Szakadás-árok meglepetései

A Szakadás-árokban már jó párszor jártam, eszem ágában sem volt oda menni, pláne a felejthetetlen emlékű jégcsaptúra óta. Azt az élményt nem nagyon lehet überelni semmivel! Aztán mégis úgy alakult, hogy mentem. Igaz, nehézkes volt az indulás, minden amellett szólt, hogy maradjak. Hétfőn akartunk, aztán végül mégis vasárnap mentem. Tankolásnál jöttem rá, hogy nincs nálam pénztálca, így fordultam egyet hazáig. Majd Taron leparkoltam az autót, megtettem 2 km-t, épp elő akartam venni a fényképezőgépet, hogy fotózzak, amikor konstatáltam, hogy az autóban maradt. Visszamentem, összeszedtem, és a biztonság kedvéért kattintottam egyet. Jól tettem, mert nem volt benne az SD kártya. Kiszedtem a másik fényképezőgépből, amit viszont nem akartam magammal cipelni, ezért a kocsiban hagytam. Talán túl sok minden járt a fejemben...

Indulásnál még reménykedtem abban, hogy délutánra kisüt a nap, ahogy az előjelzés ígérte. Nagyon hideg volt, két nadrágban, dupla pulcsival is fáztam. 

Innentől azonban végre sínen, akarom mondani a kék kereszt jelzés fagyott, sáros útján voltam, és semmi nem állított meg a felső Csevice-forrásig, ahol kihúztam a bedugott botot a forrás csövéből, minek következtében annyi víz ömlött a lábamra, hogy azt hittem búcsút mondhatok a száraz zoknimnak. De nem! A cipőm állta a próbát, nem ázott be!

Az enyhén szénsavas mátrai víz jólesett, megfelelő mértékben oltotta a szomjamat.

Ezután lemásztam a patakparthoz, amit eddigi útjaim során elmulasztottam megtenni, meg is lepődtem, milyen látványos sziklaalakzatok vannak itt is. 

A Szakadás-árok felé vezető elágazásnál hatalmas tábla jelezte az irányt. Emlékszem, amikor először jöttem ide, alig tudtam megtalálni a bejáratot, bolyongtam az erdőben hol előre, hol balra, hol jobbra, majd vissza, mire ráleltem. Most eltéveszthetetlen, ám két létrán is át kell mászni hozzá. A második létra után a kerítés mellett vezet egy keskeny ösvény,mely végül meredek, porló lejtőben vezet a mélybe. Valakik(k) egy kötelet erősítettek a lejtő tetején álló fa törzsére, ezzel megkönnyítve a lejutást a szurdokba. Hála és köszönet érte!

Azt gondoltam, hogy a száraz időjárásnak köszönhetően nem számíthatok nagy jégcsapokra, de az meglepett, hogy ennyire  nem  találok vizet a szurdokon átvezető patakban. Szinte az egész völgy száraz volt, néhány helyen gyűlt csak meg  kis tavacskákban a víz, az is be volt fagyva. A sziklák szárazak és porosak voltak, így nem volt túl nagy kihívás végigmenni a szurdokvölgyben. 

A látvány továbbra is grandiózus, legalábbis magyar viszonylatokban. 

4 éve

A borostyánfal az árok alsó részén most és 4 éve. 

 

Jégcsapok helyett most az erdei kutyatejek várták lógó bóbitával a tavaszt. 

 

Vizet csak elvétve találtam a patakban. Általában nehéz száraz lábbal végigmenni az árokban. Szerintetek beszakadt alattam? 

A vízmosta sziklák most is látványosak. Íme a jégcsapos változat. 

 

Ezen a helyen általában nem úsztam meg száraz lábbal, vagy jég, vagy gyorsfolyású víz nehezítette a feljutást. 

Az erdőben szinte mindenhol találhatunk egy méretes autógumit. Mégis furcsa, hogy ez épp ide, a sziklák közé ékelődött be. 

Aztán mégiscsak találtam jégcsapot. 

Az árok középső harmada után van lehetőség kimászni a sziklák közül és egy ösvényen, az árok felett folytatni a túrát. De szerintem érdemes a patak száraz medrében haladni tovább.    Bár egy kis időre eltűnnek a sziklák, később újra megjelennek. Itt, a felső harmadban találhatjuk meg a sziklák közé ékelődött gömböt. Ami alatt régebben egész jól át lehetett bújni, most azonban csak felette tudtam átmászni. Emlékszem, amikor jeges volt, nagy mutatvány volt, ahogy ketten húztuk-vontuk egymást. 

