2022. február 14., hétfő

Elakadásaink Magyarkút és Nógrád között

Az úgy volt, hogy részletesen kidolgoztuk a haditervet a lányommal: vasárnap  kerékpárral indítjuk a nógrádi vár támadását Verőcéről, majd Királyrét felé visszavonulunk és a győzedelmes seregünk Kismarosi bevonulással zárja a napot. 

Így aztán 9 órakor már izgatottan ültem a vonaton. Én és a biciklim. Szárnysegédeimet alattomos, hátulról jövő csellel elaltatták! Ők azonban dacolva az ármánnyal végül mégis útra keltek, s egy órával később csatlakoztak hozzám Verőcén.

Addig is előzetes parti ellenőrző körútra mentem. 
Part menti fák

Végül aztán egyesítettük seregeinket, és a Borbély-hegy tetejéről vetettünk egy pillantást lefelé: nehogy hátulról támadjon az ellen! Miután meggyőződtünk, hogy ez a veszély nem fenyeget, nekiindultunk az útnak. 

Alattunk Verőce házai

Egész Magyarkútig kellemes aszfaltúton tekertünk, de innentől az erdőben széles földút vezet a Nógrádi Vár felé. Amit viszont valaki fondorlatos módon sárrá dagasztott, s levelekkel szórt tele.

Ami szép akkurátusan bekúszott a kerekek és a sárvédő közé, gyakorlatilag lehetetlenné téve az előrehaladást. 

Már kidugták fejüket a hóvirágok

Így aztán az ostromot elnapoltuk, két - akarom mondani - hat lábra váltottunk, és nekivágtunk az erdőnek. Hamarosan egy kedves patakmederben haladtunk egyre mélyebbre a börzsönyi szurdokban. 

Sok helyen csaknem térdig ért a tavalyi avar

A meder alját vastagon fedte a a tavalyi avar, különböző meglepetésekben lehetett részünk, ha óvatlanul léptünk: vagy sziklán bicsaklott a lábunk, vagy karnyi vastag kidőlt ágak közé szorult a bokánk, esetleg rohadó szagú vizes sárba süppedtünk.

 Így aztán figyeltünk, nézelődtünk, lassan haladtunk, és nagyon élveztük a természet eme csodás képződményét! 

A hegyoldal egyre magasabban és meredekebben vette körbe a patakmedret. A nap hét ágra sütött, a fák hullámosra rácsozták a hegyoldalt. Szeretem ezt a látványt!

Most ugyan alig volt víz a mederben, de esőzések tuán azért biztos nagyon megáradhat. A pár kilométeres út során számos állatcsontot találtunk, ha magunkkal vittük volna, akár egy egész szarvast összelegozhattunk volna belőle. 

Talán egy és ugyanazon állat részei. Számtalan további csont hevert még a mederben. 

Közben szép lassan haladt előre az idő is, mi pedig szembesültünk azzal, hogy igen lassan haladunk. Alig 2 km-t tettünk meg, és még ennyi van előttünk, de ebben a tempóban nem érünk ma a végére. Így aztán nekiveselkedtünk a meredek hegyoldalnak, remélve, hogy nem csúszunk vissza. Szerencsésen elértük a Nagy-Kő-hegyre vezető kék jelzést. A csúcson elhevertünk a  napsütötte réten, és úgy éreztük, igazi tavasz van!


Lefelé a kijelölt úton olyan sár volt, hogy nem mertük bevállalni, így aztán inkább titkos, falevéllel borított erdei ösvényen ereszkedtünk lefelé. 

Hamarosan elértük a kerékpárjainkat, közepes sikerrel toltuk őket át a sáros úton. Végül egyszerűbbnek tűn nyakba venni, mint Kukoricza Jancsi, mikor huszárnak állott. 

Végül kiértünk az aszfaltra, s alig negyed órácska alatt használhatóvá pucoltuk a járműveket. A nap végén mégis diadalmenetben vonultunk be Verőcére vidáman, sárosan, feltöltődve, boldogan. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése