Kora hajnalban becsiviteltek a madárkák az ablakomon, kipattant a szemem: ébresztő! Ma beváltom az éves erdei koncertbérletem esedékes jegyeit! Pár óra múlva már kerékpárháton tekertem Búbánatvölgy idilli tavai között.
Majd az erdő szélén, a sáros erdei út kezdeténél kikötöztem a kerékpárt, és nekivágtam a hegynek. A sárban cuppogó lépteimet már itt vidám madárfütty kísérte. Ahogy kapaszkodtam egyre feljebb, a meredek kaptatóknál ritmikus süvögő fújtatással kapcsolódtam a fő témához. Végül elfoglaltam páholyomat, néztem az előttem elterülő tájat, s hallgattam A ZENÉT.
Azt a csodálatos szimfóniát, melyet csak ebben az évszakban adnak - az egyre többen ide érkező és - párt kereső madarak. Próbáltam kivenni az egyes szólamokat, a balról jövő rövid füttyögéseket hetyke trillák váltják jobbról, mindeközben lentről vidám csiripelés hallatszik megkülönböztethetetlen mennyiségű hangszínben. Mindehhez méhek döngicsélése, bogarak szárnyainak zúgása és a faleveleket cibáló szél susogása adta a háttérzenét.
S a karmester: maga a Természet.
Ha mindez még nem lenne elég: a levegőt a virágzó kőrisek édes illata töltötte be.
Az előadás sehogy sem akart véget érni, így elhatároztam, hogy itt fogok éjszakázni, de addig is színpadot váltottam, s az erdőben sétálva hallgattam tovább a koncertet. A zene ugyanaz maradt, csak a díszlet lett más. Igazi, élő erdő. Számtalan virággal, tapintható, ölelhető fákkal, bokrokkal.
A Mély-völgyben sötétség honolt már, a madárfütty azonban itt sem csitult. A fülledt, párás levegő ránehezedett az ágakra, a fákról néha nagy cseppek potyogtak a földre. Az árnyas lejtőkön gyöngyvirágok illatoztak.
Majd a szemközti csúcsok felé vettem az irányt. A liándzsungelen, az öreg füzek alatt átvágva, jöttömre apró állatok bújtak
zizegve a levelek közé. Egy sikló
nesztelenül tekergőzött át a lábam előtt.
Ezen az oldalon a réteké volt a főszerep. Rázendítettek a tücskök és egyéb egyenesszárnyú jószágok. Elképesztő virtuozitással rezegtették hangképző eszközeiket, elnyomva még a madárdalt is.
Mindeközben a díszlet látványos kiegészítői a kosborfélék lettek. Agár, tarka, bíboros és vitézkosborok virítottak a lila és rózsaszín különböző árnyalataiban a harsogóan zöld fű közül.
Újra hegymenet, majd meredeken le. Smaragdzöld, selymes fűszőnyeg felett sötét ágak képezte alagúton ereszkedtem a mélybe.
Ahol újabb panoráma, a házak közül felhangzó kutyaugatás, távoli fűnyíró zaja vágott bele az összhangzatba.
Késő délutánra járt az idő, ideje volt a szálláshelyem felé venni újra az irányt.
Miközben újra felfelé kapaszkodtam a hegyre, megdördült az ég. Reméltem, hogy még az eső előtt felverem a sátram, s ezen gondolatok közben azt sem vettem észre, hogy a madarak még mindig nem hallgattak el. De a vihar elvonult, izgalmas formájú felhők gomolyogtak a völgy fölött.
Végül felértem, és a soha nem szűnő szólamok kíséretében tábort vertem.
Mára már nem volt több dolgom, mint meghallgatni a koncert végét, élvezni a látványt, megélni a pillanatot és magamba szívni a világot.
A műsornak éles dörrenés, majd kutyaugatás vetett véget. Percekig visszhangzott a hegyek között, elnémult minden, eltelet egy kis idő, míg újra meghallottam a tücskök énekét.
Végül teljes sötétség és csend borult a tájra. Az éjszakai neszeket a hálózsákom surrogása és csúszásának zaja egészítette ki, mely annak a küzdelemnek volt köszönhető, hogy a sátor enyhén lejtő talajon állt, s én átlag félóránként próbáltam fókamozgással visszakúszni a fekhelyemre - kevés sikerrel - így aztán beletörődve helyzetembe, legtöbbször golyóként gömbölyödtem a sátor legmélyebb pontján.
Még sötét volt, mikor a faluban megszólalt egy kakas. Negyed óra múlva még egy. Vagy újra. Majd nem is olyan messze őzek ugattak, s végül felébredtek a madarak is, hogy megismételjék tegnapi fergeteges műsorukat.
Én pedig kiültem újra a páholyomba és néztem, miképp festi vörösre a hajnal az eget.
Reggeli után leereszkedtem a Fári-kúthoz, nagyot hörpöltem a csobogó forrásvízből, és felrissülten újra nekivágtam a hegynek, hogy megnézzem az előző nap kihagyott réteket és kilátópontokat is.
A két nap záróakkordjaként végül leereszkedtem a Sas-hegy meredek lejtőin, s a Giro d' Italia versenyzőit még épp elkerülve hazaautóztam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése