloncos legyezőfű, és nagyezerjófű az erdő szélén, fák árnyékában.

Koloncos legyezőfű, nagyvirágú lednek, lila ökörfarkkóró kétféle színváltozatban, szarkaláb kora reggeli fényekben. 

Réti iszalag általában a nedves, ártéri réteket, lápréteket kedveli, ezért is lepődtem meg, amikor a hegyoldal egyik lankás rétjén rátaláltam. Igaz, pár 10 méterre tőle ott volt az elmocsarasodott Szent Anna-tó. 

A máriatövis, népies nevén őszbogáncs, szamárkóró, vagy boldogasszony tövise, máriabogáncs, pápafű, tarkabogányc, Szűz Mária tövise.  Májtisztító hatása állítólag orvosilag is elfogadott. Használták görcsoldó szerként, köhögés, depresszió és emésztési zavarok esetén is. 

Máriatövis név eredete: Amikor Mária menekült Jézussal, futtában gyorsan megszoptatta, s miután végzett, egy csepp tej hullott az egyik közeli virágra. Ebből lett a máriatövis. 

Imoláknak több, mint 10 faja él hazánkban. Az imolák igazi méhlegelők, nektárja és virágpora egyaránt vonzza ezeket a hasznos kis rovarokat. 

Réti imola -  egyes helyeken virágcsokorba kötik Mária mennybementele (aug 15.) ünnepén, és a csokrot megszentelik. 

Ez a csaknem gömb alakú bokrocska remélhetőleg az orvosi, vagy sziki kocsord, mely a Sár-hegy egyik védett növénye. Most éppen még nem virágzik. A nagy szikibagoly lepkefaj egyetlen gazdanövénye Magyarországon. Népi neve disznókömény, mivel termése a köményhez hasonlít és a disznók is szívesen fogyasztják. 

Augusztus végén már nem sok virágzó növényt találtam, de a hegycsúcsot mégis ellepte a magyar gurgolya számtalan virágzó és magot érlelő példánya. A magyar gurgolya igazi különlegesség: csak Magyarországon élő faj fokozottan védett! Eszmei értéke 100.000 Ft. A szélsőségesen száraz nyílt dolomit sziklagyepeket kedveli. 

Augusztusban virágzott még a  közönséges gyujtoványfű, barátszegfű,  csomós harangvirág, fehér hamuka, mezei iringó. Félig elvirágzott állapotban találtam a molyhos ökörfarkkóró jellegzetes formájú csoportjait. Az orvosi ziliz (mályva) többnyire már termést érlelet, de itt-ott egy - egy sötét rózsaszín virággal felbukkant a levelek között. 

források:

Magyar gyógynövények etimológiai szótára.