2015. augusztus 25., kedd

Bánatos iszalag a Beliczay-szigeten

2 éve még több nagy tő réti iszalagot találtam a Beliczay-szigeten. Igaz, hogy elbújva  a nagy fűben, alig lehetett észrevenni, de azért ott virítottak a nagy réten, ahol márciusban hóvirágok és csillagvirágok, májusban a nyári tőzike számtalan példánya, júniusban pedig a mocsári nőszirom nyílt. 
Tavaly felásták az egész területet, nyárfa csemetéket ültettek szép rendbe. Azóta rendszeresen gyomlálnak a fák között, kiforgatva ezzel a már csak mutatóban ott maradt gyönyörű virágokat.
 
Idén jelentősen megcsappant a virágállomány. Réti iszalagból például már csak 2 tövet találtam a réten.
 




2015. augusztus 20., csütörtök

Madonna di Monte Castello és a hegycsúcs

Szokásos reggeli sétánkra indultunk lányommal, találomra kiválasztva az irányt. Hagytuk magunk meglepni, és bíztunk abban, hogy valami jó helyre bukkanunk. Pár perc autókázás után megpillantottunk egy táblát: "Madonna di Monte Castello". Éreztük, hogy épp ezt kerestük, követtük hát az irányt, és hamarosan le is parkoltunk a kegyhely felé vezető út alján. Innen közel fél órás kanyargósan emelkedő meredek út vezetett a templomhoz, az utat Jézus életét bemutató festmények szegélyezték: a hegy lábánál a jászolban fogadta a királyokat, a keresztre feszítésnél éreztük, hogy nem lehetünk messze, a mennybemenetel után már valóban célegyenesbe jutottunk.
A kegyhelyet a 17. században egy vár maradványaira emelték. Az idők folyamán többször átépítették, több épületet is emeltek köré, sőt egész új építésű részeit is felfedezhettük a komplexumnak. Talán ezért van az, hogy a templom belülről sem mutatott egységes képet, számtalan stílusú szobor és freskó díszítette, egyáltalán nem volt harmonikus a látvány.
Innen egy kálvária út vezetett tovább a hegycsúcson álló kereszthez. Meredek hegyi kaptatón lépkedtünk felfelé, az egyik kanyar után -meglátva az előttünk álló utat - egymásra néztünk: Menjünk még? 
Szerencsére mentünk, mert hamarosan egy kilátóponthoz értünk, Ahonnan megcsodálhattunk a kolostort és  háttérben a Garda-tó kékségét.
Ezért a látványért igazán megérte!
Szédítő volt a mély, fényképezőgépem mögé bújva éreztem csak magam biztonságban.

Az út menti sziklafalakon megfigyelhettük a fiatal lánchegység kialakulásának jól kivehető nyomait. Engem teljesen elbűvölt a látvány.
 Vajon mit kérdez a hegy?
Az alábbi virágnak sárga változatával Magyarországon is találkoztam (sárga hagyma), de ebben a színben itthon még nem láttam.A neve szarvas hagyma, és állítólag nem sok köze van a sárga hagymához attól eltekintve, hogy pont úgy néz ki, csak a színe más.
Újra a ciklámen...

2015. augusztus 19., szerda

Agave





Olajfaliget a Garda-tónál

Észak-Olaszország egyik legnagyobb oliva termő területe a Garda-tó környéke.  Számtalan olajfaliget található a tó környékén, elbűvöltek a fák  különös alakjukkal. 
Az olajfa gyökerének sok hely kell, akár 6 méter mélyen is a földbe nyúlik, a sziklás domboldalakon is jól meg tud kapaszkodni. Gyökere sokkal nagyobb, mint a fa lombkoronája, ezért az olajfákat ritkásan kell ültetni, hogy jól fejlődhessenek.
Minek is köszönhető ez a hihetetlen formavilág? Az olajfa igazi túlélő. Bár lassan növekszik, igen magas kort érhet meg. Kibírja, ha letörnek az ágai, ha kivágják, ha kigyullad és tövig leég. Gyökereiből ugyanis új hajtások fakadnak. 

