Bejártuk az ásványi ágrendszert

Kicsit rosszul terveztük a szigetközi kenutúrát, azt hittük, odaslattyogunk lazán a kempingbe és máris rendelkezésünkre bocsátanak 2 kenut. De nem. Kiderült, Dunakilititől Cikolaszigetig az összes vízi járművet két hétre előre kibérelték. Így jutottunk le Ásványráróra, ahol pár éve már eveztünk. Szerencsére itt volt szabad hajó, így útnak indulhattunk. A kikötőből rögtön a kiszáradt fák felé vettük az irányt, engem különösen vonz az ilyen látvány. Amolyan kettős hatása van ott a Dunának. Fura ellentéte a buja őserdő szerű erdőnek és kiszáradófélben lévő mocsárnak. 

A fák között hattyúk úszkáltak, a zsombékokról kócsagok reppentek fel, a fákon hatalmas sárga gévagombák virítottak. 

A Halrekesztői-zárás felé vettük az irányt, itt kellett először átemelni a kenut a töltésen. Majd a baloldali ágban, a Gombócosi-Dunán folytattuk utunkat. A víz nem áramlott gyorsan, kellemes tempóban haladtunk felfelé. 

Én és a tesóm kaján vigyorral figyeltük, ahogy a másik kenu hármasa mérsékelt összhangban lapátolta a vizet, sehogy se sikerült egyenesbe kerülni, mindenki felváltva magyarázta, hogyan kéne csinálnia a másiknak. Végül sógornőm kijelentette, hogy nem szereti az evezést, felhagyott vele, ezután már simán haladtak a megfelelő irányban. 

A Gombócosi-zárás után rögtön jobbra fordultunk egy rejtekes ágba, a meglehetősen nagy sodrású Újszigeti-Dunán. Szerencsére két tesóm remek kormányos, így gond nélkül siklottunk lefelé a kanyargós vizen. 

Mire elértük a Szürke-Dunát, a víz sodrása is csillapodott. Majd beeveztünk a Kalapszigeti ágakba, ahol szinte állt a víz. Több helyen adódott lehetőség vízbe csobbanni, ami igencsak üdítő volt a nagy forróságban. 

Kifelé haladva az ágból kicsit elnéztünk a szárazföldet átszelő csatornába, ahol épp egy vaddisznócsalád úsztatott át a vizen. 

Az Öntési-gátnál újra átemeltük a hajót, majd a Pókmacskási-sziget mellett elhaladva, lecsorogtunk a zúgón, behajóztunk a Morvaszigeti-csatornába, ahol újra kidőlt-bedőlt, holt fák között szlalomoztunk, majd fájó ülepünket védendő, visszatértünk a kikötőbe.  A túra hossza összesen alig volt 12 km. 

Estefelé szúnyogűzőnek kis füstöt eregettünk, majd nyugovóra tértünk. 

A nagy meleg ellenére párás hajnalra ébredtünk. 

 

Az ásványi ágrendszer talán legszebb részét egy másik alkalommal jártuk be, amikor is a szokásos kikötőből a Pókmacskási-sziget felé vettük az irányt, az enyhe zúgón feleveztünk, majd az Öntési-ág és a Szürke-Duna közötti záráson nem emeltük át a hajót, hanem jobb kéz felé egy kis ágon beeveztünk. Itt ugyan volt egy híd a víz felett, ami alatt erősebb volt a sodrás, és jól meg kellett húzni az evezőket, ha fel akartunk jutni, sőt még a nyakunkat is be kellett húzni kissé, hogy átférjünk a híd alatt, de végül egyesült erővel, négyen, felküzdöttük magunkat az erősen áramló folyón. Már ez a sikeres manőver is felpörgette az adrenalint és a jókedvünket, de  ami utána következett, az maga volt a gyönyör és a csoda. 

Nagyon szép ágba kerültünk. Mindenfelé belógó fák, mintha egy hatalmas zöld alagútban lettünk volna. Eveznünk sem kellett, a víz épp a megfelelő tempóban vitt minket lefelé épp csak a kormányos igazított időnként a hajón. 

Néma csöndben haladtunk, áhítattal figyeltük a levelek rezdülését, a víz áramlását. Már csak néhány vízimadár kellett volna a teljes varászlathoz, azok azonban nem bújtak elő. 

Az ág vége felé egy újabb átemelés következett. A táj igazán idilli volt. Sehol egy lélek, csak mi voltunk errefelé és a Szigetköz. 

A zárással szembeni kis öböl.

