Varjak a kökörcsines réten

Évek óta minden márciusban többször is felkeresem a napsütötte, déli fekvésű kökörcsines réteket. Nem volt ez másképp idén sem – szeretem ezeket a szőrös virágokat. Tetszenek még pelyhes tojáskorukban is, de leginkább akkor, amikor beletekintek hatalmas, sárga szemükbe. Megvidámítanak.

Most is óvakodva lépdeltem a növények között, amikor arra lettem figyelmes, hogy a szomszédos területen 20-30 varjú áll a fűben, és valamit csipegetnek. Még sosem találkoztam errefelé ennyi varjúval. Őszintén szólva, szubjektív érzésem szerint idén sokkal több van belőlük, mint tavaly – vagy legalábbis mindenhol a szemem elé kerülnek.

Észrevettem őket, de a továbbiakban nem figyeltem, mit művelnek, mert elmerültem a kökörcsinek fotózásában. Mikor felemeltem a fejem, a varjak 10 méteren belülre kerültek. Meglepődtem, de ők is – nem számítottak arra, hogy itt egyszer csak egy fej felemelkedik. Vad károgások közepette reppentek fel.

Kicsit mozdulatlanul ültem, így a madarak lassan visszarepültek a korábbi helyükre, a szomszédos rétre.

Hm. 

Bár nincs nálam a teleobjektívem, csak a 105-ös makróobi, de ha nyugton maradok itt, a lejtő takarásában, és kicsit felemelem a fejem, pont ráláthatok a közelebb merészkedőkre. Percekig feküdtem mozdulatlanul, és végül néhány bátrabb példány megközelített annyira, hogy közepesen értékelhető képeket tudjak készíteni. Ennél közelebb azonban így sem jöttek.

Szerintem egész jól mutatnak a kökörcsinek között. Ez a kis dolmányos (?) kicsit gyanakodva néz, de nem tűntem veszélyesnek, mert hamarosan  nekiállt bogarászni a fű között. 

Itt szemmel láthatólag tanácskozást tartottak az ügyben, hogy az a valami a földön, ehető-e? 

Az egyik szerint ehető, a másik épp elvitatja tőle. Kicsit össze is kaptak rajta, nagy szárnycsattogások közepette folyt a vita. 

Végül egy harmadik érkezett, mire elült a csatazaj. 

Az, aki megszerezte a zsákmány, jobbnak látta elreppenni, csőrében ott az a valami. Szerintem apró csigákat gyűjtöttek.