A karakteres formájú héjakút mácsonya nagy tömegben nőtt a szántóföldek szélén.
Akár a 2 méteres magasságot is elérheti, és miközben nyáron lágy, fehéres virágkoszorúval díszíti az erdőszéleket és árokpartokat.
Ősszel, amikor a növény elszárad, a merev virágfejekben lévő kis rekeszekben fejlődnek ki a magok. A rugalmas, száraz szár és a virágfej merev tüskéi parittyaként működnek: ha egy arra sétáló nagyobb vad (vagy egy túrázó) belebotlik a kóróba és meghajlítja azt, a növény a hirtelen visszacsapódás erejével méterekre képes elrepíteni a magjait.
Az mácsonya egyik legkülönlegesebb botanikai tulajdonsága a levelek elhelyezkedésében rejlik. A száron egymással szemben ülő levelek alapjai összenőttek, és egy mély, vízhatlan kelyhet alkotnak a szár körül.
Ezekben a kelyhekben összegyűlik az esővíz és a harmat. Az így létrejött kis medence miatt nevezik a növényt, „héjakútnak”. A benne megálló esővíz változatos élővilágnak ad otthont, például: algáknak, egysejtű élőlényeknek és férgeknek. A nevéből ítélve nem kizárt, hogy még a madarak, héják is kortyolhatnak belőle.