A bogyók mindig az előző évi hajtásokon jelennek meg.
Az olivaolaj véd szív- és érrendszeri megbetegedésekkel szemben, ismert rákellenes hatása is.
_____________________________________________




2015. augusztus 18., kedd

Igazi vízesés

Az igazi vízesés megtalálása nem is olyan könnyű feladat. Pláne, ha kezdetben azt sem tudod, milyen az, és hol is keresd. Csak azt tudtam, hogy keresem az igazi, hozzám illő vízesést. Ehhez persze meg kellett ismerni néhány másféle vízesést is: egy eldugottat, amire nehéz volt rátalálni, és nem is akarta megmutatni magát teljes valójában, és egy igencsak nagy hírűt, amit mindenki akart, sokat mutatott, de mégis keveset adott
A reményt azonban nem adtam fel, szinte véletlen akadt az utamba a harmadik vízesés. Egy csendes, barátságos hangulatú kis hegyi városkában (Aer) akadtam rá a hozzá vezető jelzésre. Alla Cascada- mutatta a tábla, és csekély olasz tudásom ellenére is rögtön tudtam, ez az, amit keresek! Rendesen felkészültem a Nagy Találkozásra. Gondosan megválasztottam az illő cipőt, és alkalmatos ruhadarabokat, és kora reggel útnak indultam. Még alig járt arra valaki, szinte egyedül voltam az erdőben. Még simogatóan sütött a nap, csendesen ereszkedtem lefelé a hegyről. Az út sziklás erdőn keresztül vezetett, béke és csend honolt a tájon. Magamba szívtam az út minden rezdülését, éreztem, hogy egyre közelebb és közelebb kerülök hozzá.
Már hallottam is a távolból a vízesés hangjait, és valóban: egy kanyar mögött megpillantottam, amint egy 10 méteres sziklafalon ereszkedik alá, a végén kis tavacskába gyűjtve a vizet. Igaz, nem 98 méterről zúdult alá, és nem is volt jelen pillanatban bő vizű, de nagyon látványos sziklafalak vették körül. Tisztán kivehető volt, miképp fekszenek egymásra a rétegek, és hajlanak a benne feszülő erőnek megfelelően. Elidőztem itt, szerettem volna minél jobban megismerni, magamba szívni a pillanatot.
A sziklasor egyik oldalán hatalmas ívesre csiszolt üregekben ömlött a mélybe a víz. Gyalogosan a hely megközelíthetetlen, vezetett sziklamászó túrákon kötéllel le lehet ereszkedni a mélybe. 
Szeretem az ilyen gömbölyű formákat.
A vízesés mellett felfele mászva elértem a következő szintet. Mintha egy hatalmas jóságos sárkány őrizné a kristálytiszta vizet és a szurdok további részeit.  Megsimogatva a sárkány orrát, bátran léptem a sziklás-lépcsős hegyi úton a következő szint felé.
Az út  magasan a szurdok felett vezetett. Kétoldalt ciklámenek virítottak a selymes zöld fűben.
Hamarosan elértem a következő teraszt. Felfele a szokásos gyűrt rétegek szabályos-szép rendje.
Lefelé a szédítő mély, lágy vonalak, és gyors esésű zúgó víz. Magamba szippantom a látványt. Ahogy egyre jobban megismertem a vízesést, egyre inkább beleszerettem.
Éreztem, hogy ez már fokozhatatlan, de azért haladtam tovább a csúcs felé.  Az út egyre meredekebb, sok helyen kötelek segítik a mászást. 
Emitt egy hatalmas óriás kapaszkodik kezeivel a sziklába, de úgy tűnik, a többi részét betemették a kövek...
A lábam már remegett, egyre nehezebb levegőhöz jutni.Végül feljutottam a csúcsra. Csodaszép, zöldellő erdőbe jutottam. Jó volt megpihenni a mohás fatörzseken. Aztán lassan megindultam lefelé, ugyanazon az úton. A sárkányos tavacskánál kortyoltam egy jóízűt a vízből. 
Visszafelé  újra végigéltem az út ezer szépségét, a fákat, a különös sziklaalakzatokat. Tökéletesen megelégedve és elfáradva tértem haza. Pontosan ezt kerestem! 






