2020. május 26., kedd

Velence

Április eleje óta Velencén lakunk. Ahhoz hosszú, hogy csupán nyaralás legyen, ahhoz viszont rövid, hogy igazán otthonná váljon. Bejártuk a környék nevezetes és kevésbé nevezetes helyeit, gyalog, két keréken és vízen is. Bár a másfél hónap ellenére még mindig  rengeteg felfedezni való maradt, mégis kezd nagyon a szívemhez nőni a hely. Lássuk, mi is oly kedves szívemnek...
Naplemente a közeli szántóföldek felett
Kutyát sétáltatni a közeli szántók mellett, és azon tanakodni, ez vajon milyen növény lesz? 

Bóklászni Velence és Gárdony házai között, ott, ahol a szimpla kirándulók nem járnak. Virágzó cseresznyefák szegélyezte utak választják el a lakóháznak is használt átépített nyaralókat.  Néha úgy érzem, mintha a Rózsadombon járnák a pompázatos új építésű családi villák között, néha meg a megbúvó retro épületek régi nyaralások emlékét idézik.  

Sukoró megkapó nádtetős házai mellől bámulni a velencei-tavi panorámát.
Végigmászni a Velencei-hegység  ingóköveit. 
Elkarikázni Pátkára a víztározóhoz.

Ődöngeni Lovasberényben a Cziráky-kastély elvadult egykori angolkertjében. 

Felfedezni két keréken Székesfehérvár Sóstót
Bolyongani egyet a virágzó cseresznyefa ültetvények mellett
Elkarikázni a naplementébe hullámzó sárga repceföldek illatfelhőjébe burkolózva
Mind-mind olyan apróság, amiért külön talán nem utaznék le ide Budapestről, most pedig belefér egy mindennapos munka utáni kiruccanásba. 

Lovasberényi Cziráky-kastély

Bár a kastély egyes épületeit a XV. században emelték, mégis Cziráky Antal Mózes (felesége illésházi Illésházy Julianna grófnő), egykori főispán, majd országbíró alakíttatta ki a kastély  mai klasszicista képét az 1800-as évek elején.  Az építész Rieder Jakab volt.  A kastély épületegyüttesének utolsó jelentős átalakítását Ybl Miklós végezte, kinek hagyatékában megtalálhatók a kastély átépítésének tervrajzai. 
A kastély bejáratát két méltóságteljes zord oroszlán kőszobor őrzi.
A timpanonban Cziráky- és  Illésházy-címer.
Az oszlopcsarnok hátfalán egy mitológiai jelenetet ábrázoló fríz - feltehetően - az őszi betakarítás után a bőséges termésért bemutatott hálaáldozatot ábrázolja. 
Az épületbe nem lehetett bejutni, így csak az ablakon próbáltam belesni. De még így is látszott, hogy a falakról omlik a vakolat. Internetes források szerint a belső udvarnak pompás akusztikája van, de erről sajnos szintén nem sikerült személyesen meggyőződni.
A kastély  mellett áll a barokk stílusban épült kápolna. Nyugati homlokzati mezőiben Szent Rókus és Szent Sebestyén szobra kapott helyet, a bejárat felett pedig kagylódíszes fülkében Mária szobrát helyezték el.  A rokokó kifestés 1779-ben készülhetett, gyaníthatóan Dorffmeister István által, aki a kor híres festője volt.


A kastélyhoz egykoron számtalan növénykülönlegességet tartalmazó  angolkert is tartozott.  Például délkelet-európai platánokat, kínai páfrányfenyőt, mocsári ciprusokat, vasfát, fekete diót, és tulipánfát., melyből néhányat magam is megtaláltam még az egykori parkban való bolyongásom során. A pompázatos  kertben sétányok kanyarogtak, természetes forrásból tavat alakított ki. A tómederből kitermelt földből halmozott dombokról mesterséges vízesés futott le. 
A kert ma meglehetősen elvadult állapotban van, nekem így persze talán még jobban tetszett.
Forrás: https://elherdaltorokseg.blog.hu/2018/04/17/cziraky_kastely_es_kapolna_lovasbereny

2020. május 23., szombat

Biciklivel Pátkára

Pátkán víztározó van és állítólag kosborok. A víztározó bebizonyosodott, a kosborokban még mindig kételkedem. 
Az út azonban izgalmas, látványos, változatos, és több meglepetést is tartogat LocusMap navigációnk jóvoltából. 
Velencéről a házak közötti kis utcákon közelítettük meg a tó sarkát Dinnyésnél. Nagyon kellemes a házak között karikázni, csönd van, szép épületek közül barátságos emberek mosolyognak ránk, és még sosem sikerült kétszer ugyanazon az útvonalon végigmenni, úgyhogy mindig újabb felfedezni valókat találunk. 
Dinnyésnél rátértünk a velence-tavi kerékpárútra, majd a balra a Császár-víz mellett vezető útra. Kócsagok figyeltek minket gyanakodva  a mocsári nőszirmok sárga virágai mellől, mikor lehaladtunk mellettünk, megnyugodva halásztak tovább, 
A főút alatt átvezető alagútban most 10 centis víz állt, nagy fröccsenéssel hasadt ketté kerekünk alatt. 
Úgy terveztük, a Székesfehérvári elágazásnál mi egyenesen, a zöld kereszt jelzésen a víz mellett folytatjuk tovább az utat, itt azonban sorompóval lezárt magánútba botlottunk. Így hát jobbra Pákozd felé haladtunk egy kis darabon, majd a zöld jelzésen a lovardánál a Jampi Tanya felé vettük az irányt. Megállapítottuk, hogy a  süppedő homokos úton felfelé tekerni  lehetetlen feladat és láttuk magunkat, amint innentől a kopár hegyoldalon gyalogolunk Pátkáig. Szerencsére végül több helyen is fel tudtunk ülni a járgányunkra, viszont váratlanul véget ért a térkép által jelzett út. Szicíliai kopárságú tájhoz hasonlatos vidéken kóboroltunk, utat keresve. A szomszédos domboldalon birkanyájat terelgetett egy pásztor, már-már azt hittük, végleg eltévedtünk, aztán egyszer csak mégis elénk bukkant a zöld jelzés. Innentől már lefelé gurultunk, egész a víztározóig. 
A víztározó gátján körbetekertük a tavat, partján horgászok kapaszkodtak pecabotjukba. meresztgettem a szemem, hol lehet itt kosbor, néztem az interneten talált térképemet, sikerült beazonosítani a jelzett helyett,  de egy szál nem sok, annyit sem találtam. 
Így hát megpihentünk kicsit a tó partján, majd visszafordultunk. Visszafelé megtaláltuk a zöld kereszt jelzést, sokat látott ártéri füzek között kanyargott az út egészen Csalapusztáig. 
Itt megtekintettük a Keigl-Csalai kastély omladozó falait, majd reménykedve abban, hogy Csala felől kellemesebb úton érhetjük el Székesfehérvár kerékpárutat, mint idefelé, elindultunk hazafelé. 
A kastélyt a Keigl család építtette neoreneszánsz stílusban 1878-ban Hauszmann Alajos tervei alapján. Sajna a 2007-es felújítási terv nem valósult meg, így most a belépni életveszélyes tábla fogadja a látogatókat.

S valóban, végre nem jutottunk zsákutcába, sikerült elérni a hazafelé vezető kerékpárutat és újra aszfalton tekertünk hazáig. 

Retro nyaralók Velencén









Most múlik pontosan...






                           



2020. május 19., kedd

Ráckevei Kis-Duna lagúnáin

Vasárnap reggel úgy tűnt, az aznapra tervezett kenutúránkat elmossa az eső. Dél körül azonban kezdett tisztulni az ég, így egykor már a ráckevei Keszeg soron hajókat béreltünk és vízre szálltunk. 

Csodálatos érzés volt ezen a nyugodt vízen evezni. Mintha ég és föld között lebegnénk.

Az Árpád-hidat elhagyva kb 200 méter múlva jobbra egy kis lagúnába hajóztunk be. Kacsák, vizityúk és hattyúk úsztak el mellettünk. Madárcsivitelés és kakas kukorékolás  hangja, valamint akácillat töltötte be a levegőt. 
Átkelés az alagúton - volt olyan alagút is, ahol teljesen hátra kellett dőlni, hogy átférjünk alatta. 

Teknőstolongás egy kidőlt fatörzsből rögtönzött napozón.
Kidőlt fa tükröződik a mozdulatlan víz fölött.

Ők inkább kettesben heverésznek.
Mocsári nőszirom szegélyezte a partot.

Kiérve a mellékágból, átkeltünk a Duna túlsó szélére, és megkerültük az Angyali-szigetet. A sziget végén újra egy vadregényes Duna ágon jutottunk át a másik oldalra. 

Bakcsó nézett minket gyanakodva, de úgy tűnik megszokta már a kenusokat, alig két méterre haladtunk el mellette. 

Csupa zöld!

Összesen kb 12 km-t tettünk meg, csodaszép környezetben kb 4 óra alatt.