A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kerékpárút. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kerékpárút. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. szeptember 5., csütörtök

Kerékpárral a Szigetközben



Mosoni-Duna töltése Győrnél

Győrbe reggeli indulással, két óra vonatozás után érkeztem, de már buzgón verte vissza az aszfalt a nyár szűnni nem akaró forróságát. Hamar rátaláltam a Mosoni-Duna mellett haladó kerékpárútra, így gyönyörű füzekkel és egyáb ártéri fákkal szegélyezett aszfaltozott töltésen karikáztam Kunsziget  felé. 


Rábca torkolat

A Rábca torkolatnál épített műtárgy után elfogyot az aszfalt út,  murvás úton tekertem tovább. A kerék süppedt a kavicsok között, zajos is volt, a nap sugarait is vakítóan verte vissza a fehér kő. 



A  töltés jobb oldalán erdős terület zöldelt, balra szántóföldek sorakoztak. Jobbnak láttam  a töltés melletti földútra kanyarodni inkább, itt még árnyék is akadt néha.

Kunszigeti Duna-part

Megörültem, amikor Kunszigetnél megláttam a  parton kialakított kellemes, árnyas, füves pihenőt. Letáboroztam, megebédeltem a magammal hozott ételekből, fürödtem egyett a Dunában, olvasgattam az árnyékban, sehogysem  akaródzott tovább indulni.  

Eljátszottam a gondolattal, hogy itt töltöm az éjszakát, de aztán, úgy 4 óra tájban mégis tovább indultam. 


Bolgányi-hídnál

Egy darabig nem a töltésen haladtam, hanem követtem a Duna kanyarulatát, kellemes földúton, árnyas erdőben. Majd vissza a töltésre, ami hamarosan aszfaltútba torkollot és átvezetett a hídon a Duna felett. Innen irány Dunaszeg! 


Dunaszegen megpróbáltam közértet találni, de már semmi nem volt nyitva, így meg sem álltam Ásványráró határáig. A szép, aszfaltozott kerékpárúton gyorsan haladtam. 


Ásványráró

A falu határában a kálvária szomszédságában megcsodáltam a 100 éves fekete nyárfát is. Majd a part felé vettem az irányt, ahol  idilli, naplementés hangulat fogadott. 

Most sem tudtam betelni a vízben álló holt fák látványával. 




Reggel a parton

Végül a Béka-ér mellett sátrat állítottam, a stégen ücsörögve, távol a szúnyogoktól hallgattam a madarak hangját, a víz zúgását és a szarvasok bőgését, majd nyugovóra tértem.  Hajnalban horgászok érkeztek autóval, s épp a sátram mellett vertek tanyát, így korán sétára indultam a parton. 

Csodaszép ködös, napos hajnalra ébredtem. 


Ásványi torkolati fenékküszöb és hallépcső


A sétám után az ásványi hallépcső és zárás felé vettem az irányt. A gát mögött hevesen áramlott a víz.


A Szigetközben gyakran találkozhatunk a folyóágakon olyan mesterséges építményekkel, melyek feladata az ide érkező víz szabályozása oly módon, hogy  a hullámtéri mellékágba megfelelő mennyiségű víz jusson, szárazság esetén pedig ne tudjon a kis ágakból a víz visszaáramlani az Öreg-Dunába. A gátak környékén kialakuló erős sodrású víz megakadályozza a halak szabad vándorlását, ezért sok helyen úgynevezett hallépcsőket építettek a gátak mellé, ahol a halak vígan át tudnak jutni, kikerülve e heves áramlatokat, útközben a kialakított pihenőmedencékben erőt gyűjthetnek a továbbjutáshoz. 

A Duna nyugodt vize a fenékküszöbb felett. 

Szántóföldek között a piroson


Innen a piros jelzésen egy darabig a töltésen, majd a szántóföldek között tekertem vissza Dunaszegre Találkoztam egy vadászgató rókával is, valamint találtam nyíló kikericseket is. 


A cirok egész használható állapotúnak látszott, ellentétben az elszáradt kukoricával és a bánatos állapotú napraforgókkal. 

