2019. március 30., szombat

Tavasz a Sánc-hegy körül

A Beliczay-sziget végéből most Százhalombatta felé vettem az irányt a part mentén. Még sosem jártam be ezt a partszakaszt, és teljesen magával ragadott szinte érintetlen vadsága. 
Nemrég még a Duna vize borította a fákat, a fák kérgén és az avaron  lerakódott iszap ezüstösen világított. 
Egy helyen, hatalmas fűzfák között, letört ágakkal telített mocsaras részt találtam. 
Az erdő mélyéből kivilágló friss levelek és virágok, mint megannyi lámpás hívogattak tovább. 
Érdekes virágú fa: 
Elhaladtam a Sánc-hegy alatt, majd a régi téglagyárnál bukkantam ki a parti füzesből.
Innentől kezdve már sokkal rendezettebb a part, vakító zöld gyepen sétálhattam volna, de én ehelyett a hegy felé vettem az irányt. Nem volt könnyű a meredek hegyoldalon felvezető ösvényt találni, de végül sikerült. 
A hegytetőn igazi tavaszi virágözön fogadott. Illatozó, fehérbe borult  bokrok, rózsaszín mandulavirágok  tették vidámmá a tájat. 
A kilátás a csúcsról:
Végül a Kakukk-hegy felől visszatértem kiindulási pontomra. 

2019. március 24., vasárnap

Héricsek a nap utolsó sugaraiban







Virágok erdőn - mezőn

Budapesttől nem is olyan messze, Érden több különleges élőhelyet találunk egymástól pár kilométer távolságban. Ez a kis völgy hűvösebb, árnyékot kedvelő növények élőhelye. Ilyenkor még a nap szépen bearanyozza a mogyoróbokrok alját, a kis galambvirágok szinte belekiabálják a világba, hogy tavasz van!
Most nyitja szirmait a bogláros szellőrózsa és néhány keltike is nyílik már a zörgő avar között. 
A galambvirágok között szerényen bújuk meg a kisvirágú hunyor. Zöld csészeleveleit alig lehet észrevenni a színes forgatagban. 
A fennsíkon hatalmas sárga virágok, mint megannyi csillogó szem tekint felénk a száraz fű alól. 
Kicsit távolabb,  a Duna menti erdőben ezrével ontja virágait a keltike, egész lila és fehér lesz az erdő alja tőle. Épp a földön hasaltam, alig látszottam ki a fűből, mikor két vizsla száguldott keresztül-kasul az erdőn, egymást kergetve. Amikor észrevettek, döbbenten merevedtek szoborrá: fel nem tudták fogni, mi is lehetek! A gazdájuk is nagyon nevetett, gondolhatnám, hogy a kutyái döbbenetén, de  szerintem még ő sem látott virágfotóst!
A keltikék között megbújt még egy -egy elvirágzott csillagvirág és hóvirág.


2019. március 19., kedd

Séta a Sánc-hegyen

A Sánc-hegy Érd egyik fontos természetvédelmi területe, mely 163 méter magasan emelkedik a Duna mellett. 
A peremén végigsétálva  élvezhetjük a kanyarodó Duna szépségét, szemközt a tököli Dunapart fái épp derékig állnak az áradó folyó vizében, lábánál pedig a Beliczay-sziget most még kopár telepített nyárfái sorakoznak. 
A fennsíkon szél borzolta fűfélék között most még alig egy-két kis növény tör elő a föld alól. 
A  szinte függőleges partfalakról letekintve szédítően húz a mély!

Érd Óvárosa öleli körül a Beliczay-szigetet, a külső telepített füzes zöldellő folyamként veszi körbe a sziget nyárasait.

2019. március 15., péntek

Fák a Duna partján

A Beliczay-szigeten sétálva többnyire a telepített nyarasokat örökítem meg. Valahogy mindig megragad az egyenes sorokba ültetett fehér törzsek látványa. A szigeten azonban közvetlen a part mentén igazi vadregényes ártéri erdővel is találkozhatunk. Kacskaringós, göcsörtös-rücskös törzsek kis ösvény vezet, a fák mögött sebesen hömpölyög a Duna. 

A víz fölé hajló ágak teszik teljessé a kapcsolatot a szárazföld és a folyó között. A parti füzek gyökerei áradáskor teljesen víz alá kerülnek, ilyenkor azonban izgalmas látványt nyújtanak a homokos ártéren. 
Árad a Duna. Az öblöket a főágtól elválasztó gátat elöntötte a víz. Az öböl mégis nyugalmas, megduplázódik benne a fasor. 


