Kora reggel érkeztünk Hollókő parkolójába, ahonnan a kék jelzésen indultunk a Kéz-kilátó felé. Az út egy domb gerincén vezet, a kezdeti rövid emelkedő után csaknem vízszintes terepen sétáltunk. Több helyről rá lehetett látni a jobbra emelkedő, egész zöldnek mondható domboldalakra. Bár a déli lejtők fái sok helyen szomorú, barnára égett leveleket zörgettek ágaikon.
Alig félórás sétával értük el „Isten tenyerét”, ahol jóízűen megreggeliztünk, mondhatni, az Úr kezéből ettünk.
Alant a lovarda épületei és a jurtatábor. Úgy terveztem, leereszkedünk egy darabon, majd jobbra kanyarodva, a völgyben térünk vissza a várhoz, ám kiderült, hogy a lovarda magánterülete miatt nem lehetséges az átjárás.
Így egészen Alsópetényig a kék jelzésen haladtunk, többnyire szántóföldek mellett és között. Előttünk hullámzott a Cserhát számtalan, hegynek nem nevezhető kiemelkedése.
Út közben lábatlan gyíkba és régészekbe botlottunk, akik egy középkori templom romjait bontották ki aprólékos munkával a föld alól. Azt hittem, már nem lesz olyan forró, nyári meleg, de bizony a földeken, erdőtől mentes utakon erősen kimelegedtünk, tűzött a nap.
Azonban mire elértük Alsópetényt, és felkanyarodtunk az erdő felé a sárga jelzésen, felhők úsztak a nap elé. A fülledt meleg azonban megmaradt. Mindez fokozta a kiégett mezők látványa okozta szomorúságomat. Csak a parlagfű zöldellt vidáman a meg nem művelt szántókon.
Végül, 8 km után, egy fa alatt megpihentünk. Szemmel láthatólag a zergék és egyéb vadak is előszeretettel választották pihenőhelyként ezt az árnyékos zugot.
Beérve az erdőbe, gyönyörű, öreg tölgyesben haladtunk. Bár a fák alatt hangosan zörgött az avar, ha letértünk az útról, mégis szép hangulatú erdőben sétáltunk.
A kiszáradt erdei tó látványa lelombozott. Pár méterrel odébb nagy itatót hordtak tele vízzel az erdészek és a vadászok.
Egy irtás után a tölgyest elhagyva fiatal gyertyánosba jutottunk, majd felkanyarodtunk újra a kék jelzésen a vár felé.
Vár-forrás található itt, amelynek vizére épülve régen a helyi parasztfürdő üzemelt. A forrás közelében néhány régi kép engedett bepillantást az 1936–37 között kialakított strandfürdő egykori vidám életébe. A meglepően nagy medence vizét a forrásból töltötték fel, amit a jelenlegi vízhozam ismeretében elképzelni sem tudtam. A tájékoztató tábla szerint az 1950-es évekre a falu akkori vízigényét a meglévő kutak már nem tudták megfelelően kiszolgálni, ezért a vezetékes vízhálózat kiépítéséhez a Vár-forrást vették alapul. Ezzel párhuzamosan a forrás vízhozama is csökkent. Ezzel kezdetét vette a fürdő hanyatlása. Bár a medencét 1964-ben még egyszer megpróbálták rendbe hozni, a vízhiány miatt a fürdő végül végleg bezárt. Jelenleg alig csordogál víz a forrásból.
A Vár-forrás vize a Hollókői Vár-hegy andezitből felépülő vulkanikus kőzetein szivárog keresztül, miközben vasat, mangánt, kalciumot, szilikátokat és kovasavat old ki a sziklákból. A vörösesbarna, rozsdás elszíneződést a víz magas vastartalma okozza. Íze kissé vasas ízű, de üdítően friss volt a fülledt időben.
Végre bejutottunk a várba is! Az építményt nemrég újították fel, és elmondhatom, hogy igazán remekül sikerült! Bejutva a várkapun és leperkálva a belépő árát a kapuőröknek (tanároknak ingyenes, többieknek 3.000 Ft), egy hangulatos teraszra jutunk, ahol árnyas gyümölcsfák alatt kávézhattunk, amit a vár egyik szobájában vehettünk meg.
Végigsétálhatunk a várfal mellett, alant hullámzik a Cserhát.
Egyik lépcsőforduló után feltekintve egyenest az egykori falra ültetett pottyantós WC-t szemlélhetjük meg. Később magát a helyiséget is közelről vizsgálgathattuk.
Számtalan lépcsőn jutottunk fel a vár emeleteire, majd végül az őrtoronyba. Megnézhetjük a hálószobát, a lovagtermet, az ebédlőt, sőt még a konyhát is. Az egyik teremben a vár történetéről olvashatunk, egy másik teremben apródnak öltözhetünk, és a várhoz kapcsolódó hat legendát is meghallgathatunk.
Le voltam nyűgözve!
Ezután leereszkedtünk a faluba, ahol végigsétáltunk a főutcán a parkolóig. Hollókő Ófaluja az egyetlen olyan falu a világon, amely skanzen helyett élő faluként nyerte el az UNESCO világörökségi címet.
A központi részét alkotó Kossuth Lajos utca egy varázslatos időutazás, ahol ma is 67 védett, fehérre meszelt, faoszlopos és deszkamellvédes tornácú palóc parasztház sorakozik.
Mivel a párom nem jött velünk, így egyetlen vendéglátóhelyre sem ültünk be, és nem kóstoltuk meg a hagyományos palóc ételeket, mégis hangulatos és látványos befejezése volt ez a 18 km-es túránknak.
