2019. július 28., vasárnap

Találkozás egy vaddisznókondával

A Szigetköz erdeinek széles erdészeti útjain bicajoztam éppen, ahol éppen kezdett nagyon elegem lenni az úton keresztben feszülő  méteres pókhálókból. Már harmadszor tapadt rám egy-egy ilyen, úgyhogy egy útkereszteződésben megálltam, hogy a pókhálók eltávolítására  alkalmas szerkezetet keressek. Ahogy kiléptem a keresztútra a bokrok mögül, alig 50 lépésnyire észrevettem néhány malacot. Anyjuk tűnődve nézett velem farkas - akarom mondani vadmalac - szemet, majd eltűntek a fák között. Nekem hirtelen felszökött az adrenalin szintem. Az útkereszteződésben, alig néhány lépésre tőlem, állt egy vadászles. Az egész Szigetközben 200 méterenként van egy, a két vadászles között pedig egy beetető hely. A vaddisznók épp a kitett kaja morzsáit reggelizték jóízűen, amikor megérkeztem. Felmásztam tehát, és az egyik malacnak még épp látni lehetett a kis kunkorodó farkincáját. Leültem és vártam. Negyed órát ücsörögtem ott, egyrészt reménykedtem, hátha előjönnek újból, másrészt bevallom, gyűjtöttem a bátorságot, mert még hosszú utat terveztem az erdőben egyedül megtenni, és semmi kedvem nem volt váratlanul disznókondába botlani. 
Úgy tűnt, nekik sem volt kedvük belém botlani újra, nem mutatkoztak, semmiféle mozgás nem hallatszott a fák közül, így aztán lassan leereszkedtem a létrán.
Úgy félúton járhattam, amikor egyszer csak vagy 6-7 már Éppen Nem Csíkos Hátú Kismalac szaladt át a tisztáson. 
 Nemsokára érkezett még három, és békésen túrni kezdték a talajt.
A kondához két koca tartozott, méltóságteljes léptekkel érkeztek, s az egyik egy bokor mögül gyanakodva nézett felém.   
Jobbnak látták megtanácskozni a helyzetet, összedugták fejüket, vajon veszélyes vagyok, vagy nem? Ezer szerencséjük volt, hogy nem vadász vagyok, így csak a fotókat lőttem szorgalmasan, remegő kezemet a létra fokának támasztva. 
Végül úgy döntöttek, jobb angolosan távozni, jeleztek a kölyköknek, akik első szóra lélekszakadva futottak vissza a bokorban. Illetve  volt három renitens, aki csak később, unott léptekkel baktatott utánuk.  
 Mint mondtam, a vadászles egy útkereszteződésben állt, három oldalról lehetett megközelíteni. Ahonnan érkeztem, ahol a malacok étkeztek, illetve egy harmadik oldalról. elindultam lefelé a létrán, már csak két fok lett volna hátra, amikor a harmadik oldalon a bokrok közül, egész közel kibukkant az egyik koca, átszaladt az úton, ...
majd valószínű megérezte a szagomat, mert döbbenten szembefordult velem. Egy pillanatig azt hittem megtámad, ..
 de végül inkább visszafutott az erdőbe és többet nem láttam őket.
Még mindig remegő térdekkel ültem rá a biciklire és hangos nótaszóval tekertem tovább, nem óhajtottam újabb váratlan találkozást, de ez nagyon nagy élmény volt számomra!

3 megjegyzés:

  1. Ez fantasztikus volt, köszönöm, hogy olvashattam!
    Ma mi is, a kutyám és én, belefutottunk a turistaút mellett egy kondába. Szűk, kanyargós csapás két oldalt elég bozótos. Észre vettem a hangot, összecsaptam a botokat, hogy jelezzem itt vagyunk, pár méterre átfutottak az úton, csak hátakat láttam. Még egy kicsit vártam, még egyszer összeütöttem a botokat, és a mama "kiugatott" a bokorból, nem mertem tovább menni, mert beláthatatlan volt az út, így visszafordultunk. Viszont nem tudom a hangja figyelmeztetés volt-e vagy a malacait hívta. Egy röv9d, mély öblös hang volt. Te milyen hangot hallottál, amikor hívta a malacait?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néma csendben voltak, nem hallottam ekkor hangokat. De már többször találkoztam vaddisznó kondával, sokszor kutyával voltam, mindig békésen távoztak, csak bennem ment fel az adrenalin. Nem tudom, mit jelenthetett a hang, lehet, hoyg csak jelezte, hogy ott vannak. Ő is csapkodott a botjával :D https://tortenetekkepekkel.blogspot.com/2021/09/borzsonyi-para.html

      Törlés