Egy esős nap - kirándulás Szlovénia vízeséseihez: Slap Boka és a Slap Virje

Egész napos esőt ígért a meteorológia, ami azért nem zavart nagyon, mert a lábam egyre jobban fájt, a tegnapi pihentető alig 15 km-es séta ellenére. "Van értelme ebben az esőben, ilyen lábfájósan elindulni?"  - kérdezte a párom. "Van." - feleltem. 

Így aztán kényelmesen megreggeliztünk, megvártuk, amikor a legjobban esik és autóba ültünk Bovec felé. Két vízesést néztem ki arrafelé, ami viszonylag közel van egymáshoz, ha van egy kis szerencsénk, akár gyalog is átsétálhatunk egyiktől a másikig,  oda-vissza 8 km csupán, viszonylag kis emelkedőkkel. 

Esők és felhők

Az úton egyik ámulatba a másikba estem. Először vadul zuhogott az eső, az ablaktörlő lapátok sebesen kergették a vizet az ablakról.  Szeretem ezt a hangulatot, jó így autókázni is. 

Persze, hogy meg akartam állni a folyónál, hogy megnézzem milyen esőben. 

A párom szerint kicsit fura vagyok, de azért leparkolta az autót és aludt egyet, míg én esőkabátba burkolózva jártam a vízpartot és szedegettem a szépen csillogó köveket, mint gyerekkoromban. 

Mire minden követ végigtapogattam, el is állt az eső, visszaültem az autóba és mentünk tovább Bovec felé. 

A sötét fellegek mögül kibukkanó nap és a hegycsúcsokban megakadó gomolygó felhők csodás látványt nyújtottak. 

Igazi fotósként a mozgó autó ablakából is lőttem néhány képet. 

 

Szlovénia leghosszabb vízesése, a Slap Boka  - itt kétszer is ronggyá áztunk

Az út mentén nagy táblával volt kitáblázva a vízesés, a parkolóban már jó néhány autó állt az eső ellenére. Bár amikor kiszálltunk még éppen nem esett, de azért elég fénytelen idő volt. Elindultunk a jelzésen a vízesés felé, majd dörögni és villámlani kezdett. 

Tegnapi tapasztalatokból kiindulva, ez nem jelent semmi jót, így visszafordultunk az autó felé, s hamarosan szakadni kezdett az eső. Az esőkabát ellenére is bőrig áztunk. Térdtől lefelé tocsogtam a vízben. Az autóban szépen megvártuk, amíg alábbhagy a zápor, és újra nekivágtunk. 

Most egész más arcát mutatta a vízesés. A hídról pont bele lehetett látni a hegy gyomrába, felette gomolygó felhők, néhol kibukkanó kék ég. 

Nekivágtunk újra az útnak. Szép erdőben, fehér sziklagörgetegek, zöld fűben megbújó lila ciklámenek között vezetett az út. 

Elfelejtettem átállítani az ISO-t a gépemen, így ilyen misztikus képet készítettem. Szerintem hozza  a hangulatot. 

Némi emelkedő után elértük a vízesés elé épített dobogót. Innen kiválóan rá lehetne látni a vízesésre, ha nem ott fotózkodna mindenki, így meg amúgy billegetve magát a táj előtt. 

A képen jól látszik, hogy a víz közvetlenül a hegy közepéből ömlik ki, tehát ez nem csak vízesés, hanem forrás is. 

A Boka-vízesés 144 méter hosszan zúdul le a folyóba, s ezzel a hosszával Európa leghosszabb vízesésének számít. Vízhozama másodpercenként 2 m³, (a  lakásomat kevesebb, mint 2 perc alatt töltené meg vízzel).

Mire kigyönyörködtük magunkat megint dörögni kezdett, így újra esőköpenybe bújtunk és megindultunk az autó felé. Mire leértünk zuhogott. Eláztunk. Úgy döntöttünk, autóval tesszük meg a maradék 4 kilométert a Virje-vízesés felé. 

Slap Virje

A Bovec felé vezető útról a navigáció a boveci golfklub felé kanyarított le, amin először csodálkoztam, aztán nagyon megörültem. Igaz a parkolásért 5 eurót kellett fizetni a klub recepcióján, viszont a tulaj 50 centért adta a kávét, s ráadásként még két előző napi fonnyadt croissant is a kezünkbe nyomott kedvesen. Úgy látszik nagyon negatív volt a kisugárzásunk, mert úgy mondta a páromnak, azért adja, hogy felvidítsa egy kicsit a feleségét.

A hegyvonulat alatt szelíden hullámzó lankákon centisre nyírt élénkzöld fű, a fenyők sötétzöldje és a kopár csúcsokat övező fehér fellegek elképesztő látványt nyújtottak. 

Ilyesmi erdei ösvény vezet a vízeséshez. 

Jól táblázott úton, 20 perc alatt el lehet érni a Pluzna tavat, mely rendeltetésszerűen áramot termel, mesterségesen kialakított tó. 

Nem tudom máskor is így van-e, vagy csak eső után, de a tó felett kis ködpára gomolygott.

A tavat elhagyva a folyó fölött is párás volt a levegő, a besütő nap, egész varázslatossá tette a látványt. Az eső teljesen elvonult, forrón sütött a nap, a levegő meleg volt. A folyó pedig tolta a hideget. Nem tudtam eldönteni, fázom-e, vagy melegem van? 

A Virje-vízesés körül kifejezetten hideg volt, mintha egy jégverembe kerültem volna. Körülötte apró vízszemcsék ugrándoztak a levegőben, belepve mindent. Hajamat, ruhát, objektívet. Ezeken az apró cseppeken megtörő napsugár okozza a kerek  fényfoltokat a képen. 

Több szempontból is szerencsénk volt az időjárással. Egyrészt különleges fényviszonyokat produkált.

Másrészt azért, mert valószínűleg a zivatar következtében a vízesésből különösen sok víz folyt, legalábbis összehasonlítva a neten talált többi fotóval.

Harmadrészt a vihar távol tartotta az emberek egy részét. Ami abból látszódott, hogy miután kisütött a nap, egyre többen érkeztek a vízesésekhez,  sőt a visszafele úton a golfklubnál is megtelt a parkoló, a  Boka-vízesésnél pedig már sehol nem lehetett megállni. 

A Glijun-forrást sajna kihagytuk, leginkább azért, mert csak itthon vettem észre, hogy az is ott volt, pár perc sétányi távolságra.