Kávé, vagy nem kávé? - ez itt a kérdés!

Párom kedvenc időtöltése hogy egy-egy kávézóban akár órákat is elücsörög, elmélázva az élet dolgain. Én azonban egyáltalán nem iszom kávét, és az ott töltött átlag 5. perc után rángani kezd a lábam, és mehetnékem támad. Irány a hegyek, vagy a vízpart, vagy mindegy, csak ki a természetbe! Így aztán már kapcsolatunk elején megállapodtunk abban, hogy a békesség kedvéért ő marad a kávézókban, én pedig megyek a hegyekbe, aztán majd este elmeséljük... 

Kávé és az eső a Mostnica-szurdokban

Most viszont úgy alakult, hogy együtt mentünk nyaralni, családilag, mégpedig Szlovéniába, a Bohinj-tó környékére, és a súlypontot a kirándulásokra gondoltam helyezni. Így aztán, amikor elindultunk meghódítani a Mostinca-szurdokot, senki nem emlegetett kávét. Ragyogó napsütésben, jókedvűen indultunk a hegynek Stara Fuzinából. Az esőkabátokat javaslatomra a kocsiban hagytuk, minek cipelni? 

Hamarosan egy hídon átkeltünk a patak fölött és egyre meredekebb kaptatón haladtunk. Vártuk az útleírások alapján beígért hihetetlen alakzatúra mosott sziklák között kanyargó fantasztikus zöld vizet, de a folyó mélyen a lábunk alatt kanyargott. Kb. 1 óra séta után elértünk egy útelágazáshoz. Ekkor jöttünk rá, hogy nem a megfelelő úton jöttünk: valóban közvetlen a Mostnica két oldalán  vezetett volna a turistaút, de valahogy eddig egyik kirándulásunkkor sem sikerült megtalálni a kopott és következetlen jelzéseket. ( a jelzések teljesen ötletszerűen váltanak pirosról sárgára, majd vissza, ritkán vannak elhelyezve, és az elágazásokban szinte soha, viszont ahol van, ott meglehetősen kopott. Csak a Vintgar-szurdokban nem tévedtünk el, de ott egyetlen, egy ember széles dongaút vezet végig a folyó fölött.) Így viszont spóroltunk fejenként 3 eurót, ennyi lett volna a belépő, ha a megfelelő úton jövünk.

Nos az elágazásnál folytattuk volna az utunkat a Voje-völgye felé, amikor leszakadt az ég. Először persze annak rendje-módja szerint csak figyelmeztetett, hogy esni fog. Mivel épp egy menedékházhoz értünk, így bementünk és rendeltünk - egy kávét. A kávé gyakorlatilag a bőrig ázástól mentett meg minket, 1 órán keresztül zuhogott, mintha dézsából öntenék. Majd újra kisütött a nap és kavargó felhők között folytattuk utunkat a Voje-völgyén át a vízesésig.
Kedvenc helyem ez a rét volt. A közepén megálltam, körülöttem hegyek és a hegyekbe akadt felhők minden irányban! Csodálatos érzés volt!

Néhány 10 méterrel a vízesés előtt fordult egyet a vihar kedve, és újra nyakunkba próbált zúdítani egy lavórnyi vizet, de éppen egy hangulatos kis vendéglőhöz érkeztünk, ahol újfent kávét rendeltünk. Innen már csak tényleg néhány lépés volt a vízesés, amit már igazán dobogó szívvel és száraz ruhával csodáltunk meg. 

Visszafelé végre a folyó partján sétáltunk a megtalált úton, ámde ekkor az eső csendesen újra szemerkélni kezdett, így a vízmosta sziklák élményt egész rövidre fogtuk. 

A 12 km-es utat 6 óra alatt tettük meg, ebből nagyjából 2 órát töltöttünk hangulatos erdei fogadókban, kávézással és beszélgetéssel. A kávé ebben az esetben az esőkabátot pótolta.

Kövesd a kávét! - újabb tanulság a kávé és kirándulás kapcsolatában>>