2024. augusztus 8., csütörtök

A Hét Tó Völgye és a Felhőhabos Kőtenger, valamint találkozás Zlatorggal és egy havasi mormotával

Másnap reggel borult időre ébredtünk, így a napkeltés képek elmaradtak. A fiatalok aludtak volna tán egész délelőtt, ámde 8 óráig el kellett hagyni a szállást. Méregdrága reggeliből nem kértünk, de egy teát azért elfogyasztottam indulás előtt. 

Ahogy eszegettünk, egyszercsak nagy zúgva és szelet kavarva landolt a ház előtt egy helikopter. Egy hölgyért jött, akinek nem derült ki, mi a baja, rosszul nézett ki, de saját lábán szállt be a járműbe, ami elszállt vele, ki tudja hova. Összeszorult a torkom kicsit, rossz volt látni a kettéváló családot. 

Később megtudtuk, évente ( vagy csak a nyári szezonban? ) 400 helikopteres mentés történik a hegyről, ezen a szép szombati napon mi ötször hallottuk elzúgni felettünk őket, úgyhogy lehet igazság ebben a számban. 

A tavak völgyében virágok között


A Triglav fiatal gyűrthegység, melynek külső felszínét elsősorban a gleccserek formálták. A mi utunk is egy ilyen völgyben vezetett tova a ház háta mögül.
Mocivec -  az utolsó tó a gát mögött.
A karrmező, a mészkőhegységek jellegzetes velejárója Itthon si több helyen van ilyen, de persze nem ekkora területen. A sziklák között méter mély keskeny szakadékok vannak. Ügyelni kell, ha a sziklákon lépdelsz, nehogy a lábad becsússzon egy ilyenbe. 

Nem tudom, miféle zárványok mintázták ezt a követ, de érdekes. Én még egy dinó fejet is látok benne.

Ahol nincs szikla, ott elképesztő virágszőnyeg borítja a tájat. Kíváncsi vagyok, milyen lehet tavasszal!

Itt már hallottuk a mormoták füttyögését, sőt jó párat láttunk szaladgálni a távolban. 

Ledvicah jezero

Ledvicah tó. A tesóm érkezett elsőnek, a sziklán ücsörögve a szomszédos sziklára ült egy mormota, alig karnyújtásnyira tőle. 

Havasi bérclapu és a farkasölő sisakvirág mellett a törpe harangvirág jelent meg a sziklák repedéseiban, valamint a havasi gyopár is felbukkant a fű között. 



Visszatekintés a tóra. A táj még mindig káprázatosan gyönyörű és virágos. 
A fiatal lánchegység gyűrődései több helyen is megfigyelhetőek. Talán nem ezen a képen látszik a legjobban.

Zeleno jezero

Zeleno jezero
Te is látod az óriás örző tekintetét? 


A tavacska rendkívül érdekes színeket és tükröződéseket mutatott. 

Persze virágok és virágok mindenütt. 

Kikapaszkodunk a völgyből


Ettől a tótól kezdődött az út mai napra rendelt legnehezebb része. Kitett, sziklás, kőgörgeteges meredélyen kellett felkapaszkodni, igaz alig 1 km-es volt  ez a szakasz, ezen 200 métert emelkedett.
Vissszatekintve a tóra.

A táj egészen új arcát mutatta. 
Ha jól megnézed a képet, felfedezheted a kis tavat, és a bal alsó sarokban egy kissé megbarnult havat is. 

Ehhez a sziklasivataghoz jól illik a soktövisű aszat.


Elértük utunk csaknem legmagassabb pontját, 2192 métert. A fiúk lelkesen tettek egy kis kitérőt a Triglav csúcs felé vezető úton, talán egyszer azt is meghódítjuk. 
Most azonban innen lefelé vettük az irányt. Előttünk végtelen sziklatornyok között a sziklafennsíkon át vezet a jelzés. 

Úton a nyereg felé



Legnagyobb meglepetésemre a sziklák között számtalan virág virított. 

Habcsók


Visszatekintve azonban csupa hófehér tejszínhabos habcsók a táj. 



Végre van térerő - pár pillanatig! Megérkezett anyám számtalan aggódó üzenete. 
Mint kiderült, azt hitte, azért nem írunk, mert összevesztünk. Ami azért teljesen alaptalan, mert életünk eddigi 50 egynehány évében SOSEM vesztünk össze, csaknem mindannyian konfliktuskerülők vagyunk. Ilyen az anyai aggódás, márt én is tudom: minden alapot nélkülöző irracionalitás. 

Felértünk a nyeregbe. Újra 2200 méteren. 

Ereszkedés


Innentől már határozottan lejt az ösvény. Messziről kopárnak látszik, ám a sziklák között számtalan izgalmas virág nyílik. 

Ki gondolná, hogy ilyen sziklakertet rejt a hegy? 

A mélyedésekben még havat is találtunk. 

Zlatorg, a kecske


Lassan újra kizöldül a táj a szemünk előtt. Ahogy haladtunk az úton hangos mekegésre lettünk figyelmesek. talán éppen ő Zlatorog, más néven Aranyszarv, akinek szarvai jelentik a kulcsot a Triglav elrejtett kincséhez? Vére gyógyító hatású virágokat teremt, és ha hinni lehet a legendának, halhatatlan is.
Te is látod a hegyikecskét? A hangja betöltötte a levegőt, megtalálta az ideális visszhangpontot. Jómagam sokáig kerestem, hogy honnan jön a hang. 


Mormoták, virágok és kunyhók


Épp szokás szerint a sort zártam, amikor az elöl haladók megálltak és csendre intettek. Lassan óvakodtam hozzájuk, ahol némi várakozás után ügyködés közben fotózhattam le a mormotát


Az út  innen szép,  havasi sisakvirág szegélyezte  erdei ösvényen kanyarog, egészen a tehenes völgyig., melyet most a másik irányból közelítettünk meg. 



Visszaereszkedtünk Planini pri Jezeru házaihoz, ahol egy kis erdei pinty társaságában pihengettünk.

Nagyon nehéz volt innen nekiindulni, pedig már nem volt sok hátra az útból, az is lefelé vezetett. 

Simán teljesíthető volt túl ez a 14 km-es út, a hátiszákok ellenére, legalábbis ezen időjárási körülmények között, jó bakancsban. Sógornőm puhatalpú cípőjén átszúrtak a kövek, így ő extra talpmasszázst is kapott, aminek azonban csak mérsékelten örült.  

Én azonban nagyon boldog voltam és vagyok! Még annál is szebb volt a táj, mint amilyet vártam, remek volt az idő, a napsütéssel, felhőkkel, csepegő esővel együtt. Ez volt életem eddigi legjobb túrája, (bár talán kettől megemlítenék még a sorban: az első vizitúrám és a téli Szakadás-árok)  nehéz lesz ezeket überelni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése