Ökörfarkkóró

Fekete ökörfarkkóró 

Az ökörfarkkórók több méter magasságot is elérő növények. Már messziről világítanak sárga virágaik. 

Az élénksárga sziromlevelek közepéből kinyúló porzószálakat viszont sűrű, sötétlila vagy ibolyakék szőrzet borítja. Ez a sötét "szakáll"  mintázatként és leszállópályaként szolgál a beporzó rovarok számára, akik így pontosan látják, hova kell érkezniük a nektárért. 

 

 

Szöszös ökörfarkkóró

Talán a legelterjedtebb faj. Az egész növényt – a leveleit és a szárát is – sűrű, puha, sárgásfehér molyhos szőrréteg borítja, ami megvédi a kiszáradástól. Virágai sárgák, a porzói fehéresek. Kiváló köhögéscsillapító tea alapanyaga.

Dús virágú ökörfarkkóró

Hasonlít a szöszösre, de a virágai sokkal nagyobbak, élénkebb sárgák, és a virágzat valóban tömött, „dús”. Szintén hivatalos gyógynövény.

Molyhos ökörfarkkóró

Szintén vastagon szőrözött, levelei kissé szív alakúak és szárra futók. Száraz gyepekben, parlagokon gyakori.

Lila ökörfarkkóró

A nemzetség nagy kivétele, ugyanis a szirmai nem sárgák, hanem mély lila vagy ibolyaszínűek (ritkán rózsaszínek vagy fehérek). Jóval alacsonyabb (30–70 cm), kecsesebb növény, mint a sárga óriások. Lösz gyepekben, száraz domboldalakon találkozhatunk vele május környékén.

Csilláros ökörfarkkóró

Nevét a virágzat felépítéséről kapta: a szár felső része gazdagon elágazik, mint egy többkarú csillár. A virágai lehetnek halványsárgák vagy akár teljesen fehérek is, a porzói pedig fehér szőrösek.

Pamutos ökörfarkkóró

Nevét onnan kapta, hogy az egész növényt egy rendkívül sajátos, fehér, lisztes-pamutos bevonat borítja, amely könnyen le dörzsölhető a száráról és a leveleiről. Ez a növény hatalmasra, akár 1,5–2 méter magasra is megnő, és a szára a felső harmadában dúsan, piramisszerűen elágazik. Amikor a nyár közepén a számtalan oldalágon egyszerre nyílnak ki az élénksárga virágok, a növény úgy fest a száraz gyepekben, mint egy monumentális, arany virágokkal díszített csillár.

Hibridek

Az ökörfarkkórók hajlamosak a hibridizációra. 

Ezek a hibridek gyakran nem hoznak életképes magot, de a határozásukat rendesen megnehezítik a terepen!

Az ökörfarkkórók nemzetségének tagjait a középkorban és az ókorban „királygyertyának” vagy „boszorkánygyertyának” is nevezték. A növény hosszú, merev, elszáradt kóróit megmártották olvadó viaszban vagy szurokban, és valódi fáklyaként használták őket az éjszakai felvonulásokon vagy a várak világításánál. Kiválóan és hosszan égtek.