Egy esős nap - kirándulás Szlovénia vízeséseihez: Slap Boka és a Slap Virje

Egész napos esőt ígért a meteorológia, ami azért nem zavart nagyon, mert a lábam egyre jobban fájt, a tegnapi pihentető alig 15 km-es séta ellenére. "Van értelme ebben az esőben, ilyen lábfájósan elindulni?"  - kérdezte a párom. "Van." - feleltem. 

Így aztán kényelmesen megreggeliztünk, megvártuk, amikor a legjobban esik és autóba ültünk Bovec felé. Két vízesést néztem ki arrafelé, ami viszonylag közel van egymáshoz, ha van egy kis szerencsénk, akár gyalog is átsétálhatunk egyiktől a másikig,  oda-vissza 8 km csupán, viszonylag kis emelkedőkkel. 

Esők és felhők

Az úton egyik ámulatba a másikba estem. Először vadul zuhogott az eső, az ablaktörlő lapátok sebesen kergették a vizet az ablakról.  Szeretem ezt a hangulatot, jó így autókázni is. 

Persze, hogy meg akartam állni a folyónál, hogy megnézzem milyen esőben. 

A párom szerint kicsit fura vagyok, de azért leparkolta az autót és aludt egyet, míg én esőkabátba burkolózva jártam a vízpartot és szedegettem a szépen csillogó köveket, mint gyerekkoromban. 

Mire minden követ végigtapogattam, el is állt az eső, visszaültem az autóba és mentünk tovább Bovec felé. 

A sötét fellegek mögül kibukkanó nap és a hegycsúcsokban megakadó gomolygó felhők csodás látványt nyújtottak. 

Igazi fotósként a mozgó autó ablakából is lőttem néhány képet. 

 

Szlovénia leghosszabb vízesése, a Slap Boka  - itt kétszer is ronggyá áztunk

Az út mentén nagy táblával volt kitáblázva a vízesés, a parkolóban már jó néhány autó állt az eső ellenére. Bár amikor kiszálltunk még éppen nem esett, de azért elég fénytelen idő volt. Elindultunk a jelzésen a vízesés felé, majd dörögni és villámlani kezdett. 

Tegnapi tapasztalatokból kiindulva, ez nem jelent semmi jót, így visszafordultunk az autó felé, s hamarosan szakadni kezdett az eső. Az esőkabát ellenére is bőrig áztunk. Térdtől lefelé tocsogtam a vízben. Az autóban szépen megvártuk, amíg alábbhagy a zápor, és újra nekivágtunk. 

Most egész más arcát mutatta a vízesés. A hídról pont bele lehetett látni a hegy gyomrába, felette gomolygó felhők, néhol kibukkanó kék ég. 

Nekivágtunk újra az útnak. Szép erdőben, fehér sziklagörgetegek, zöld fűben megbújó lila ciklámenek között vezetett az út. 

Elfelejtettem átállítani az ISO-t a gépemen, így ilyen misztikus képet készítettem. Szerintem hozza  a hangulatot. 

Némi emelkedő után elértük a vízesés elé épített dobogót. Innen kiválóan rá lehetne látni a vízesésre, ha nem ott fotózkodna mindenki, így meg amúgy billegetve magát a táj előtt. 

A képen jól látszik, hogy a víz közvetlenül a hegy közepéből ömlik ki, tehát ez nem csak vízesés, hanem forrás is. 

A Boka-vízesés 144 méter hosszan zúdul le a folyóba, s ezzel a hosszával Európa leghosszabb vízesésének számít. Vízhozama másodpercenként 2 m³, (a  lakásomat kevesebb, mint 2 perc alatt töltené meg vízzel).

Mire kigyönyörködtük magunkat megint dörögni kezdett, így újra esőköpenybe bújtunk és megindultunk az autó felé. Mire leértünk zuhogott. Eláztunk. Úgy döntöttünk, autóval tesszük meg a maradék 4 kilométert a Virje-vízesés felé. 

Slap Virje

A Bovec felé vezető útról a navigáció a boveci golfklub felé kanyarított le, amin először csodálkoztam, aztán nagyon megörültem. Igaz a parkolásért 5 eurót kellett fizetni a klub recepcióján, viszont a tulaj 50 centért adta a kávét, s ráadásként még két előző napi fonnyadt croissant is a kezünkbe nyomott kedvesen. Úgy látszik nagyon negatív volt a kisugárzásunk, mert úgy mondta a páromnak, azért adja, hogy felvidítsa egy kicsit a feleségét.

A hegyvonulat alatt szelíden hullámzó lankákon centisre nyírt élénkzöld fű, a fenyők sötétzöldje és a kopár csúcsokat övező fehér fellegek elképesztő látványt nyújtottak. 

Ilyesmi erdei ösvény vezet a vízeséshez. 

Jól táblázott úton, 20 perc alatt el lehet érni a Pluzna tavat, mely rendeltetésszerűen áramot termel, mesterségesen kialakított tó. 

Nem tudom máskor is így van-e, vagy csak eső után, de a tó felett kis ködpára gomolygott.

A tavat elhagyva a folyó fölött is párás volt a levegő, a besütő nap, egész varázslatossá tette a látványt. Az eső teljesen elvonult, forrón sütött a nap, a levegő meleg volt. A folyó pedig tolta a hideget. Nem tudtam eldönteni, fázom-e, vagy melegem van? 

A Virje-vízesés körül kifejezetten hideg volt, mintha egy jégverembe kerültem volna. Körülötte apró vízszemcsék ugrándoztak a levegőben, belepve mindent. Hajamat, ruhát, objektívet. Ezeken az apró cseppeken megtörő napsugár okozza a kerek  fényfoltokat a képen. 

Több szempontból is szerencsénk volt az időjárással. Egyrészt különleges fényviszonyokat produkált.

Másrészt azért, mert valószínűleg a zivatar következtében a vízesésből különösen sok víz folyt, legalábbis összehasonlítva a neten talált többi fotóval.

Harmadrészt a vihar távol tartotta az emberek egy részét. Ami abból látszódott, hogy miután kisütött a nap, egyre többen érkeztek a vízesésekhez,  sőt a visszafele úton a golfklubnál is megtelt a parkoló, a  Boka-vízesésnél pedig már sehol nem lehetett megállni. 

A Glijun-forrást sajna kihagytuk, leginkább azért, mert csak itthon vettem észre, hogy az is ott volt, pár perc sétányi távolságra. 

Most na Soci

Még Tolmin felé jöttünkben szemet szúrt Most na Soci városkája, illetve leginkább a városban tóvá szélesedő folyó és az azt körülvevő hegyek látványa.  Mivel a  szurdokban tett látogatásunk nem töltötte ki az egész napot, visszafelé megálltunk itt sétálni egy kicsit. Már a városka is egy gyöngyszem, legalábbis  szlovén város viszonylatban. Szűk kis utcácskáján takaros virágos házak sorakoznak, amikre csupán egy futó pillantást vetettem sajnos, inkább a vízpartra koncentráltam. Sőt, még másnap is megálltunk itt néhány fotó erejéig, mert esőben, felhőben mégiscsak más képet mutat a táj, mint ragyogó napsütésben. 

A  városka a Soca és a Idrijca folyók összefolyásánál helyezkedik el. Egy vízerőmű építése miatt  a folyóágyakat elárasztották és víztározót alakítottak ki a város szélén. Szép parti sétány vezet végig mellette. 

Tolmin-szurdok

Másnap reggel korán ébredtem. Abban biztos voltam, hogy Bohinj felé nem megyünk innen többet a tegnapi kalandunk után, pedig nagyon szerettem volna végigjárni a Mostnica-szurdokot az igazi úton. Párom javasolta, hogy ma pihenjünk, hiszen fáj a lábam, ő meg tegnap tulajdonképpen kitúrázta magát, akár hetekig ellene hegymászás nélkül. Nagy kerek szemekkel néztem rá, csak nem képzeled, hogy egy ilyen helyen itthon maradok? Hívnak a Hegyek! No de azért kinéztem egy könnyebbnek és rövidebbnek tűnő útvonalat. A Tolmin-szurdokba megyünk! - jelentettem ki - a bejáratnál van kávézó. Ez számára is csábítóan hangzott, így nekiindultunk.

Isonzo és Doberdo csata emlékhely

Egy óra autókázás után le is parkoltuk a kocsit az I. világháborús hősök nyughelye mellett, és megszemléltük a temetőt. 

1915 és 1917 között Olaszország és az Osztrák-Magyar Monarchia közötti harcok színtere volt a Soca (Isonzó) folyó vidéke és Doberdo. Az olaszok 11 alkalommal próbálták áttörni a monarchia  védelmi állásait, de mindannyiszor kudarcot vallottak. Az állóháborúban 550 ezer osztrák és magyar, valamint 1 millió olasz katona esett el. Végül a monarchia csapataihoz német katonák is csatlakoztak, ami végre eldöntötte a csata sorsát. Ekkor sikerült áttörni az olaszok védelmi vonalát, és megszerezni a kívánt területeket.   Tolmin volt a csata legfontosabb hídfőállása. 

A környék tele van a  harc  emlékeivel, Kobarid körül egy egész körtúrát építettek erre a tematikára. 

Ebben a temetőben az osztrák-magyar katonák névtelen síremlékei sorakoznak. Önkénytelenül is elcsendesedtünk, szinte tapintható volt a levegőben a régi idők szomorúsága a békés idilli táj ellenére is. 

Továbbsántikáltunk a jelzett úton a szurdok irányába, amit negyed óra alatt el is értünk.  Általában nem tetszettek Szlovénia házai, de az alábbi fotón lévő épület  nagyon illett a táj hangulatához. 

Mintha már sárgulnának a lombok. Lehet, hogy csak a szárazság miatt? Bár itt az avarszőnyeg normális nyár végi avarszőnyeg volt, nem úgy, mint nálunk. 

Tolmin-szurdok

A szurdok parkolójánál tényleg ott állt a kis vendéglő, megkávéztunk, majd a pénztárnál mérsékelt sorbanállás után leperkáltunk fejenként 10 eurót, és beléptünk a beléptetőkapun. A tömeg meglepően nem volt nagy, Vintgar-szurdokos emlékeim alapján sokkal rosszabbra számítottam. Jó néhány lépcsőn leereszkedtünk a  folyóhoz, ahol sokan pihentek a vakítóan fehér sziklákon, néhányan fürödtek a jéghideg (kb 10 fokos), kristálytiszta vízben. 

A szurdoknak több ága is van, olyan, mintha egy 9 karú polip  karajain tekerednénk be a sziklák közé. Eltévedni, vagy kihagyni valamelyiket szinte lehetetlen, minden ki van táblázva,  sorszámmal van ellátva.  

A hegyfalak között pedig  hidakon és egy függőhídon lehet átkelni. 

Szép íveket vájt a mészkőbe a víz.

Egy régi ősi órás kacsa megkövült úszóhártyás lábfeje... (Nehogy elhidd!)

Nem is értem, hogy tudja az áramlás ilyen szabályos téglalap formába rendezni a víz alatt a lehullott leveleket. 

Jobbra a barna kövek mellett a sziklák alatt van egy üreg. Onnan 20 fokos termálvíz tör elő a földből.
 Bár Szlovéniában is sok hőforrás akad, a Júliai-Alpokban ez mégis ritkaságnak számít. 

Medve- szurdok (Medvedova Glava)

A szurdok egyik ága a Medve-szurdok. Ez itt a két folyó találkozása.

A mediterrán éghajlat és a szurdok mélysége, valamint a magas páratartalom  miatt buja növényzet fedi a sziklaoldalakat. 

A folyó felülről.

A szurdok erről a két sziklafal közé ékelődött szikláról kapta a nevét. Olyan, mintha egy medve feje lenne. Még a növények is a haja, a szeme a nyelve és az orra helyére nőttek. 

Kis vízesés felülről. 

A távolban már látszik a közeledő esőzóna. 

Hamarosan nyakunkba kaptuk a vihart. Erős széllökésekkel és ferdén  hulló esővel érkezett az zápor. 

Azért még lőttem egy képet a szurdokról az Ördög-hídról (Hudicev Most). El sem tudom képzelni, hogy építhették ide ezt a hidat, ilyen szédítő magasságba a szurdok fölé! Pedig a túraleírások szerint Szlovénia tele van nagy magasságba épített, szűk sziklaszorosokat összekötő építményekkel, és mindent Ördög-hídnak hívják. 

Végül a híd mögötti alagútban vártuk, hogy kicsit csillapodjon a vihar. 

Látvány a hídról a Tolminka folyóra. 

Még esőben lesántikáltunk a hegyről, és beültünk száradni és enni  egy jó levest az ominózus  kávézó-étteremben.