2023. április 30., vasárnap

Tavasz a Budai-hegyekben

Biztos lehetsz benne, hogy a Nagy-Kopaszon és a Tarnai-pihenőnél hemzsegni fognak az emberek egy szép, napos, tavaszi vasárnapon. Ez így is volt, azonban Budakesziről a piros jelzésen haladva legalább út közben nem találkoztunk senkivel. Illetve csak egy mérges emberrel, aki szóvá tette, hogy a kutya miért van póráz nélkül. Hát mert valahol neki is szüksége van egy kis szabad rohangálásra, no! Mindenesetre udvariasan megköszöntük a hangos tájékoztatást, és haladtunk tovább.
A kilátópontoknál egyre több emberrel találkoztunk, szerencsére itt mindenki mosolygott és senkit nem zavart a kutya, igaz, itt már egyre többször került rá póráz is.
Innen Nagykovácsi felé vettük az irányt, ahova 1 óra alatt le is értünk.

Kilátás a Tarnai-pihenő felé egy eldugott oldalról. A Tarnai-pihenő kilátópontja a kék közepetáján kicsit balra látszik. Ezt a látványt megint csak egy geoládának köszönhettem. 

 

Csergezán-kilátó panorámája


Csupa zöld tavaszi erdő


Hatalmas virágú héricsek virítottak a mezőkön.
Egy jó adagra való ízletes kucsmagombát is szedtem.

Már nyílnak az orchideák - tarka kosbor apró virágait nehezen vettem észre. Érzésem szerint csökkent az egyedszám a pihenőnél. 

Apró nőszirom - meglepődtem a szép szabályosan elhelyezkedő 6 sziromban. 


Úton Nagykovácsi felé. 



2023. április 24., hétfő

Kónya vicsorgó

A vajvirágfélék családjába tartozó faj élősködő növény, csaknem egész Európában megtalálható. Jellemzően lombos fák gyökereibe hatol be és azokon élősködik, nem fotoszintetizál.  1 Mivel nincs szüksége napfényre, ezért jól alkalmazkodik az erdők sötét, árnyékos környezetéhez.  

Rizómáját vastag pikkelyek borítják, meglehetősen olyan kinézete van, mintha egy távoli galaxisból érkezett volna hozzánk. 


A növény gyökerei rizómaszerűek, barnás-rózsaszínes színűek és a talajban kígyóznak. Ezt itt még február végén találtam, virágzás előtt. 


A föld feletti részei 10-20 cm magasra nőnek, pikkelyes levelűek. 

10 évig rejtőzködik a föld alatt, s táplálékát a fák gyökereiből szerzi be. 10 év után kezd csak virágozni. A virágai fürtökben nőnek, rózsaszín, vagy ibolyakék színűek. 

Elvirágzóban

A növény rizómatelepén élhet a hazánkban ritka fodros csészegomba

Zsurló

 Mind a mezei, mind a mocsári zsurló vízigényes növény, nedves réteken, szántókon, erdőszélen él. A belvizesedésre hajlamos szántóföldeken gyomként tekintetnek rá.


Mocsári vagy mezei zsurló? 

mocsári zsurló mérgező, a mezei zsurló hivatalos gyógynövény: vérzéscsillapító, összehúzó, vizelethajtó, fekélyeket és ekcémákat is kezelnek vele

 A zsúrlóknak kétféle hajtása van: generatív és vegetatív hajtás. 


Április közepén a Mecsekben találkoztam először az igen érdekes, látványos generatív hajtással. Először azt hittem, valamiféle fura gomba. A zsurló abban a tekintetben valóban hasonlít a gombákra, hogy spórákkal szaporodik. 
A spórákból telepes szerveződésű női és lemezes hím előtelepek fejlődnek ki. Ezek ivarszervében termelődnek az ivarsejtek. A petesejt megtermékenyülése után kezdődik az új ivartalan nemzedék fejlődése.
Generatív hajtás áprilisban. A hajtás csúcsán található a spóratermő kalász, a spóraérés után a generatív hajtás eltűnik.
A képen látható spóratartó füzér orsóhoz hasonlít, ezért a népnyelv a fonással is összekapcsolja a zsurlót, ennek megfelelően népi nevei lehetnek: bábarokka, bábafan, bábaguzsaly, bábafonal.