Vízesés vadászat a Garda-tónál

Szokásunk szerint megint rendkívül tájékozatlanul mentünk nyaralni: Garda-tó? Azt mondják szép! Mit van ott? Egy tó. Meg hegyek. És még? Majd meglátjuk. (Nem szeretek terveket kovácsolni a nyaralás eltöltésére vonatkozólag, mert akkor azokat mindenáron meg akarom valósítani, és sokszor a család ellenáll. Úgyhogy ilyenkor inkább mindig hagyom, hogy a pillanatnyi érzéseink, hangulataink vezessenek.)
Aztán, amikor már ott voltunk, lázasan bújtuk az okosunkat a lassú szállodai wifin: mit csináljunk holnap? Azt írják, van itt vízesés. Hol? Nem tudom, nem tölt be az oldal. Oks, akkor menjünk az orrunk után, keressük meg. Kocsiba ültünk a lányommal, Prabione környékén a hegy közepe felé egy alkalmas helyen leparkoltunk, és megindultunk az erdőbe. Ahogy sétálgattunk, vízcsobogást hallottunk sokkal-sokkal lejjebbről. Újra kocsiba ültünk, és a két hegy találkozásánál egy kis híd mellett találtunk is egy autónyi helyet. Lemásztunk a patakmederbe. Mivel nem volt sem jelzett, sem kitaposott turistaút, így  a patakmederben sétáltunk. Szerencsére mostanában ott sem esett, alig csordogált víz a sziklák között. A part melletti fűben ciklámenek virítottak. 
Egy ponton a folyómeder eltűnt a mélyben, a patak kis zuhatagként ömlött alá. Elszántan ereszkedtünk le a víz mellett a köveken.

Még létrákat is találtunk a falnak támasztva, ezeken kicsit könnyeben lejjebb jutottunk. Hatalmas sziklafal emelkedett előttünk a magasba, szédítő volt a mély is és a magasság is.

A környező sziklák tetején gyönyörű selymes fű, és számtalan páfrányfaj nőtt.
Madárfészek páfrány. Még sosem láttam ilyet a természetben.
Kb. egy emeletnyit másztunk le, aztán elfogyott a létra, és több méter mély csupasz sziklafal állta utunkat. Nem kockáztattuk meg az utat állvánnyal, és mindenféle kötelek és biztonsági felszerelés nélkül, bár igen ígéretesnek tűnt a további szakasz is. 
A vízesés akár szép is lehetett volna, ha nem építettek volna ide hatalmas fém csöveket. Mint később kiderült, számtalan vízesésnél megtalálhatóak ezek a "felesleges vizet elvezető" csövek, igencsak elcsúfítva a látványt. 
Különös sziklaalakzatokat hozott létre a víz itt is. Ez itt pl. egy nagyon barátságos óriás. Ha kifésüli a másik szeméből is a haját, akkor meglátja a gondolataidat. Ha rosszra gondolsz, elszomorodik, ésa most  mosolyra húzódó szája lefele görbül, majd sírni kezd.
Ide támasztják az óriások a hátukat, amíg lábat mosnak a vízben.
 Próbáltam úgy fotózni, hogy kihagyjam a csöveket.
Hatalmas "lebegő" sziklák ékelődtek a szurdokba.
Hazafelé megálltunk Aer-ben vásárolni, és az egyik utcasarkon találtunk egy turistajelzést egy másik vízesés felé. Megvan a másnapi útiterv! A valóban gyönyörű, és kalandos, minden igényeimet kielégítő túráról  a következő bejegyzésben számolok be.
(A dolgok általában így működnek nálunk. Belekiáltjuk a nagyvilágba, hogy mit szeretnénk, aztán figyelünk. Többnyire elénk dobja sors a terveinknek megfelelő lehetőségeket.)