Bodrogzug eldugott ágai

Pár évvel ezelőtt említette egy kedves barátom Bodrogzugot és én azóta vágyom oda. Voltam ugyan tavaly és tavalyelőtt is evezni arrafelé, de  nem volt az igazi. A előbbi a vezetett túra kötöttsége, az utóbbi pedig az idő szűkössége miatt. Továbbá nagyon szerettem volna beevezni az ártér kis ágaiba, de az alacsony vízállás ezt egyáltalán nem engedte, továbbá valószínűleg a társaság sem nagyon értékelte volna az ötletemet. Így aztán örömmel mondtam igent Mikinek, aki tapasztalt evezős múlttal rendelkezik, és nem riad vissza egy kis kalandozástól. Mennyire nem riad vissza, az csak később derült ki, bár sejthettem volna előre korábbi tapasztalataimból! 

Ez a nap is tükörsima vízfelszínnel örvendeztetett meg. A nap sütött, az égen pont annyi felhő volt, amennyi kell. Elmerültem a táj nyugalmában, mit sem sejtve az előttem álló megpróbáltatásokról.


Lekanyarodtunk a Nagy-tó felé. 

Előző napi zalkodi túránk után most kifejezetten a kis ágakat kerestük. Bár a bérlésnél az Unio kempingben azt állították,  a Nagy-tó felé az út nem járható, a Bodrogzug hivatalos oldalán lévő térkép épp nehezen járhatónak mutatta az utat.

Az első akadály.

Kiderült: tényleg nem járható. 

Mármint épelméjű embernek, kenuval. Mi azonban áteveztünk mindenen. Kidőlt fák fölött nagy lendülettel, a fatörzsek lassú mozgással süllyedtek a mélybe, ahogy hasítottuk fölöttük a kérget. 

Hatalmas görbe fatörzsek alatt bújtunk át a kenu aljába lapulva. Volt olyan fatörzs, ami ék alakban záródott a szemközti oldalról belógó fatörzzsel, és csapóajtóként működött. Ezen is átjutottunk némi erőlködéssel.

Hamarosan elértük a Nagy-tó kilátóját. Felmásztunk. 

Tintagombák a víz közepén lévő kidőlt fán. 

Kilátás a Nagy-tóra.

Növekvő kolon mező. A növény érdekessége, hogy dugóhúzó szerű gyökérzettel rendelkezik, mellyel télire befúrja magát a meder aljába, ehhez lehúzva a növényt a víz alá, így védekezve a fagyok ellen. Tavasszal aztán kicsavarodik újra és a levelek a felszínre emelkednek. 

Nagy-tó kijárata a Bogdány-tó felé. 

Úgy tűnik, innen nincs tovább...

Mindez igazi kaland volt számomra. Mígnem szembe találtuk magunkat egy több méter vastag törzsű kidőlt fával, mely mozdíthatatlanul feküdt a víz színén. Gondoltam, itt az út vége, de kiderült, hogy vissza nem fordulunk! 

Hm. 

Szerencsére az is kiderült, hogy a kenu tud fára mászni, főleg, ha segítünk neki. (Még szerencse, hogy egy ütött-kopott darabot hoztuk el, melyen több volt a folt, mint az eredeti anyag, így kevésbé sajnáltam, hogy összekarcolódhat.)

Kiderült, hogy én is tudok kenuból fára mászni, bár ezt azért megpróbáltam némi hisztivel megakadályozni - eredménytelenül. Miki állhatatos rábeszélő képessége, és hajthatatlansága szerencsére bebizonyította számomra, hogy erre is képes vagyok. Mondjuk nem volt más választásom.  Így aztán álltam a fatörzsön, húztam és emeltem a hajót. Ezt a mutatvány többször is meg kellett tenni. 

A képen nem is látszik, mennyire járhatatlan volt az út. 

A bennem lévő feszültséget csökkentendő, megálltunk a part mellett egy kis pihenőre, nyári tőzikét fotózni. Szerencsére a virágok fotózása most is kizökkentett az állapotomból, megnyugodva tudtuk folytatni az utat. 

A fára mászó kenunak is kell a pihenő

Nyári tőzikék varázslatos erdei világa. 

Nyári tőzike bimbó és éppen kipattanó virág.

Az ártér tele volt nyári tőzikével

Kiszáradt fa az ártéren

Rendezett csatorna a Bogdáni-tó utáni megállónál. Ezen a részen 3 tanösvény tábla is volt. Akár kerékpárral is megközelíthető. 

Ezután már csak egy átemelést kellett megoldani, kb. 3 méter magas parton kellett kiemelni a hajót és 10 métert cipelni a szárazon, majd a másik oldalon újra vízre tenni. Innentől azonban már akadálytalanul suhantunk a főág felé. 

Bevallom örültem, mikor végre újra megláttam a Bodrog széles, akadálytalan medrét! 

Utólag visszagondolva jó kis kalandtúra volt, végülis ezt akartam, csak nem gondoltam volna, hogy ennyire meg is kapom!