Reggel csípős időre ébredtünk. Mikor a bélapátfalvai ciszterci kolostornál leparkoltuk az autót, még mindig jeges levegő próbált bejutni a bőrünkhöz ruhánk gondatlanul nyitva felejtett rései között. Majd felfelé kimelegszünk! - bizonygattuk egymásnak fogvacogva, és nekivágtunk a hegynek.
Emlékképeimben hosszú, kanyargós aszfaltút vezetett fel a Bél-kő tetejére, ám kellemesen meglepődtem, amikor kiderült, hogy a kék jelzés ahol csak lehet levágja az útkanyarulatokat és az erdőn keresztül vezet. Hangulatos, színes erdőben sétáltunk, mire felértünk a felhagyott bányaudvarba lekívánkozott a sál is a nyakamból. Aztán a Mátra-panorámapontnál a feltámadó szél mégiscsak visszaparancsolta a kabát alá. A látvány azonban fennséges volt. Cserszömörcsés hegyoldal vöröslött a lábaink alatt, még a Kékes-tető kilátóját is látni lehetett innen.
A másik irányba Bélapátfalva házai békésen simultak a lankás tájba. A ciszterci kolostor pedig uralta a hozzá tartozó erdőrészt. A középkorban ez a terület jelentős vallási és gazdasági központ volt, ahol a szerzetesek nemcsak a hitet, hanem a földművelést és a gazdálkodást is fejlesztették. Ezen a
linken egy 19. századi metszeten láthatjuk az apátság környékét, még az érintetlen heggyel a háttérben.
Kelet felé végtelen erdő színes lombja hullámzott a lassan befelhősödő ég alatt. A távolban a Szilvásvárad feletti Milleneumi kilátó tornya látszik.
A bánya peremén sétáltunk, bal kéz felé szakadékos bányafal, jobbra a fennsík csupasz, köves talaja.
A bánya peremén elszórtan egy-egy fa dacolt az időjárás viszontagságaival.
A távolban hófehér mészkőfalak világítottak a sötét gébolt előtt.
Körlöttük hollók kerengtek, hangos kvarkogással adták hírül, hogy pompásan érzik magukat a szellők hullámvasútján.
Átvágtunk a bányán és a Bél-kő csőúcs felé vettük az irányt.
Örültünk a színesedő tájnak, a szélcsendnek és a felhők mögül időnként felragyogó napnak, meg még a felhőknek is.
A Bél-kő 815 m magas csúcsáról pontosan látszott, micsoda elképesztő mennyiségű követ szállítottak el innen. A tábla tanúsága szerint 7 millió köbméter követ bányásztak ki az évek során. Ez 19 475 000 tonna mészkövet jelent. Bővebben
itt olvashatsz a kitermelésről sé a cementgyár működéséről.
A csúcson egy gyors számolást végeztünk: vajon, ha sötétedés előtt még vissza akarunk érni a faluba, vajon belefér még az Őr-kő és a Pes-kő panorámapont? Úgy éreztük, belefér, így az Őr-kő felé indultunk. Szép, kanyargós erdei ösvényen kapaszkodtunk túránk legmagasabb (880 m) pontja felé.
 |
| Az erdő őrszeme |
 |
| Árva, megtépázott fa egy irtás közepén. |
Nem is számítottam ilyen káprázatos panorámára. Bár az idő befelhősödött, mégis szép volt az alattunk hullámzó táj. Megebédeltünk, kávét főztünk és csodáltuk, ahogy a felhők között átbjó fénypászmák végigsimogatják az erdő fáit.
Néhány pillanatra aztán teljes fényárban fürdött a táj, de csak azért, hogy utána újra sötét fellegek árnyékolják be az eget.
A hegy tetején ördögszántotta sziklataréjok nehezítették a járást.
Kicsit tovább időztünk itt a tervezettnél, így gyors temben ereszkedtünk lefelé a meredek ösvényen a Pes-kő felé.
Negyed óra alatt elértük a kilátópontot. Itt azonban nem ismétlődött meg az előbbi színjáték, végig borult maradt az ég.
Közben már erősen benne jártunk a délutánba, ideje volt visszaindulni. Ismét a katonasírok felé haladtunk, ám terveim szerint a piros jelzésen majd Őzlövőnél jelzetlen úton jutunk majd vissza a kiindulási pontunkhoz.
Gyorsan haladtunk lefelé, de nem elég gyorsan.
Mire az Őzlövő elágazáshoz jutottunk, eltűnt a nap a fák mögött. Péternek nem volt kedve az erdőben, úttalan utakon botorkálni, így kis kerülővel, a piros jelzésen jutottunk el Lak-völgyi-tóhoz. Mire leértünk, csaknem teljesen besötétedett.
Innen már aszfalt úton kanyarogtunk vissza az autónkhoz. Több, mint 20 kilométerrel a lábunkban hazafelé indultunk. Szerencsére az autó vitt minket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése