2016. július 26., kedd

Ajándék

Édesanyám 70 éves lett.
Mit adhatnánk neki ajándékba? A születésnapok rendszerint úgy zajlanak, hogy összegyűlik a család a szüleimnél, anyukám és apukám süt-főz. A közös ebéd után gyertyagyújtás, majd közösen elénekeljük az " Ez a nap más.." kezdetű dalt. Hogy lehetne ez a nap tényleg más?

Meglepetés nyaralást szerveztünk a legnagyobb titokban. Apukám szólt anyunak, hogy munka ügyben Tiszaújvárosba kell utazni. Aztán az indulás előtti nap, a legnagyobb titokban összepakolta anyu 3 napra való ruhatárát, becsempészte az autóba, és a tiszafüredi strandig meg sem álltak.
Itt anyu már kicsit gyanakodott:  hogyhogy lemondták a munkát?
Ráadásul - szokásuk szerint a megbeszélt találkozó időpontjánál jóval korábban érkeztek - még egy pohár italra is meghívta apu anyukámat, ami egyáltalán nem jellemző rá. Anyunak már mehetnéke volt, apu azonban lassan szürcsölte az üdítőt - húzta az időt. Mondanom sem kell, ez sem szokása. Várunk valakit? - hangzott el anyu gyanakvó kérdése.
Aztán elindultak visszafelé az úton. Egy cukorkás pult előtt apu rábökött a rózsaszín nyuszis nyalókára: ezt vedd meg nekem! Anyu akkor már tudta, hogy valami baj van apu fejében!
De ekkor szerencsére megérkeztünk, és körbevettük őket! Egymás szavába vágva magyaráztuk az eseményeket.
Séta a Tisza-tó egyik ártéri erdejében

Anyu kicsit aggódott, hogy nem hozott pizsamát, de a szálláson sírva konstatálta, hogy mindenre gondoltunk!
Remek 3 nap volt, igazi ajándék! Strandoltunk,  beszélgettünk, sétáltunk, eveztünk, fociztunk, bográcsban pörköltöt főztünk. Mindezt kicsik és nagyok, öregek és fiatalok együtt.
 

Kalandoztunk a Pákász-tanösvényen


  

 

A Göbe-tó csendes romantikája - a tóba a bátrabbak beleugrálhattak.





Réti iszalag - egy virág bohókás kalappal

A Tisza-tó körüli gátoldalban pillantottam meg ezt a kb. 30 cm magas kékes-ibolyaszínű virágot. Csak úgy lilállot a lemenő nap fényében! 
Általában a nedves, ártéri réteket, lápréteket kedveli, a Duna mentén is találkoztam már vele néhányszor, de ilyen kellemesen fotózható, hozzáférhető helyen még nem sikerült ráakadnom. 
A legtöbb iszalagfaj kúszónövény, de a réti iszalag kivételt képez. Általában apró bokrocskákat alkot, de találkoztam magányos, vagy párban állópéldányokkal is.
Az erek és a levélszélek pillás-szőrösek. A virágai végállóak, a hajtás csúcsán magánosan bókolnak.
Nagyon jól mutattak a rétet beborító apró fehér szirmú virágok között. Mintha csak habfürdőt vennének a kislányok, vidám kalappal a fejükön!

A szárak végén egyesével nőnek az igen forma gazdag, csavarodott szirmú virágok. 




Május és szeptember között virágzik nedvesebb, nyirkosabb talajú réteken, legelőkön.
Magyar népies nevei: aranyfű, arannyal versengő, cinadó vagy cinadónia gódirc, nagy fecskefű, vereslő fű.




Bimbók:

Termése aszmagcsokor, kis repítőkészülékek gondoskodnak arról, hogy a virág messze kerüljön.





