Határban 2

Áprilistól - júniusig jártunk ki a határba, gyönyörködtünk a szépen növő rozs, búza és egyéb haszonnövény táblákban. Ez a rozstábla különösen megfogott.

A rend kedvéért: ez a szomszédos búzatábla...

A nagy esőzések után kissé megtépázva

Fejest ugorva a naplementébe!

Családi evezés az Ipolyon

Szobon a Kenumánia rendkívül szolgálatkész és barátságos csapatától béreltük a kenukat, melyeket kis-nagy családommal egyetemben felszállítottak a 16 km-re fekvő Ipolytölgyesre. 

Innen rövid papírmunka és eligazítás után nekivágtunk a folyónak.

A nap forrón sütött, felhő egy szál sem mutatkozott az égen. A víz viszonylag sebesen folyt, sok evezésre nem volt szükség, így belelazulva az életbe, bámészkodtunk. Emitt szürke gémek röppentek fel előttünk, amott a magas hegyfalban parti fecskék százai repdestek hangos csiviteléssel. 

Az első meglepetést az okozta, amikor egy áramlat a part szélére sodort, még a hajót is oldalra fordította, küzdöttünk, míg végre újra egyenesbe hoztuk. Innen már óvatosabban haladtunk, jobban figyeltük a víz folyását. Bizony kellett ügyeskedni.

Egy helyen kicsit meg is ijedtünk, mert az egyébként nyugodt víz egy távolabbi ponton olyannak tűnt, mintha hatalmas vízesés, vagy örvény lenne arrafelé. Közelebb érve kiderült, hogy nem csak úgy tűnt, valóban össze-vissza kanyargott a víz, láthatóan minden ok nélkül. 

Más helyen pedig S alakban áramlott a kb. 10 méter széles folyó  egyik partjától a másikig. Amott kis szigetet került két oldalról, ugyancsak gyorsuló áramlással. Kezdetben kicsit pánikoltunk, de hamar rájöttünk, hogy kell ilyenkor kormányozni a hajót. 

Egyik kis sziget megkerülése után visszatekintve felkiáltottam: Itt ki akarok kötni! Visszafordultunk, ami a gyors áramlás ellenében nem volt egyszerű manőver és teljes erővel eveztünk felfelé, s végül sikerült kikötni.

A sziget egy része víz alatt volt, ide álltunk be a hajókkal, aztán megkerestük a szárazföldet is. Ne képzeljünk hatalmas túrát, az egész sziget akkora volt, mint egy kisebb szoba, mégis a magasra nőtt fű között csupa labirintusnak tűnt.  

Egy csendesebb öbölben megmártóztunk a hideg vízben, aztán tovább  indultunk. 

Békés evezésünkből éles telefonhang ébresztett bennünket: szüleink aggodalmaskodtak, hogy vajon túléltük-e a felhőszakadást. Milyen felhőszakadást? Budapesten ítéletidő van! No, mi abból nem érzékeltünk semmit!

Ám ekkor megdörrent az ég. Hamarosan sötét felhők úsztak az égen, aztán szemerkélni kezdett az eső. Esett kicsit, aztán abbahagyta, úgy döntött, mégis inkább Budapestre tartogatja az energiáit. 

Ennek megörvendve egy buja növényekkel benőtt kis mellékágba eveztünk be, melynek bejáratát rózsaszínen virágzó gyékény őrizte.

Visszatérve a kis ágból  parton tanyáztak bivalyokra lettünk figyelmesek, így  kikötöttünk. Amúgy sem ártott elgémberedett tagjainknak, ha kicsit kinyújtóztatjuk őket!

Az eső lába egyre inkább lógott, így jó tempóban kezdtünk evezni Szob felé. Az Ipoly kiszélesedett, lenyugodott, vad "S" alakú áramlatok eltűntek, így szükség volt minden erőnk bevetésére az evezéshez. 

A fákon szürke gémek reppentek fel közeledtünkre, majd 10 méter után újra megtelepedtek a lombok között, majd újra felreppentek, előreszálltak, megpihentek, bevártak. A végén már 5 gém vigyázta utunkat, mint szürke őrangyalok.

Ezen a szakaszon több helyen is remek kikötési/fürdőzési lehetőségek adódtak volna, de az eső miatt inkább haladtunk előre, végül elértük a Duna torkolatát, s ott  kikötöttünk.

Mire kicsomagoltuk az ebédet az eső is a nyakunkba zúdult, a levegő lehűlt, nyakig esőkabátban majszoltuk a fasírtot és vártuk, hogy csendesedjen kicsit az idő. 