 

Mire kiértem a szurdokból szállingózni kezdett a hó. 

Ebéd után  már egész sűrű pelyhekben hullott. Nagy, puha téli csendben lépdeltem. 

Megpróbáltam felkeresni egy közeli kilátópontot, ami azonban el volt zárva kerítéssel, így hossszas keresgélés és szederinda tépkedés után letettem erről. Egy irtás tetején azonban mégis találtam egy egész jól fotózható  panorámát a Farkaslyuk-tető közelében. 

Innen erdészeti utakon közelítettem Tar felé. Hamarosan elértem a  Tari Dácittufa Formáció szikláit. Bizonyára remek látvány is tárulhatott volna a szemem elé, ha jobb az idő, így azonban csak az érdekes sziklaformáknak örültem és keresztül-kasul végigjártam a különös alakzatokat.

 

Jégcsaptúra a Szakadás-árokban

 A Szakadás-árok minden évszakban szép és izgalmas túra, de a nagy esőzések utáni fagy igazi csodát varázsolt a szurdokból.

Már Tarról az odavezető út is egy merő jégpálya volt, óvatosan csoszogtunk a síkos, havas-jeges úton. Alig fél óra alatt elértük a szurdok bejáratát, igaz, közben átkellett mászni két létrán, ami kutyával nem volt egyszerű feladat. Végül a kerítés mellett leereszkedtünk völgybe. 

Konstatáltuk, hogy a patak vize még fagyott, de azért recsegett-ropogott a talpunk alatt, így csak óvatosan nehezedtünk a jégre. Már a szurdok elején is hatalmas jégcsap falak borították a sziklaoldalakat, de ahogy egyre beljebb és beljebb haladtunk, egyre inkább tobzódtunk a különleges képződményekben. 

A saras víz megfagyva valószerűtlenül sárgán csillogott a napsütésben, mintha minden arannyal lenne bevonva. 

Néhol még a jégoszlopok mögé is bemásztunk. Csak ültünk, és hallgatóztunk: a jég a +10 fokos melegben gyorsan olvadt, apró jégcseppek magas hangon csilingelve értek földet. Amott egy kövérebb vízcsepp komótosan toccsant az alatta keletkezett tócsába, a kis üreg felerősítette az általa keltett mélyebb hangot. A mély és magas csepegések különböző irányból, különböző hangerővel adtak koncertet a jégbarlangban. 

Minden kanyar után újabb meglepetés várt, már azt hittük, nem lehet fokozni a látványt, s a következő kanyarban még jobban elámultunk. 

A szurdok középtájon elkeskenyedik, két kitárt kezünkkel egyszerre mindkét szemköztes sziklafalat érinthettük. A patak teljesen kitöltötte a völgyet. Még szerencse, hogy fagyott volt, így száraz lábbal vonulhattunk rajta. Kivéve, amikor beszakadt a súlyunk alatt. Ilyenkor bokáig süllyedtünk  a hideg vízben. Szerencsére a cipőnk jól bírta, nem ázott be. 

Dézi meglehetősen unta a sok fotót és a csúszkálást, mindenhol csak fagyott szagok! Mindazonáltal a kisebb lejtőkön kevésbé csúszott, mint mi. 

Más részeken azonban  hatalmas sziklák állták el az utunkat. Ezen a részen a sjelges sziklafal állta utunkat,  gyakorlatilag egy jégcsúszda.  Itt bizony szükség volt egymás segítésére, a kutyát is egyesült erővel ügyeskedtük át, aki nem nagyon tudta egyedül leküzdeni a csúszós akadályt. 

Volt olyan hely, ahol egy méteres luk fölött egy keskeny, jeges farönkön egyensúlyozva kellett átmenni.  Kicsit aggódtam, nehogy a keskeny pallón megcsúszva, a sziklák közé zuhanjon és lábát törje. 

Kb. 1 km után elhagytuk az árok legszebb részeit, itt a patak becsatlakozik a turistaútra. De mi továbbra is a patakmederben haladtunk, s nem bántuk meg!

 Továbbra is jégfalak között haladtunk és még egy utolsó meglepetés szikla is várt ránk.  A középső szikla beékelődött a szurdok két fala közé. Átkúszhattunk volna alatta, de mi inkább átmásztunk fölötte.  A szikla mögött mély, köves, lábtörős, jeges-vizes gödör várta, hogy csapdába essünk. 

