Tőserdő. Ízlelgettem a szót. Tetszett. Elképzeltem egy Tisza holtágakat körülvevő érintetlen vadont, ahol madarak reppennek fel a vízről, vagy lépkednek csendesen a nád között, a mozdulatlan vizen csónak siklik tova, hatalmas part menti fűzfák lógó ágai között pecások kapaszkodnak csendesen halfogó botjukba. Gondoltam, a természet lágy ölén fogunk aludni, sátorban, hajnalban madarak csicseregnek, reggel vizisikló emeli ránk fejét a vízből.
A neten hívogató fotókat is találtam a környékről. Annyi azért kiderült, hogy szabadstrand működik a víz mellett, és áll ott egy kilátótorony is. Nem vetettük el a toronyban alvás lehetőségét sem a sátorozás mellett. Kecskemétig vonattal megyünk, onnan 25 km Tőserdő az 5-ös számú kerékpárúton. Tökéletes.
A kérdéses napon korán terveztünk indulni, de elaludtunk, így az egy órával későbbi kecskeméti vonatot céloztuk meg.
A Nyugati Pályaudvar felé félúton jártunk már, amikor a párom bringája kattogni kezdett, hiába is tettük vissza a láncot a helyére, kattogott, akár előre tekerte a pedált, akár hátra. Így visszatoltuk a bringát a szervízbe, ami persze csak 10-kor nyit. A szervízesek nagyon készségesek voltak, mentek néhány kört a bicajjal, feltették állványra is, tekerték előre, tekerték hátra, semmi kattogás. Szerintük nyugodtan mehetünk.
Az applikációban megvettem a jegyet, ami azonban jelezte, hogy felsővezeték szakadás miatt közvetlen járat nincs Kecskemétre, Cegléden lehet átszállni. A ceglédi vonat 10 perccel később indul, de legalább kényelmesen feltolható volt rá a két megrakott bringa. Cegléd előtt kicsivel 10 percet állt a szerelvény a megállóban, szintén felsővezeték szakadás miatt, de azért mégis beértünk a végállomásra, ahol bemondták, hogy a 4-es vágányról indul a szegedi járat. Irány a 4-es vágány, siettünk, nehogy lekéssük, hatalmas tömegen verekedtük át magunkat, le az aluljáróba a lépcsőkön, fel a másik oldalon. Volt ugyan kis sín a lépcsőn a kerékpárnak, de túl közel a falhoz, a bringa két oldalán lévő táskák miatt nehéz volt a kereket a vájatban tartani.
A vonat az a fajta volt, ahova egy keskeny ajtón, valamint 2 magas lépcsőfokon át kell felszállni. Kerékpárral, babakocsival, kerekesszékkel igazi öröm az ilyen. Sóhajtottunk egyet és feküzdöttük a két járgányt, közben dőlt rólunk a víz, érződött már a mai forróság. Kikötöztük a paripáinkat a szükös tárolóba, majd helyet foglaltunk a kabinunkban. Ekkor érkeztek az ellenőrök, és tájékoztattak, hogy tévesen mondták be a vágányszámot, a 7-esről indul a vonatunk. Elharaptunk egy kikívánkozó cifrát, megköszöntük az információt, le-, át-, és felküzdöttük magunkat az aluljárón, majd a másik vonatra, ami alig 20 perc várakozás után végül el is indult és 22 perc alatt Kecskemétre repített minket.
Mire lekászálódtunk, felnyergeltünk, és nekiindultunk a kerékpárútnak már 13 óra is elmúlt, a nap forrón sütött, igyekeztünk kijutni Kecskemét amúgy igazán gyönyörű városából. A kerékpárút remek volt, egyre jobban megnyugodtam, bár a párom megjegyezte, hogy a leghelyesebb lenne, ha első utunk egy fagyishoz vezetne. Aztán összakadt a pillantásunk és megéretette, hogy ezzel most túllőtt a célon, én a következő falu előtt meg nem állok!
Az első 7-8 km békés tekeréssel telt, jól haladtunk, kiértünk a városból, a forgalmas 44-es főút mellett vezet a kerékpárút, majd elkanyarodik jobbra, ahol egy néptelen kis pár házból álló falu mellett homokos útba torkollik. Nem, nem tévedés, ott a tábla, a számtalan csillaggal, ez bizony A Kerékpárút. Egy darabig még tekerni is lehetett a pedált, a bicaj jobbra-balra csúszkált, néha megdőlt, majd végképp elakadt a kereke a homokban. Egy darabig toltuk, majd újra tekertünk, locsoltuk magunkra a vizet, a nap forrón sütött. Én megadóan tűrtem, párom sűrűn káromkodott, ez adta a hajtóerőt mintegy 7 km-en keresztül. Az utolsó másfél km vonatsínek mellett vezetett, amit épp felújítottak, tehát a homok mellé még teherautókat is kaptunk, nyelhettük a port.
