Az autóban hárman ülünk. Két nő és egy kislány. Dömörkapu felé robogunk. Reméljük, hogy a legkisebb alszik egyet, mire megérkezünk. Szerencsére tényleg hamar elszunyókál, de még az út vége előtt felébred. Aggódom, hogy nyűgös lesz, de nem. Fülig ér a szája, Nani-t akarja. Az én vagyok. Néha a keresztnevemen szólít. Nem is értem, ezt honnan vette, szinte senki nem szólít így a családban. Legalábbis nem akkor, amikor ő is hallja. Vicces.
Leereszkedünk a dömörkapui vízesés szikláihoz. A vízesés lenyűgözi. Hangos „Ó!” kiáltásokkal követ. Aztán letelepszünk a zuhataggal szemben egy-egy sziklára, elővesszük az elemózsiát, és ebédelünk.
Szünnap révén rengetegen vannak. Főleg bicajosok és kisgyermekes családok. A gyerekek felmásznak a vízesés szikláira, nevetve ugrálnak át a patak kövein. A szülői intelmek hangjai követik lépteik. Jó kis műsort adnak nekünk, érdeklődve figyeljük őket. Egy kisfiú érdeklődve megáll előttünk. Csodálkozva konstatálja, hogy itt enni is lehet.
Hamarosan befejezzük az ebédet. Dobálunk néhány kavicsot a patakba, vicces, ahogy ezerfelé fröccsen a víz. A Kicsi kacag. Útjára bocsátunk egy falevelet, hangos „by-by”-jal búcsúztatjuk, még integetünk is utána.
Nekiindulunk az aszfaltútnak. Közben valamelyest oszlik a tömeg. A Kicsi cipeli az ülőkéjét, pár méterenként letelepszik rá. Leguggolunk mellé, majd újra felállunk. Többször is. Rövid technikai szünet: peluscsere.
A régi kőbányánál leereszkedünk a patak kiszáradt medrébe. Itt újra letelepszünk a kövekre. A Kicsi megéhezett, hamit kíván. Eszünk. Megszemlélünk egy lepkét. Egy araszoló hernyót próbálok rácsalogatni egy levélre, de folyton elfordítja a fejét. A Kicsi kacag. Hallgatózik: "repügő" zúg a magasban.
Botokat gyűjtünk, seperjük az avart. Felmászunk a meredélyen a fák gyökerei között. Minden lépés kihívás, botladozik a levelek alatt rejtőző köveken. Végül visszamegyünk az aszfaltra, itt könnyebb. Újabb technikai szünet.
Egy arra járó kutya irányba állít minket. Jó tempóban követjük, de aztán az eb és gazdái mégis eltűnnek a látómezőnkből. A Kicsi levezet minket a patakpartra. Rákerül a gumicsizma, vígan tapicskol a sekély vízben. Megpróbál újra faleveleket úsztatni, de itt nincs sodrás.
Újra letelepszünk, eszünk. Aztán jöhet még egy utolsó technikai szünet. Remélem, most végre minden kijött, ami ki akart jönni, mert nincs nálunk több pelus. Amúgy is ideje visszafelé indulni. Észrevétlenül terelgetjük az autó felé. Szerencsénkre megint jön egy jó irányba tartó tacskó.
Végül felkéredzkedik. Elfáradt. A kocsiban mégsem alszik el, békésen dudorászgat, prüttyöget.
Szép, kalandos nap volt, rengeteg apró örömmel és vidám kacagással.
