Ásványráró kiszáradt fái

Nyári látogatásunk óta nem hagyott nyugodni az Ásványráró körüli Duna ágban látott kiszáradt fák látványa. 

Azt képzeltem, különleges képeket fogok tudni készíteni róluk. Ezért újra visszalátogattunk a már ismerős kempingbe, kenut béreltünk és célirányosan arrafelé vettük az irányt, ahol a legtöbb ilyen fát láttuk. 

A hely valóban nagyon kalandos volt, ez az ág telis-tele volt vízben álló fákal. Némelyik még vígan zöldellt, de több hatalmas, égbe meredő kiszáradt fűzzel, jegenyével is találkoztunk. A víz is tele volt letört faágakkal, némelyik észrevétlenül megbújt a mélyben, csak az evező ütközött bele, némelyik fölött épp át tudtunk siklani. Másokat kerülgetni kellett, hol jobbról, hol balról, próbára téve minden ügyességünket. 

Aztán egy ponton már akkora egymásra dobált ág halmaz volt előttünk,hogy sehogy sem bírtunk tovább evezni. Jobb híján visszaküzdöttük magunk a kiindulási pontunkra, de végül nem sikerült igazán jó fotót készíteni a helyről. 

Elindultunk egy másik ágon a Halrekesztői zárás felé. Erre már jártunk a múlt alkalommal is, így nem volt ismeretlen a járás. Mozdulatlan víztükör tükrözte vissza a parti fákat, csend és nyugalom honolt, csak az evezőink neszeztek a vízen. 

Halrekesztőnél azonban meglepően sokan voltak, mi is megpihentünk és fürödtünk még egy kicsit a késő délutáni nap fényében. 

Halrekesztői-zárás felhő nélkül

Elhatároztuk, hogy itt fogjuk tölteni az éjszakát, úgy gondoltuk, addigra már úgyis mindenki haza megy. 

Így visszaeveztünk a kikötőig, és elindultunk megkeresni a kiszemelt szálláshelyet a szárazföld felől.

Szép, rendben tartott, jó állapotú, könnyű, széles, tiszta kenukkal utazhattunk. A legmeglepőbb, hogy minden használat után a bérlők mossák ki a kenukat, anélkül, hogy erre valaki külön megkérné őket, vagy árgus tekintettel figyelné, netán korbáccsal felügyelné, hogy megteszik-e. A kenuháznál egyáltalán nincs állandó felügyelet, csak távolabb, a kempingnél. Itt bizalmi alapon működnek a dolgok. 

A Halrekesztői-záráshoz már egész sötétedéskor érkeztünk, azt reméltük, ekkor már egy lélek sem lesz errefelé. Tévedtünk. Két autó is parkolt a híd lábánál, pont ott, ahol éjszakázni szerettünk volna. Azért nekiálltunk vacsit főzni, a vizet bámulva elfogyasztottuk, majd sátrat állítottunk és nyugovóra tértünk. Volna. Ha nem lett volna akkora  a forgalom, mint a Nagykörúton. El nem tudtuk képzelni, hogy merre megy itt ennyi ember éjszaka, de végül 11 óra körül elcsendesedett a környék, és egész hajnali 4-ig senki nem berregtette erre a motorját. Akkor azonban 3 motoros is eldöngetett mellettünk, majd hamarosan további autózúgás nyomult be a félálmomba. Így aztán nem volt nehéz korán ébredni, de addig-addig taktikáztam el az időt, míg a vöröslő napfelkeltének épp csak a végét kaptam el, pontosan 10 méternyi út megtételtele szükséges idő után tűnt el a vörös ragyogás a folyóról. 

Halrekesztői-zárás  reggeli felhőkkel

Azért szép volt így is. Végül a nap feltűnt a fák mögött, megvilágította a partot és a felhőket és a fenti látványt produkálta. 

Reggeli után még elbaktattunk megnézni, hova is ment éjjel az a rengeteg autó, egész a Farkaslyuki-zárásig gyalogoltunk. 

Ha egy zárást láttál, gyakorlatilag az összeset láttad, nagy különbség nincs a zárások között. Íme a Farkaslyuki-zárás.

Jellemzően telepített nyárfaerdő borítja az "ezer sziget országát".

A Kelet-Indiából származó bíbor nebáncsvirág hatalmas telepei borítják az erdő alját (hazánkban özönnövénynek minősül)

Íme egy őshonos réti füzény