Nyár vége felé egyre több időt töltöttem odahaza és minden nap szinte óramű pontossággal hangos kopácsolás szűrődött be a nyitott ablakon. Kipillantva a kertbe, a ház előtt tornyosuló fát szorgosan műtötte egy szép, tarka harkály, más néven nyagy fakopáncs, ami hazánk leggyakoribb harkályféléje.
Az erdőben sétálva elég nehéz lencsvégre kapni, de így az első emeleti ablakból, gyakorlatilag lombkorona magasságból néha volt olyan szerencsém, ha elég sokáig ültem az ablakban, hogy épp jól mutatta a profilját.
Sokszor láttam, amint elreppen az ágról, majd követtem jellegzetes hullámzó röptét, ahogy néhány gyors szárnycsapást követőn siklik, majd újra szárnycsapások következnek.
Kora tavasszal a harkály gyors ütéssorozatokkal „dobol” a fán. Ezzel elsősorban a területét jelzi, illetve párt keres. A dobolást nemcsak a hímek, hanem a tojók is alkalmazhatják.
A dobolás hangereje és hangszíne attól is függ, hogy a madár milyen fát vagy más felületet választ. Gyakran száraz, jól rezonáló ágat keres, de ereszcsatornán, lámpaburán vagy más fémtárgyon is dobolhat. Ilyenkor nem feltétlenül táplálékot keres, egyszerűen felfedezte, hogy a tárgy messzire hallható hangot ad.
Két lábujja előre, kettő hátrafelé áll, erős karmai pedig belekapaszkodnak a kéregbe. Merev farktollait megtámasztásra használja, így mászás és kopácsolás közben hárompontos támaszt alakít ki.Hosszú, keskeny és ragadós nyelvével a kéreg repedéseiből és a fában futó járatokból is ki tudja szedni a rovarokat és azok lárváit. Csőre tehát elsősorban a fa feltárására, nyelve pedig a hozzáférhetővé vált zsákmány megszerzésére szolgál.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése