Esküvői készülődés

Nagy dolog, ha az ember lánya férjhez megy.

Már nem egyedül fog állni az életben, hanem valakivel együtt. Közös célokért, közös úton. És tudod, hogy nem "csak úgy" összeköltöztek, hanem komolyan is gondolják. Annyira komolyan, hogy mások előtt is kinyílvánítják szándékukat. Stabilitást jelent, szeretetteljes biztos alapokat a családhoz, gazdasági egységet, kiszámíthatóságot.  Olyan alapot, ahonnan magasra lehet jutni, hatalmas  várkastélyt lehet építeni érzésekből, bizalomból, akaratból, jóságból, szeretetből, emberségből. Ahol tovább lehet fejlődni és át lehet adni magunkból egy jó darabot az utódoknak, s biztos érzelmi, értelmi és egzisztenciális alapot lehet nekik biztosítani, hogy kiegyensúlyozott és boldog felnőttek lehessenek. 

Hiszem, hogy ők együtt meg tudják ezt valósítani, hiszen ismerkedésük óta oly tudatosan készültek erre. 

Ahogy az esküvőre is. Tetszett, ahogy együtt végigmentek ezen az úton. 

A lánykérés után 10 hónap állt  a rendelkezésükre, és ez a hosszú, közös készülődés még meghittebbé tette a ceremóniát. Speciális helyzetükre tekintettel számtalan bürokratikus lépcsőt kellett megmászniuk, de mindezek  mellett maradt idejük a közös lelki ráhangolódásra is.  

A helyszín kiválasztásakor együtt mentek megszemlélni a kiszemelt lehetőségeket és sikerült a lehető legjobb választást meghozni. Az Apátkúti-völgy igazi gyöngyszem, remekül illik a személyiségükhöz.

Az idilli erdei környezet, csörgedező patak, 100 éves fák alatt elterülő kis rét első pillatnásra magával ragadta őket. 

A meghívókat is saját kézzel készítették el: lettek benne színes akvarell festések és szigorú geometrikus minták is. 

Kis agyaglámákat készítettek, melyeket a kedves násznép kifesthet az ifjú pár számára. 

A kézzel írt csodálatos tájékoztató táblácskák és ültetőkártyák hihetetlen türelemről, maximalizmusról és elszántságról árulkodnak. 

Lányom az esküvői ruháját maga varrta, a készítés minden percét élvezte, sokszor bevonva húgát is a folyamatba. Én pedig alig vártam, hogy elmehessünk egy próbafotózásra. 

Így aztán a hosszú várakozás minden percében mélyült az örömük, és persze az enyém is, hisz a  Nagy Készülődésből én is a magam módján vettem ki a részem. 

Virágokat gyűjtöttem a lehető legkülönbözőbb réteken, majd megszárítottam őket. Szeptemberre a lakásban alig volt talpalattnyi szabad hely, mindenhonnan réti virágok lógtak, a szobában mező illat terjengett, a plafonon pedig ezernyi apró sárgászöld pók foglalt magának helyet. Őket persze kitessékeltük és a kertben kerestünk szállást a számukra. 

Végül a Nagy Nap előtti napon megtörtént a hely díszítése is, melybe nagy örömmel és izgalommal vágtam bele. Volt ugyan elképzelésem a virágok felhasználásának módjáról, de kezdetben ez sehogy sem akart összejönni. Már-már a sírás határán voltam, amikor sikerült nézőpontot váltani, és rátalálni a megoldásra. Végül együtt örültünk a dekorációnak, az oltárnak, a jó időnek, s - a magam részéről jó fáradtan - vártuk  a másnapot. 

Megérkeznek a virágok

A vacsi helyszíne: a mohás tetejű pergola. 

Készülnek az asztaldíszek: 

Az oltár igazi profi munka volt: a két fa között teljesen vízszintesre kifeszített kötélre erősítettük fel a függönyöket. 

A függönyökhöz virágokat és borostyánt erősítettünk.

Még a feltámadó szél sem tudta szétzilálni a művet (ld. a kezdőképet).

Készül az oltárhoz vezető út.

A kész dekorációról szóló bejegyzést itt olvashatod.

Utolsó simítások