Szerencsére fél óra sem kellett és csillapodott a zápor, a kenukból kimertük a vizet és elindultunk a pár száz méterre lévő szobi kikötőhöz, ahol már vártak ránk. 

Öröm volt ez a kb. 20 km (6 óra, kevés megállással) csodálatos környezetben, jó állapotú, tiszta hajókkal, változatos időjárási viszonyok közepette.  

A túra fényét csak emelte az érdeklődő és segítőkész fogadtatás. Mindenkinek szeretettel ajánlom a Kenumánia csapatát!

Eső után a Remete-szurdokban

Épp egy kiadós zápor után érkeztünk a szurdokba. A fákról még nagy cseppekben folyt a víz, a talaj ázott és csúszós volt, a völgyben a folyó megvadulva szaladt tova. Még sosem láttam ennyi vizet benne! Több helyen kis vízesések alakultak ki a sziklák között.

 A nap végre kisütött, fénye bejárta az erdőt. A párolgó vízen áttűző napsugarak elvarázsolták az erdőt.

A barlangoknál a hegycsúcs felé vettük az irányt. A meredek úton a felázott sáros föld kicsúszott a talpunk alatt, a fatörzsekbe kapaszkodva próbáltunk feljebb jutni. Minden lépésnél hatalmas adag esővíz zúdult így a nyakunkba, de végül feljutottunk.

Reménykedtem, hogy talán szivárványt is látunk, de ebben a kegyelemben nem volt részünk, a kilátás azonban így is pazar volt!

Balra előttünk kanyarog a völgy, jobb kéz felől pedig egy új lakónegyed egyforma házai sorakoznak szép rendben.

A völgybe visszaereszkedni sem volt könnyebb, mint felfelé. Meglepően sok kiránduló igyekezett felfelé és lefelé egyaránt.

A völgy végén, a patak befolyásánál kiszélesedik a meder és kanyarog a folyó, lerakva hordalékát.

Legtöbbször itt sem található sok víz, csak a kidőlt korhadó uszadékfa halmok  sejtetik, hogy micsoda ereje lehet a víznek!

 A kora esti nap már narancsos fénybe borítja a fákat.

Sasfészek-tó - egy megmentett élőhely

Az M1 és az 1-es út szoros ölelésében, pont az M1-re való felhajtásnál, ipari létesítmények szomszédságában található ez az eldugott, zsebkendőnyi tó. A vízfelület alig látszik ki a nádas mögül, az aszfaltútról meg épphogy nem is látszik semmi. Ki gondolná, hogy érdemes itt megállni és nézelődni? 

A Zsámbéki-medencében összesen két természetes tó van. Az egyik a Garancsi-tó (ahol az Üvegtigris játszódik) Tinnye közelében, a másik pedig Páty közelében fekvő Sasfészek-tó, mely az autópálya építésével és az ipari parkok létesítésével csaknem megsemmisült. 

A pátyiak egykoron pihenni, horgászni sétáltak ki a tó partjára, manapság azonban életveszélyes gyalogosan megközelíteni a helyet. 

A történelem során hívták Száraz-tónak is, valószínűsíthető, hogy az aszályosabb időszakokban sokszor kiszáradt, most azonban a  gyorsforgalmi utak is elzárják természetes vízgyűjtő területétől, így az elmúlt években tó csaknem eltűnt. 

Állítólag még arra is volt javaslat, hogy végleg csapolják le! Szerencsére a  Zsámbéki Medence Tájvédelmi Egyesület kezdeményezésére természetvédelmi kezelési terv készült a tó megmentésére, majd 2018-ban rövid tanösvény is épült a tó mellett. 

Miután többszöri kanyargás után sikerült megoldani, hogy NE hajtsak fel az autópályára, és megláttam az egyik ipari park előtt egy murvával felszórt, általam parkolónak titulált helyet, leállítottam a  járgányt, és  végre megtaláltam a tanösvény bejáratát is. 

Az induló állomástól szép látvány tárult elém a tóra. Figyeltem a  felszínét csaknem beborító nádasokat, a tavat körülvevő ártéri puhafás ligeterdő maradványt. Füzesek, nyárfák váltják egymást, de szép számmal láttam a jellegzetes illatot árasztó - általam csak olajfának ismert - keskenylevelű ezüstfát is, mely özönnövény, és félő, hogy kiszorítja az őshonos fákat. 