Mire Dunaszegre értem már magasan járt a nap az égen, körbetekertem a Morotva-tó tanösvényét, ahol szomorúan konstatáltam, hogy a tó magánterület és sehol nem szabad lemenni a partjához. Így aztán folytattam utam a Mosoni-Duna innenső oldalán a gáton Győr felé. 
megálltam fürdeni két helyen is, de egyiken sem esett olyan jól a pihenő, mint előző nap Kunszigetnél. 

Újra Győrben


Györ Aranypartnál értem el a várost.  Amíg vártam a vonat indulására csavarogrtam egyet Győr belvásorában, ami káprázatos.
Jedlik-csobogó




Utolsó megpróbáltatásként már csak a megrakott kerékpárt kellett feltornázni a vasútállomás egyáltalán nem bicajbarát lépcsőin, melyhez segítséget kellett kérnem. Meg kell mondjam, Győrben csupa kedves emberrel találkoztam. Mindenki nagyon beszédes, érdeklődő és segítőkész volt. A vonatra várakozván nem győztem hallgatni a rengeteg kerákpározási élménybeszámolót és túraterv tanácsot győri indulással Pannonhalma, vagy éppen Komárom felé. 

2024. július 26., péntek

Tőserdő

Tőserdő. Ízlelgettem a szót. Tetszett. Elképzeltem egy Tisza holtágakat körülvevő  érintetlen vadont, ahol madarak reppennek fel a vízről, vagy lépkednek csendesen a nád között, a mozdulatlan vizen csónak siklik tova, hatalmas part menti fűzfák lógó ágai között pecások kapaszkodnak csendesen halfogó botjukba. Gondoltam, a természet lágy ölén fogunk aludni, sátorban, hajnalban madarak csicseregnek, reggel vizisikló emeli ránk fejét a vízből. 

A neten hívogató fotókat is találtam a környékről. Annyi azért kiderült, hogy szabadstrand működik a víz mellett, és áll ott egy kilátótorony is. Nem vetettük el a toronyban alvás lehetőségét sem a sátorozás mellett. Kecskemétig vonattal megyünk, onnan 25 km Tőserdő az 5-ös számú kerékpárúton. Tökéletes. 

A kérdéses napon korán terveztünk indulni, de elaludtunk, így az egy órával későbbi kecskeméti vonatot céloztuk meg. 

A Nyugati Pályaudvar felé félúton jártunk már, amikor a párom bringája kattogni kezdett, hiába is tettük vissza a láncot  a helyére, kattogott, akár előre tekerte a pedált, akár hátra. Így visszatoltuk a bringát a szervízbe, ami persze csak 10-kor nyit. A szervízesek nagyon készségesek voltak, mentek néhány kört a bicajjal, feltették állványra is, tekerték előre, tekerték hátra, semmi kattogás. Szerintük nyugodtan mehetünk. 

Az applikációban megvettem a jegyet, ami azonban jelezte, hogy felsővezeték szakadás miatt közvetlen járat nincs Kecskemétre, Cegléden lehet átszállni. A ceglédi vonat 10 perccel később indul, de legalább kényelmesen feltolható volt rá a két megrakott bringa. Cegléd előtt kicsivel 10 percet állt a szerelvény a megállóban, szintén felsővezeték szakadás miatt, de azért mégis beértünk a végállomásra, ahol bemondták, hogy a 4-es vágányról indul a szegedi járat. Irány a 4-es vágány, siettünk, nehogy lekéssük, hatalmas tömegen verekedtük át magunkat, le az aluljáróba a lépcsőkön, fel a másik oldalon. Volt ugyan kis sín a lépcsőn a kerékpárnak, de túl közel a falhoz, a bringa két oldalán lévő táskák miatt nehéz volt a kereket a vájatban tartani. 