Naplemente a Pilis-tetőn



2019. március 9., szombat

Tavaszt csilingelnek a csáfordi erdő tőzikéi

Négy éve jártam először Csáfordjánosfán, a tőzike tanösvényen, és azóta minden évben várom, hogy újra átélhessem a tengernyi kis fehér virág látványát, érezhessem finom de erőteljes illatukat, halhassam a szélben hajladozó fák kongó hangját, érezhessem a kikelet reményteljes üzenetét. Akkor bokáig süppedő sárban jártuk végig a tanösvényt, az erdőt keresztül-kasul szelték a kis alkalmi vízfolyamok. A napfényben csillogó vízben megduplázódtak a tőzikék. Tavaly zuhogó eső nehéz cseppjei hajlították a földig a kis virágokat, idén azonban teljesen kiszáradt erdő fogadott minket, napsütéses, meleg tavaszi szél kísért végig az úton. Egész más arcát mutatta most az erdő!
A tanösvény bejáratánál nemrég több autóra való területről vágták ki a bokrokat, egyengették el a talajt, így biztonságosan le lehetett parkolni a kocsikat. A tőzikés erdő felé vezető úton már kissé megkoptak a tájékoztató táblák, de még mindig jól olvasható a folyószabályozás története, a vízimalmok kialakulása, az állat és növényvilág bemutatása. Átkelve 3 patakon, végül elértük a virágokkal és illatokkal teli erdőt. A tanösvény két oldalára karókat szúrtak le, és köteleket feszítettek ki közéjük, jelezvén, hogy az útról letérni nem szabad. Bár az összkép így nem olyan vadregényes, végül megértettem, hogy a tőzikék veszélyes jószágok, ha kiszabadulnak az erdőből, könnyen megharaphatják a látogatók lábát. Na jó, tréfát félretéve, a legmeglepőbb a dologban, hogy egy ilyen - tulajdonképpen csak vizuális - jelzésnek milyen visszatartó ereje van! A látogatók közül senki nem lépte át a kijelölt útvonalat, bár több fotós is tartózkodott a helyszínen, minden virágot gondosan az út széléről fotóztak. Hiszen pont ugyanolyan tőzike lapult 5 méterrel beljebb is, mint az út szélén!

Fotós barátaimmal lassan araszolgattunk végig az úton (szemben velünk egy másik fényképezőgépekkel felszerelt  társaság). A fotóaparáttal nem rendelkező látogatók engedelmesen kerülgették guggoló-hasaló tőzikelesőket. 
5 óra alatt tettük meg az 5 kilométert, amihez ha hozzávesszük, hogy az utolsó 1 km-en már jó tempóban haladtunk visszafelé, akkor még az 1 km/óra átlagsebességet sem értük el. De hát hova is siettünk volna?  A nap szépen sütött, végül lekívánkozott rólunk  kabát, sál és pulcsi is, az erős szél ellenére. Bár a fák között ez utóbbiból csak annyit érzékeltünk, hogy hangosabban kell beszélnünk a hajladozó, recsegő, egymásnak ütődve kongó hangot adó fák között. 
A kisebb bokrok vidáman bontogatták rügyeiket. 
Az erdő alját hófehérre festették a tőzikék, köztük néha egy-egy sárga tyúktaréj, tüdőfű és nyugati csillagvirág színesítette a talajt.
A fényképezőgépbe nézve csupa tavaszi színben fürdött a táj. 
Vidám, friss szín- és virág kavalkád:
Erdő tyúktaréjjal:

A legjobban az ragadott meg, ahogy a tőzikék minden talpalatnyi helyet megtaláltak. Élő és korhadt fák üregeiből előtörve csilingeltek hatalmas, bólogató fejükkel. 
 További tőzike  fotókat itt (idei) és itt (régebbiek) találsz.
Elhagyva az erdei utat egy kaszálón halad a tanösvény. A kb 5 méter széles fűsáv elválasztja az erdőt egy másik erdőtől, és érdekes módon, ez elég arra, hogy oda már ne jussanak át a virágok. Pedig az erdő első pillantása szakasztott mása emennek, égig érő fák, kidőlt, korhadó fatörzsek, fiatal példányok teszik vadregényessé azt az oldalt is, a különbség csak annyi, hogy ott az avar közül nem kandikálnak elő virágok. 
A mezőn haladva a tanösvény megkerüli az erdőt és hamarosan visszaérünk az leső patakon átívelő hídhoz, oda, ahol egykoron malom állt. utolsó pillantás az erdőre - sajnálom itt hagyni. 
Kicsit még sétálunk a folyócska partján, aztán hirtelen ötlettől vezérelve nem megyünk vissza a hídhoz, hanem átmászunk a keresztbe dőlt faágakon. 
Az utolsó patakon való átkeléshez mégis a hidat választjuk, és szépségekkel a lelkünkben térünk vissza a civilizációba. 

A csáfordi erdő virágai

Kis lámpás az erdő mélyén
Kapcsolat
 (nyugati csillagvirág és tavaszi tőzike)

berki szellőrózsa

Párbeszéd
 sárga tyúktaréj és tőzike

korhadó fa előtt