Úton a Hét tó völgyéhez

Amióta először Szlovéniában jártunk, aztóa szövögetem az álmomat, hogy bejárom a címben jelzett völgyet, azonban csak két évvel ezelőtt jutottam el odáig, hogy megtervezzem arra az utat. Igaz nem jól mértem fel a távolságot, a terepet, a társaság lehetőségeit, így éppen csak az elejéig jutottunk. De ez nem vette el a kedvem! Gyönyörű ízelítőt kaptam, annál jobban vártam következő évben a túrát, ám azt elmosta az eső. Idén újabb reményekkel és kíváncsisággal vágtunk neki az útnak, ezúttal heten. Ebből három fő feladata volt eljárni az esővédő táncot, és napsütést hozni. Kicsit spojlerezek: ez tökéletesen sikerült is, remek időnk volt a két nap alatt.

Tanulva a korábbiakból, nem Ukancból, hanem Planina Blato-ról indítottuk a túrát. Igaz, ez autónként 40 eurónkba került, viszon az állapotos lányom is könnyedén tudta teljesíteni az előttünk álló 9 kilométert. Ami azonban nem is olyan kevés, ha hozzávesszük, hogy csaknem 10 kilós hátizsákot cipeltünk, benne ágyneművel, ruhákkal, két napi élelemmel. Szállást a Koca pri Triglavski Jezerih - ben foglaltunk, egy 8 ágyas hálóteremben. Elvileg itt enni is kaphatunk. Amire nem számítottunk, hogy horror áron: 1 jó nagy adat tészta 19 euroba kóstált. No de ne szaladjunk ennyire előre, ki kell évezni az út minden részletét, mert remekbe szabott, csodálatosan szép út volt.

A parkolótól rögtön meredek, murvás kaptatón haladtunk felfelé egészen Jezero na Planini pri Jezeru-ig, ami a hegyek lábánál egy mélyedésben megbúvó zöld színű tó, körülvéve fenyőkkel, autentikus szlovén faházakkal, melyek mindegyike napelemmel volt felszerelve, valamint egy vendégfogadóval, ahol enni-inni lehet, valamint szállásként is szolgálhat.

Jezero na Planini pri Jezeru

Már itt olyan béke és nyugalom veszi körbe az embert, hogy a háborgó lélek megnyugszik, a ráncok kisimulnak, a vigyor a fülig ér.

Innen az út továbbra is széles, murvás, kavicsos, meredélyen visz fel, mely nem emberi bokára van tervezve, inkább autó kerekére. Egészen Planina  Dedno Polje-ig baktattunk ezen az úton, ahol idilli látvány fogadott. A völgy legmélyebb pontján tehenek legelésztek, a magasabb részeken kör alapkba rendezve faházikók sorakoztak. Tehénkolompolást visszhagoztak a környező hegyek. Kiderült, az egyik házban aludtejet árulnak, meg isteni helyi túrós specialitást, falatoztunk egy kicsit. Jó aludtejet gyerekkorom óta nem ettem. Ez sem  volt olcsó, de nagyon jólesett. 

Innentől megszépül a táj, ha lehet egyáltalán ilyet mondani. A széles murvás utat felváltja a keskeny, sziklás, kevésbé emelkedő ösvény. Elhaladtunk Planina Ovcarija mellett Prodi felé. A hosszabb úton megyünk célállomásunk felé, dél felől kerülve Rusnata csúcsot. 

A Rusnata hegy oldalában kitett, napos részen vezet a keskeny ösvény. Szemben velünk fenyővel borított hegyoldalak, mögöttük csipkézett hegycsúcsok. Két éve ezzel az úttal párhuzamosan haladtunk, egy szinttel lejjebb az erdőben.

Sógornőm megjegyzi, hogy a lábát már kikészítették a kavicsok, Pádis szebb volt! Kicsit osztom a véleményét, Pádis tényleg gyönyörű és változatos, ott süppedő mohaszőnyegen, vagy 20 centis fenyőtüske ágyon járkáltunk, ez tényleg megeröltetőbb a lábnak. De majd odafent! A tavak páratlanul szépek! - biztatom. 

Innentől már alig emelkedik az út, hamarosan elérjük a mai utunk végállomását, ahol négy vízzel teli gyönyörű tó és egy kiszáradt meder vár. 

Dvojno jezero. Az  Iker-tavak egyike.

Lányom férje lelkesen cipeli kettejük helyett a felszerelést. Nagyon vigyáz a babájukat váró feleségére. 

Az Iker-tavakat csapadékosabb időben víz köti össze, most kiszáradt meder mellett haladtunk el. 

Az másik Iker. 

Csupa virág mindenfelé! A nap már nem süt, lassan talán petyegni is kezd az eső, de ki törődik ezzel amikor ilyen színpompás, festői tájon járunk? 

Jó lenne látni tavaszi színpompában is!

A ház havasi lórommal. 

A ház megetti tavacskában alig volt víz. Gyanítom, hogy az épület vízellátását innen oldaják meg, mert egy aggregátor működött a partján. A hangos gépet egy betonkunyhóban helyezték el, de olyan jól volt tájolva, hogy a ház közelében egyáltalán nem volt se látható, se hallható.

Az úton alig találkoztunk turistákkal, szép csendes utunk volt. A menedékháznál persze megnőtt a forgalom, sok út fut itt össze. Főleg fiatalok, hatalmas hátizsákkal, lábukat ápolgatták, via-ferrata felszerelésüket tisztogatták, készülődtek a másnapi mászásra.

Mi elfogyasztottuk a magunkkal hozott élelmünket és sétára indultunk. A fiúk felmásztak a közeli csúcsra, én inkább a tavak körüli fotózást választottam. 

Az idő elcsendesedett, szél se rezdült. A tó vize kisimult, visszatükrözte a parti sziklákat. 

Odafent, a csúcson, tesóm akkorát tüsszentett, hogy még a tótükör is beleremegett, a hegyek percekig visszhangoztak a hangjával. 

Farkasölő sisakvirág. Kb. másfélszer magasabbra nő, mint az itthoni példányok és a virágzata is dúsabb. 

A zászpa elvirágzott, száraz levelei mégis szépen díszítik a tájat. 

Talán nem a margaréta, amit először észrevenni ezen a képen, pedig az volt a fotózás tárgya. Mármit a margaréta a tájjal együtt. 

Megáll az idő.

Épp kifotóztam magam, amikor zuhogni kezdett az eső. Menedéket a házban kerestünk. Kiderült, rajtunk kívül mindenki más is, s mivel a szobák alkalmatlanok alváson kívül másra is, mindenki az étkezőben tolongott, ülőhely egy szál se, ha véletlen volt, akkor sem 7 egymás mellett.

Jó, akkor lefürdök kicsit, gondoltam, és kicaplattam a kúthoz, ahol úgy-ahogy lemostam magamról a napi izzadtságot azokról a részeimről, melyek kilátszódtak a fehérnemű alól. Később olvastam egy blogon, hogy elvileg van zuhanyzási lehetőség horror áron a sufniban, ha szerencséd van, meleg vízzel...

Mire a többiek is elvégezték a tisztálkodást, elállt az eső, kiürült a hely, leülhettünk, társasozhattunk kedvünkre.

Az éjszakát családiasan, a 4 személyes szuperágyakon töltöttük, egymás közvetlen közelségében. Utoljára akkor aludtam így együtt a lányommal, amikor kigyerek volt.

Én a magam részéről úgy aludtam, mint a tej, reggel korán és izgatottan ébredtem, alig vártam már az út második részét.