A Jági tanösvény

Hallottál már a Jági-tóról? A Budai-hegység turistatérképén a Pilisszentivánhoz közeli tó mellett nem találunk nevet, és a szomszédos Jági-rét is Vadász-rét néven szerepel. A név a német Jager (vadász) szóból ered, mely a helyiek számára egyáltalán nem idegen, lévén a környéken több sváb település is található.
Innen kapta a mintegy 3 km hosszú tanösvény is a nevét. A Szénások Európai Diplomás területén helyezkedik el. A tanösvényről további információkat ezen az oldalon találhatunk.Érdemes a tanösvényt a kifejezetten az erre a célra készült ismertető füzettel a kezünkben bejárni.

Az út a pilisszentiváni sportpálya mellől indul, és bár 2 órás körútnak írja az ismertető, és fényképezőgépemmel a tizedét sem tudtam bejárni ennyi idő alatt, épphogy az elején levő tóig jutottam, amikoris rám esteledett. Elvarázsolt ez a táj, pedig az időjárás igencsak zord volt március közepéhez mérten.
Rögtön az út elején kellemes, lankás vonulatokon sarjadt ki az új zöld fű, különös kontrasztot alkotva a még itt-ott foltokban megmaradó hókupacokkal.

A lombtalan fák bepillantást engedtek az erdőbe, és látszott, hogy nyáron ezeken a fákon mennyi lián kapaszkodik igazi dzsungelhangulatot kölcsönözve a tájnak.

 

Tovább sétálva eljutottam a Jági-tóhoz. Vékony, csaknem teljesen összefüggő jégréteg borította, a látvány festői:

A tó vízszintje igencsak alacsony volt, az elszáradt vízi moszat szakálla bágyadtan csüngött a tóba hajló ágakon és gyökereken.

A tavat nádas, vagy gyékényes (?) vastag szára veszik körül.

 A tó mögött egy további tóra bukkantam, melybe mohos faágak fagytak bele.

A tavacskába jobb időben kis patak csörgedezik, melynek medrében vízinövények élnek nyaranta. Most egész elképesztő látványt nyújtott a patakmeder, mintha valaki kiteregette volna a hajszalagjait:

A meder egy következő tavacskához vezetett, melynek felszínére a szél ráfújta az elszáradt faleveleket, különös keverékét hozva létre így az ősz-tél-tavasz kombinációnak.

Sajnos csak eddig jutottam, mert rám esteledett, 3 óra alatt sikerült ezt az alig 500 méteres távolságot bejárnom, mely elkápráztatott kincseivel.
Hazafelé az első kis tónál még egy utolsó pillantást vetettem a stégről a tóra, és arra gondoltam, igazán szép lehet mindez jó időben is, naplementében.

Ítéletidő március idusán

Az elmúlt hetek virágcsalogató időjárását váratlanul 20 centis hóesés és jeges idő váltotta fel. Az orkán erejű szél kavarta a havat, sok helyen méteres hótorlaszokat emelve, villanyvezetékeket leszakítva száguldott végig az ország (főleg) nyugati felében. Ennek következtében - mint tudjuk - települések maradtak áramszolgáltatás és élelem nélkül. Autók, buszok, kamionok és benne az utasok rekedtek az utakon a hó fogságában. Éjszaka akár -10 fokig is süllyedt a hőmérő higanyszála. Itt, Budapesten mindebből csak a havat és a zord időt lehetett érzékelni. Az utak letakarítva, a boltok nyitva, kutyát a zord idő nem zavarja, menjünk már sétálni!

A múlt héten megnéztem a kökörcsines lejtőket a Normafán, már kidugták fejüket a kis pelyhes tojások.

Gondoltam megnézem, mit csinálnak most a hó alatt. Elképzeltem, milyen jól mutatna róluk néhány havas fotó.

Felvettem hát a síruhámat (amire egyébként egész télen nem volt szükség), és nekivágtam a hegynek. Szakadt a hó, a szél az arcomba csapta a jeges darát, térdig süllyedtem a hóban. Elértem a kökörcsines rét szélét, ott megálltam, nem sok jóval biztatott a látvány. Mindent belepett a hó, tudtam, ez alól nem fog kikandikálni egyetlen virág sem.

 
Tulajdonképpen ennek örülnöm kell, a hó meleg takaróként óvja őket a fagytól. Nem is mertem tovább lépni, nehogy a láthatatlanul lapuló virágokat letapossam. A másik kökörcsines lejtőt is meglátogattam, itt elszánt síelők siklottak lefelé. Csak reméltem, hogy a hó annyira vastag, hogy síléceikkel nem fogják agyonnyomni, levágni az éppen kibújó bimbókat.

Másnapra kisütött a nap, az autók kiszabadultak a fogságból, a hírek az emberek összefogásáról zengtek, szétáradt bennem a boldogság, és a kutyám biztatására újból sétálni indultam. Egész más nap volt ez, szikrázott a hó a napsütésben, egész télen nem láttam ilyen gyönyörűt. A szél finom rajzokat fújt a hóba. Legnagyobb sajnálatomra nem sikerült ezeket értékelhető módon lefényképezni, pedig sokat kísérleteztem vele. Vagy a szikrázó csillogás nem látszott, vagy szürke lett a hó felülete. (Ha valaki tudja, hogy kell ilyet fényképezni, szívesen fogadom a tanácsokat. ) Talán még ez a legjobb kép, ami sikeredett.