Naplemente a pusztán




Bivalyok a Hortobágyi Halas-tavaknál




2016. július 20., szerda

Öreghegyi Pincesor

Ócsán többször jártam, az Öreghegyi Pincesorra mégis csak akkor találtam rá, amikor egyszer az M5-ös autópálya felől közelítettem meg a városkát. Ugyanis csak ebből az irányból van kitáblázva. Dabas felé elkanyarodva, kiérve a faluból egy fák közé rejtőzött tábla mutatja az utat, melyen rögtön bokáig süppedtem a homokban. (Egyébként a kék jelzés végigvezet a pincék között.)
Meresztettem a szemem: hol van itt bármi, ami hegynek nevezhető? Vagy legalább dombnak? Ilyesmit hiába is keresünk errefelé, valójában a nevet arra alapozták, hogy egykoron errefelé, kb 8-10 m-es mélységben itt hömpölygött a Duna egyik ága, és ez a hatalmas szintkülönbség alapozta meg a "hegy" elnevezést. 
A XIII. században francia premontrei szerzetesek honosították meg a szőlőtermesztést ezen a területen. Mára  már megfogyatkozott ugyan a szőlő az ócsai lejtőkön, a pincesor mégis reneszánszát éli. Rendszeres a pincék adása-vétele és új szőlősöket is telepítenek.
A környék pincéinek különös formája pedig vonzza a turistákat. Bár én egy teremtett lélekkel sem találkoztam, egy egész mező volt kinevezve parkolónak. Valamint barátságos szőlőlugas,  szilva és diófák árnyékában elhelyezett asztalok arról tanúskodtak, hogy sokan járnak ide, s egy-egy barát beszélgetés során iszogatják a  homoki szőlőn termő jóféle bort.
Az ócsai pincesornak híre van.
A komámnak de jó vörös bora van.
Ha ezt a bort mértékkel kortyolod,
Elfelejted minden búdat, bánatod.
Magyar nóta van az ócsai borban.
Apáink se tartották ezt titokban!
Eldalolták egymás kedves nótáját,
A komám megölelte a babáját.

Hogy alakultak ki ezek a furcsa, szalmakalap szerű épületek? 

Egykoron talán éppen víz után kutatva fúrtak le az itt lakók a mélybe, amikor észrevették, hogy a homokréteg alatt finom szemcsézetű, jól tapadó löszréteg húzódik. A lösztalaj részecskéinek kötődése nagy, az üledékes réteg nagyon szilárd, még csákánnyal is nehezen bontható. 
A pincék építésének mestersége apáról fiúra szállt az idők során. A pincék mind dél, délnyugati tájolásúak, egy irányba néznek.
"Szalmakalapok" védik a gádorokat az időjárás viszontagságaitól.
A munkálatok első lépéseként kivájják a pincetorkot, a gádort, mely a pince kb. 1,5-2 m széles 45 fokos szögben lefelé vezető bejárata. Itt gurították le kötelek segítségével a boroshordókat. 
A gádor, a pince lejárata. Ezt fedték a nádtetővel. A gádorban a kinti 35 fok helyett csak 25 van. Természetes légkondi!
Elérve a 4-6 m-es mélységet kialakították az anyapincét, melyből még további oldalpincék is épülhettek. Az üreget alkotó vastag, kemény lösz minden dúcolás nélkül is szilárdan áll. A  hőmérséklet télen-nyáron 6-12 fok körül van. Kutyám pincéről pincére rohant, és a hűs lejáratokban várta, míg én befejezem a fotózást a hőségben. 

A pincékből felfelé nyíló szellőzőket alakítottak ki. A szellőzők tanúsága szerint egy pince akár 6-10 méter hosszú is lehet.
A gádor felett helyezkedik el a felszínen a náddal fedett tetőszerkezet. Az első nádtetős épület a XVIII. században épült. Két végén ollóágasra szerelt szelemen gerenda tartja a tetővázat. Erre 30-40 cm vastagságban verik fel a nádkötegeket, amelyeket csaptatóval (erős farúd esetleg öntözőcső) kötnek a tetőszerkezethez. 
A zsúptető oldalainak 45 fokos szöget kell bezárniuk, így a vizet könnyeben vezeti el a nádfedél.  Érdemes megcsodálni a szép rendbe kötött, lejtősen kontyolt nádat. Mintha egy női frizura volna!
Nem győztem csodálni a gondos kézimunkát!
Az oromzatokat kovácsoltvas díszítő elemekkel látták el.
Az egykori 160 pincéből mára alig több, mint 100 maradt, van olyan, amelyik több, mint 200 éves. A pincéket azonban folyamatosan felújítani, karban tartani kell. Műemléknek nyilvánított épületek. 
Egy régi - ma már nem gondozott - pincemaradvány. 