De mint minden, ez is véget ért egyszer, s a még mindig havas erdőben tavaszi meleg napsütésben, jó tempóban sétáltunk vissza Tar-ra. 

További fotók elképesztő jégcsapokról: >>

Barlangi jégcsap koncert

A Szakadás-árokban tett túránk során lehetőségünk adódott arra, hogy a sziklafalak széléről lelógó több méter magas jégcsapfüggöny mögé bemásszunk.  Mintha egy koncertterembe kerültünk volna!  

Csak ültünk, és hallgatóztunk: a jég a +10 fokos melegben gyorsan olvadt, apró jégcseppek magas hangon csilingelve értek földet. Amott egy kövérebb vízcsepp komótosan toccsant az alatta keletkezett tócsába, a kis üreg felerősítette az általa keltett mélyebb hangot. A mély és magas csepegések különböző irányból, különböző hangerővel adtak koncertet a jégbarlangban. 

A kirándulás képei: >>

Szakadás - árok újratöltve

A címben említett helyen télen tettem egy felejthetetlen sétát, akkor hatalmas jégcsapok lógtak a meredek sziklafalakról és jeges vízben gázolva próbáltam mégis száraz lábbal végigjárni ezt a romantikus és kalandos szurdokot. Már akkor elhatároztam, hogy nagyobb kis családom apraját is el kell ide hoznom. Ezt több lépcsőben sikerült megvalósítani. Egyszer lányommal szép, napsütéses időben hódítottuk meg a sziklákat, majd kiválasztottuk az egyetlen esős napot a tavaszból és családom többi tagjával is felfedeztük az árkot. 

Az autót Tar község Attila útjának végén parkoltuk le. Innen indul a kék kereszt jelzés, melyet egész a felső Csevice-forrásig (és még kicsit tovább) követtünk. 

Az út jó darabon meglehetősen dagonyás erdészeti úton vezet, melyben nem csak esős időben süppedhetünk nyakig a sárba. Így inkább a kanyargó, tiszta vizű patakot követtük, melyet tavasszal a bogláros szellőrózsa sárga telepei szegélyeznek.

Telepített fenyőerdő a vízparton

Esős időben pedig lépten-nyomon foltos szalamandrákba botlottunk, ez a tény is bizonyítja, hogy a patak vize mennyire tiszta. 

Bármennyire is beleolvadt a nedvességtől csillogó levelek közé ez a kis állat, az éles szemű gyerekek mégis felfedezték. 

Kb. fél órás sétával értük el a felső Csevice-t, melynél megkóstoltuk az enyhén szénsavas, csípős kénes vizet. Majd 5-10 perc séta után egy irtásnál letérve a jelzésről, balra fordultunk, ahol elhaladva a vadászles előtt, hamarosan megtaláltuk a szurdok bejáratát. 

Innen meredek sziklafalak, mohos kövek és kidőlt faágak között-alatt haladtunk. Külön kihívás volt, hogy a csörgedező víz ne folyjon bele a cipőnkbe, egyensúlyoztunk a fatörzseken, ugrándoztunk szikláról sziklára, és közben bámultuk a fejünk fölött burjánzó borostyán és páfrány rengeteget. 

Néhol kis tavakba gyűlt össze a víz, ilyen különös mély türkiz színű eget tükrözött vissza:

Esőben sem bántuk meg a sétát, nyakig színes esőköpenybe burkolózva már azt sem bántuk, ha vízbe léptünk. 

Ez egy varázsernyő. Véd az eső ellen, de szükség esetén sétabotként is funkcionál, a színe pedig remekül harmonizál a vizes avarral. Továbbá már messziről látszik merre jár a gyermek!

A szurdokból 3 km után kényelmesen ki lehet sétálni, és egy kényelmes  erdei úton vissza lehet gyalogolni a vadászlesig, majd onnan a már ismert úton a faluba. Az egész túra így nem több 8 km-nél, ami azonban akár 3-4 órásra is kerekedhet, mivel az árokban csak lassabban lehet haladni. 

Érdemes azonban tovább folytatni felfelé az utat, ahol újabb sziklacsodák várnak ránk, majd felérve a hegyetetőre a gerincen végigsétálva több helyről is megcsodálhatjuk a panorámát.