A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szürke gém. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szürke gém. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. május 14., csütörtök

Madarak a Beliczay-szigeten

 

Őszapó

Csúszka


Billegetőcankó


Erdei pinty



Nagy kócsag épp táncra perdül. Na jó, start előtt. 

Énekes  rigó




Jégmadár.
Volt olyan kedves és amíg a reggelimet fogyasztottam, nem túl messze tőlem  beült erre a faágra.


Néha csak úgy váratlanul berepül egy faágra, míg a hódokat lesem.


Harkályféle

Gerle

Madaras fa


Kakukk



Halra vadászgató szürke gém

Szürke gém











2026. február 15., vasárnap

Téli pillanatképek a Beliczay-szigetről

Napkelte...

...pasztel


...vérvörös

... kékes.

Ködös nap. 

Bontogatják szirmaikat a virágok.





A szürke gém és a nagy kócsag újra a Tepecs-öböl körül tanyázik. 






Kormoránok 



2025. március 16., vasárnap

Szürkegémmé vált bakcsó, medvehagyma vadászat esőben és majdnem gumit javítottam

Vértesszőlősön szálltunk le a vonatról, ráhajtottunk a kerékpárútra, mely egész Dunaalmásig egész jó minőségben áll a bicajosok rendelkezésére. Nagy lendülettel indítottunk, igyekeztünk mielőbb kimelegedni,  ruházatunk - enyhén szólva - nem illett az időjáráshoz. Azért egy fotó erejéig megálltunk a Derítő-tó partján. Kattintgatás közben is éreztem, hogy  kúszik be a hideg a kabát minden apró nyílásán, így jobbnak láttam tovább hajtani. Eltekertünk az Öreg-tó mellett, ahol a rossz idő ellenére meglepően sokan sétáltak. Áthajtva a városon a Fényes tanösvény mellett visz a kerékpárút, majd hamarosan az Által-ér vadregényesebb részein tekertünk. 


Meglepően hamar leértünk a Dunához. A parton a hideg ellenére is ücsörögtünk kicsit, bámultuk a folyó méltósággal hömpölygő vizét. Éreztem, hogy itt nem tudunk sokáig maradni, viszont a nap vége még messze volt. Ekkor eszembe jutott a tatabányai Medvehagyma tanösvény. Felvetettem, hogy elmehetnénk oda, Vértesszőlőstől csak 13 km. Lányom rábólintott és lelkesen útra keltünk. 


Visszafelé tekerve már messziről kiszúrtuk az Által-ér partján ácsorgó  madarat. Hatalmas, tojás alkú lény volt, elsőre úgy tippeltem, bakcsó lesz az! Közeledtünkre kíváncsian  kinyújtotta hosszú nyakát, majd jobbnak látta szárnyra kelni. Ekkor vált egyértelművé, hogy egy gyönyörű szürke gémmel van dolgunk. Kicsit előre repült, majd landolt, tőlünk kb 50 méterre. Békésen ácsorgott, míg kb. 10 méterre megközelítettük, ekkor megismételte az előbbi műveletet. Vitorlázva repült, szél ellenében, közvetlenül a kanyargó patak felett. Biztos távolságban landolt, majd ahogy közelebb kerültünk újra repülőrajtott vett, s ez így ment, csaknem egész Tatáig. 

Már többször megfigyeltem kenuzás közben a kócsagok hasonló viselkedését, és nem értem. Olyan egyszerű lenne a menetirányunkkal ellentétes irányba repülnie, és akkor végérvényesen megszabadulna bosszantó társaságunktól. De valami miatt nem így tesznek. Sőt, ebből a "felvezető" ritmusából még a szemből érkező biciklista sem tudta kizökkenteni. Kicsit sajnáltam, hoyg folyton megzavarjuk méltóságteljes ácsorgásában. Próbáltam lassan megközelíteni, lapulni, nagyobbat kerülni, mindhiába. 

Lehetséges, hogy  inkább a birodalmát akarta bemutatni nekünk?

Persze nagyon szerettem volna lefotózni, ámde nem hoztam a teleobjektívet, így itthon az AI-t kértem meg, generálja oda a képre a gémet. Kicsit veszekedni kellett vele, míg sikerült az emlékképeimhez hasonlatos, nyakát behúzó, bakcsó szerű madarat produkáltatnom vele. Az éppen landoló madárral azonban elsőre megbirkózott. Persze sokkal jobb lenne, ha saját fotó lenne az eseményről, de az én madaram olyan apró, hogy fogadjunk, észre sem veszed a második fotón!


Annyira elmerültünk a madárral való versengésben, hogy észre sem vettük, hogy beértünk a városba. Azt is csak ekkor észleltük, hogy a lányom biciklijének hátsó kereke teljesen leeresztett. Szomorúan néztem magam elé: no, ilyen csúfság! Sehol egy valamirevaló férfi! Csak nem nekem kell itt gumit foltoznom?  

Kiderült, hogy nem, Kriszti felfedezett a neten egy  kerékpárkölcsönzőt, ahol a két fiatalember épp filmet nézett a stagnáló forgalomra való tekintettel. Kérdésünkre készségesen nekiálltak kereket szerelni,  ám kiderült, a gumi nem is lukas, csak fel kell pumpálni, és kész. Amíg pumpáltak, addig óvatlanul elszpoilereztem a film végét, amitől nem voltak túl boldogok, így kétszeresen is örültek, mikor újra útra keltünk. 