Bakcsó, avagy vakvarjú

"Csip-csip csóka,
  vakvarjúcska."
Hogy jön össze a fenti gyerekvers és a Tisza-tavon élő varjú testű madár? A bakcsó jellegzetes Kvak-Kvak hangot hallat, népies neve sokszor kvakvarjú. De hívják még oláhpap, kakcsó neveken, vagy akár vasfejű vakkányának is. 
Tudományos elnevezése Nycticorax = Éjszakai holló, ami arra utal, hogy szürkületkor lesz aktív, nappal csapatokban pihen a nádasokban, fűzfákon.  Akár 5-6000 fős költőtelepeket is alkothat, ahol minden hímnek megvan a saját területe, melyet nagy tollborzolással és rövid, figyelmeztető  kiáltásokkal védelmez.
Én leginkább  kenuzás közben késő délutáni órákban találkoztam vele, de láttam már a Duna holtágainál is. Többnyire a nádas szélén gubbaszt, fejét szárnyai közé húzva, hatalmas vörös szemeivel figyeli minden mozdulatomat. Ha sikerül lassan megközelítenem, a fényképezőgépet élesre állítanom, különleges érzékkel éppen az exponálás pillanatában lép egy lépést hátra, a nádas takarásába.  
A fenti példány szinte csodaszámba ment. Jól látszik, hogy valójában nem varjú, hanem gémféle, hosszú nyaka és gázló lába van. Ez utóbbi a párzási időszakban zöldről  sárga vagy vöröses színűre vált, arcbőréhez hasonlóan. 
Fészke egyszerű tákolmány, melyet a nádas jól rejtett zugaiba, vagy fűzbokrokra épít, s minden évben tovább bővíti, csinosítja. Évente 4-5 zöldeskék tojást rak. 
Társas lény, mégis magányosan vadászik: halat, békát, kisemlősöket fogyaszt. 


Tisza-tavi Vízi Sétány Poroszlónál

A tanösvény a tó közepén található nádasban vezet végig egy dongaúton, mely a poroszlói Delfin Kikötőből  hajóval, vagy a szabad strand melletti kikötőből motorcsónakkal közelíthető meg, fejenként egy ezresért. 
Zárójelben jegyzem meg, hogy tudomásom szerint delfin nem él a tóban, számomra különös, hogy miért ez a neve egy tiszai kikötőnek, bár egyszer részt vettem itt csónaktúrán, amikor épp egy nemrégiben betelepült hódot vettünk észre, melyről a szakvezető szemrebbenés nélkül állította, hogy hiúz. Úgyhogy minden lehetséges, én azonban szkeptikus vagyok.
A bejáratnál nagyon készséges szakvezető fogadott, aki az első madármegfigyelő helyhez vezetett minket, és részletesen mesélt arról, hogy mit is láthatunk. Először kicsit gyanakodva hallgattam, de elég hitelesnek tűnt, úgyhogy kétkedésem érdeklődésbe csapott át.
Leginkább persze a Tiszát, meg a nádas közepén egy sommal fedett kis belső "tavat". Ide télen (ekkor még száraz lábbal megközelíthető a terület) cölöpöket, fa rudakat vertek le, fészkelő helyeket alakítottak ki, úgyhogy most tele volt a kis tisztás mindenféle madárral.
Ezen a ponton kicsit meglepődött az úr, mert számtalan kérdés merült fel testvéremben a ház építésével  és a cölöpök elhelyezésével kapcsolatosan. Gyorsan tájékoztattuk, hogy építőmérnök a lelkem, ezután már bátran állta a madarakra és az építkezési technikákra vonatkozó vegyestüzelésű kérdéseinket.
Kaptunk egy-egy látcsövet is, így máris közelről megfigyelhettük, mit csinálnak a madarak, így késő délután. Nos leginkább csak ültek a facsonkokon és hunyorogtak a lemenő nap fényében. Mozdulatlanul. Láttunk törpe gémet (óvatosan lépegetett a víz tetején), szárcsát,  búbos vöcsköt, sirályt, cigányrécét, kárókatonát és selyemgémet.
A selyemgém látszólag magába roskadva ücsörgött egy hosszú ágon.  Egyesek szerint azt fájlalta, hogy a farktollait a fejére fújta a szél. (Tesóm szerint olyan, mintha félbe maradt volna a madár, optikailag hiányolta a test méltó befejezését).
Duzzogó selyemgém
Egyszerre csak a szárcsa család úgy döntött, felvidítja, betársul az ágon ücsörgésbe. Történetesen a gémnek ez nem tetszett, fenyegetően indult az épp megtelepedni kívánó madárkák felé. 
A diadal!
Miután sikeresen visszazavarta őket a vízbe, diadalmasan ücsörgött tovább magányában, mi pedig tovább sétáltunk a nádas között. 
Megtekintettük a békatutajt, tündérrózsán tutajozó békát, felmásztunk a kilátóba.
Majd hazafelé, még búcsúzóul ez a kis madárka röppent elénk. A szakvezetőnk mondta is nevét, én sajnos elfelejtettem, pedig elég hiteles embernek látszott, nem hiszem, hogy tévesen informált volna.
Fiatal barkós cinegék - hála a Madárhatározó csoportnak, ezt is tudom már.