Tavalyi zsurlószárak


A Börzsöny lábánál, Nagyirtáspuszta felé vezető út mentén egy égererdőre lettem figyelmes, a fák között víz csillogott. Legnagyobb meglepetésemre mocsaras területre tévedtem, mocsári gólyahír és épp kifelé kunkorodó páfrányok között zsurló szárakba botlottam. Erősen barázdált szárain a levélhüvelyek 5-7 cm távolságban helyezkedtek el, de levelük még nem volt. 
Vegetatív zöld hajtás

A népnyelv szerint:
 
Az istennyila ’mezei zsurló’ név motivációja az, hogy mezei zsurló tavaszi, spórafüzéres szára nyílvesszőhöz hasonlítható. 

Salgó vára közelében, az erdőben haladva a fák között a meredek, sáros lejtőn  szabályosan belecsúsztam a mocsár közepébe. Olyan volt, mintha a dinoszauruszok korába cseppentem volna hirtelen. 
Május-júniusban a vegetatív, fotoszintetizáló hajtás nóduszaiból több barázdált ág nő ki körkörösen.  

Ősszel a Visegrádi-hegységben, a Csepel-forrásnál őszi levelek közé rejtve az erdő mélyén találtam erre a telepre.  Fél méteres növénykék levelei között átszűrődő napfény és a leveleken megülő színes falevelek légiesen könnyed látványt varázsoltak elém.


Mezei zsurló latin neve: Equisetum arvense. A zsurlófélék (Equisetaceae) családjába tartozó, évelő haraszt.

Népies nevei

zsurlófű előtagja a súrol igéből  zöngésülés ment végbe. A névadás alapja, hogy a növény kemény, érdes száraival edényeket súroltak, tisztítottak.

További népi nevei is ezt a jelentését erősítik:  A cindrót, cinngrat, (a német Zinnkraut/Zinngras ’cinfű’, Zinngras ’cinfű’ előtagjának átvétele, a drót utótag szintén német eredetű) fenntőfű.  További nevek: siklófű, simítófű, tálmosófű, sikár.


Más helyeken az alakja alapján hasonlították lófarkhoz, vagy macskafarkhoz. 
Az első esetben  valószínű, hogy a német  Roßschwanz tükörfordítása.
macskafark pedig a  a szláv eredetű macska és a fark összetételek tükörfordítása.


Zsurló a Bakony rétjeiről. 

Zsurló a Dárva ártéren









2023. április 19., szerda

Szuadó-völgyön át a Zsongorkőig

 Szuadó-völgy

Orfű közeléből a 6604-es út mellől  indul a kék kereszt jelzésű túristaút az Orfűi-patak meredek völgyoldalában. Az éjszakai esőzések miatt persze csúszott, egyensúlyozgattunk, csúszkáltunk, de leginkább gyönyörködtünk a már-már dzsungelszerű erdőben.
Hihetetlen volt ez a buja zöld kora tavasszal!

A Laci-forrásnál vizet vettünk magunkhoz, és felkapaszkodtunk a meredélyen a zöld jelzés felé. A medvehagyma szőnyeget egyre több helyen szakította meg a szúrós csodabogyó sötét bokra. 

Jakab-hegy

A zöld jelzés felvezet a Jakab-hegyre, ahol piknikeztünk a Pálos kolostor romjainál. Itt a medvehagyma közé egyre több helyen keveredett keltike. 
A kolostor mögött bájos kis tó bújik  meg. 
A tó melletti mocsár impozáns védőőre ez a fűz. 
Piros bogarak. Nem sikerült beazonosítani, melyik is lehet: talán liliombogár, skarlátbogár, vagy valami egészen más.
A tavak mellett álló egykori vadászházból kialakított templomot most szuper táborhellyé építették át. Benne két szinten is fapriccsek vannak kialakítva. Igazán remek lehet ilyen szép környezetben éjszakázni. 

