Álom-bérci kalandozások

Úgy terveztük,  a hétvégén Álom-bércen hajtjuk éjjeli nyugovóra a fejünket, s az oda vezető úton még gombát szedünk, hogy enni is tudjunk mit! 

Amivel nem számoltunk a tervezéskor, hogy 30 fok feletti hőmérsékletet ígért a meteorológia a kiválasztott időpontra. Meg némi vihart. 

Így aztán a tizen kilós zsákokkal már reggel kellemesen meleg időben indultunk neki a hegynek. Az erdőben azonban hűvös volt. Az árnyas fák között tekeregtünk, még véletlenül sem a kijelölt úton, hajolgattunk, kerestük a betevőt. 

Kinevezett szakértőnk úgy ítélte meg, ez a gomba nem ehető, így csak lefotóztam. 

Nem tudom, mi a rosszabb jól megrakott cuccokkal a hátadon: tempósan haladni felfelé, vagy lassan, komótosan, gomba után hajolgatva, észre sem véve azt, hogy hegynek fel tartunk? 

Mindenesetre a gyűjtögetés izgalma mindenkit magával ragadott, s bár az elmúlt heti szárazság nem kedvezett nekünk, mégis sikerült egy kisebb mennyiség galambgombát és néhány vargányát(?) összeszedni és közben magunk mögött tudni a meredekebb részeket. 

Az erdő kegyes volt hozzánk, még finom piros szamócával is megvendégelt!

Nem volt túl sok víz a patakban. 

Jobb létre szender-ült.

Mocsaras területen méteres páfránybokrokkal találkoztunk.

Valamikor gomba volt, most úgy néz ki, mint egy megrágott tojásrántotta. Nagyon tetszenek a színei.  A környékén még ép példányokat is találtunk. A hasunkban végezték. 

Andezitömlés szegélyezte az utunkat, benne érdekesebbnél érdekesebb formájú és mállású kövekkel.

Gömbhéjas elválású andezit kő. Úgy néz ki mint egy dinoszaurusz fej-szem.
A gömbhéjas elválás létrejöttének okát csak találgatják, lehet, hogy azzal van kapcsolatban, hogy a kőzet a felszínre kerülése után a nagy nyomóerő megszűnése miatt kitágul, de az is lehet, hogy az erős napi hőingadozás okozza a mállást. Ez utóbbi az erdei kőzetek esetében számomra erősen megkérdőjelezendő. Szimpatikusabb elképzelés a nedvesség behatolása a kőzet résein, és annak feszítő hatása az andezit rétegekre. 

Délután öt órára étünk a kiszemelt táborhelyünkre. Épp teaidő! Így aztán  előkerült a rituális teakészlet, és kortyolgattunk. 

Meg persze szusszantunk, pihentünk, hűltünk és ámultunk. Majd csapatunk egyik fele vízért indult a közeli forráshoz, másik fele pedig fát gyűjtött az esti tábortűzhöz. A fa már nagy halomban állt, úgyhogy belevetettem magam a virágok, lepkék és hernyók fotózásába. 

Közönséges tarkalepke, fehérpettyes álcsüngőlepke, kutyatejszender hernyója, sakktáblalepke, és a jobb alsó sarokban egy kacsafarkú szender elmosódó röpte is látszik, amint épp egy kakukkfű virág nedvét próbálja kicsalogatni. 

Ez volt az a pont, amikor először gondoltam arra, hogy ebből vihar is lehet, és talán fotózás helyett mégis inkább a sátor felállításával kéne foglalkozni. 

De nem tudtam elszakadni a látványtól, tovább kattintgattam. Majd megérkezett a vihar szele, így mégis menekülőre fogtam a dolgot, s a gyorsan felerősödő szélben a sátorrúdba kapaszkodva rohantam a szerteröppenő ponyva után. Végül mégis sikerült a mű, segíthettem a többieknek. Dóri ultralight sátrával megküzdöttünk, némi szentségelés és az újrakezdés sokat segített. Épp nagy toccsanással megérkeztek  az első esőcseppek, amikor becsusszantunk a stabilan álló menedékekbe. Így a viharos-esős képek kimaradtak sajnos. Csak feküdtem a sátorban és hirtelen azt éreztem, hogy nagyon fáradt vagyok.  

A futó nyári zápor hamar továbbállt, így folytattuk a rendezkedést. Ja, igen. A viharral jött némi lehülés is, jólesett a hosszú nadrág és a pulcsi. 

Zoli sátra lassan készült, de a végeredményt mindannyian megcsodáltuk!

Közben oszlani kezdtek a sötét fellegek.

Végül késő délutánra kisütött a Nap (ld.  első kép)! Addigra már nem maradt más dolgunk, mint élvezni az életet - no nem mintha eddig nem ezt tettük volna, csakhogy ezt most nagy láblógatások és sztorizgatások  közepette tettük. 

A gerincen öreg tölgyek, göcsörtös, zúzmóval borított fák, galagonya bokrok között selymesen zöld fű ringatózott. A kitettebb réteken tömegesen nyílt a kígyószisz. A sárga gyűszűvirág már elvirágzóban volt. 

Közben a Nap egyre alacsonyabban járt az égen, vörösre festve az ég alját.  

Ideje volt tüzet rakni és nekiállni a vacsi készítésnek!

Tökéletes tábori este - tűzzel és a "bárpulton" sorakozó tüzes vízzel! Ekkor  már nem éreztem semmilyen fáradtságot. 

Készül a gomba. Ilyen finom gombát még nem ettem!

Mire megettük a gombát, hús is került a rácsra. Háromszor is, egyre nagyobb adagok. Az utolsó kéttenyérnyi szeletet már meglepett nevetés fogadta, meg se bírtuk enni, úgy jóllaktunk. A medve és a róka elől azonban gondosan elcsomagolva húztuk fel a fára. 

 

Közben éjszakai díszletként millió csillag került az égre, fehérlett a tejút, suhogtak a denevér, vagy (gyakorlatilag) bagolyszárnyak. Éjfél körül mindenki a sátrába vonult, de nekem sokáig nem jött álom a szememre. Csak feküdtem és új távlatok nyíltak előttem. Mintha váratlanul választ kaptam volna a hónapok óta bennem motoszkáló kérdésekre. 

Másnap kellemes nyári reggelre ébredtünk. A madarak korán abbahagyták a csicsergést, én a réteken bóklásztam, virágok és bogarak után kutatva. 

Reggeli után lefelé indultunk a hegyről. 

Az út menti meredek lejtőkön álló magányos fák olyanok voltak, mint a japán bonsai-ok. El is neveztük a tisztást Hokkaido-rétnek. (Vagy Haikido? ) 

Szeretem a bükkösöket. Sajna ez az erdő nagyon szomorú látványt nyújtott, a  környezetbarátabbnak mondott szálaló fakitermelés ellenére is igazi katasztrófa sújtotta tájnak tűnt. 

A bükköst fenyőerdő váltotta fel. 

Egy rejtett zug a Fokhagymáson. 

Itt még találtunk virágzó farkaskutyatejet. 

Innen már gyors léptekkel igyekeztünk az autónk felé. A Nap erősen sütött, megjött a jósolt forróság. Két órán keresztül tartott a lefele menet, s bár a végén kellemes, romantikus patak menti úton haladtunk, alig vártam, hogy hideg kútvíz érje izzadt bőrömet. 

Elképesztően izgalmas, tanulságos, szeretetteljes, bensőséges két napot töltöttem a vadon mélyén, új távlatok nyíltak előttem, sokat tanultam, hallottam, láttam, tapasztaltam. Köszönöm a szervezést!