A vonat az a fajta volt, ahova egy keskeny ajtón, valamint 2 magas lépcsőfokon át kell felszállni. Kerékpárral, babakocsival, kerekesszékkel igazi öröm az ilyen. Sóhajtottunk egyet és feküzdöttük a két járgányt, közben dőlt rólunk a víz, érződött már a mai forróság. Kikötöztük a paripáinkat a szükös tárolóba, majd helyet foglaltunk a kabinunkban. Ekkor érkeztek az ellenőrök, és tájékoztattak, hogy tévesen mondták be a vágányszámot,  a 7-esről indul a vonatunk. Elharaptunk egy kikívánkozó cifrát, megköszöntük az információt,  le-, át-, és felküzdöttük magunkat az aluljárón, majd a másik vonatra, ami alig 20 perc várakozás után végül el is indult és 22 perc alatt Kecskemétre repített minket. 

Mire lekászálódtunk, felnyergeltünk, és nekiindultunk a kerékpárútnak már 13 óra is elmúlt, a nap forrón sütött, igyekeztünk kijutni Kecskemét amúgy igazán gyönyörű városából. A kerékpárút remek volt, egyre jobban megnyugodtam, bár a párom megjegyezte, hogy a leghelyesebb lenne, ha első utunk egy fagyishoz vezetne. Aztán összakadt a pillantásunk és megéretette, hogy ezzel most túllőtt a célon, én a következő falu előtt meg nem állok! 

Az első 7-8 km békés tekeréssel telt, jól haladtunk, kiértünk a városból, a forgalmas 44-es főút mellett vezet a kerékpárút, majd elkanyarodik jobbra, ahol egy néptelen kis pár házból álló falu mellett homokos útba torkollik. Nem, nem tévedés, ott a tábla, a számtalan csillaggal, ez bizony A Kerékpárút. Egy darabig még tekerni is lehetett a pedált, a bicaj jobbra-balra csúszkált, néha megdőlt, majd végképp elakadt a kereke a homokban. Egy darabig toltuk, majd újra tekertünk, locsoltuk magunkra a vizet, a nap forrón sütött. Én megadóan tűrtem, párom sűrűn káromkodott, ez adta a hajtóerőt mintegy 7 km-en keresztül. Az utolsó másfél km vonatsínek mellett vezetett, amit épp felújítottak, tehát a homok mellé még teherautókat is kaptunk, nyelhettük a port. 

Csak eljutottunk Nyárlőrincre, innen újra aszfaltozott kerékpárút vezetett árnyas fák alatt. Egy út menti zöldségesnél vettünk egy kiló barackot, amit rögtön el is fogyasztottunk. A hölgy nagyon kedves volt, megnyitotta a kútszivattyút, így vizet is kaptunk a kulacsainkba. 

Innen a kerékpárút jó volt, bár a fák gyökere sok helyen felemelte az aszfaltot, illetve az előző napi hatalmas vihar annyi ágat, levelet vert le a fákról, hogy gyakorlatilag rőzseúton tekertünk. 1 óra alatt elértük a tőserdei szabadstrandot, ahol azt láttuk, hogy a strand szép, rendezett, egy lélek sincs se a parton, se a vízben, a szabadstrand melletti tisztáson azonban vurstli épül. Gondoltam lemossuk magunkról az izzadtságot, de párom inkább a kaja mellett tette le voksát, így a közeli vendéglőben kötöttünk ki. 

A deszertet azonban már nem vártam meg, otthagytam és mentem a vízbe. Ahol azonban addigra megélénkült a forgalom: nyári napközistábor gyermektömege lubickolt a vízben. Sebaj, azért bemegyek. Ennek nagyon megörültek, rögtön körülvettek, érdeklődtek, engem nem szúr-e a dobócsillag, és arrafelé, ahol én megyek, nem hínáros-e? Nem szúrt, de hínáros volt. És 35 fok. Mindegy, az izzadtságot azért lemosta rólam. 

A parton kerestem egy ember nem járta árnyas helyet és kifeküdtem olvasni. Ekkor felbukkant egy hapi, egy táblával a kezében és ott kerenget körülöttem. Szabadkozott: nem zavarni akar, csak a táblának keres alkalmas helyet, holnap veszi át a strandot az ANTSZ. 