Zsongorkő

(Zsongor-kő, vagy Zsongorkő ? - helyesírás tekintetében erősen megoszlanak a vélemények. A térképem kötőjellel írja, de a hivatalos oldalak egybe írják... A helyesírás ellenőrző teljesen tanácstalan! Azt gondolom a hely neve nem Zsongor, hanem Zsongorkő, ezrét én egybe írnám)) 
A Kolostortól a kék jelzésen jutottunk el a Zsongorkőhöz és a Remete-barlanghoz. 
A sziklák alól feketéllő üreg alig tűnik barlangnak, a bejáratot egy kőtömb zárja el, ami a közelben álló tájékoztató tábla szerint egy esőzés következtében a közelmúltban csúszott le a barlang elé. Állítólag egykoron remeték lakták.  A különlegessége, hogy homokkőben alakult ki, ami nagyon ritka jelenség. 

A barlangtól a Zsongorkő felé vettük az irányt. Amint kijutottunk a fák között, meglepetten kiáltottunk fel. Láttam én már fotókat a Zsongorkő panorámájáról, mégis AZ az érzés és látvány a képeken nem visszaadható. Olyan, mintha egy repülővel  ereszkednél a táj fölé. Váratlanul tárul a fák mögül a szemed elé a látvány, s bár a sziklalépcső nem függőleges, de nagyon meredek, mégis húz a mély, azt se tudod hova nézz, egyszerre fogod be az egész látószöget, aztán elmerülsz a részletekben. A kőlépcsők egyenesen a kovácsoltvas kilátóponthoz vonzzák a tekintetet, majd onnan vezetik az alant elterülő  falvakra és zöldülő földekre. Ez sokkal inkább mélységet ad a tájnak, mint ha csak úgy kinéznénk egy repülő ablakából. Egész más lesz a térérzet azáltal, hogy az előtérben ott vöröslenek a homokkő sziklatömbök. 
Tartottam tőle, hogy fotózhatatlan a látvány, akárcsak a Visegrádi-hegység Vörös-kő panorámája, vagy a Mátra Sár-hegyének látképe, de szerintem ez elég jól mutat. 

A Zsongorkő sziklái tengeri eredetű vörös "jakabhegyi homokkőből" állnak, kb. 200 millió évesek. 
A visszafelé vezető utat  vörös homokkőbe vájták. Gondolom traktorok is kényelmesen elférnek rajta.  Itt még nem volt sáros, azonban az utolsó 2 kilométer alatt bokáig süppedtünk a teherautók kereke szántotta  sáros, vizes mélyedésekben.
Ha nem medvehagyma, akkor illatos hunyor és kutyatej szegélyezte az utat. 
 
Meglehetősen elfáradtam ebben a szép, és szerencsésen esőmentes két napban, örültem, hogy végre újra autóban ülünk,  s fájó talpaimnak csak a gázpedált kell nyomniuk hazáig. 

A Mecsek medvehagymás völgyei

Melegmányi-völgy

A Mecsek eme varázslatosan szép völgyében két éve már jártam, s azóta tervezem, hogy elhozom ide a gyerekeimet is. Húsvétra terveztük, de közbeszólt a Bükk,  és bizonyos macskák etetése. Kétnapos, sátrazós túrát terveztünk, így aztán utólag annyira nem bánom, hogy nem a havas hétvégére került ez az út. Kihívás azonban így is akadt bőven. Elsőnek például az, hogy egész hétvégére zuhogó esőt jósolt a békám. Bepakoltuk az esőkabátokat, váltás száraz ruhát, és lelkileg felkészítettük magunkat a zivatarokra. 
Óránként frissítgettem az appot, jósolt is az mindenfélét! Mármint kisebb és nagyobb esős időszakok között lehetett válogatni, csak az változott, hogy mikor fog jobban esni és mikor kevésbé.  
Ehhez képest, mire Mánfára értünk még csak nem is csepegett, vidáman lépegettünk a dagonyásra ázott erdei úton, és rácsodálkoztam, milyen zöld a táj a múlt heti Bükkhöz képest. 

