Kerékpárral a Börzsöny körül

Itthonról alig 72 km Szob, ráadásul, amióta megépült a Dunakeszi-Budapest kerékpárút, végig jó minőségű, védett úton lehet haladni. Kényelmes tempóban, többszöri fürdőzéssel, késő délutánra érkeztünk az Ipoly torkolathoz, ahol sátrat vertünk. Szerencsére rajtunk kívül csak egy család táborozott még a parton, igaz többen sétáltak arrafelé, élvezvén a naplemente szépségeit. 

A Duna mentén

A kerékpárúton - talán a hétköznapnak köszönhetően - szerencsére alig volt forgalom. Ezt az utat már többször megjártam, így nem nagyon akartam fotózni, talán ezért is haladtunk olyan jól.  

Kismaros és Nagymaros között az út hagy kívánnivalót maga után, zötykölődve tekertünk egymás mellett, beszélgetni próbáltunk, amikor egy szembebicajos bosszankodva fordult felénk. Ekkor kiderült, hogy már régóta kedveljük egymást, így szócsata helyett beültünk sörözni Nagymaros egyik lángososához.  Elszaladt az idő, ezért aztán innen teljes erőbedobással rekordidő alatt értük el tervezett táborhelyünket. 

Szobnál szomorúan tapasztaltam, hogy a virágos réteket lekaszálták, nyoma sincs a védett réti iszalag mezőnek. 

Alig vártam már, hogy csobbanhassak egyet, jólesett a kellemes hőmérsékletű víz. 

Itt jó darabon bokáig érő vízben gázolhatunk a Dunába. 

Csak a szokásos kézenállás...

A nap lassan eltűnt a felhők mögött, egész besötétedett, azt hittem, elmarad a naplemente. 

Végül a felhők alól még visszaköszönt búcsúzóul egy ilyen vérvörös lángolással.

Áll a sátor, ég a tűz! Virslit is sütöttünk vacsira. 

Hajnali séta

Reggelre lehűlt a levegő,  a közeli kis tó fölött szép pára gomolygott. 

A távolban a Visegrádi-hegység is párába burkolózott. 

Hajó verte hullámok fodrozódnak a Pilis előtt. 

Az Ipoly mentén

Úgy terveztük, az Ipoly mentén egész Deszkáspusztáig eljutunk ezen a napon, és ott verünk sátrat. Meg azt is gondoltuk, hogy majd fürdőzünk a déli forróságban az Ipolyban. Pár éve eveztünk az Ipolyon, egész jól emlékeztem még a kikötési lehetőségekre. Ebből végül az lett, hogy a folyó melletti földúton zötyögtünk, majd az arra alkalmas helyen bevetettük magunkat a gyorsan áramló vízbe, lehűltünk, és kora délutánig heverésztünk a parton. 

Mire elindultunk, már éreztük, hogy nem jutunk ma messzire...

Szobról egész Ipolydamásdig készült el a kerékpárút. Onnan vagy földúton lehet haladni, vgay a falvak közötti országúton, Az utóbbi esetben közepes autóforgalomra kell számítani. 
Mi a földúton mentünk, és észleltük, hogy épül a bicikliút folytatása is. 
Nemsokára itt is sokan lesznek. 

Szép látvány a Börzsöny! A távolban a Nagy Galla és a Kis Galla csúcsa. Tavaly az augusztusi fórró szárazságban jártam meg bringával a csúcsokat, utána alig vártam, hogy megmártozzam az Ipolyban. Mennyivel másképp nézett ki akkor a folyó és az erdő!
Ahol most derékig álltunk a vízben, akkor száraz lábbal mászkálhattam. 

Letkésnél ráhajtottunk az aszfaltútra. 

Virágzó napraforgó mező bámulja a börzsönyi  hegyvonulatot Vámosmikola és Perőcsény között. Tavaly igencsak szomorú képet mutattak a szántók.  

