Családi evezés az Ipolyon

Szobon a Kenumánia rendkívül szolgálatkész és barátságos csapatától béreltük a kenukat, melyeket kis-nagy családommal egyetemben felszállítottak a 16 km-re fekvő Ipolytölgyesre. 

Innen rövid papírmunka és eligazítás után nekivágtunk a folyónak.

A nap forrón sütött, felhő egy szál sem mutatkozott az égen. A víz viszonylag sebesen folyt, sok evezésre nem volt szükség, így belelazulva az életbe, bámészkodtunk. Emitt szürke gémek röppentek fel előttünk, amott a magas hegyfalban parti fecskék százai repdestek hangos csiviteléssel. 

Az első meglepetést az okozta, amikor egy áramlat a part szélére sodort, még a hajót is oldalra fordította, küzdöttünk, míg végre újra egyenesbe hoztuk. Innen már óvatosabban haladtunk, jobban figyeltük a víz folyását. Bizony kellett ügyeskedni.

Egy helyen kicsit meg is ijedtünk, mert az egyébként nyugodt víz egy távolabbi ponton olyannak tűnt, mintha hatalmas vízesés, vagy örvény lenne arrafelé. Közelebb érve kiderült, hogy nem csak úgy tűnt, valóban össze-vissza kanyargott a víz, láthatóan minden ok nélkül. 

Más helyen pedig S alakban áramlott a kb. 10 méter széles folyó  egyik partjától a másikig. Amott kis szigetet került két oldalról, ugyancsak gyorsuló áramlással. Kezdetben kicsit pánikoltunk, de hamar rájöttünk, hogy kell ilyenkor kormányozni a hajót. 

Egyik kis sziget megkerülése után visszatekintve felkiáltottam: Itt ki akarok kötni! Visszafordultunk, ami a gyors áramlás ellenében nem volt egyszerű manőver és teljes erővel eveztünk felfelé, s végül sikerült kikötni.

A sziget egy része víz alatt volt, ide álltunk be a hajókkal, aztán megkerestük a szárazföldet is. Ne képzeljünk hatalmas túrát, az egész sziget akkora volt, mint egy kisebb szoba, mégis a magasra nőtt fű között csupa labirintusnak tűnt.  

Egy csendesebb öbölben megmártóztunk a hideg vízben, aztán tovább  indultunk. 

Békés evezésünkből éles telefonhang ébresztett bennünket: szüleink aggodalmaskodtak, hogy vajon túléltük-e a felhőszakadást. Milyen felhőszakadást? Budapesten ítéletidő van! No, mi abból nem érzékeltünk semmit!

Ám ekkor megdörrent az ég. Hamarosan sötét felhők úsztak az égen, aztán szemerkélni kezdett az eső. Esett kicsit, aztán abbahagyta, úgy döntött, mégis inkább Budapestre tartogatja az energiáit. 

Ennek megörvendve egy buja növényekkel benőtt kis mellékágba eveztünk be, melynek bejáratát rózsaszínen virágzó gyékény őrizte.

Visszatérve a kis ágból  parton tanyáztak bivalyokra lettünk figyelmesek, így  kikötöttünk. Amúgy sem ártott elgémberedett tagjainknak, ha kicsit kinyújtóztatjuk őket!

Az eső lába egyre inkább lógott, így jó tempóban kezdtünk evezni Szob felé. Az Ipoly kiszélesedett, lenyugodott, vad "S" alakú áramlatok eltűntek, így szükség volt minden erőnk bevetésére az evezéshez. 

A fákon szürke gémek reppentek fel közeledtünkre, majd 10 méter után újra megtelepedtek a lombok között, majd újra felreppentek, előreszálltak, megpihentek, bevártak. A végén már 5 gém vigyázta utunkat, mint szürke őrangyalok.

Ezen a szakaszon több helyen is remek kikötési/fürdőzési lehetőségek adódtak volna, de az eső miatt inkább haladtunk előre, végül elértük a Duna torkolatát, s ott  kikötöttünk.

Mire kicsomagoltuk az ebédet az eső is a nyakunkba zúdult, a levegő lehűlt, nyakig esőkabátban majszoltuk a fasírtot és vártuk, hogy csendesedjen kicsit az idő. 

Szerencsére fél óra sem kellett és csillapodott a zápor, a kenukból kimertük a vizet és elindultunk a pár száz méterre lévő szobi kikötőhöz, ahol már vártak ránk. 

Öröm volt ez a kb. 20 km (6 óra, kevés megállással) csodálatos környezetben, jó állapotú, tiszta hajókkal, változatos időjárási viszonyok közepette.  

A túra fényét csak emelte az érdeklődő és segítőkész fogadtatás. Mindenkinek szeretettel ajánlom a Kenumánia csapatát!