Rajtunk kívül még az eső is rázendített, szitált és szemerkélt, apró szemei lebegtek a levegőben. Szinte nem is esett, hanem egyszerűen ott volt. Ennek leőnye, hogy lányom méltóztatott felvenni az esőkabátomat, így anyai szívem megnyugodhatott, nem fog halálra fagyni az egy szál pulcsijában, én azonban csak remélni tudtam, hogy a pamut nadrágom nem fogja teljesen magába szívni a vizet. 
A továbbiakban az esőve mit sem törődve tekertünk Tatabányáig, majd tovább, a medvehagymás felé. 
Az utolsó 5 km alatt az út nem vészesen, de  folyamatosan emelkedett, ráadásul egy főúton haladt, mellettünk autók zúgtak el. Nem mondom, hogy ez volt a legkellemesebb rész, de végül sikerrel abszolváltuk. Lányom ugyancsak elfáradt, a medvehagymás közepn egyszerűen levetette magát a földre, elővette maradék ebédjét és elfogyasztotta. Mindeközben tépdestem az apró  hagymaleveleket. Nem volt túl szapora munka, de végül összejött egy levesre való. 
Innen Alsógalla vasútállomás csupán 4 km, lefelé, azt céloztuk meg és reméltük, hoyg a vonatban lesz fűtés. 

Nem volt. 

Kiderült, Budapesten egy csep eső sem esett, és kétszer olyan meleg volt, mint a Gerecsében. 
Mindezek ellenére, vagy éppen ezért, remekül éreztül magunkat, úgy terveztük, kedden majd napsütésben tekerünk egyet az erdőben. 

2018. december 18., kedd

Találkozásaim az álatokkal - 2018

Barangolásaim közepette egyre többször találkozom az erdő-mező vadon élő állataival.
Egy állatfotóhoz nem elég megmászni a legmagasabb hegyet, vagy az erdő legrejtettebb zugaiban barangolni. Ismerni kell az állatok viselkedését, meg kell lapulni, várakozni kell, és sok türelemmel és szerencsével talán sikerül egy igazán jó képet készíteni róluk. És akkor az még tuti nem lesz egyedi, mert már más kitartó és szerencsés természetfotósok legalább ezerszer lefotózták már az oly sok nehézség árán meglelt témát. Az én találkozásaim azonban többnyire véletlenszerűek, s az esélyét erősen csökkenti kutyám társasága. Amikor azonban sikerül egy-egy vadhoz fotózható közelségbe kerülni, az hihetetlenül magával ragadó érzés!
Ezt a sast az autómban ülve pillantottam meg, lehúzódtam az út szélére, lehúztam az ablakot és lőttem. A madár kíváncsian figyelt, le nem vette rólam a szemét, amíg tovább nem hajtottam. Azt hiszem megzavartam a vadászatban.
A jégmadár bosszantóan közel cikázott sétám útvonala mellett, ám olyan sebességgel, hogy többnyire csak a hűlt helyét tudtam elkapni. Végül megpihent előttem, jól látható távolságban, kellemes háttér előtt, de ennél jobban még a 200 mm-s objektívemmel sem tudtam megközelíteni.
Egy halászcsónakokkal teli stégen ücsörögve lettem figyelmes egy élelmes vízityúk mamára, aki a csónakokba kiszóródott haleledelt gyűjtögette össze csibéi számára. Egy órán keresztül figyeltük, ahogy fáradhatatlanul rója az utat a csónakok és a nádas szélén rejtőző kicsik között.
Kenutúránk során sok vízimadarat figyelhettünk meg. Különösen sok szürke gém rebbent fel előttünk, a csaknem teljesen kiszáradt Duna medréből. Gondolom nem számítottak arra, hogy a sekély vízbe szárnyak nélkül még valaki bejuthat.
Ez a szürke gém épp lenyelt egy halat, azért van megdagadva a nyaka.
Hód farok és karmok
A hóddal való találkozásunk igazi meglepetés volt. Egy hajóroncsban találtunk rá, melyet illetéktelen lakásfoglalóként birtokolt.  Alig pár lépésnyire volt tőlünk a rozsdás ócska roncsok között.
Ez a kis félénk vaddisznó Gemencen toppant elénk. A találkozás csak számára volt meglepetés, mi már messziről figyeltük, ahogy közelít felénk a kiszáradt folyó medrében. Mi a magasból állva figyeltük, ő azonban csak akkor vett észre, amikor már egy vonalba került velünk. Alig 15 méter választott el tőle. 
Ez a nutria kölyök pedig a tatai Fényes Tanösvény tavában született és úszkált testvéreivel és anyukájával. Egyáltalán nem zavarta őt a látogatók nyüzsgő sokasága és elragadtatásukat kifejező sikongatása.
Végül néhány fotó háziállatokról is: 
Ezek a birkák a Sió gátján rohantak át előttünk és megfutamították a  kutyámat.
Mezei idill bocikkal - akkor ijedtem meg, amikor az anyjuk leszegett fejjel megindult felénk.

Korábbi évek állatfotói:
Bakcsó, avagy Vakvarjú
Foltos szalamandra - tavaly nagyon sokkal találkoztam.
Búbos pacsirta