Esti táborhely: Tésa

Mivel közeledett az este, ezért újratervezés után Tésa környékén kerestünk táborhelyet, amit hosszabb keresgélés után a határkő mellett, egy horgászoknak lekaszált parton találtunk meg. Jól esett volna itt is a fürdőzés, de a part nagyon meredek volt, a folyó alja pedig iszapos, nagyjából térdig süppedtünk volna a sárba. Azt találtuk ki, hogy építsünk mólót, aminek Péter rögtön neki is veselkedett. Egy kivágott fűzfa hatalmas rönkje képezte a móló alapját. Ezt még fel tudta emelni, de rogyadoztak a lábai. Beledobta a vízbe, de a rönk (persze) nem süllyedt el. Nem is értem miért, de meglepődtünk :D. Ezután egy másik hatalmas fatörzset hengergetett a víz felé, és a már vízben úszó tönkre merőlegesen rácsúsztattuk. Ez már lenyomta annyira az alsó rönköt, hogy az megfeneklett a part mellett, és a felső rönkre pedig óvatosan ki tudtunk állni fürdeni. Megvallom, engem lenyűgözött az eset, saját stégünkön pancsolhattam a késő esti fényekben. 

Tábort vertünk, és a szúnyogok ellen tüzet raktunk. Olyan hagulatos volt a hely, hogy még egy kis hód is meglátogatott minket. 

A szúnyogok ellen tüzet raktunk. Főleg Péter, én csak jó tanácsokkal segítettem munkáját, aminek persze nagyon örült. 

A kis, saját kézzel eszkábált stégünk. Még korlát is van, a jobb alsó sarokban, az a bot az!

Egy órával az után, hogy nyugovóra tértünk, érkezett egy autó egy családdal. Bekiabáltak a sátorba, s megkérdezték, zavarna-e minket, ha horgásznának itt 1-2 órát. Á, dehogy zavar... Ezek után pont a sátor mellett suttogták, hogy ne beszéljetek hangosan, és így tartsd a pecabotot, meg úgy tedd rá a csalit. Bosszúsan susogták, hogy került ide ez a két farönk, reggel még nem volt itt! Miféle két farönk? Nem látják, hogy ez egy MÓLÓ? Nem látták, pillanatok alatt szétzúzták. Végül egy angolnát fogtak, és elégedetten távoztak, mi pedig nyugodtan alhattunk tovább. 

Hajnali séta

Arra ébredtem, hogy meglehetősen hideg van, vacogok a hálózsákban. Megpróbáltam felébreszteni Péteret és meleget kunyerálni, de nem hagyta magát, így sétára indultam a folyó mellett. 

Vadregényes holtág. 

 

Hajnali harmat és napfényes reggeli szántóföld. 

Vasúti híd az Ipoly felett.

Búcsú a táborhelytől

Tésától Diósjenőig a Börzsönyön át

Tésa takaros kis egyutcás  falu, nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az ideérkező kirándulók, biciklisták komfortosan érezzék magukat. Rendezett, virágos, wifivel és friss kútvízzel ellátott pihenőparkjában több nagylétszámú csoport is megpihenhet tetővel ellátott padok és asztalok mellett. Sőt, még egy játszótér, és a környék túraútvonalait bemutató tábla is van a pihenőhelynél. 

Bernecebaráti felé az út kezdetben elég kátyús, zötyögöt a bringa rendesen. Pirosló ribizliültetvények mellett haladtunk, épp most kezdődött a szüret, traktorok és teherautók álltak a földek szélén. 

 

Bernecebarátiban újra megszemléltem a szép, régi parasztházakat. 

Majd rátértünk a Diósjenő felé vezető erdei útra a Nagy-völgyben. Úgy emlékzetem tavalyról, hogy ez is aszfalt út. S valóban, az volt valamikor, most azonban annyi luk volt benne, mint az ementáli sajtban, így nem haladtunk olyan gyorsan, mint terveztük, annál is inkább, mert az út folyamatosan enyhén emelkedik. 

Legnagyobb meglepetésemre a patak menti réteken mindenhol sátortáborba botlottunk, 10-től 20 éves korig bezárólag táboroztak itt fiatalok. A völgyben ének szólt, bográcsban főtt étel és füst illata terjengett, máshol hangszóróból szólt a zene. 

Deszkáspusztát elérve az út minősége egyre javult. Végül a Drégelyvári kanyarban már csak az emelkedővel kellett megküzdenünk, egész Pénzásáig. Innentől lejtett az út. Nagybörzsöny felé aszfalton, Diósjenő felé pedig egy nagy köves makadámúton. Ha egyszer az a gondolatod támadna, hogy erre mész bringával, beszéld le magad erről. Szerintem felfelé egész biztos járhatatlan, és lefelé sem kellemes. Pláne nem megpakolva sátorral, egyéb cókmókkal. 

Örültem, mire elértük Disójenőt. Eredeti terv szerint egész Kismarosig bringáztunk volna a Nógrádi vár és Királyrét érintésével, de ez így  megint elmaradt. 

Vácig életünk kockáztatásával jutottunk el. A vonat ugyanis úgy ugrándozott a síneken, mint egy hatalmas részeg szöcske. Zakatolt és pöfögött, sőt puffogott és rángatott és nagyokat lőtt. Végül álomba ringatott. Alig bírtam felkelni, pedig Vácon sietni kellett, hogy ne késsük le a csatlakozást. Nem késtük le, s a Nyugatitól még egy óra tekerés várt ránk, hazáig.  

Családi evezés az Ipolyon

Szobon a Kenumánia rendkívül szolgálatkész és barátságos csapatától béreltük a kenukat, melyeket kis-nagy családommal egyetemben felszállítottak a 16 km-re fekvő Ipolytölgyesre. 

Innen rövid papírmunka és eligazítás után nekivágtunk a folyónak.

A nap forrón sütött, felhő egy szál sem mutatkozott az égen. A víz viszonylag sebesen folyt, sok evezésre nem volt szükség, így belelazulva az életbe, bámészkodtunk. Emitt szürke gémek röppentek fel előttünk, amott a magas hegyfalban parti fecskék százai repdestek hangos csiviteléssel. 

Az első meglepetést az okozta, amikor egy áramlat a part szélére sodort, még a hajót is oldalra fordította, küzdöttünk, míg végre újra egyenesbe hoztuk. Innen már óvatosabban haladtunk, jobban figyeltük a víz folyását. Bizony kellett ügyeskedni.

Egy helyen kicsit meg is ijedtünk, mert az egyébként nyugodt víz egy távolabbi ponton olyannak tűnt, mintha hatalmas vízesés, vagy örvény lenne arrafelé. Közelebb érve kiderült, hogy nem csak úgy tűnt, valóban össze-vissza kanyargott a víz, láthatóan minden ok nélkül. 

Más helyen pedig S alakban áramlott a kb. 10 méter széles folyó  egyik partjától a másikig. Amott kis szigetet került két oldalról, ugyancsak gyorsuló áramlással. Kezdetben kicsit pánikoltunk, de hamar rájöttünk, hogy kell ilyenkor kormányozni a hajót. 

Egyik kis sziget megkerülése után visszatekintve felkiáltottam: Itt ki akarok kötni! Visszafordultunk, ami a gyors áramlás ellenében nem volt egyszerű manőver és teljes erővel eveztünk felfelé, s végül sikerült kikötni.

A sziget egy része víz alatt volt, ide álltunk be a hajókkal, aztán megkerestük a szárazföldet is. Ne képzeljünk hatalmas túrát, az egész sziget akkora volt, mint egy kisebb szoba, mégis a magasra nőtt fű között csupa labirintusnak tűnt.  

Egy csendesebb öbölben megmártóztunk a hideg vízben, aztán tovább  indultunk. 

Békés evezésünkből éles telefonhang ébresztett bennünket: szüleink aggodalmaskodtak, hogy vajon túléltük-e a felhőszakadást. Milyen felhőszakadást? Budapesten ítéletidő van! No, mi abból nem érzékeltünk semmit!

Ám ekkor megdörrent az ég. Hamarosan sötét felhők úsztak az égen, aztán szemerkélni kezdett az eső. Esett kicsit, aztán abbahagyta, úgy döntött, mégis inkább Budapestre tartogatja az energiáit. 

Ennek megörvendve egy buja növényekkel benőtt kis mellékágba eveztünk be, melynek bejáratát rózsaszínen virágzó gyékény őrizte.

