Háromhuta erdeiben

Őszi zempléni kalandozásunk harmadik napjára panorámatúrát terveztem, amit az időjárás előző nap még támogatni látszott. Reggelre kelve azonban újra ködös szotty fogadott. Sebaj, hátha kisüt a nap, mire felérünk! - felkiáltással nekivágtunk az útnak a sárga jelzésen Középhutától a Sólyom-bérc felé.

A falu házai itt is lenyűgöztek, örültem, hogy az első métereket a falu főutcáján tettük meg, kávézót keresve. Amit meg is találtunk, de zárva volt. 

Így aztán átkeltünk a hídon és nekivágtunk a ködös hegynek. 

A gombaszezon lecsengőben volt, az elmúlt napokban talált gombák igencsak megviselt állapotúak voltak. Így aztán nagyon megörültem, amikor a meredek hegyoldalban ezt a hatalmas piruló galóca kalapot megláttam felülről. 

Hamarosan elértük a Mlaka-rétet, ami a nyári túránkról már ismerős hely volt. 

Ilyen szép harkálytintagombák növögettek a rét szélén. 

Letértünka Sólyom-bérc felé, bár nem sok reményét láttuk a panorámának. 

Az út azonban gyönyörű bükkerdőben vezet fel a bércre, ami a ködös időben még szebb volt. 

A csúcs szikláinál visszalapoztunk emlékeinkben a nyári kilátáshoz, szerencsére emlékeink nem voltak oly ködösek, mint az itteni látvány, majd elindultunk a Kerek-kő felé. 

A kerek-kői elágazásnál úgy döntöttünk, semmi esély arra, hogy oszlik a köd, így mégiscsak lefelé vettük az irányt egy erdészeti úton a Tolcsva-patak felé. 

A patak mellett a kék négyzet jelzés meglepő módon sajna  egy lehangoló  fekete murvás úton vezet. Az erdő azonban még mindig lenyűgözött, nem tudtam betelni a látvánnyal. 

Egy kidőlt fánál leültünk ebédelni, ami azért volt tiszta szerencse, mert így szinte véletlenül  rátaláltunk a zöld kör jelzésre, amire terveim szerint rá akartunk térni.

Az ösvény kezdetben emelkedik, majd elvezet egy óriás tuja mellett. Innentől kezdve pedig fenyősorral  szegélyezett úton ereszkedik alá. 

Az óriás tuja kerülete 3 és fél méter, magasságára vonatkozóan nem találtam adatot, rejtély, hogy került ide, legalábbis a Mindent Tudó Interneten sem találtam vonatkozó információt. Érzésem szerint talán az egykori vadászkastély ura telepíthette ide, és a hozzá vezető utat fenyőkkel szegélyezte. 

Elértük térképen is jelzett fenyőerdőt. Hatalmas erdei fenyők ezüstös törzse alkotott kontrasztot az aranyló levelekkel és a fűfélékkel. 

Találtunk légyölő galócát is. 

Sőt, ízletes rizike is ott rejtőzködött a fenyőtűk takarásában. 

Innen már nyílegyenesen vezetett az út vissza a faluba, leértünk a ködvonal alá, és a végső ereszkedés során még megmutatta magát a zempléni panoráma egy kis szelete is.