A Szakadás-árok minden évszakban szép és izgalmas túra, de a nagy esőzések utáni fagy igazi csodát varázsolt a szurdokból.
Már Tarról az odavezető út is egy merő jégpálya volt, óvatosan csoszogtunk a síkos, havas-jeges úton. Alig fél óra alatt elértük a szurdok bejáratát, igaz, közben átkellett mászni két létrán, ami kutyával nem volt egyszerű feladat. Végül a kerítés mellett leereszkedtünk völgybe.
Konstatáltuk, hogy a patak vize még fagyott, de azért recsegett-ropogott a talpunk alatt, így csak óvatosan nehezedtünk a jégre. Már a szurdok elején is hatalmas jégcsap falak borították a sziklaoldalakat, de ahogy egyre beljebb és beljebb haladtunk, egyre inkább tobzódtunk a különleges képződményekben.
A saras víz megfagyva valószerűtlenül sárgán csillogott a napsütésben, mintha minden arannyal lenne bevonva.
Néhol még a jégoszlopok mögé is bemásztunk. Csak ültünk, és hallgatóztunk: a jég a +10 fokos melegben gyorsan olvadt, apró jégcseppek magas hangon csilingelve értek földet. Amott egy kövérebb vízcsepp komótosan toccsant az alatta keletkezett tócsába, a kis üreg felerősítette az általa keltett mélyebb hangot. A mély és magas csepegések különböző irányból, különböző hangerővel adtak koncertet a jégbarlangban.
Minden kanyar után újabb meglepetés várt, már azt hittük, nem lehet fokozni a látványt, s a következő kanyarban még jobban elámultunk.
A szurdok középtájon elkeskenyedik, két kitárt kezünkkel egyszerre mindkét szemköztes sziklafalat érinthettük. A patak teljesen kitöltötte a völgyet. Még szerencse, hogy fagyott volt, így száraz lábbal vonulhattunk rajta. Kivéve, amikor beszakadt a súlyunk alatt. Ilyenkor bokáig süllyedtünk a hideg vízben. Szerencsére a cipőnk jól bírta, nem ázott be.
Dézi meglehetősen unta a sok fotót és a csúszkálást, mindenhol csak fagyott szagok! Mindazonáltal a kisebb lejtőkön kevésbé csúszott, mint mi.
Más részeken azonban hatalmas sziklák állták el az utunkat. Ezen a részen a sjelges sziklafal állta utunkat, gyakorlatilag egy jégcsúszda. Itt bizony szükség volt egymás segítésére, a kutyát is egyesült erővel ügyeskedtük át, aki nem nagyon tudta egyedül leküzdeni a csúszós akadályt.
Volt olyan hely, ahol egy méteres luk fölött egy keskeny, jeges farönkön egyensúlyozva kellett átmenni. Kicsit aggódtam, nehogy a keskeny pallón megcsúszva, a sziklák közé zuhanjon és lábát törje.
Kb. 1 km után elhagytuk az árok legszebb részeit, itt a patak becsatlakozik a turistaútra. De mi továbbra is a patakmederben haladtunk, s nem bántuk meg!
Továbbra is jégfalak között haladtunk és még egy utolsó meglepetés szikla is várt ránk. A középső szikla beékelődött a szurdok két fala közé. Átkúszhattunk volna alatta, de mi inkább átmásztunk fölötte. A szikla mögött mély, köves, lábtörős, jeges-vizes gödör várta, hogy csapdába essünk.
De mint minden, ez is véget ért egyszer, s a még mindig havas erdőben tavaszi meleg napsütésben, jó tempóban sétáltunk vissza Tar-ra.
További fotók elképesztő jégcsapokról: >>