Ahogy esteledett, egyre egyértelműbb lett, hogy ez a hely nem lesz alkalmas éjszakai szálláshelynek. Nagy erőkkel és hangos kompresszorral építették az ugrálóvárat, kalapálták az előző esti vihar által okozott károkat. 

Felkerekedtünk másik helyet keresni, de a fák között millió szúnyog támadt ránk, így ezt az ötletet hamar elvetettük. 

Szerencsére a strand szomszédságában, az út másik oldalán hatalmas ősfák alatt lenyírt fű és ölnyi vastag, 10 méteres kidőlt fák között békés éjszakázóhelyet találtunk. Igaz,hogy még sötétedés után is hallottuk a kompresszor vijjogását, mégis szúnyogmentesen tudtunk sátrat állítani, és nyugovóra térni. 

Reggel 6 órakor arra ébredtünk, hogy a kidőlt fákat hatalmas láncfűrészekkel aprítják. Fél 7-kor már összecsomagolva mentünk volna a starndra békés víznézés közben reggelizni, de ott traktorok készítették épp a homokos plázst. 

Így hazafelé vettük az irányt. Kérdeztem a páromat, hogy megkockáztatjuk-e a negyedrendű út kamionforgalmát Szentkirály felé? Onnan már kerékpárút lenne... Vagy választjuk a tegnapi homokos utat? A homokos útra szavazott, így lelkileg erre készülve tekertünk. A zöldségesnél újabb kiló barackot magunkba tömtünk, és elszántan vágtunk neki a homoknak. Most is nagy volt a forgalom, sok autó húzott el mellettünk, folyton félre kellett állni. Egy dzsipből egy nálam idősebb hölgy szólt ki: "Hát maguk mit keresnek itt? " "A k...va kerékpárutat!"- így a párom. Kiderült, a hölgy is előszeretettel bringázik, ezzel az úttal már ő is megjárta, Szentkirály felé javasolja, érti, hogy már nem akarunk visszafordulni, elvisznek minket. Mire kettőt pislogtunk - minden tiltakozásom ellenére - a két bicaj már az autó csomagtartójában volt, mi meg a hátsó ülésen zötykölődtünk Szentkirály felé. Ott rátettek minket a kerékpárútra és sima úton, jó tempóban tekertünk Kecskemétig, ahol végül bejártuk a gyönyörű városka árnyas, virágos, szökőkutas utcáit. 

Innen, meglepő módon már gond nélkül hazajutottunk. 

Mondtam a páromnak, hogy semmi sem úgy sikerült, ahogy terveztük, de azt mondta, jöhettünk volna előző nap is, akkor diónyi jeget és leszakadó faágakat kaptunk volna a nyakunkba, vagy egy nappal később, amikor már üzemelt volna a vurstli, annak összes látogatójával. Végülis igaz. Van még lejjebb. Mindezt a Hernád helyett.

2023. július 12., szerda

Kerékpárral a Börzsöny körül

Itthonról alig 72 km Szob, ráadásul, amióta megépült a Dunakeszi-Budapest kerékpárút, végig jó minőségű, védett úton lehet haladni. Kényelmes tempóban, többszöri fürdőzéssel, késő délutánra érkeztünk az Ipoly torkolathoz, ahol sátrat vertünk. Szerencsére rajtunk kívül csak egy család táborozott még a parton, igaz többen sétáltak arrafelé, élvezvén a naplemente szépségeit. 

A Duna mentén

A kerékpárúton - talán a hétköznapnak köszönhetően - szerencsére alig volt forgalom. Ezt az utat már többször megjártam, így nem nagyon akartam fotózni, talán ezért is haladtunk olyan jól.  

Kismaros és Nagymaros között az út hagy kívánnivalót maga után, zötykölődve tekertünk egymás mellett, beszélgetni próbáltunk, amikor egy szembebicajos bosszankodva fordult felénk. Ekkor kiderült, hogy már régóta kedveljük egymást, így szócsata helyett beültünk sörözni Nagymaros egyik lángososához.  Elszaladt az idő, ezért aztán innen teljes erőbedobással rekordidő alatt értük el tervezett táborhelyünket. 
Szobnál szomorúan tapasztaltam, hogy a virágos réteket lekaszálták, nyoma sincs a védett réti iszalag mezőnek. 

