A napok gyorsan telnek, sokfelé járok, fotózok, aztán valahogy nem jut idő a feldolgozásra. Hetekkel később találok rá a képekre, és van, hogy rögtön el is dobom őket, van, hogy megakad rajta a szemem. Így volt ez az alábbi képpel is. Emlékszem, amikor ott voltam, elég felhős volt az ég, néha pillanatokra sütött csak ki a nap. Próbáltam a növényt teljes egészében a keresőm nézőkéjébe helyezni, néztem jobbról, néztem balról, megközelítettem hátulról, sehogy sem akart olyan kép sikerülni, mint amilyet a lelki szemeim előtt láttam. Eh, legyintettem, mindegy, azért jó volt itt lenni, az erdő közepén, ennyi virág között, méteres fűben, őzhajlékok mellett elosonni, összehajló bokrok ágai között átbújni. Hazamentem, és rá se néztem a fotókra.
Aztán hetekkel később mégis elémkerült, megörültem. Egész jó lett! Megállít, ahányszor csak ránézek.
Nyári tőzikék elvirágzottak már. Tetszettek a kecses szárai végén kókadozó szirmok és a duzzadó termés.
 |
| repkény |
 |
| aggófű |
 |
| mocsári nefelejcs |
Duna-parton
Szeretem ezt a szigetet. Mindig más! Annyiszor jártam már itt, mégis tudok újabb dolgokat felfedezni.