A több oldalról érkező folyamatos autózúgásba hangos madárcsicsergés vegyült. Tényleg igazi madárparadicsom lehet ez a hely, bár madarat egyet sem láttam az itt töltött idő alatt. Malacvisítást azonban hallottam, a tájékoztató tábla szerint az a guvat hangja.

A tanösvény egy lépcsőn vezet lefelé a tópartra, ahol betérve a fák közé egy dongaúton folytathatjuk az utat. Az út legmélyebb pontján vagy a lápi manó lopta el az autózúgást, vagy a domboldal annyira leárnyékolta a zajt, hogy pár méter erejéig szinte  csak a csicsergés hallatszott, a zúgás nem. Gyönyörű, békés időszak volt! Sajnos nem tartott sokáig.

Egy dongaúton egész mélyen behatolhatunk a tó belsejébe, itt megpihenve megfigyelhetjük a vízi madarakat, már ha olyan szerencsések vagyunk, hogy találkozunk velük. Láthatnánk akár nádirigót, nádiposzátát, nádi tücsökmadarat,  récéket, vízi tyúkot is. 

A Sasfészek-tavat több forrás és az esővizek táplálják. Egyetlen elvezető csatornája a Disznólápa, ami egy fontos ökológiai folyosó. Ezen patakon keresztül vándorol fel a tóra halászni a vidra.  

A tavat nem lehet teljesen körüljárni, csupán a feléig vezet tanösvény, utána pedig szinte áthatolhatatlan sűrűségű erdő és nádas veszi körül, így ugyanazon az úton távoztam, mint amelyiken jöttem. 

Források:

https://budapestkornyeke.hu/sasfeszek-to-egy-zsebkendonyi-vadon-az-m1-es-autopalya-mellett/

http://patkosstudio.hu/tanosvenyek/195/sasfeszek-to-tanosveny-paty

http://www.oplab.sztaki.hu/p_sasf1_hu.htm

Mit keres egy csillagvizsgáló a bicskei erdő közepén?

Pláne egy mauzóleum közvetlen szomszédságában?

Mit erdő! Valóságos dzsungelen, áthatolhatatlannak tűnő liánfalon kellett átfúrnom magam, hogy elérjem ezt a romos állapotban lévő tornyot.

Tőle nem messze pedig egy klasszicista stílusban épült mauzóleum romokra lelhetünk.

A mauzóleumot testvére halálakor építtette Nagy Károly csillagász

Minden sokkal érthetőbbé válik, ha hozzávesszük, hogy egykoron egy kastély is állt a két épület közelében, ennek romjait azonban ma már alig lehet megtalálni, nekem nem is sikerült, igaz nem sokat kerestem. 

Némi internetes kutakodás után találtam rá a Hegyikastély és a körülötte lévő birtok történetére. A csaknem 12 holdas birtok egykoron a Batthyány-család tulajdona volt. 

Történetesen Batthyány Kázmér, aki az 1800-as években Magyarország külügyminisztere lett, gazdasági ügyeit Nagy Károlyra bízta, aki aztán később megvásárolta tőle a birtokot.

De ki is volt ez a Nagy Károly?  

Nekem rögtön az egyetemi fizika professzorom jutott eszembe, de aztán kiderült, hogy EZ  a Nagy Károly 1797-ben született, s olyan öreg tán még nem vagyok! Így némi kutakodás után kiderült, hogy a címben szereplő reformkori tudós meglepően sokszínű személyiség, aki 

• kiválóan értett a pénzügyekhez, ugyanakkor 
• érdeklődött a földrajz- és társadalom tudományok, valamint a csillagászat iránt. 
• Beszélt latin, német, francia, angol és arab nyelven. 
• A világ számos városában tanult és ténykedett, grófokkal és tudósokkal ismerkedett meg. 
• Szívén viselte a magyarok sorsát, Batthyány Kázmért például ő tanította magyarul. 
• Magyar Tudós Társaság tagja volt. 
• Szoros kapcsolatban állt Charles Babbage-val, aki tudvalevőleg a számítógép egyik ősatyja.
• Barátai közé sorolhatta Kölcseyt és Vörösmartyt.

Miután megvásárolta a bicskei birtokot, 1845-ben nekiállt az obszervatórium felépítésének.

• Az épület magyar nyelven írt ismeretterjesztő cikkek százait is tartalmazta, melyek témája igen változatos: csillagászat, csillagászati földrajz, matematika, meteorológia, mérésügy, történelem, statisztika, demográfiai problémák, megfigyelési naplók. 
• Valószínűleg itt tárolta a Franciaországban gyártott platinából készült méter és kilogramm etalonokat, melyeket fontosnak tartott megvásárolni, mivel fontosnak tartotta az egységes mértékrendszer kialakítását és bevezetését. (Illetve a vásárlást igazoló papírok egész biztosan itt voltak)
• Valamint egy kéziratos leírás társaságában egy miniatűr vízfestményt is találtak itt, mely a számítógépek egyik ősét ábrázolja (Babbage). 

