Éjszakai hálótárs - találkozásom a nagy pelével

Épp a kilátó legfelső szintjéről  szemléltük a tájat, illetve mivel nagyon párás volt az idő, leginkább a fák lombkoronáját felülről, amikor a kutya egész izgatott lett, folyton szaladgált a korlát irányába.

 Nem nagyon értettük a dolgot, ugyan mit vehetett észre ebben a magasságban? 

Aztán szép lassan lement a nap, és a szürkületi derengésben mozgást észleltünk a kilátó deszkagerendái felől. Megvilágítva, egy egész pele család (kb. 6-7 fő) hancúrozását figyelhettük meg. Izgatottan szaladgáltak fel és alá, jobbra és balra. Majd összegömbölyödtek a sarokban, bozontos farkincájukat hol maguk alá húzva, hol lelógatva. Imádnivalóan cukik voltak, ahogy bámultak ránk hatalmas gombszemeikkel.  

Úgy látszik, hozzászoktak az ember közelségéhez, mert nagy gombszemeikkel figyelmesen nézegettek minket, nem bújtak el, nem szaladtak tova. 

A nagy pele a fák lombkoronáin lakozik, gyümölcsöt, magvakat eszeget. Éjszakai állat, amit mi is megtapasztaltunk, sokat motozott, amíg mi aludni próbáltunk a viharos szélben. 

 

Reggelre kelve nem találtuk már őket sehol. Gondolom magaslati  vackaikba rejtőznek, és végigalusszák a napot, hogy aztán éjjel újra magvakat és gyümölcsöket keressenek, hogy energiát gyűjtsenek téli 6-7 hónapos álmukhoz. Igen sokat alszanak, ezért is nevezik őket németül Siebenschläfer-enk, angolul pedig Dormeo-nak.