Alig vártam már, hogy csobbanhassak egyet, jólesett a kellemes hőmérsékletű víz. 

Itt jó darabon bokáig érő vízben gázolhatunk a Dunába. 

Csak a szokásos kézenállás...


A nap lassan eltűnt a felhők mögött, egész besötétedett, azt hittem, elmarad a naplemente. 

Végül a felhők alól még visszaköszönt búcsúzóul egy ilyen vérvörös lángolással.

Áll a sátor, ég a tűz! Virslit is sütöttünk vacsira. 

Hajnali séta

Reggelre lehűlt a levegő,  a közeli kis tó fölött szép pára gomolygott. 


A távolban a Visegrádi-hegység is párába burkolózott. 

Hajó verte hullámok fodrozódnak a Pilis előtt. 

Az Ipoly mentén

Úgy terveztük, az Ipoly mentén egész Deszkáspusztáig eljutunk ezen a napon, és ott verünk sátrat. Meg azt is gondoltuk, hogy majd fürdőzünk a déli forróságban az Ipolyban. Pár éve eveztünk az Ipolyon, egész jól emlékeztem még a kikötési lehetőségekre. Ebből végül az lett, hogy a folyó melletti földúton zötyögtünk, majd az arra alkalmas helyen bevetettük magunkat a gyorsan áramló vízbe, lehűltünk, és kora délutánig heverésztünk a parton. 

Mire elindultunk, már éreztük, hogy nem jutunk ma messzire...

Szobról egész Ipolydamásdig készült el a kerékpárút. Onnan vagy földúton lehet haladni, vgay a falvak közötti országúton, Az utóbbi esetben közepes autóforgalomra kell számítani. 
Mi a földúton mentünk, és észleltük, hogy épül a bicikliút folytatása is. 
Nemsokára itt is sokan lesznek. 

Szép látvány a Börzsöny! A távolban a Nagy Galla és a Kis Galla csúcsa. Tavaly az augusztusi fórró szárazságban jártam meg bringával a csúcsokat, utána alig vártam, hogy megmártozzam az Ipolyban. Mennyivel másképp nézett ki akkor a folyó és az erdő!
Ahol most derékig álltunk a vízben, akkor száraz lábbal mászkálhattam. 

Letkésnél ráhajtottunk az aszfaltútra. 


Virágzó napraforgó mező bámulja a börzsönyi  hegyvonulatot Vámosmikola és Perőcsény között. Tavaly igencsak szomorú képet mutattak a szántók.  


Esti táborhely: Tésa


Mivel közeledett az este, ezért újratervezés után Tésa környékén kerestünk táborhelyet, amit hosszabb keresgélés után a határkő mellett, egy horgászoknak lekaszált parton találtunk meg. Jól esett volna itt is a fürdőzés, de a part nagyon meredek volt, a folyó alja pedig iszapos, nagyjából térdig süppedtünk volna a sárba. Azt találtuk ki, hogy építsünk mólót, aminek Péter rögtön neki is veselkedett. Egy kivágott fűzfa hatalmas rönkje képezte a móló alapját. Ezt még fel tudta emelni, de rogyadoztak a lábai. Beledobta a vízbe, de a rönk (persze) nem süllyedt el. Nem is értem miért, de meglepődtünk :D. Ezután egy másik hatalmas fatörzset hengergetett a víz felé, és a már vízben úszó tönkre merőlegesen rácsúsztattuk. Ez már lenyomta annyira az alsó rönköt, hogy az megfeneklett a part mellett, és a felső rönkre pedig óvatosan ki tudtunk állni fürdeni. Megvallom, engem lenyűgözött az eset, saját stégünkön pancsolhattam a késő esti fényekben. 

Tábort vertünk, és a szúnyogok ellen tüzet raktunk. Olyan hagulatos volt a hely, hogy még egy kis hód is meglátogatott minket. 

A szúnyogok ellen tüzet raktunk. Főleg Péter, én csak jó tanácsokkal segítettem munkáját, aminek persze nagyon örült. 

A kis, saját kézzel eszkábált stégünk. Még korlát is van, a jobb alsó sarokban, az a bot az!

Egy órával az után, hogy nyugovóra tértünk, érkezett egy autó egy családdal. Bekiabáltak a sátorba, s megkérdezték, zavarna-e minket, ha horgásznának itt 1-2 órát. Á, dehogy zavar... Ezek után pont a sátor mellett suttogták, hogy ne beszéljetek hangosan, és így tartsd a pecabotot, meg úgy tedd rá a csalit. Bosszúsan susogták, hogy került ide ez a két farönk, reggel még nem volt itt! Miféle két farönk? Nem látják, hogy ez egy MÓLÓ? Nem látták, pillanatok alatt szétzúzták. Végül egy angolnát fogtak, és elégedetten távoztak, mi pedig nyugodtan alhattunk tovább. 

Hajnali séta

Arra ébredtem, hogy meglehetősen hideg van, vacogok a hálózsákban. Megpróbáltam felébreszteni Péteret és meleget kunyerálni, de nem hagyta magát, így sétára indultam a folyó mellett. 
Vadregényes holtág. 

 
Hajnali harmat és napfényes reggeli szántóföld. 

Vasúti híd az Ipoly felett.

Búcsú a táborhelytől

Tésától Diósjenőig a Börzsönyön át

Tésa takaros kis egyutcás  falu, nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az ideérkező kirándulók, biciklisták komfortosan érezzék magukat. Rendezett, virágos, wifivel és friss kútvízzel ellátott pihenőparkjában több nagylétszámú csoport is megpihenhet tetővel ellátott padok és asztalok mellett. Sőt, még egy játszótér, és a környék túraútvonalait bemutató tábla is van a pihenőhelynél. 


Bernecebaráti felé az út kezdetben elég kátyús, zötyögöt a bringa rendesen. Pirosló ribizliültetvények mellett haladtunk, épp most kezdődött a szüret, traktorok és teherautók álltak a földek szélén. 
 
Bernecebarátiban újra megszemléltem a szép, régi parasztházakat. 


Majd rátértünk a Diósjenő felé vezető erdei útra a Nagy-völgyben. Úgy emlékzetem tavalyról, hogy ez is aszfalt út. S valóban, az volt valamikor, most azonban annyi luk volt benne, mint az ementáli sajtban, így nem haladtunk olyan gyorsan, mint terveztük, annál is inkább, mert az út folyamatosan enyhén emelkedik. 
Legnagyobb meglepetésemre a patak menti réteken mindenhol sátortáborba botlottunk, 10-től 20 éves korig bezárólag táboroztak itt fiatalok. A völgyben ének szólt, bográcsban főtt étel és füst illata terjengett, máshol hangszóróból szólt a zene. 
Deszkáspusztát elérve az út minősége egyre javult. Végül a Drégelyvári kanyarban már csak az emelkedővel kellett megküzdenünk, egész Pénzásáig. Innentől lejtett az út. Nagybörzsöny felé aszfalton, Diósjenő felé pedig egy nagy köves makadámúton. Ha egyszer az a gondolatod támadna, hogy erre mész bringával, beszéld le magad erről. Szerintem felfelé egész biztos járhatatlan, és lefelé sem kellemes. Pláne nem megpakolva sátorral, egyéb cókmókkal. 



Örültem, mire elértük Disójenőt. Eredeti terv szerint egész Kismarosig bringáztunk volna a Nógrádi vár és Királyrét érintésével, de ez így  megint elmaradt. 
Vácig életünk kockáztatásával jutottunk el. A vonat ugyanis úgy ugrándozott a síneken, mint egy hatalmas részeg szöcske. Zakatolt és pöfögött, sőt puffogott és rángatott és nagyokat lőtt. Végül álomba ringatott. Alig bírtam felkelni, pedig Vácon sietni kellett, hogy ne késsük le a csatlakozást. Nem késtük le, s a Nyugatitól még egy óra tekerés várt ránk, hazáig.