Csak eljutottunk Nyárlőrincre, innen újra aszfaltozott kerékpárút vezetett árnyas fák alatt. Egy út menti zöldségesnél vettünk egy kiló barackot, amit rögtön el is fogyasztottunk. A hölgy nagyon kedves volt, megnyitotta a kútszivattyút, így vizet is kaptunk a kulacsainkba.
Innen a kerékpárút jó volt, bár a fák gyökere sok helyen felemelte az aszfaltot, illetve az előző napi hatalmas vihar annyi ágat, levelet vert le a fákról, hogy gyakorlatilag rőzseúton tekertünk. 1 óra alatt elértük a tőserdei szabadstrandot, ahol azt láttuk, hogy a strand szép, rendezett, egy lélek sincs se a parton, se a vízben, a szabadstrand melletti tisztáson azonban vurstli épül. Gondoltam lemossuk magunkról az izzadtságot, de párom inkább a kaja mellett tette le voksát, így a közeli vendéglőben kötöttünk ki.
A deszertet azonban már nem vártam meg, otthagytam és mentem a vízbe. Ahol azonban addigra megélénkült a forgalom: nyári napközistábor gyermektömege lubickolt a vízben. Sebaj, azért bemegyek. Ennek nagyon megörültek, rögtön körülvettek, érdeklődtek, engem nem szúr-e a dobócsillag, és arrafelé, ahol én megyek, nem hínáros-e? Nem szúrt, de hínáros volt. És 35 fok. Mindegy, az izzadtságot azért lemosta rólam.
A parton kerestem egy ember nem járta árnyas helyet és kifeküdtem olvasni. Ekkor felbukkant egy hapi, egy táblával a kezében és ott kerenget körülöttem. Szabadkozott: nem zavarni akar, csak a táblának keres alkalmas helyet, holnap veszi át a strandot az ANTSZ.
Ahogy esteledett, egyre egyértelműbb lett, hogy ez a hely nem lesz alkalmas éjszakai szálláshelynek. Nagy erőkkel és hangos kompresszorral építették az ugrálóvárat, kalapálták az előző esti vihar által okozott károkat.
Felkerekedtünk másik helyet keresni, de a fák között millió szúnyog támadt ránk, így ezt az ötletet hamar elvetettük.
Szerencsére a strand szomszédságában, az út másik oldalán hatalmas ősfák alatt lenyírt fű és ölnyi vastag, 10 méteres kidőlt fák között békés éjszakázóhelyet találtunk. Igaz,hogy még sötétedés után is hallottuk a kompresszor vijjogását, mégis szúnyogmentesen tudtunk sátrat állítani, és nyugovóra térni.
Reggel 6 órakor arra ébredtünk, hogy a kidőlt fákat hatalmas láncfűrészekkel aprítják. Fél 7-kor már összecsomagolva mentünk volna a starndra békés víznézés közben reggelizni, de ott traktorok készítették épp a homokos plázst.
Így hazafelé vettük az irányt. Kérdeztem a páromat, hogy megkockáztatjuk-e a negyedrendű út kamionforgalmát Szentkirály felé? Onnan már kerékpárút lenne... Vagy választjuk a tegnapi homokos utat? A homokos útra szavazott, így lelkileg erre készülve tekertünk. A zöldségesnél újabb kiló barackot magunkba tömtünk, és elszántan vágtunk neki a homoknak. Most is nagy volt a forgalom, sok autó húzott el mellettünk, folyton félre kellett állni. Egy dzsipből egy nálam idősebb hölgy szólt ki: "Hát maguk mit keresnek itt? " "A k...va kerékpárutat!"- így a párom. Kiderült, a hölgy is előszeretettel bringázik, ezzel az úttal már ő is megjárta, Szentkirály felé javasolja, érti, hogy már nem akarunk visszafordulni, elvisznek minket. Mire kettőt pislogtunk - minden tiltakozásom ellenére - a két bicaj már az autó csomagtartójában volt, mi meg a hátsó ülésen zötykölődtünk Szentkirály felé. Ott rátettek minket a kerékpárútra és sima úton, jó tempóban tekertünk Kecskemétig, ahol végül bejártuk a gyönyörű városka árnyas, virágos, szökőkutas utcáit.
Innen, meglepő módon már gond nélkül hazajutottunk.
Mondtam a páromnak, hogy semmi sem úgy sikerült, ahogy terveztük, de azt mondta, jöhettünk volna előző nap is, akkor diónyi jeget és leszakadó faágakat kaptunk volna a nyakunkba, vagy egy nappal később, amikor már üzemelt volna a vurstli, annak összes látogatójával. Végülis igaz. Van még lejjebb. Mindezt a Hernád helyett.