Visszatérve a kis ágból  parton tanyáztak bivalyokra lettünk figyelmesek, így  kikötöttünk. Amúgy sem ártott elgémberedett tagjainknak, ha kicsit kinyújtóztatjuk őket!

Az eső lába egyre inkább lógott, így jó tempóban kezdtünk evezni Szob felé. Az Ipoly kiszélesedett, lenyugodott, vad "S" alakú áramlatok eltűntek, így szükség volt minden erőnk bevetésére az evezéshez. 

A fákon szürke gémek reppentek fel közeledtünkre, majd 10 méter után újra megtelepedtek a lombok között, majd újra felreppentek, előreszálltak, megpihentek, bevártak. A végén már 5 gém vigyázta utunkat, mint szürke őrangyalok.

Ezen a szakaszon több helyen is remek kikötési/fürdőzési lehetőségek adódtak volna, de az eső miatt inkább haladtunk előre, végül elértük a Duna torkolatát, s ott  kikötöttünk.

Mire kicsomagoltuk az ebédet az eső is a nyakunkba zúdult, a levegő lehűlt, nyakig esőkabátban majszoltuk a fasírtot és vártuk, hogy csendesedjen kicsit az idő. 

Szerencsére fél óra sem kellett és csillapodott a zápor, a kenukból kimertük a vizet és elindultunk a pár száz méterre lévő szobi kikötőhöz, ahol már vártak ránk. 

Öröm volt ez a kb. 20 km (6 óra, kevés megállással) csodálatos környezetben, jó állapotú, tiszta hajókkal, változatos időjárási viszonyok közepette.  

A túra fényét csak emelte az érdeklődő és segítőkész fogadtatás. Mindenkinek szeretettel ajánlom a Kenumánia csapatát!

Bicikliút a Dunakanyarban

Nyári melegben, délben indultunk útnak Sződliget Yacht Club mellől. Innen ugyanis egész Szobig a Duna mellett vezet a biztonságos Eurovelo 6 kerékpárút. Vác környékén a forgalma meglehetősen nagy, kerülgettük a gyalogosokat, nem győztünk kitérni a szembejövő kerékpárosok elől.

Hangulatos Duna parti terasz Verőcén.

Verőce után azonban már egész kellemes állandó tempóban lehetett haladni. 

Nagymarosról megcsodáltuk a Visegrádi várat és a Salamon tornyot.

A forróságot enyhítette a menetszél, no meg a sok fa. Csaknem végig árnyékban vezet az út, barátságos falvak, zöldellő hegyek és a Duna most hihetetlen kék csíkja között. 

Zebegényi házak a bicikliút mentén

Egy ponton elvesztettük az út folytatását, meglepve tapasztaltuk, hogy ez bizony a szobi rév, innen már nincs bicikliút. 

Valódi magyar marha család Szob egy falu széli telkén. Persze, ha mindkét szarvat viselő tehén, akkor nem is igazi magyar család. Nagy marhák lennének akkor!

Földutakon közelítettük meg az Ipoly folyót, mely épp itt ömlik a Dunába. 

Réti - iszalag fekete fehérben. Aki szerint színesben szebb lenne, nézegesse ITT

Réti iszalagtól kéklő mezőkön haladtunk, majd fürödtünk egyet a Dunában. 

Az Ipoly folyó, háttérben egy vasúti híd

Végül a biciklit a parton tolva jutottunk vissza a révig.

Homokos Duna part

Innen újra nyeregbe pattantunk, és két és fél óra alatt lenyomtunk a 35 km-t visszafelé. Közben persze nem hagytuk ki a naplementében sétálást az ártéri fák között, no meg a vízben kerekezést sem. 

Naplemente - végre színesben

Vác után letértünk kicsit a kerékpárútról, és megpróbáltunk a part mentén, a fák közötti ösvényen közlekedni, de sajnos sok kidőlt fa állta utunkat.

Ilyen a terep, ha letérsz az útról. kerékpárral járhatatlan

Így egy kis kóborlás után visszatértünk az Eurovelo 6  útra, és hamarosan elértük Sződligetet.

Ha a képekre színesben lennél inkább kíváncsi ezen a linken megnézheted.