A csillagászati eszközöket Bécsben készítették. Valószínűleg Európa egyik legjobban felszerelt csillagvizsgálója lehetett (volna), ám 1849-ben a forradalom leverése után Nagy Károlynak el kellett menekülnie Magyarországról. Haláláig Párizsban élt, így a bicskei csillagvizsgáló dicsőséges útja véget ért.

A második világháborúban német katonák állomásoztak benne, a hosszan tartó orosz - német állóharc következtében a környéken még most is sok lövedéket lehet találni.

Forrás:Vargha Domokosné:  Nagy Károly reformkori tudós életművéről

Váci ártéri erdő

Ólmos fáradtság tört rám. Lábaim alig mozdultak, fülemben autók dübörgése szólt. A távolban villámlott, az égen sötét fellegek gyülekeztek. - "Egy métert sem bírom már tovább hajtani a bringát!" - Szemem becsukódott, arra ébredtem, hogy egy kátyú megdobta a bicaj kerekét. 

"Na jó. Megadom magam. "

Behajtottam a fák közé, le a Duna holt ágához, mindenfelé lepusztult horgásztanyák, rothadó mocsárszag, csepegő eső, mégis 2 perc múlva már aludtam. 

Arra ébredtem, hogy millió hangya csípi a vállam. 

"Nézzük hol is vagyok?" - Körbejártam a poshadó vizű tavat, nem volt túl romantikus látvány. Aztán egy alig látható kis ösvényen bevetettem magam a nád közé. 

Alig 10 méter múlva a fák közül kikukkantva igazi tündérországot pillantottam meg. Harsogóan zöld mocsári növények között ezüstösen hajladozó fűzfák levelit villantotta meg a lágy szellő. 

A lomb között besütő napsugár végigcikázott az embermagasságú mocsári nőszirom bokrok dárdaszerű levelei között.  

Amott békalencsés vízfelület, emitt csörgedező kis patak. Szerencsére a szúnyogoknak még nem oldották fel a karantént, egy sem döngicsélt körülöttem, így igazán békésen merülhettem el a mocsár felfedezésében. 

 Sokfelé kéklő nefelejcsszőnyeg, és egyéb mocsári növények borították a talajt.

Ámulatba ejtő volt! 

Ez volt a nap fénypontja!

Mintha valami már a kezdetek óra egyenest ide vezérelt volna!

Le is fotóztak a "természetes élőhelyemen".  Az a rózsaszín folt vagyok én. 

Tényleg nagyon szeretem az ilyen helyeket. 

A mocsarat az elhagyott horgásztótól ez a vasrács zárja el. Ezért nincs tele uszadékfával a terület. 

Visszatérve az ösvényre, egy keskeny, de mégis jól járható földút vezet végig az erdőn. Jobbra-balra pedig a lenyűgöző ártéri erdő vesz körül. 

Az út. Világító sárgával átfestették a szélét, még sötétben is jól látszik. 

Az ösvény egyenesen a partra vezetett, ahol pedig elsétáltunk egy hajótemetőig, de az már egy másik bejegyzés témája. 

A Gyilkos-tó és a Kis Strázsa - hegy

Gyilkos-tó: egykoron tankmosónak is használták, ma már inkább csak pocsolya, mint életveszélyes tó. 

Hínáros boglárkatelep úszott a tő felszínén.

Virágözön a hegyen:. Többek között volt itt: (felső sor) mezei csormolya, ökörfarkkóró, peremizs, békaszittyó, székfű,
 (alsó sor)  kígyószisz, atracél, habszegfű, macskahere, borsos varjúháj, kövirózsa. 

A kilátót több ösvényen is meg lehet közelíteni. A domboldal telis-tele volt a legkülönfélébb virágokkal.

Vajvirág, vagy szádorgó, gyökérélősködő növény, klorofilt nem termel, a tápanyagot más növények gyökeréből szívógyökerükkel vonják el. tele volt velük a domboldal.

Kilátás a hegyről

Panoráma Esztergom felé. 

A nagyezerjófűnek is egész nagy telepével találkoztam, ontotta magából az izgalmas citromillatot. Valamint üstökös gyöngyikét is szép számban találtam.