Izgalmas nevű rétek, pihenők, tavak és kilátópontok Óhuta körül

 

Óhuta körüli kirándulásunkra sikerült a legmelegebb napot belőnünk, ami azért nem volt jó választás, mert az út többnyire kitett részeken vezetett,  hűvös erdő alig állt rendelkezésünkre. Viszont kecsegtetett a Regéci vár látványával, és két apró tóval. Pedig induláskor még nem is sejtettük, micsoda kis gyöngyszemek ezek a tavak! 

Óhuta szélén lévő parkolóból vágtunk neki az útnak a piros kereszt jelzésen Regéc irányába. 

Mély-patak látványosan kanyarog a fák között, de hamar elhagytuk a medrét és elindultunk felfelé. 

"Csak" egy fa

Ilyen csodaszép fák között vezet a jelzés. Az út meredek,  száraz agyagrögök gurultak  a talpunk alatt,  a gravitáció a meleggel összefogva dolgozott ellenünk, de rendíthetetlenül mentünk, hősiesen izzadtunk  és győztünk!

Felérve a fennsíkra jutalmul több ponton is megpillanthattuk a  Regéci várat. Hegyről le, hegyre fel, még két rövid, ámde annál meredekebb emelkedő-lejtő várt ránk. Az út lefele sem volt könnyebb: görkorcsolyává változtak  cipőink az agyaggolyóknak köszönhetően. 

Végül elértük  a pálos kolostorrom közelében található Könnycsepp-tavat, melyet  a Pálos  forrás táplál. 

Sajna a zempléni források vizének van egy furcsa kesernyés utóíze, de azért jólesett nagyot kortyolni a hideg vízből. A  környéken több pihenő és  tűzrakó helyet is kialakítottak, sőt még egy hintaágy is rendelkezésre állt.
A tó partján két fiatal fenyő küzdött a hőséggel.  Számomra nagyon nem tűnt tájba illőnek. Ellentétben a két impozáns öreg fával a forrás fölött (a képen jobb oldalt).

Fa a forrás felett. 

Csaknem egy órát töltöttünk a tónál, teázgattunk, eszegettünk. Közben  gyorsan rohanó felhők érkeztek, eltakarták a tűző napot, időszerűnek tűnt indulni.  

Még egy pillantás a magasból a Könnycsepp-tóra a Barát-pihenőről. 

Egy újabb gerinc és kilátópont a piros kereszt jelzésen.

Panoráma a Kis-Királyos 425 m magas csúcsáról. Jobbra a hegycsúcs tetején az a pici pont a Regéci vár. 

Óhutára egy újabb meredek lejtőn ereszkedtünk le. A faluban borospincék mellett vezet az út a Rákóczi Emlékparkig és az Üvegcsűrig. II. Rákóczi Ferenc fejedelem 1698-ban a mai Óhuta helyén alapította meg az első üveghutát. A falu lakosságának életét 220 éven át határozta meg az üveggyártás.
 A másik fontos bevételi forrás a hamuzsír gyártás volt, melynek következtében a zempléni erdők jó részét elégették, az erodálódott talajt pedig nagy esőzések idején  elmosta a csapadék, rázúdította a sarat a házakra - írja az  Üvegcsűr tájékoztató táblája. Az 1800-as években Magyarország exportjának 80%-át jelentette a Hamuzsír. 

Óhuta gyönyörű házai között aszfaltúton mentünk kb. 500 métert. 

Felújított erdei iskola - sok érdekes  programmal várj az osztályokat.

Újabb takaros kis ház.

Minden lépésnél el voltam ámulva a gyönyörű házakon.

Még mindig az ámulat...

Végül egy vendégfogadó mellett felkanyarodtunk a település másik oldalán a hegynek. Szerencsére a kocsma előtt ülő helyiek szóltak, hogy nem a nagy út, hanem a kis ösvény vezet a Babuka-tóhoz. 
Az út nagyon meredek volt. Leírom még egyszer, mert ennyiből még biztos nem tudod elképzelni: nagyon nagyon nagyon meredek volt. És az idő is nagyon nagyon nagyon meleg volt, az árnyék ellenére.
Így aztán pihegtünk és ittunk is, mikor megcsodáltuk a Nagy Gömböc Követ.
Amúgy az óhutatiak  nagyon jó neveket találnak ki, a Nagy Gömböc-ön is elmosolyodtam, de minden nagyobb fa alatt van egy kis eszkábált rozoga pad, aminek nevet is adnak: Kis-Zabarla pihenő, Barát-pihenő, Róka-pihenő (ez utóbbitól a  legszebb a kilátás a falura - sajna kihagytuk).

Végre elértük a Rejtek-rétet (Ez is milyen gyönyörű név!). Tényleg váratlanul tárult elénk, amint kiléptünk az árnyékos erdőből. A döbbenetes az volt, mennyire élénk zöld fű nőtt rajta. Pedig a nap tűzött ezerrel - gondolom, nem csak ma. A szemközti oldalon kiszáradt rétek között baktattunk, mindenképp meglepő volt ez a fenyőkkel körülvett üde zöld tisztás. 
Az út - ha lehet ezt egyáltalán fokozni - még meredekebben vezetett felfelé.
Megvánszorogtuk. 

A rét tetején egy rólam elnevezett pihenő: No persze, hogy megpihentem!

Mondtam, hogy jó neveket adnak!
Felértünk! Nevettünk! A fáradtságunk is elszállt!
Az út összesen 120 métert emelkedik 270 méteren. Pár nap múlva újra felkapaszkodtunk, akkor nem is tűnt olyan keservesnek, mint első alkalommal a hőségben. 

A Kínok Vége pihenőtől már vízszintesen vezet a mohás sziklákkal szegélyezett ösvény egész a Babuka-tóig. 

A Babuka-tavat ez a forrás táplálja. Már ez is lenyűgözően vadregényes. 

Babuka-tó: minden képzeletemet felülmúlta, hivatalosan is ez lett a kedvenc helyem a Zemplénben. Igazi kis gyöngyszem. S bár a tavat mesterségesen alakította ki Bódi Gábor nyíregyházi tanár,  mégsincs az egészben semmi művi. Olyan természetes a hatása, mintha az Öreg Isten jókedvében odapittyentette volna!

Babuka-tó burjánzó környezete a zöld ezer árnyalatában.  El voltam ragadtatva. 

Néhány lépéssel feljebb az Emőke-pihenőről tárul elénk ez a látvány. Zöld rét, fenyves és hegyek, hegyek, hegyek. Az egész olyan érzés, mintha váratlanul alpesi tájékra csöppentünk volna. 

Tovább haladva a piros kereszt, majd a sárga kör jelzésen egy szurdokhoz jutunk. Igazán kár lett volna kihagyni ezt a rövid kis kitérőt. Kidőlt fákon másztunk át, köveken kapaszkodtunk felfelé, miközben két oldalról magasodott felénk az erdő. Remek élmény volt. 

Felérve megnéztük a Szelekfej-rétet. Itt már szárazabb, kaszált mező fogadott. 

A Rókás-tető felé több réten és gyönyörű fenyvesek között vezet az út. 
Végül újra rácsatlakoztunk a piros kereszt jelzésre, és továbbra is alpesi hangulatú ösvényen, fenyvesek között ereszkedtünk vissza a parkolóig.