A táj viszont  varázslatos volt:

A tavasz nyomait sok helyen fel lehetett fedezni:

Aztán egy helyen azt láttam, hogy a szél elfújta a havat, és kikandikál a fű!

Amit a fejembe vettem, nem reménytelen! Szegény kökörcsinek, fáztok, de én mégis lefényképezlek benneteket a hó alatt! Nem adtam fel, addig mentem, amíg egy eldugott réten meg nem találtam őket:

Jégkristályok csillogtak a finom szirmokon

Ez a kedvencem: gyönyörű selymes csillogású fényes leveleket ezüstös szőrök borítják. Kár, hogy a szőrök végén lévő gyöngyszemek nem sikerültek igazán élesre. ( Ezt még gyakorolni kell!)

A napsütésben szépen megolvadt a jég, vízcseppekké alakulva csillogtak.

Kipróbáltam, mit tud a teleobjektívem a 4 dioptriás makró előtétlencsével. Ez legkisebb mélységélesség, amit elértem vele. 

Sajnos bekövetkezett, amitől féltem: Ezt a két kis kökörcsint valószínű egy szánkó nyakazta le, ugyanis szánkónyomokat láttam folytatásként a hóban. :(

Később újra furcsa havas-ónos eső esett, és a kökörcsinek újfent megkínoztattak.

Jégruhában

Jeges csók

Sár, mocsár, és virágok

Felengedett a fagy, elolvadt a hó, a befagyott belvizek eltűntek, és helyette sárrá duzzadt zöldes pocsolyahalmok fogadtak az előző alkalomhoz képest a Beliczay szigeten. A hangulatot fokozta, hogy az annyira remélt csillagvirágok már a bejáratnál tömegesen üdvözöltek.

Az ártéri erdő hangulatát jelentősen meghatározta a szemerkélő eső, mely csodás cseppszőnyeggel borította a füvet és a virágokat.

A szokásos útvonalon haladtam: A főbb elemek megmaradtak, mégis annyira más lett minden! A táj zordságát mindenhol a virágok kékje törte meg.

E vidéken jellemzőek a Dunát ezüstös szalagként szegélyező galériaerdők. Jellegzetesek a fehér nyár  egyedei is. Festői látványt nyújtanak a Beliczay-szigeten a szürke nyár (Populus canescens) hatalmas példányai. A vízjárta területeken megfigyelhetők a zárt társulást alkotó nád, valamint a széleslevelű gyékény  nádasokat kísérő foltjai.

Elragadtatással láttam, hogy várakozásaimnak megfelelően mindent elborít a csillagvirágok kék szőnyege, időnként egy-egy hóvirág fehér foltjával tarkítva.

A nemrég még oly magasan álló belvíz jócskán megcsappant, az ártéri út középtáján lévő tavacska csaknem kiszáradt.

Leérve a Dunához a megáradt folyó még mindig körbeölelte a fákat nagy sebességgel szállítva mellettük a hordalékot. E vidéken jellemzőek a Dunát szüstös szalagként szegélyező galériaerdők, melynek legjellemzőbb alkotói a fűzfák különböző fajtái, és a fekete nyár.  Jellegzetesek a fehér nyár egyedei is.

Kutyámat rendkívül vonzotta a felgyülemlő hordalék rothadó bűze, belevetette magát a Dunába, de nem számolt azzal, hogy a folyómeder sűrű iszap. Rémülten taposta a sarat, már elképzeltem, hogy térdig merülök én is az iszapban, hogy kiszabadítsam, amikoris sikerült kievickélnie. Az összes víz, pocsolya, amit csak találtam, ilyen különös zöldes színben fürdött. Gondolom valamilyen algaféle...

Továbbhaladva a sziget belseje felé egyre több és több virág került a szemem elé. Sokan még csak most nyitogatták bimbóikat, de jócskán lehetett találni már kinyílt példányokat is.

 

A csillagvirágról egy másik blogbejegyzésben írok majd bővebben.

Az avar között megbújva felfedeztem néhány salátaboglárkát, és odvas keltikét is.

Az árvíz-veszélyeztetettség a magyarázata annak, hogy e táj szinte teljes érintetlenségben megmaradhatott. Nagy kár azonban, hogy tavaly az érdi önkormányzat elhatározta, egy pihenőparkot alakít ki a lakosság számára. Ezért nagy területeken kivágták az erdőt, elpusztítva ezzel az ott élő növényeket, annak reményében, hogy az emberek majd ide járnak piknikezni, zajongani, szórakozni. Nagy kár ezért a szép és izgalmas területért.

Hazafelé a szokásos folyócskában tükröződtek a parti nyárfák. Emlékszem, virágzásukkor a fehér vattaszerű viráguk borítja be az egész terepet. Tervezem,hogy akkor is visszatérek majd.

 Hazafelé az érdi kis templom látványa búcsúztatott.

További képek: https://plus.google.com/photos/101086109303501818361/albums/5853619806183122129?banner=pwa