Hamarosan egy nem túl meredek, de annál csúszósabb emelkedőn kaptattunk fel a Jószerencsét vadászházhoz, ahol az éjszakát terveztük tölteni. Megállapítottuk, hogy a hely alkalmas sátrazásra, vannak padok, asztalok, tűzrakó hely is, sőt fedett terasz is a rendelkezésünkre áll, ha behúzódnánk az eső elől vacsizni. 

Leereszkedtünk a völgybe, s még vidámabban haladtunk tovább az egyre zöldebb, medvehagyma-illatos erdőben. A patak partjára több helyen is lemásztam, megnéztem a mésztufa vízeséseket.

Most ilyen különös zöld algával(?), mohával(?) fedett mésztufa képződmények álltak ki belőlük. 
Ez kicsit olyan, mint egy víz alól felbukkanó víziló. 
A hegyoldalak nem csak a medvehagymától voltak zöldek! A fiatal bükkfák kipattanó levélkéi harsány zöld színnel vonták be az erdőt. 
A Melegmányi-forrás körül már virágzott  néhány medvehagyma. 

 


Melegmányi-vízesés

Melegmányi-vízesésnél éppen csak csordogált a víz, de azért így is látványos volt. 
A vízesés felső része. 
A vízesés tetején megkerestem a két éve is fotózott kidőlt fatörzset. Még mindig ott volt, csaknem változatlan állapotban. 
Az Anyák-kútjánál (is) burjánzott a természet. A sok kidőlt fát körbenőtte a medvehagyma. 

Kantavár

A vízeséstől Kantavár romjai felé vettük az irányt. A mészkőhegységekre oly jellemző víznyelőket sűrűn borította a medvehagyma. 


Kantavár a pécsi kántoroknak volt a lakhelye a 15. század környékén. Elvileg csak egyetlen oldalról közelíthető meg. Egy nem túl hosszú, ámde jó meredek út vezet a csúcsra.


A romok nem túl látványosak, viszont annál több virág nyílik a környékén. 
Csillaghúrt, májvirágot és zergevirágot is találtam szép számban. 

 


Innen visszakanyarodtunk a piros jelzésre a Nagy-mély-völgy felé. 

Nagy-mély-völgy

Ez a völgy valahogy most még jobban lenyűgözött, mint két évvel ezelőtt. 

A Kánya-forrás bővízű kútjából újratöltöttük a kulcsokat, én pedig felmásztam a Mélyvölgyi-kőfülke-vizesbarlangjához, ami jelen esetben tök száraz volt. 
Az erdőben a bükkös leveleinek világos zöldje alkotott kontrasztott a medvehagyma sötét színeivel. 
Ebben a patakmederben is több helyen lépcsős vízesések alakultak ki. Érdemes bebújni a fák közé és megszemlélni őket. 




A völgy alsó szakaszán eltűnnek a gátak, helyette mesterséges vízművek kerültek kialakításra. A hely azonban továbbra is vadregényesen varázslatos. 


A Kőlyuk-barlang hajdanán víztározóként működött. A járatokat rács zárja el a látogatók elől. 
Borostyánnal és páfránnyal borított sziklatömb mellett jutunk el a barlang bejáratához. 

Mielőtt az erdőből kiérnénk, még egy mocsaras terülten vezet át az ösvény, rendkívül izgalmas vegetációval és látvánnyal. 

Mocsári zsúrló érdekes formái ragadták magukhoz a figyelmemet. 


Addig fotózgattam a virágokat, míg egész ránksötétedett, pedig még előttünk állt egy félórás út a táborhelyünkre, melyet persze  teljes menetfelszerelésben kellett megtenünk. Kicsit aggódtunk, hogy a csúszós emelkedőt a nagy zsákokkal hogyan fogjuk abszolválni, de végül minden nehézség nélkül feljutottunk. 
Sátrat állítottunk, tüzet raktunk, majdnem megsült a gomba, amikor végül - az egész napi csapadékmentesség után - esni kezdett az eső, s egész éjjel csendesen kopogott  a sátorponyván. Reggelre azonban elállt, és amíg reggeliztünk csaknem kisütött a nap. 

Virágok a völgyben

hagymás fogasír

csillaghúr


medvehagyma bimbó