Ezután már a forgalmas nagyobb Duna ágba kerültünk, ahol hirtelen megnövekedett a forgalom. Rengeteg kenus jelent meg körülöttünk, ki felfelé haladt, ki lefelé, nem győztük kerülgetni egymást. A Völgy-sziget sarkánál lévő nagy réten megálltunk fürdeni egyet, majd a Béka-éren eveztünk vissza a kiindulási pontunkhoz. 

A 9 km-es útvonal több mint fele vezetett a kis ágban, talán a kora reggeli indulásnak, vagy a küzdelmes megközelíthetőségnek  köszönhetően voltak ott kevesen, mindenesetre jó lenne még ilyen ágakat felfedezni a Szigetközben. Állítólag Cikola-sziget közelében több rejtekes (fél)holt ág akad. 

Talán majd jövőre. 

Kerékpárral a Szigetközben

Mosoni-Duna töltése Győrnél

Győrbe reggeli indulással, két óra vonatozás után érkeztem, de már buzgón verte vissza az aszfalt a nyár szűnni nem akaró forróságát. Hamar rátaláltam a Mosoni-Duna mellett haladó kerékpárútra, így gyönyörű füzekkel és egyáb ártéri fákkal szegélyezett aszfaltozott töltésen karikáztam Kunsziget  felé. 

Rábca torkolat

A Rábca torkolatnál épített műtárgy után elfogyot az aszfalt út,  murvás úton tekertem tovább. A kerék süppedt a kavicsok között, zajos is volt, a nap sugarait is vakítóan verte vissza a fehér kő. 

A  töltés jobb oldalán erdős terület zöldelt, balra szántóföldek sorakoztak. Jobbnak láttam  a töltés melletti földútra kanyarodni inkább, itt még árnyék is akadt néha.

Kunszigeti Duna-part

Megörültem, amikor Kunszigetnél megláttam a  parton kialakított kellemes, árnyas, füves pihenőt. Letáboroztam, megebédeltem a magammal hozott ételekből, fürödtem egyett a Dunában, olvasgattam az árnyékban, sehogysem  akaródzott tovább indulni.  

Eljátszottam a gondolattal, hogy itt töltöm az éjszakát, de aztán, úgy 4 óra tájban mégis tovább indultam. 

Bolgányi-hídnál

Egy darabig nem a töltésen haladtam, hanem követtem a Duna kanyarulatát, kellemes földúton, árnyas erdőben. Majd vissza a töltésre, ami hamarosan aszfaltútba torkollot és átvezetett a hídon a Duna felett. Innen irány Dunaszeg! 

Dunaszegen megpróbáltam közértet találni, de már semmi nem volt nyitva, így meg sem álltam Ásványráró határáig. A szép, aszfaltozott kerékpárúton gyorsan haladtam. 

Ásványráró

A falu határában a kálvária szomszédságában megcsodáltam a 100 éves fekete nyárfát is. Majd a part felé vettem az irányt, ahol  idilli, naplementés hangulat fogadott. 

Most sem tudtam betelni a vízben álló holt fák látványával. 

Reggel a parton

Végül a Béka-ér mellett sátrat állítottam, a stégen ücsörögve, távol a szúnyogoktól hallgattam a madarak hangját, a víz zúgását és a szarvasok bőgését, majd nyugovóra tértem.  Hajnalban horgászok érkeztek autóval, s épp a sátram mellett vertek tanyát, így korán sétára indultam a parton. 

Csodaszép ködös, napos hajnalra ébredtem. 

Ásványi torkolati fenékküszöb és hallépcső

A sétám után az ásványi hallépcső és zárás felé vettem az irányt. A gát mögött hevesen áramlott a víz.

A Szigetközben gyakran találkozhatunk a folyóágakon olyan mesterséges építményekkel, melyek feladata az ide érkező víz szabályozása oly módon, hogy  a hullámtéri mellékágba megfelelő mennyiségű víz jusson, szárazság esetén pedig ne tudjon a kis ágakból a víz visszaáramlani az Öreg-Dunába. A gátak környékén kialakuló erős sodrású víz megakadályozza a halak szabad vándorlását, ezért sok helyen úgynevezett hallépcsőket építettek a gátak mellé, ahol a halak vígan át tudnak jutni, kikerülve e heves áramlatokat, útközben a kialakított pihenőmedencékben erőt gyűjthetnek a továbbjutáshoz. 

A Duna nyugodt vize a fenékküszöbb felett. 

Szántóföldek között a piroson

Innen a piros jelzésen egy darabig a töltésen, majd a szántóföldek között tekertem vissza Dunaszegre Találkoztam egy vadászgató rókával is, valamint találtam nyíló kikericseket is. 

A cirok egész használható állapotúnak látszott, ellentétben az elszáradt kukoricával és a bánatos állapotú napraforgókkal. 

