Nyagda-völgy

Lábatlan határában a Lábatlani-patak mély völgyet vágott a Gerecse lankáiba, egy szakaszon pedig a sziklák közé ékelődve folytatta útját, szép szurdokot alakítva ki. Ez a vadállatok birodalma. Sem jelzett, sem jelzetlen út nem vezet ide, vadcsapás azonban annál több szeli kerestül kasul. A meder a Nyagda-völgyet szeli ketté, a benne felgyűlt falevéltömeg mennyisége miatt azt gyanítom, hogy idén, de talán még tavaly sem csordogált itt számottevő víz.

Ha nem vezet ide ösvény, akkor hogy közelíthető meg a völgy? Józan gondolatnak tűnt, hogy a faluból a medret követve előbb-utóbb elérem a sziklaszorost. Nem számoltam azonban a villanypásztorokkal, amelyek teljesen elzárták előlem a továbbhaladás lehetőségét. Így aztán jobb híján visszakanyarodtam a piros jelzésre, majd a Kuruc-bánom felé valahol belevetettem magam az erdőbe, hogy vadcsapásokon és sűrű dzsindzsán át ereszkedjek le a mélybe.

A vadcsapásoknak megvan az a tulajdonsága, hogy ahol a vad simán átfér, ott az emberre sokkal marasztalóbban hatnak az ágak, így jól összekaristolt lábbal ugyan, de végül lejutottam a völgybe.

A patakmeder telis-tele van lábnyomokkal,  a medret átszelő vadcsapásokkal, valamint  elhullott állatok koponyáival – mire elérem a völgy végét  egy egész kondát ki lehetett volna állítani a talált csontokból.

Nekem ragadozó fogsornak tűnik. 

 

Tuti vaddisznó koponyája

Az AI szerint borz koponya lehet. 

A csontok látványát ellenpontozta  a nagy gyöngyházlepkék tömegesen szárnyalása a hűs völgyben.  Legtöbbször fentről lefelé vonultak, épp velem szembe, s csak elvétve lentről felfelé. Csodás látvány, még sosem láttam ennyi lepkét egyszerre!

Eleinte a meredek partoldal és a bedőlt fák jelentették a vadregényt. Az erdő mégsem volt teljesen járatlan: vagy a vadak tapostak ösvényt, vagy mások is jártak már erre. Mindenesetre észrevehető, keskeny út kanyarog a patak legmélyebb pontján, többnyire teljesen szárazon. Mindez azonban mit sem von le a táj érintetlen szépségéből.

Ahogy haladtam felfelé, körülbelül egy kilométer után jelentek meg az első sziklafalak, és egy kis barlangüreg közvetlenül a vízesés előtt. Persze a zuhatag csak képletesen értendő, hiszen itt sem volt víz a mederben. 

A hajdani vízesés szikláin felkapaszkodva a tér kiszélesedik. Látszik, hogy a folyó egykor méretes sziklafalakat koptatott, a kőzet szépen őrzi a kanyarulatokat és a rétegeket.  

Nini! Amott, egy nagyobb mélyedés alján még annyira nedves a talaj, hogy darazsak, szárnyasok és lepkék gyűltek oda inni. A közelben még kőkeménységű összeszáradt gombát is találtam. 

Tovább haladva egy nagy, természetes kőgát állta utamat, ami után eltűntek a sziklák – de csak azért, hogy pár méterrel később, egy kanyar után meglepetésszerűen csodás formációkban újra előtűnjenek.

Az egyik oldalon itt is kis barlang képződött, amelyről jöttömre egy muflon ugrott le.

Bizonyára kiváló megfigyelőpontnak bizonyult a magasból.

Ezután azonban már tényleg elfogynak a sziklák, s meredek hegyoldalak veszik közre az egykori folyót.  A fák közt bagoly suhant el nesztelen, széttárt szárnyakkal. Végül kikapaszkodtam a meredélyen, és fentről követtem a patakot egészen addig, amíg el nem tűnt a semmiben.

Innen már közel a piros jelzés, csak egy réten kellett átvágni hozzá. A mezőn épp traktorral vágták a füvet, amit szárítani sem kell, így is csonttá aszottan sárgállt. Az erdőben, a fák alatt is frissen hullott, zörgő falevélszőnyeg zizegett a lábam alatt – jól elintézte ezt a tájat két hete a hőkupola.

Végül kiértem a piros jelzésre, és a Nyagda-tető felé indultam. Az úton eldöcögött mellettem a traktor is - ezzel a réttel végzett mára.

Az ilyen utakat egyáltalán nem szeretem: széles, földes, nincs benne semmi vadregényes. De legalább még az erdőben haladtam.

A Nyagda-tetőhöz le kellett térni kicsit jobbra a jelzett útról, itt egy virágos rét esett áldozatul a szénaszedésnek. Egy rejtett kilátópontot találva megálltam, bámultam a panorámát. 

Visszatérek a piros jelzésre. Most már közel a falu, felhallatszik a motorzúgás, és amott már egy ház is felsejlik. Elérem a falu melletti réteket, ahol szerencsére felhős az ég, és a szél is fúj. A levágott fű csonkjai keményen, sárgán meredeznek. Pokoli meleg lehetett itt pár hete!