Jági-tó fái

Azon tűnődtem kora reggel, hova is menjek sétálni a kutyával ezen a rettenetes felhős, esős, sötét reggelen? Vajon van-e olyan hely a szabadban, ahol ilyenkor értékelhető képeket lehet készíteni? Aztán eszembe jutott! A Jági-tó fáit már többször szerettem volna lefotózni, de napfényes időben túl nagy a kontraszt az árnyékos és a napos részek között, se napfelkelte, se naplemente nem érhető itt tetten, úgyhogy csakis ilyen időben lehet képet készíteni! Mi kell hozzá? Gép, állvány, gumicsizma. No meg a kutya.

Aki azonban jobban örült volna, ha nem a beállításokkal bíbelődök, hanem neki dobálok faágakat.  Minden eszközzel megpróbálta szabotálni ténykedésemet: nyüszögött, bökdösött az orrával, fadarabokat tett a lábam elé, és minduntalan beállt a kép közepébe. Így lett belőle a Jági-mocsár ( a tóban alig volt víz, a tavat tápláló vízfolyás teljesen elapadt) szellemkutyája.

A többnyire vízben álló fák gyökérzete érdekesen alakult: Hatalmas szakállnyi hajszálgyökérzet nőtt ki a fák törzséből, különös hangulatot kölcsönözve ezzel a part menti kis erdőnek.
Íme a képek:

 

Jági tanösvény tavasszal

Márciusban jártam ezen a tájon. A fák kizöldültek, a tó és a patak megáradt, ami télen látható volt, most víz, vagy a sűrű aljnövényzet fedi. Az élet egy örök változás. Változik az időjárás, megváltozik a táj arculata, változnak körülöttünk az emberek, a gondolataink, a szokásaink. Mégis minden időben felfedezhető az élet szépsége.
 Mélyen legbelül van valami, ami ugyanaz marad.

Márciusban a természet a puszta "vázig" lecsupaszítva.

Így "felöltözve" a hely szinte megközelíthetetlen volt.

alig bírtam átvágni magam az indák között.

A kis tó felszínét időnként meg-megborzolta a szél, de ez mit sem változtatott a hely békét és nyugalmat sugárzó hangulatán

Következő életemben mocsári gólyahír szeretnék lenni egy ilyen helyen.

Nem vidra és nem hód, mégis szívesen úszik a vízben. Ellenállhatatlan pofácskával hozta a botot és nyomta a kezembe, kérve, hogy dobáljam neki.

Önkéntesek kis csapata gyülekezik a jól végzett munka után. Erdőtisztítást végeztek.

Az erdő melletti réten térdig érő fűben lapul meg a méhes. Egy tábla figyelmeztet a méhcsípés veszélyességére.

Itt készül az akácméz.

Ki se látszik a fűből

A környék tórendszerét a fű között megbúvó patakocska köti össze.

Végső búcsú a hegytetőről

A Jági tanösvény

Hallottál már a Jági-tóról? A Budai-hegység turistatérképén a Pilisszentivánhoz közeli tó mellett nem találunk nevet, és a szomszédos Jági-rét is Vadász-rét néven szerepel. A név a német Jager (vadász) szóból ered, mely a helyiek számára egyáltalán nem idegen, lévén a környéken több sváb település is található.
Innen kapta a mintegy 3 km hosszú tanösvény is a nevét. A Szénások Európai Diplomás területén helyezkedik el. A tanösvényről további információkat ezen az oldalon találhatunk.Érdemes a tanösvényt a kifejezetten az erre a célra készült ismertető füzettel a kezünkben bejárni.

Az út a pilisszentiváni sportpálya mellől indul, és bár 2 órás körútnak írja az ismertető, és fényképezőgépemmel a tizedét sem tudtam bejárni ennyi idő alatt, épphogy az elején levő tóig jutottam, amikoris rám esteledett. Elvarázsolt ez a táj, pedig az időjárás igencsak zord volt március közepéhez mérten.
Rögtön az út elején kellemes, lankás vonulatokon sarjadt ki az új zöld fű, különös kontrasztot alkotva a még itt-ott foltokban megmaradó hókupacokkal.

A lombtalan fák bepillantást engedtek az erdőbe, és látszott, hogy nyáron ezeken a fákon mennyi lián kapaszkodik igazi dzsungelhangulatot kölcsönözve a tájnak.

 

Tovább sétálva eljutottam a Jági-tóhoz. Vékony, csaknem teljesen összefüggő jégréteg borította, a látvány festői:

A tó vízszintje igencsak alacsony volt, az elszáradt vízi moszat szakálla bágyadtan csüngött a tóba hajló ágakon és gyökereken.

A tavat nádas, vagy gyékényes (?) vastag szára veszik körül.

 A tó mögött egy további tóra bukkantam, melybe mohos faágak fagytak bele.

A tavacskába jobb időben kis patak csörgedezik, melynek medrében vízinövények élnek nyaranta. Most egész elképesztő látványt nyújtott a patakmeder, mintha valaki kiteregette volna a hajszalagjait:

A meder egy következő tavacskához vezetett, melynek felszínére a szél ráfújta az elszáradt faleveleket, különös keverékét hozva létre így az ősz-tél-tavasz kombinációnak.

Sajnos csak eddig jutottam, mert rám esteledett, 3 óra alatt sikerült ezt az alig 500 méteres távolságot bejárnom, mely elkápráztatott kincseivel.
Hazafelé az első kis tónál még egy utolsó pillantást vetettem a stégről a tóra, és arra gondoltam, igazán szép lehet mindez jó időben is, naplementében.