Mire Dunaszegre értem már magasan járt a nap az égen, körbetekertem a Morotva-tó tanösvényét, ahol szomorúan konstatáltam, hogy a tó magánterület és sehol nem szabad lemenni a partjához. Így aztán folytattam utam a Mosoni-Duna innenső oldalán a gáton Győr felé. 

megálltam fürdeni két helyen is, de egyiken sem esett olyan jól a pihenő, mint előző nap Kunszigetnél. 

Újra Győrben

Györ Aranypartnál értem el a várost.  Amíg vártam a vonat indulására csavarogrtam egyet Győr belvásorában, ami káprázatos.

Jedlik-csobogó

Utolsó megpróbáltatásként már csak a megrakott kerékpárt kellett feltornázni a vasútállomás egyáltalán nem bicajbarát lépcsőin, melyhez segítséget kellett kérnem. Meg kell mondjam, Győrben csupa kedves emberrel találkoztam. Mindenki nagyon beszédes, érdeklődő és segítőkész volt. A vonatra várakozván nem győztem hallgatni a rengeteg kerákpározási élménybeszámolót és túraterv tanácsot győri indulással Pannonhalma, vagy éppen Komárom felé. 

Hajnali fényfestés

A nyár utolsó forró estéjét kihasználva, Ásványráró közelében vertem tanyát, a Duna mellett. Az éjszaka kellemesen meleg volt, a sátorban sem nagyon volt szükség takaróra. A víz sötétjén  millió csillag fénye szikrázott, a part menti rétet és a fákat a Hold keskeny sarlója világította be. 

A távolból idehallatszott a záráson lezúduló víz tompa robaja. Időnként rikoltó madár hangja hasított az éjszakába, majd megszólalt egy szarvas is. Mély, öblös hangja hosszan elnyújtva érkezett hozzám a vízen át. Néha kicsit cifrázta, aztán elpihent. Néhány óra múlva más ütemben és hangnemben kezdte újra, de látszott, hogy még csak készül a nagy, egész éjszakás bőgésre. 

Elaludtam. Hajnalban, még nem is pirkadt, épp színeset álmodtam, amikor éreztem, hogy valaki átölel hátulról, ami azért volt nagyon ijesztő, mert úgy hittem, egyedül vagyok a sátorban. Riadtan ébredtem, mozdulni sem mertem, figyeltem az idegen lélegzését és vártam, mikor nehezedik rám jobban a keze. 

Nem nehezedett és nem lélegzett. 

Hm. Lehet, hogy ezt is  csak álmodtam? 

Lassan megfordultam, és azt láttam, hogy nincs ott senki.  

Épp álomba ringatott volna a távolból újra beszűrődő bőgés hangja, amikor két autó parkolt le a sátor mellett, horgászok szálltak ki belőle és halk duruzsolással felállították pecabotjaikat. 

Kiröppent az álom a szememből, és sétára indultam a parton. 

Szép hajnal volt: csupa pára, felszálló köd, aranyló fénynel előbukkanó nap. Hirtelen ráébredtem, milyen régen nem volt részem ilyen csodaszép kora reggeli élményben. 

Pára a rét felett és a hajnali harmat

Virágzó káka ködben és alig fél óra múlva hajnali napfényben fürödve. 

Haramatos pókhálós

 Reggeli idill tehenekkel

Tehenek és a gulyás a ködben

Ásványráró és a fekete nyár

Ásványráró határában, a Kálvária mellett áll egy 100 éves hatalmas fekete nyár. Már a kerékpárútról messziről hívogatott hatalmas ágaival. A fekete nyár a térség jellegzetes fája volt évszázadokon keresztül, azonban mára kiszorították a más földrészekről hozott gyorsabban növő rokon fajok. Így aztán alig néhány példány látható ma a Szigetközben az őshonos fekete nyárból. 

Korát 100 évre becsülik, törzsének kerülete 520 cm. 

A fekete nyár eredetileg csupán Közép- és Dél-Európa nagy folyói mentén honos, de sokfelé ültetik, sokszor parkokba is. Kedveli a nyirkos, időszakonként elárasztott, vastag homok-, vagy kavicsrétegre települt talajokat.

Idősebb korára többtörzsűvé válik. Törzse csavarodott, kissé görbe,  a talaj közelében

néhány igen erős, masszív, ívben vagy meredeken ferdén felálló oldalág nő belőle. Kérge idősebb korában feketésszürke, mélyen berepedezik.

Magyarország legnagyobb fája is egy fekete nyár, mely a gemenci erdő mélyén található: a Pörbölyi Titán.